Olyan gyorsan futottam ahogy csak tudtam. A lábaim szinte nem is érezték a talajt, de mikor közel értem minden elhallgatott.

- Ne - leheltem, majd csak tovább kocogtam. - Nem lehet...

A földet pásztáztam, mikor meghallottam a nevem.

- Karen! - ez azonban pontosan abból az irányból jött, ahonnan én is.

- Chris?

- Vigyázz -hirtelen terített le a lábamról és vetődtünk a földre.

Ahogy gurultunk az egyik sín pont a bordáimnál ért és biztos voltam benne, hogy a sebem nagyon nem értékeli az ütődést. Fájdalmasan nyögtem fel, ahogy még a fiú súlya is rám nehezedet. Aztán meghallottam a lény ordítását és Chris kivette a kezemből a nyilat, majd elhajította én pedig utána lőttem. Amint az emberszerű lény felgyulladt visszaejtettem fejem a földre és felnéztem a fiúra. Ő még mindig szúrós tekintettel méregette a lényt, majd csupán vissza ejtette a fejét. Ahogy le engedte, úgy haja csiklandozva érte el a mellemet. Amikor pedig megemelte a fejét, hogy rám nézzen, csak mosolyogtam. 

- Szép volt.

Aprókat ingatva fején támaszkodott mellettem közre véve a testem.

- Még szerencse, hogy együtt maradunk, ugye? -utalt vissza arra, amit még a kocsiban hangoztattam.

Azonban nem emelkedett le rólam. Helyette csupán eltartotta magát, de nem távolodott. Mindketten gyorsan szedtük a levegőt. A futás, az adrenalin és a helyzet mind közre játszottak.

- Az ilyen helyzetekért éri meg ezt a munkát csinálni - mosolyodom el, mire csak elnevette magát.

-Akkor még sem csókolják meg egymást - sóhajtott csalódottan mellettünk Nate, aki Auba csimpaszkodot.

- Persze, hogy nem - fordítom felé a fejem.

Ahogy ezt kimondtam Chris azonnal leugrott rólam, mintha megégettem volna. A helyett, hogy túl reagáltam volna csak hozzá tettem.

- Az én első csókomat, nem egy wendigó dögszagú barlangjában fogom megejteni - miközben a fiúra sandítottam, aki csak lehunyta a szemét, majd alig láthatóan gördült felfelé a szája sarka. Én láttam és ez volt a lényeg.

- Mi legyen a lényekkel? - kérdi Nate.

- Chris kivisz téged a kocsiba és ellát. Tudom, hogy menni fog neki - kacsintottam rá. - Au pedig velem marad és ameddig én elégetem a maradványokat, addig ő őrködik, hogy ne legyenek többen.

- Nem hagyhatunk itt titeket - ellenkezik egyből a kocka, mire csak elmosolyodom.

- Nyugi tigris, ha számítunk rájuk, akkor nincs esélye egyetlen szörnyek sem.

- Azért szerintem is kibírja, ameddig elintézzük - ajánlja Chris.

- Renden lovagjaim, akkor maradjunk és legyünk közösen dögszagúak - csaptam a combomra, majd kivettem a maradék benzint és meglocsoltam a még égő tettemet. 

...

Az autóban ülve a saját szagomtól kapott el a hányinger, így kibéreltünk egy motel szobát, most már közöset, majd sorban tusoltunk. Au-t magam elé engedtem, de aztán szinte feltéptem az ajtót. A forró víz olyan jól esett. Bár a sebet kicsit bántotta, de a lazító érzésért megérte. Törülközőben plattyogtam ki, hogy Nate hamarabb bemehessen. A táskában turkálva kellett rájönnöm, hogy jól jönne már egy mosoda. Összevissza túrtam a cuccokat, mikor egy sötét anyagot nyomtak az orrom elé. Meglepetten néztem fel.
- Lát...-itt köhintett egyet. - Láttam, hogy nem találsz ruhát. Majd holnap elmegyünk mosni, de addig itt van az enyém.
- Kedves vagy, de...
- Csak kérlek vegyél már fel valamit - nyögte, mire gonoszul el mosolyodtam és kissé elnyílt ajkakkal mértem végig.
- Ahogy akarod - jelentettem ki, majd elvonultam a kis konyha részbe és magamra kaptam. - De ne less!
Ahogy ki kiabáltam a másik lány nevetésben tört ki, mire sejtettem, hogy a fiúnak eszében sincs most a közelembe jönni. Amint előjöttem Chris végig követett a tekintetével egészen addig, ameddig nem ültem le vele szembe és néztem a szemeibe.
- Most már jobb?
- Nem - ingatta a fejét, miközben beharapta a száját.
- Szerintem tökéltes - nevettem, majd Aurórára néztem. - Sikerült jelentést írnod?
- Igen, mindent leírtam amit szükségesnek gondoltam, de ellenőrizheted - akarja felém nyújtani a laptopot, de csak a fejem ingattam.
- Bízom benned és biztos jó lett.
Letelepedtem a saját kis ágyamba, majd jól esően sóhajtottam fel. Olyan jó volt ismét ágyban feküdni. Még anyának írtam az ügyről, meg a történtekről egy kis szöveget, majd befordultam és szinte azonnal elnyomott az álom. Vagyis mikor ismét kinyitottam a szemem már sötét volt és csak a hangos szuszogásokat lehetett hallani. Már pont helyezkedtem volna a másik felemre, mikor lépteket hallottam. Azonnal kipattantak a szemeim, majd lélegzet vissza fojtva figyeltem. A szobában volt az illető és tisztán hallottam a bakancsának koppanásait. Amikor az ágyakhoz közelített már nem vártam tovább és egy mozdulattal a táskámba nyúltam és előhúztam a pisztolyt, majd az illetőre fogva fordultam felé.
- Karen, csak én vagy! - hadarja Chris fojtott hangon, hogy a többieket ne riassza fel, mire bár lassan, de leengedem a fegyvert.
- Normális vagy? Majdnem lelőttelek!
- Bocsánat, de nem tudtam aludni és kimentem a teraszra levegőzni.
Fáradtan engedtem vissza magam, majd fegyveres kezemet a homlokomra fektettem. A fiú közelebb jött, majd elvette a pisztolyt.
- Ezt a párnád alatt hagytad?
- A táskám itt van mellettem. Vészhelyzet esetére.
- Ugye tudod, hogy ha én itt vagyok, nem történhet meg az ami a múltkor?
- Tudom, de jobb félni. Az is lehet, hogy egy természetfeletti lopakodik be.
Tenyerével a csípőm mellett támaszkodott meg, mikor áthajolva az ágyon engedte vissza a hátizsákomba a fegyvert, majd mikor vissza akart térni eredeti pozíciójába én felültem, hogy így csak centik maradhassanak közöttünk. Ő is azonnal megállt és másik kezével a másik oldalamon támaszkodott a combom mellett.
- Remélem nem értettél félre a barlangban - halkítom le a hangom még jobban.
- Mire gondolsz?
- Arra hogy mennyire tudok titkot tartani. Meg hogy ilyen titkokat nem egy dögszagú barlangba fogok megtudni.
- Az is igaz volt amivel indokoltad? Még soha...nem tudtál ilyen titkot?
- Nem - jelentem ki és figyelem a reakcióját. - Soha nem alakultak úgy a dolgok.
Kicsit feljebb toltam maga, míg ő lejjebb ereszkedet. Már éreztem a leheletét és teljesen extázisba estem attól, hogy lehet most megtörténik. Annyira szerettem volna már megtenni valakivel és úgy éreztem Chris tökéletes lenne, ő mégis elhúzódott.
- Mi a baj? - kérdeztem csalódottan.
- Nem lehet velem az első ez....annyira nonszensz.
- Már miért lenne az?
- Karen én egy gyilkos vagyok.
- Úgy érted megmentő. Mindketten ezt csináljuk. Megöljük a természetfeletti lények, hogy az emberek biztonságba legyenek.
- De akkor is életeket veszünk el. Ez nem helyes.
- Ezek szerint akkor engem is gyilkosnak tartasz.
- Igen - vágja rá, de aztán korigálni próbál. - Mármint persze nem annyira mint magamat, de mindketten tettünk helytelen dolgokat.
- Én ebben nőttem fel és nem várom, hogy megértsd, de az én felfogásom szerint mindannyian hősök vagyunk. Ha te másképpen vélekedsz akkor emészd csak magad, de engem rángass magaddal!
Lezárva a beszélgetést fordultam el tőle a másik oldalamra. Hallottam a gondterhelt sóhaját, mikor elvette a kezeit, majd visszament a saját ágyába. Eltűrtem egy tincset az arcomból, majd Aurórára néztem, aki a legnagyobb nyugalomban aludt. Hát ezek után szeritem én nem fogok aludni.