Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

4.

Szörnyen rossz kedvvel rámoltam össze a szobámban. Sietnem kellett, nem akartam senkivel sem találkozni. Könnyes szemmel pakoltam be az utazóbőröndömbe a dolgaimat, ám egy pontnál megálltam. Egy, a varázslóvilág állatairól szóló könyv díszes példányát tartottam a kezemben. Egyre csak az járt a fejemben, hogy ezzel a baklövéssel elúszott az álmom, nem fejezhetem be a Roxfortot, nem tudhatok meg többet az állatokról. Kinyitottam a könyvet, halvány mosollyal pillantottam bele, aztán újból könny szökött a szemembe, ami szép lassan végigcsúszott az arcomon és a könyv lapjaira hullott. Lassan beletettem ezt is a többi közé. Lecsuktam a táska tetejét, majd hirtelen felindulásból haragosan elrúgtam.

-Göthe...- szólalt meg mögöttem egy hang.

Leta volt az. Rám nézett, majd a kiborult bőröndre.

-Jól vagy?- jött hozzám közelebb, majd szép lassan mellém ült.

-Nem- nyögtem ki.

-Tudom, hogy értem tetted. Örökké hálás leszek neked-ölelt át, majd ő is sírni kezdett. Így zokogtunk egymás vállán, majd hirtelen felálltam.

-Sietnem kell-emeltem fel a bőröndöt.

-Írok neked Göthe! Sőt! Ha lesz alkalom meg is látogatlak!-nézett rám búcsúzóul, majd talárja ujjával letörölte a könnyeket az arcáról, aztán lassan elment.

-Gyere Göthe! Elkísérlek-lépett be Dumbledore a szobámba. Felnéztem a volt tanáromra, majd elindultam vele a vonathoz, Út közben végignéztem a roxforti birtokon. Azt hittem soha nem térhetek ide vissza. Később, mint ez kiderült nem így történt, de abban a pillanatban meg voltam győződve róla.

A Roxfort expressz már vált a megállóban. Egy utolsó pillantást vetettem a birtokra, a tóra és a hatalmas, mesébe illő kastélyra, majd elbúcsúztam Dumbledortól és beszálltam. Az út sokkal hosszabbnak tűnt egyedül. A szüleim, ha minden igaz már megkapták a baglyot az eltanácsolásom hírével, nem szerettem volna látni a reakciójukat. Azonban a vonat (akármilyen hosszú is volt az út) beért az állomásra, ahol egyből megláttam két ismerős arcot, amiken mind a harag, mind a sajnálat látszódott. Elbattyogtam hozzájuk lesütött fejjel. Nem szóltak semmit, én sem beszéltem. Megint könnybe lábadt a szemem, majd a nyakukba borultam. Együttérzően öleltek át. Miután abbahagytam a sírást továbbra sem szóltak hozzám semmit sem, még egy rossz szót sem, csak intettek, hogy indulunk haza. Hallgatás, mint büntetés? Ez is új volt.

________________________________________________________________________________

Hát, igen, most ez egy eléggé érzelmes rész lett személyes véleményem szerint. A nagy kihagyásokért bocsánatot kérek, de végre itt van a téli szünet, szóval lesz időm minél hamarabb folytatni!

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro

Tags: #hp