Tokió utcáin viharos szél söpört végig s a járdán gyalogló gimnazista lány átkozta magát, amiért nem volt nála sötét kék esernyője. A héten már másodszorra kellett esőben haza mennie ugyanis édesanyja megint esti műszakot vállalt el a kórházban. A bérletét persze az íróasztalán felejtette így a busz sem volt opció, különben is nem lakott messze a könyvtártól, nem ért annyit a bliccelés, hogy esetleg megfogja egy ellenőr így hát maradt a séta. Való igaz miután elhagyta a könyvtárat még csak egy-két cseppet érzett az orra hegyén azonban az elmúlt tíz percben valóságos zivatar keletkezett. A szép csokoládé barna loknik helyett vizes tincsek tapadtak a fehér egyen blúzra, a hideg víz sötét szoknyáról a lány fehér lábain folyt végig, egyedül a térd fölé érő zokni védett valamelyest a zimankós időjárás ellen. Ha még meg is fázik az anyjától jókra maflásra számíthat, megbetegedni az év vége felé...mi lesz így a vizsgáival, utolsó éves ez a legfontosabb dolga most, hogy a tanulásra koncentráljon, ha be akar jutni az egyetemre. A gimnazista fejében előtörtek az oly sokszor elhangzott szentbeszédek a tanulás fontosságáról s megrázva fejét haladt tovább az eső áztatta járdán. Pechére pirosan égett a zebrán átirányító jelzőlámpa, így kénytelen volt várakozni ugyanakkor volt ideje nézelődni. A túloldalon valami egészen apró keltette fel az oldal táskás lány figyelmét. Jobban szemügyre véve a kis gombóc szerűséget a barna hajú fiatal egy szürke kutyát vélt felfedezni, rögtön megesett rajta a szíve így amikor zöldre váltott a lámpa nem is volt kérdés a részéről, hogy megnézni a kuporgó állatot. Azonban amint közel ért hozzá az állat felkapta a fejét majd, amikor érzékelte a lány közelségét felpattant az eresz alól s befutott egy közeli sikátorba.

- Várj meg nem akarlak bántani! Kiáltott utána az egyenruhás lány s próbálta felvenni a kutya sebességét nem törődve azzal, hogy merre is halad pontosan. A kis állat kitartóan menekült az őt üldöző pedig még annál is eltökéltebben ismételgette magában, hogy megmenti az utcán élő szegény párát. A hosszú hajú lány számtalan pocsolyában merítette el cipőjét mire képes volt utol érni az ijedős állatot. Már egészen kislány kora óta szeretett volna magának kutyát azonban édesanyja és az ő véleménye nem egyezett ebben a témában. A lány mindig annak tudta be, hogy a szülője fél a kutyáktól, habár konkrét okot sosem kapott, hogy miért nem tarthat háziállatként egy kutyát. Úgy gondolta, ha sikerül befognia ezt a kis kóbor ebet és haza állít vele akkor az anyjának nem lesz szíve utcára tenni elvégre olyan vajszívű tud lenni.

- Merre vagy? Szólalt meg szuszogás közepette a bőrig ázott lány s remélte, hogy vége lesz most már a fogócskának. Egyrészt, mert már kifogyott a szuszból másrészt felfogta, hogy mennyire mélyre keveredett a negyedik körzetben és ha egy valamit tudni kell erről a városrészről az az, hogy sötétedés után nem igazán biztonságos egyedül mászkálni.

A következő sikátorból valamiféle puffanás hallatszott s a gimnazista lány összerezzent a váratlan zajtól, nagyot nyelve fordult be a sikátorba s borostyán szemeivel a szürkés bundájú állatot kereste. Egy fém konténer azonban blokkolta a belátható területet ezért a lány kénytelen volt beljebb merészkedni annak érdekében, hogy haza vigye a kutyát. Eközben csámcsogásra lett figyelmes. Vajon talált valami maradékot tette fel magában a kérdést s tovább lépdelt egészen a konténer és a házfal által létrehozott keskeny járatig. Legnagyobb meglepetésére nem a kutya jutott élelemhez, egészen más látvány tárult elé. A csokoládé barna hajú figyelmét más kötötte le pontosabban két ember. Az egyik a földön feküdt holtan, a másik pedig a felnyitott testből tépte ki az áldozat szívét majd a szájához emelte és elmosolyodott.

- Hmm ez az egyik kedvencem! Kuncogott halkan s jóízűen bele harapott a vértől csurgó szívbe mintha csak egy szép piros alma lett volna. Az ázott lány moccanni sem mert a félelemtől. Ez túl megy minden határon, mégis mi a fene folyik itt? Az az ember éppen egy másikat fal fel mindenféle bűntudat nélkül. Újabb szervet tépett ki az illető a halott férfiból majd ismét nyámmogások közepette fogyasztotta el. Nem maradhat tovább itt különben ő is így fogja végezni gondolta a lány s belevájta tenyerébe a körmeit, hogy cselekedetre késztesse saját magát. Lassan kezdett el hátrálni attól félt, hogy ha sikoltva kezd el rohanni ez a kannibál még a végén a nyomába ered.

- Huh nagyon bele merülhettem az evésbe, ha nem vettelek észre! A lány ereiben megfagyott a vér miután farkasszemet nézett a gyilkossal, akinek a szeme fehérje fekete színű volt, íriszei vörösen izzottak s még a szemhéjain, sőt az egész szeme körül vörös csíkok rajzolódtak ki. Éltében nem rettegett még így a borostyán szemű lány mégis volt annyi lélekjelenléte, hogy képes legyen elszaladni a szörnyeteg elől.

Nagy erővel csapta be maga után az ajtót s hangos sóhajok közepette csúszott a védelmet nyújtó ajtó mentén amíg földet nem ért. Fejét a műanyagnak döntve kezdte el újra szabályosan venni a légvételeket a halálra rémült lány. Mi a francot látott abban a sikátorban? Ki képes megenni egy másik embert? Nem, az a valaki nem lehetett ember a szemei másról árulkodtak.

- Sunako, mi történt veled? Jól ismert hang ütötte meg a csurom vizes lány fülét, édesanyja állt előtte csípőre tett kézzel.

- Anya, hogy hogy itthon vagy? Ma nemhogy dolgozol? Elképedt arccal nézett fel Sunako a laza copfos nőre.

- Szinte az utolsó pillanatban cseréltem Junkoval holnap este randevúja lesz és jóformán térden állva könyörgött. Na de te meg hol jártál, tiszta kosz vagy! Hozok egy törölközőt. S máris indult a fürdőbe az említett törölközőért. Addig valamelyest összeszedte magát a borostyán szemű lány. Szóval mi is történt veled? Tért vissza az aggódó arckifejezéssel Chizuru s átnyújtotta lányának a puha anyagot.

- Csak követtem egy kutyát és nem igazán figyeltem, hogy merre megyek. Válaszolt Sunako miközben haját törölgette s szándékosan hagyta ki azt az apró kis részletet, ami a sikátorban történt. Ha az anyja megtudná valószínűleg sosem hagyhatná el a házat többet. Ugyan még kislány volt, amikor az apja meghalt, de örökre bele égett az a szenvedés, amit Chizuru arcán látott éveken keresztül. Mindennél jobban féltette őt az anya s sokszor előfordult, hogy konfliktusokat szült kettejük között az anyai aggódás.

- Ah te lány... Sóhajtott fel a világos barna hajú nő. Hányszor mondtam már, hogy ne kószálj el a körzetben tudod, hogy veszélyes. Szerencséd van, hogy nem támadott meg valaki! Fogta fejét Chizuru csalódottságában, hát ezért koptatta annyit a száját? Menj vedd le ezeket a vizes ruhákat és vegyél egy forró fürdőt, én addig melegítek neked levest!

- Köszönöm! Sunako fején hagyva a törölközőt indult meg a fürdőszoba irányába.

Két hét is eltelt az incidens óta Sunako mégsem tudta kiverni fejéből azokat a vörösen izzó szemeket, ha lehunyta a szemét felvillantak a sötétségben azok a lángoló szemek. Természetesen válaszokat akart ezért napokig keresgélt az interneten és az egyetlen magyarázat, ami akadt arra a különös személyre egy városi legenda. Habár a történtek után a középiskolás lány úgy gondolta, hogy mégsem csak a mesékben léteznek a ghoulok. Így igaz az a férfi egy ghoul volt, aki pont olyan, mint egy ember azonban egy valamiben különbözik. Mégpedig egy ghoul csak ember húst eszik. Sunako libabőrös lett amikor ismét lelki szemei előtt lebegett az ahogyan a kapucnis férfi kitépi a másik szívét. Hogy képes valaki megenni egy embert? Miféle szörnyetegek lehetnek ezek a ghoulok? Az esti szellő hatására a göndör hajú lány összébb húzta magán a blézerét. Ezúttal kivételesen felkészült a szeszélyes időjárás ellen s szapora léptekkel rótta a haza fele vezető utat. A délutáni szakkör óta csak úgy rohant az idő s mire észbe kapott már este kilenc is elmúlt, Sunako pedig vígan elcseverészett a barátnőjénél addig. Ugyan osztálytársa felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát a barna hajú lány visszautasította az ajánlatot arra hivatkozva, hogy holnap iskola és amúgy sem lakik olyan messze, haza megy busszal. Igen ám csak a busz az orra előtt ment el így kénytelen volt gyalog menni.

- Oi te! Ismeretlen hang ütötte meg az elmélkedő lány füleit s akaratlanul is a hang irányába kapta a fejét. Négy férfi támasztotta a kisbolt üvegfalát s fejük fölött még villogott a nyitva vagyunk felirat. A borostyán szemek nem időztek sokat a veszélyt árasztó alakokon, hanem újra a haza vezető útra terelődtek. Ignorálva a további szólongatásokat haladt gyorsabb tempóban a csokoládé barna hajú lány. Maradtam volna inkább Mei-nél szidta magát Sunako majd dübörgésre lett figyelmes, a zaj a háta mögül jött. Félve pillantott hátra s gyanúja beigazolódott a négy fickó a nyomába eredt nem volt más választása, mint futni. Kapkodva a levegőt szaladt kitartóan az utcákon keresztül s nem hitte el, hogy egy lélek sem jár a közelben. Félelmében annyira nem koncentrált arra, hogy merre is rohan, hogy a körzet sűrűjében kötött ki ismételten s a legkisebb mellékutcákon suhant végig nyomában az üldözőivel. Mindenképpen le akarta őket rázni ezért egy újabb bal kanyart vett be a borostyán szemű, azonban ezzel végleg megpecsételte a sorsát ugyanis nem volt tovább hova futnia. A sikátor zsákutcába vezetett, minden irányból magas emeletes házak fogták közre az üres beton placcot. Az egyetlen bejárat, amin bejött blokkolva volt az üldözői által.

- Mit ne mondjak már kezdtem unni ezt a kis fogócskát! Szólalt meg az egyik, talán az, aki a kisboltnál is megszólította.

- Elég a dumából éhen halok! Az enyém lesz az első falat! Jelentette ki a leghátul álló férfi s agresszív módon utat tört magának társai között majd a rémült térdzoknis lánynak rontott. Sunako szinte fel se fogta, hogy mi történik. A férfi emberfeletti sebességgel közeledett felé s ugyanolyan rubinvörös szempár nézett vissza rá, mint korábban. Ezek is ghoulok lennének? A borostyán szemű lány mellkasa elé emelte oldaltáskáját védelem gyanánt, de a sötétbe öltözött férfi egy legyintéssel elintézte a kis akadályt s a táska métereket repült tulajdonosától. A férfi lapockájából egyszer csak kitört valami fura dolog, ami rátekeredett a karjára. A lányt leginkább valamiféle bogárnak a páncéljára emlékeztette. Ez lehet a ghoulok fegyvere a kagune jutott eszébe a lánynak s hamar rájött, hogy ha nem mozdul meg gyorsan a vele szemben álló biztosan végezni fog vele. A sötét ruhás karjával egyszerre mozdította meg a kagune-jét. Egy suhintás volt az egész s Sunako éles fájdalmat érzett kulcscsontja alatt. A ghoul nem kímélve a fiatal lányt nyakánál megragadva vágta neki a szemben levő házfalnak. Sunako a hirtelen jövő intenzív fájdalomtól felsikoltott s oldalra dőlt.

- Oi ne öld meg rögtön legalább játszadozzunk el vele egy kicsit! Beszélt valamelyik a távolból.

- Hmh miután meg kóstoltam el játszadozhatsz vele Gin!

- A helyetekben én békén hagynám a lányt! Újabb személy tűnt fel a zsákutcában, az illető hangja ismerős volt a földön fekvőnek mégsem tudta igazán hova tenni.

- Huh ki a fene vagy te? A kagune-jét használó támadólag lépett fel a nála fiatalabb személy ellen.

- Azt hiszem nem vagy tisztában az erőviszonyokkal. Nevetett fel egy másik ghoul.

- Szerintem meg inkább ti nem vagytok! Csettintett a nyelvével a kapucnis. Ez az én vadászterületem, szóval takarodjatok innen!

- Mégis mi a faszt képzelsz te kis taknyos?! A Gin nevezetű ghoul elveszítve hidegvérét rontott neki a szintén feketébe öltözöttnek. Ugyanakkor a másik ghoul Sunakot vette ismételten célba. Az újonnan érkezett egyetlen rúgással elintézte a neki rontó férfit s a másik ghoulnak nemes egyszerűséggel tépte le a kezét mielőtt még hozzá érhetett volna a földön fekvő lányhoz. Az ismeretlen hátra húzta a kapucniját s felfedte kilétét. Méz szőke haját vékony fekete hajpánttal tűrte hátra arcából, alsó ajkában egy piercing volt s füleit néhány fülbevaló díszítette. Íriszei vörösen égtek s a szemfehérje most is fekete volt.

- De hiszen ez Uta, a negyedik körzet vezére! Kiáltott fel rémülettel teli hanggal az egyik férfi.

- Ti pedig szabályt szegtetek, amiért bizony büntetést jár! Húzta ravasz mosolyra ajkait Uta s a megsebzett ghoul felé rohant, akinek szemei elkerekedtek a félelemtől. Uta számított a legerősebb ghoulnak az egész körzetben nem hiába lett ő a vezér. A szőke hajú fiú mindvégig szadista vigyorral az arcán mészárolta le a szabályszegőket, egyiknek sem kegyelmezett. Cafatokra tépte őket majd egy-kettőnek kivájta a szemgolyóját s jóízűen elfogyasztotta.

- Az embereké azért sokkal ízletesebb. Jegyezte meg magának hümmögve. A gyilkolások alatt Sunako képes volt annyi erőt összegyűjteni, hogy legalább fel tudjon ülni, azonban további mozgásra nem futotta az erejéből. Uta megunva a halott tetemek nézegetését indult meg a lány felé. A lány pupillái a kétszeresére nőttek a közeledő ghoul láttán s szíve a torkában dobogott. Vajon őt is ugyanolyan hidegvérrel fogja megölni, mint a többieket?

- Ez a tied? Uta szemeivel egy csillogó füzetre bökött. A csokoládé barna hajú nem mert megszólalni így maradt a bólintás részéről. Uta további tétovázás nélkül vette fel a földről a füzetet majd lapozgatni kezdte. Oh már értem szóval te rajzolsz! Guggolt le a szőke hajú a földön ülőhöz. Hmm nagyon tehetséges vagy. Mondta bosszantóan nyugodt hangon, a borostyán szemű nem értette, hogy tud valaki ilyen kedves lenni. Öt perce még mások végtagjait szaggatta le most meg mintha kicserélték volna. Sunako tekintete a holttestekre vándorolt vagyis inkább a maradványokra s szemei megteltek könnyel. Ezek a bestiák majdnem megették s kitudja, hogy ez a srác mit tervez vele. Látom nem igazán vagy beszédes...talán jobb lesz, ha egy kicsit békésebb helyre viszlek. Beszélt továbbra is Uta majd pillanatokon belül összeszedte az elhajított iskolatáskát és annak tartalmát vállára akasztva tért vissza a göndör hajú lányhoz, aki továbbra sem mert mozdulni. A szőke hajú ghoul mindenféle figyelmeztetés nélkül kapta fel a lányt a hideg betonról s elrugaszkodva a talajtól indult meg a sötét tokiói éjszakába.

- Na mit szólsz? Elég jó a kilátás nemde? Húzta ki magát a fekete pulcsis fiú.

- Valóban szép. S a lány még most sem hitte el, hogy a fiú csak úgy fel le ugrált az épületek között míg végül egy elhagyatott irodaház tetején kötött ki vele. Az épület elég magas volt ahhoz, hogy szinte mindent beláthasson a körzetben. Igazán lebilincselő látvány tárult a borostyán szemek elé, Tokió különösen varázslatos este, kivétel nélkül minden utca fényárban úszik. A hatalmas neon reklámok villódzó fényeikkel pedig a hab a tortán. Sunako felhúzott lábakkal ült Uta mellett s még a város fényei sem tudták elűzni baljós gondolatait a fejéből: Miért nem ölte még meg? Könnyedén megtehette volna, miért cipelte el ide? Minek mentette meg?

- Hiszen te vérzel. Állapította meg a piercinges s tovább szaglászott a levegőben egyre közelebb kerülve a bizalmatlan gimnazistához.

- Van ragtapasz a táskámban! Kiáltott fel Sunako s kezét Uta felé nyújtotta, ám remegő hangja elárulta, hogy retteg a mellette ülőtől.

- Segítsek? Adta át az iskolatáskát a szőke hajú.

- Megoldom. Jött a rövid válasz.

- Haha ne aggódj nem foglak megenni! Nevetett fel a tinédzser átlátva a szitán.

- Nem félsz attól, hogy ha elengedsz akkor elmondom valakinek, hogy mi vagy? Kérdezte a lány miközben táskájában kutatott.

- Ahhoz előbb le kell jutnod innen. Súgta a fülébe a szavakat Uta a mellette ülőnek, aki jóformán majdnem lezuhant ijedtében az irodaház tetőjéről.

- Csak vicceltem. Húzta mosolyra ajkait a hajpántos. Nem foglak bántani! Nyújtózott nagyot a ghoul.

- És miért nem? Kérdezett újra Sunako miután a vágásra helyezte a sebtapaszt, szerencsére nem volt mély a seb így egy ideig elég lesz a tapasz.

- Semmi okom rá. Azért öltem meg azokat a ghoulokat, mert behatoltak a területemre. Nem mellesleg kár lenni egy ilyen tehetséges lánynak kioltani az életét. Vonta fel ritka szemöldökét Uta.

- Tehetségesnek tartasz? Emelte fejét az öléből Sunako s kezdte egyre jobban leengedni a védelmét a ghoul mellett belátva, hogy valóban nem jelent veszélyt számára elvégre, ha úgy veszi meg is mentette az életét.

- Persze. Döntötte oldalra kissé fejét a szőke hajú. Én is nagyon szeretek rajzolni, habár az igazi szenvedélyem a maszk készítés. Minden olyan dolgot szeretek, ami kapcsolatos az alkotással.

- Hmm egyszer megmutathatnád a maszkjaidat. A borostyán szemek kétszeresére nőttek s a göndör hajú kezét a szájára csapta ijedtében, mégis mi a fenéért barátkozik egy szörnyeteggel?

- Ígérem, hogy nem foglak megkóstolni...Uta elhallgatott a mellette ülő nevének hiányában s kérdő tekintettel pislogott felé.

- Sunako. Segítette ki végül a másik.

- Uta vagyok. Nyújtotta ki felé a kezét eleresztve egy félmosolyt a még mindig megszeppent gimnazista felé.

~*~

Megint késik gondolta magában a nyári ruhás lány s keresztben tett lábbakkal várt a padon, hogy végre befusson a barátja. Komolyan, hogy tudja ezt mindig eljátszani? Fortyogott továbbra is Sunako miután megint az órájára pillantott hátha így gyorsabban telik az idő.

- Ah nem fél ötöt beszéltünk meg? Érkezett meg a késő s tarkóját kezdte el vakarni a napszemüveges.

- Ne játszd a hülyét Uta! Forgatta világos színű szemeit a padon ülő. Pontosan tudod, hogy négy órát beszéltünk meg! Préselte egy vonalba rózsaszín ajkait a morcos hangulatú lány ezúttal elhatározta, hogy leteremi a szőke hajú egyént, amiért sosem tud pontosan érkezni. Megismerkedésük óta már jó néhány hét eltelt s ez idő alatt Sunako legnagyobb döbbenetére szoros barátság alakult ki közte és a ghoul között. Álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd egy ilyen különös egyénről mondhatja el, hogy jó barátja.

- De hidd el jó okom volt késni! Igazította meg az orrán a napszemüveget a hajpántos, ami nem csak a nyári napsugarak ellen védett, hanem a kíváncsi szemektől is ugyanis Uta szeme fehérjét feketére tetováltatta így akkor is hasonlított a szeme egy ghouléra, amikor nem is volt aktiválva a kakugan-ja. Egyébként is feltűnő ruhákat hordott a fekete-vörös szemek csak olaj lett volna a tűzre, ezért amikor csak tehette eltakarta szemeit.

- Valóban? Vonta fel kérdően szemöldökét a félig fel copfozott hajú.

- Legalábbis remélem. Motyogott maga elé a fiú majd lehuppant a virágmintás ruhát viselő mellé. Sunakonak ekkor tűnt fel, hogy egy dobozt tartogat a kezében a másik. Krémszínű szalaggal volt átkötve s a tetején masni díszelgett. Neked hoztam! Nyújtotta át a dobozt Uta a barna hajúnak, akinek szemei felragyogtak a kíváncsiságtól s azonnal neki esett az ajándék kinyitásának, persze csak óvatosan nem akart kárt okozni a csomagolásban.

- Ez gyönyörű Uta! Sunako kezeiben egy fekete csipke maszk lapult, amit ezüst színű gyöngyök ékesítettek itt-ott. A barna hajú óvatosan emelte a finom anyagot az arcához, milyen puha gondolta miután az arcbőréhez simult a maszk. Ezt miért kapom? Helyezte vissza az ajándékot a dobozba Sunako.

- Az emberek szoktak kapni ballagás után ajándékot nem? Ráncolta homlokát Uta.

- Igen, szoktak. Válaszolt kurtán Sunako. Pár napja kapta meg a bizonyítványát s nyugodt szívvel élvezheti a nyarat, majdnem minden vizsgája kiváló lett. A sok évnyi tanulás meghozta végül a gyümölcsét.

- Sajnálom, hogy csak most tudtam oda adni, de a ballagásod napján még nem volt teljesen kész. Na meg nem mintha jó ötlet lett volna akkora tömegbe menni. Dörzsölte az állát a szőke hajú.

- Köszönöm! Ölelte át barátját Sunako s borostyán szemeiből sugárzott a boldogság és a hála a ghoul felé.

- Ugyan-ugyan örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! Viszonozta az ölelést a maszk készítője majd szája sarka felfelé ívelt a barna hajú közelségétől.

~*~

- Sunako, már megint elmész? Chizuru az ajtófélfának támaszkodva nézte ahogyan egyetlen kislánya még egy utolsó pillantást vet magára az előszobában levő tükörben. Még egy pár sötét barna tincset kihúzkodott lazára fonott hajából.

- Aha. Válaszolt a fiatal nő miközben pördült egyet a tükör előtt, hogy leellenőrizze valóban jól áll neki a fekete spagetti pántos ruha.

- Hová készülsz ennyire? Vonta fel vékony szemöldökét az édesanya. Csak nem randid lesz? Lopakodott közelebb gyermekéhez Chizuru.

- Dehogyis. Fújta fel az arcát Sunako. Csak egy barátommal találkozom. Kapta fel táskáját a cipős szekrényről.

- Ne maradj túl sokáig! Azért, mert nyári szünet van nem azt jelenti, hogy egész este lófrálhatsz az utcán!

- Anya, ne aggódj ennyit! Sóhajtott fel a sötét barna hajú lány. Legkésőbb tizenegyre itthon leszek, csak a parkban fogunk beszélgetni. Mellesleg már felvettek az egyetemre ne kezelj úgy, mint egy kisiskolást! Vonta össze szemöldökeit Sunako.

- Jól van jól van! Tette megadóan kezeit a középkorú nő. Ha valami baj lenne hívj fel!

- Értettem! Bólogatott hevesen a fonott hajú majd megragadta az ajtókilincset. Este majd jövök! Szólt vissza még anyjának mielőtt végleg kilépett volna a lakásból.

Pár napja nem jelentkezett Uta így, amikor Sunako meglátta a bejövő hívást rögtön feldobta a napját. Kíváncsi volt, hogy miért tűnt el a barátja néhány napra. Talán valaki megtámadta egy bandaháborúban vagy valakinek szemet szúrt, hogy milyen lény is ő valójában és értesítette a hatóságokat? A bandaháborúk elég gyakoriak voltak a négyes körzetben a ghoulok részéről na meg az emberek sem tétlenkedtek, ha a területük forgott kockán. Az is lehet, hogy csak szimplán nem volt ideje együtt lógni vele az utóbbi napokban. Akárhogy is Sunako remélte, hogy semmilyen komoly baj nem érte szőke hajú barátját.

A park a kora esti órákban sem volt néptelen. A júliusi idő igencsak melegnek számított ennek ellenére sem maradtak otthon az emberek. A legtöbben kiültek piknikezni nagyobb csoportokban a magas fák alá s élvezték a nyári időjárást. A fekete ruhás lány elbámészkodva haladt végig a zöld területen szokásos helyükhöz, ahol számos fa és bokor vette körbe a fapadot. Nem sokan jártak arra felé mivel a legtöbb ember mindig a parkban levő tóhoz telepedett le. A csokoládé barna hajú lány gondolataiba süppedve haladt a murvás úton, amikor a távolból már észrevette világos hajú barátját s integetni kezdett neki.

- Azt hiszem ilyen még sosem volt, hogy te értél volna ide előbb! Jegyezte meg hangosan Sunako, amint közelebb ért a padon ülő személyhez s ekkor tűnt fel neki, hogy valami nincs rendben a fiúval. Uta mi történt veled? A borostyán szemek megrendültek a ghoul kinézetétől s a lány rózsaszín ajkai remegni kezdtek. Uta ruháit szakadások borították, jó néhány helyen deformálódtak a végtagjai s több seb is éktelenkedett a ghoul testén. A finom arcbőrt karcolások tarkították, úgy tűnt a fiú koponyája is megsérült legalábbis a vérvörös tincsek azt a benyomást keltették Sunakonak.

- Harcba keveredtem valakivel. Válaszolt rekedtes hangon a padon ülő s fejét enyhén hátra döntötte.

- Te idióta kórházba kell menned! Túrt bele idegesen sötét barna tincseibe az előtte álló lány nem törődve azzal, hogy még több hajszálat húz ki a fonásából.

- Tudod, hogy nem mehetek. Válaszolt Uta miközben lejjebb csúszott a padon. Meg amúgy is képes vagyok regenerálódni.

- Akkor meg menj haza pihenni! Ripakodott rá a felcsigázott lány. Ha ilyen rossz állapotban vagy minek akartál találkozni velem huh? Kezdett el fel alá járkálni a fapad előtt Sunako mialatt próbálta megérteni Uta logikáját.

- Mert...nem valószínű, hogy túlélem a mai napot. A sérüléseim nagyon súlyosak. A szőke hajú srác szavaitól megtorpant a barátja s meredt tekintettel figyelte az egyre lejjebb csúszó személyt míg végül az utolsó pillanatban kapta el a kritikus állapotban levő testet. Nagy erőlködések árán visszatolta barátját a lány azután mellé ült támaszként a padon.

- Ha segít akkor egyél belőlem. Szólalt meg újból Sunako. Hangja ugyan halk volt, de szavai még így is kristály tisztán érthetőek voltak a másik fél számára.

- Megígértem, hogy nem foglak soha bántani. Rázta meg fejét elutasítóan Uta.

- Megengedem.

- Akkor sem!

- Ne légy már ilyen önfejű! Az életedről van szó Uta! Fakadt ki a barna hajú s karját a megsebzett ghoul elé tolta.

- Sokat kellene ennem belőled, hogy életben maradjak! Utasította vissza ismételten a vörös szemű Sunakot.

- Csak mondd meg, hogy kit hívjak ide. Valaki biztosan tud rajtad segíteni! Fogott rá szorosan a borostyán szemű, barátja kezére. Uta nem válaszolt lehunyt szemekkel ült görnyedten a padon. Uta! Csuklott el félelmében a lány hangja. Fejét a szőke hajúéhoz emelte s kezét a mellkasára vezette. Sós könnycseppek gördültek le a bársonyos női arcon, ahogyan az eszméletlennek tűnő barátját vizslatta. Reszkető ajkakkal érintette meg Uta száraz száját. Meg ne halj nekem! Suttogta rá a ghoul ajkaira a szavakat Sunako. Parányi csókot hintett a sebesült szájára majd fejét Uta mellkasába fúrta egyúttal átölelve a szürke trikóst. A fonott hajú lány vállai megállás nélkül rázkódtak miközben barátját szólongatta eredménytelenül.

- Ezek szerint tetszem neked? Uta felcsendülő nyugodt hangjára kapta fel a síró lány a fejét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen irányba megyünk. Nyalta meg alsó ajkát a ghoul.

- Neked nincs is semmi bajod! Lökte el magát barátjától a felháborodott lány. Te most komolyan megjátszottad az egészet?

- Meglehet. Vigyorodott el önelégülten a szőkeség.

- Hogy lehetsz ennyire tapintatlan? Pattant fel a padról a becsapott barát. Én meg komolyan aggódtam érted! Váltott hisztérikus hangnemre Sunako.

- De ha egyszer olyan jól szórakoztam és még egy csókot is kaptam! Egyenesedett fel a másik fél.

- Seggfej vagy! Köpte oda a sértést a ghoulnak Sunako.

- Tényleg harcba keveredtem, azzal az új fiúval és meg is sérültem. Emelte fel védekezően kezeit Uta. Csak nem éppen halálosan. Tette hozzá halkan. Sajnálom, hogy ennyire felzaklatott. Csupán kíváncsi voltam a reakciódra. Indult meg a sötét barna hajú lányhoz egy békülő ölelés reményében Uta. Elképedve fogta fel, hogy a borostyán szemű lány tiltakozóan tartotta felé a kezét.

- Hagyj békén! Sziszegte fagyos hangnemben fogai közül Sunako. Uta megértette, hogy most átlépett egy határt.

- Most hová mész? Szólt Uta a távolodó barátja után.

- Haza. Jött a rövid válasz.

Uta rögvest a barna hajú nyomába szegődött, habár tudta nagyon jól, hogy jelen pillanatban a háta közepére se kívánja őt és legszívesebben a pokol legmélyebb bugyrába lökné, hogy az örök kárhozat tüzében égjen el. Talán mégiscsak túl messzire ment ezúttal, elvégre sejtette már egy ideje, hogy Sunako érzései nem biztos, hogy csak barátiak. Tisztes távolságból követte a fekete ruhás lányt, hogy ne okozzon neki feltűnést. Sunako néha-néha hátra pillantva állapította meg, hogy Uta még mindig rajta tartja szemeit s bosszankodva fordította vissza tekintetét az elnéptelenedett járdára.

A következő kanyar bevételekor majdhogynem bele rongyolt a vele szembe jövőbe, hajlongások közepette kért bocsánatot a fehér inges férfitól s indult is volna tovább ám a magas ember megállította.

- Bocsásson meg kisasszony el tudna kísérni a legközelebbi kisbolthoz? Rettentően rossz a tájékozódási képességem, Ön már az ötödik ember, akitől segítséget kérek. Vakarta zavarában a tarkóját. Tudja egy kisvárosból jöttem, ahhoz vagyok szokva így nem igazán igazodok ki az efféle nagyvárosokban, mint Tokió.

- Öhm...persze szívesen segítek. Bólintott lassan Sunako s akaratlanul is megszorította táskája pántját miközben megfordult. Megnyugodva hunyta le szemeit miután realizálta, hogy az utca teljesen kihalt volt.

A lemenő nap sugarai narancsra festették a töredezett járda széleket s Sunako egy legördülő izzadságcseppet törölt le a homlokáról miközben az aktatáskás fazon mellett sétált. A fiatal lány nem igazán értette, hogy mi dolga lehet itt a negyedik körzetben a középkorú férfinak, elvégre amolyan felső osztálybelinek tűnt. Az elegáns öltözet és az udvarias modora legalábbis erre engedte következtetni a lányt. Valami mégis aggasztotta az idegennel kapcsolatban, de pontosan nem tudta volna megmondani egyszerűen csak érezte a zsigereiben, hogy minél előbb szét kell, hogy váljanak az útjaik. Az öltönyös személy hűségesen loholt Sunako nyomában sötét szemeit mindvégig a szótlan lányon legeltette. A barna hajú nagyot nyelve haladt tovább s azzal nyugtatgatta magát, hogy Uta biztosan a közelben van és nem nyelte csak úgy el a föld, ha esetleg bármi baja esne ő majd a segítségére fog sietni csakúgy, mint az első találkozásuk során.

Miket is gondolok hiszen Uta sérült futott át Sunako agyán a gondolat. Az az idióta volt képe egy ilyen ízléstelen viccet eljátszania vele szorult ökölbe a női kéz. Ő pedig naivan bele sétált és a legféltettebb vágyait fedte fel a barátja előtt, amin ő csak jól szórakozott. Sunako nagyon jól tudta a ghoulról, hogy a humora egészen új szintre emelkedik az övéhez képest, de számára ez már régen túllépte a humort. A halállal való viccelődés egyenesen dühítette a borostyán szemű lányt. Barát ide vagy oda senkitől sem tűri el ezt a fajta viselkedést.

Sunako szíve majdnem kiugrott a helyéről, amikor az idegen férfi megragadta a karjánál fogva és vonszolni kezdte az utcából nyíló szűk sikátor felé.

- Eresszen el! Kapott a vasmarok után szabad kezével a fekete ruhás lány azonban olyan erővel rántották be a házfalakkal határolt keskeny útra, hogy kis híján orra esett.

- Csak eszembe jutott egy rövidebb út! Menetelt mélyebbre az aktatáskás.

- Akkor már nincs is rám szüksége. Sziszegte fogai közül Sunako.

- Ohó! Csillantak fel a sötét szemek. Nagyon is szükségem van magára! S a férfi tovább húzta maga után a minden erejével rángatózó lányt. Na mi az, nem kiabálsz segítségért? Kuncogott halkan az öltönyös pasas.

- Mintha bármi haszna is lenne ebben a körzetben. Tehetetlenségében megpróbálta meg harapni a férfi ujjait Sunako, de még mielőtt elérhette volna őket oldalról egy kemény tárgy koppant a fejéhez. Felkiáltva hőkölt el az idegentől a lány...már amennyire képes volt a fogva tartott karja miatt.

- Ugyan okos lány vagy te...felesleges ilyen kis trükkökkel próbálkoznod. Lendítette meg ismét fekete aktatáskáját s a sötét szemek élvezettel figyelték a fejét tapogató nőt.

- Uram, szem elől vesztettem a célpontot! Az egyik elhagyatott lakóház ajtajából ugrott ki egy szintén öltönyös fickó. Tekintete ide-oda cikázott a magas szürke házfalak között s félelemmel az arcán lépdelt közelebb a két emberhez, egyértelműen tartott a lány fogva tartójától.

- Hoga, egyfolytában csak aggódsz! Hiába ezek a mai fiatalok. Rázta csalódottan a fejét s maga elé vonta Sunakot az öltönyös. Mondtam már az első számú szabály, hogy soha ne veszítsd el a hideg véredet. Magyarázta az idősebb miközben aktatáskája kattant egyet a kezében. Légy minden helyzetben leleményes!

Sunako velőt rázó sikolya visszhangzott a kietlen sikátorban, tekintetét a vállán átszúrt sötét kék kardra irányította. Lélegzet vételei felgyorsultak, minden egyes lüktetés a seb körül fájdalmasabbá vált.

- Mi a fenét csinál nyomozó? Ő egy ember nemde? Tágultak ki Hoga zöld szemei a társa tettétől.

- Elmebeteg! Sunako visítva fájdalmától szenvedett görnyedten a nyomozó karja között.

Hátulról sebesen közeledett valaki a háromfős társaság felé éppen csak az utolsó pillanatban sikerült észre vennie a kardot tartó férfinak a számára ismeretlen személyt. Az emberfeletti sebességgel mozgó illető jobb öklével a nyomozó fejét vette célpontba, azonban fürgén elhajoltak az ütése elől, így kénytelen volt visszalépni.

- Látod Hoga meg is érkezett a várva várt vendégünk! Vigyorodott el az idősebbik nyomozó. Úgy látszik nagyon félti a vacsoráját.

- Uta...mit keresel itt? Sunako szemei elkerekedtek a meglepettségtől. Hát tényleg ennyi esze lenne a barátjának? Maszk nélkül merészkedik a galambok elé? Ez kész öngyilkosság, ha most még csodával határos módon meg is menekül... de ha a ghoul nyomozókkal nem végez akkor élete végig menekülhet a CCG szervezet elől.

- Nem egyértelmű téged jöttelek megmenteni. Tárta szét karjait Uta, amiken még mindig ott éktelenkedtek a mély vágások.

- Miyoshi nyomozó lépjen hátra! Hoga kezében lévő aktatáska is kattant egyet, ami kettő fekete karddá alakult. Ezúttal nem okozok csalódást! Eltökélt szándékkal rontott neki a sebesült ghoulnak, aki játszi könnyedséggel kerülte ki a rá mért csapásokat.

- Haha biztos vagy te benne? Kuncogott Uta s egy hátra szaltó véghez vitele után a fiatal nyomozó mögé került. Akkorát rúgott bele Hogába, hogy a szemközti falnak csapódott s úgy rogyott a földre, mint egy zsák. Következő! Kúszott szadista vigyor a szőke hajú ghoul arcára.

Miyoshi félre lökve Sunakot rontott rá Utara, azonban harc terén tapasztaltabb volt, mint a társa s Uta védekezni kényszerült.

- Alig várom, hogy láthassam a kagunedat! Somolygott az öltönyös fickó s megkísérelte kigáncsolni az ellenfelét, de Uta még időben kapcsolt s eltávolodott a galambtól.

- Nem mutatom  ám meg akárkinek! Vont vállat Uta.

- Ne aggódj majd csak ráveszlek valahogy. Miyoshi ravasz tekintete a földön ülő védtelen lányra terelődött s hirtelen felé kezdett futni.

- Sunako! Uta kettő szökkenéssel a lány előtt termett. Felkapva a sebesültet akart menekülni csakhogy Miyoshi a hátába vágta éles kardját.

- Uta! Sunako sírós hangon szólította meg megmentőjét, akinek vér csurgott ki a száján keresztül. Időközben Hoga is feltápászkodott nagy nehezen a porból, kardjait összegyűjtve sietett főnöke segítségére. Bár nagyon úgy tűnt neki, hogy teljesen megvan nélküle is. Kifejezetten jól szórakozik gondolta magában a nyomozó miközben azt nézte, ahogyan vigyorral az arcán mártja bele újra és újra fegyverét Miyoshi az emberevőbe.

- Áh, azt hittem felérsz a hírnevedhez. Miyoshi csalódottan csóválta a fejét miután kihúzta véres kardját Uta hátából. Vagy talán tévednék? Nem te vagy a negyedik körzet vezetője?

- De, én vagyok az. Válaszolt rekedtes hangon Uta s remegő végtagokkal kezdett el lépkedni.

- Uta...hagyj itt és menekülj amíg még tudsz! Sunako hüppögések közepette kérlelte a barátját. Nem akarta elveszíteni már megbánta, amit korábban mondott neki. Ha nem viharzott volna úgy el akkor most nem lennének ebben a helyzetben.

- Hoga, felkészültél? Csengett Miyoshi éles hangja a sikátorban.

- Igen, uram. Hoga határozottan bólintott fejével a feljebbvalója irányába s szapora léptekkel közelített a ghoul felé.

Uta kimerülten rogyott le a földre s Sunako is kiesett a karjai közül. Még mielőtt elérhették volna őket a galambok, a szőke hajú fiú a barátja fölé tornyosult védelmezően. Sunako megszeppent szemekkel vizslatta a sebekkel borított arcot. A súlyos sérülései ellenére Uta próbálta fent tartani szokásos nyugodt arckifejezését, de képtelen volt rá. Összeszorított fogakkal görnyedt a törékeny női test felett, közelebb hajolva Sunakohoz kezdett el suttogni.

- Csukd be a szemedet egy kicsit! Majd szólok, ha kinyithatod.

Sunakó összezárta szemhéjait s lélegzet vissza fojtva várta, hogy mi fog történni kettejükkel. Ennyi lett volna az élete? Egy elhagyatott sötét sikátorban éri utol a végzete?

Mindkét nyomozó kardjaikat maguk elé tartva készültek fel az utolsó csapásra, szinte csak egy méter választotta el őket a ghoultól. Csontropogásra emlékeztető zaj ütötte meg füleiket. Uta maradék erejét összeszedve engedte szabadjára a kagunejét, ami a háta közepéből tört elő. A vörösen lüktető farok, egy szempillantás alatt vált szét hat pók szerű végtaggá. A két nyomozó képtelen volt arra, hogy bármelyik karmot is kikerülje, amik a kagune végén helyezkedtek el. Túlságosan is elbízta magát a magasabb rendű nyomozó. A ghoul támadó szerve átdöfte mindkét ember mellkasát s métereke hajította el őket.

- Most...már... kinyithatod a....szemeidet. Uta hangos sóhajok közepette rogyott össze Sunako mellett, arccal földön terült el. Sunako remegő végtagokkal ült fel s borostyán színű szemei néhány pillanatig a mozdulatlan testeket bámulta majd a nehézkesen lélegző barátja felé fordult. A szőke hajú fiú nyögések közepette tápászkodott fel s megerőltetve a törött lábait botorkált el a holttestekhez. Letérdelve a hulla fölé tépte fel a testet takaró inget majd a galamb fegyvere után kapott. Megmarkolva a kardot döfte bele a saját fegyverét a halottba s felhasította a felsőtestet. Tetőtől talpig borzongott meg Sunako, miközben végig nézte a barátja lakmározását. Groteszk látvány tárult a kisírt szemek elé, azonban még ez sem tudta eltántorítani Utatól. A szőke hajú a túlélés miatt kényszerült ember húst enni. Nem volt választása.

Feltornázva magát a koszos földről cammogott közelebb a barna hajú a gyógyulófélben lévő ghoulhoz miután az végzett az evéssel.

- Tudsz sétálni? Bökte meg a vállát óvatosan Sunako a földön guggolónak.

- Fogjuk rá. Pillantott fel Uta majd bizonytalanul felegyenesedett.

- Akkor haza kísérlek. Karolta át támogatólag Sunako a szőke hajút. Mondd, hogy merre kell menni! Egy kósza pillanat erejéig Sunako fáradt tekintete végig siklott mindkét megcsonkított holttesten s újra átjárta a testét a libabőr, ahogy a hiányzó szervek által keletkezett lyukakat nézte a vér alvadta felsőtestekben. Némi sajnálat sugárzott a nyomozók felé, amit igyekezett azzal csillapítani, hogy ők voltak azok, akik rájuk támadtak mindenféle ok nélkül. Vagyis a galamboknak elég ok volt a harcra csupán az, hogy a barátja ghoul. A társadalom kegyetlen vadállatoknak nézi a ghoulokat még csak meg sem próbálnak valamilyen fajta megoldást találni az ellentétek kezelésére. Helyette legyilkolják őket az erre szakosodott nyomozók. Nem mindegyik ghoul randalírozik fejvesztve végig a városon miközben tucatnyi embert falt fel. Habár Sunakonak be kellett látnia, hogy Uta egyáltalán nem szent...számtalan bajt okozott tinédzser létére. De amióta belátást nyertek egymás életébe, bele tudták képzelni magukat a másik fajú bőrébe, sok mindenben megváltozott a nézőpontja a lánynak és csak bízni tudott abban, hogy Uta szemei is felnyíltak.

- Menjünk mielőtt még több galamb lepi el a környéket. Indult meg Uta lomha léptekkel a keskeny sikátorban.

- Ez lesz az! Uta az kétszintes házra mutatott s a rövid pihenő után megindult a málló falú épület felé. Mielőtt még elérhette volna az ajtókilincset hirtelen kinyitódott az ajtó s egy rövid vöröses hajú lány állt az ajtóban csípőre tett kézzel.

- Hát te meg hol jártál? Hangzott számon kérő hangja.

- Erre arra. Válaszolt Uta vállvonogatások közepette unott hangnemben, mintha semmi érdekes nem történt volna vele az elmúlt néhány órában.

- És ő kicsoda? Miért hoztál ide egy embert? Szagolta a levegőt a lengén felöltözött lány s érdeklődő tekintettel méregette a csapzott kinézetű lányt.

- Sunako, a barátom. Válaszolt Uta majd intett a kezével, hogy álljon arrébb az ajtóból a rövid hajú. Lásd el kérlek neki a sebét, Itori.

- Huh...jössz nekem eggyel akkor. Fonta keresztbe a karjait maga előtt Itori majd nyomban eltűnt a folyosón.

- Felmegyünk a szobámba! Kiáltott utána Uta s a lépcső felé kezdte el terelni Sunakot.

- Meg is volnánk! Húzódott el Itori Sunakotól miután végzett a sebkötözéssel. Hogyan fogom ezt a szúrt sebet megmagyarázni az anyámnak futott át a gondolat Sunako agyán s még a feje is megfájdult, ha csak a kényelmetlen szituációra gondolt. 

- Akkor mire vársz még? Ráncolta homlokát türelmetlenségében Uta.

- Csak kíváncsi vagyok a barátodra. Tette mutatóujját a szájára Itori s szemeit végig Sunakon tartotta. Nagyokat pislogott a zavarban lévő lány, amitől csak még inkább szélesedett Itori mosolya.

- Menj ki! Lökte meg a vállánál finoman a szőke hajú fiú.

- Jól van na. Emelte fel kezeit megadóan Itori s az ajtó felé vette az irányt. Csak semmi hangoskodás! Kacsintott az irányukba majd becsukta az ajtót s kopogó léptei lassan elhaltak a folyosón.

- Maradj itt éjszakára. Szólalt meg Uta azután eldőlt az ágyán. Nem lennék nyugodt, ha egyedül mennél haza.

- Nem is tudom. Nézett körbe ijedten a sötét hálószobán Sunako. Telis-teli volt furcsábbnál furcsább festményekkel és díszekkel, habár abszolút nem kellet volna meglepődnie a lánynak, elvégre Utaról volt szó.

- Ugyan már Sunako, nem fogok semmi rosszat tenni veled. Nem bízol bennem? Vonta fel ritka szemöldökét Uta.

- Nem erről van szó. Persze, hogy bízok benned főleg azután, ami történt. Horkant fel a barna hajú lány s szintén elterült a kényelmes matracon a szőke hajú mellett.

- Akkor? Uta értetlen arckifejezéssel fordult a lány irányába.

- Nem zavar az, amit a parkban csináltam? Motyogott maga elé Sunako s érezte, ahogy az arca egyre vörösebbé válik a felidézett emléktől.

- Szóval a csók piszkálja a csőrödet! Csapta össze tenyereit Uta miután végre helyére került a kirakós összes darabja.

- Igen. Bólintott féléken a mellette fekvő.

- Sejtettem, hogy nem vagyok közömbös a számodra és ennek nem is örülhetnék jobban! Sunako meglepetten kapta fel a felsőjéről a tekintetét s a borostyán színű szemek hitetlenkedve bámultak a vörös íriszekbe.

- Esküszöm, ha megint valami ízléstelen viccen töröd a fejedet... Sunako nem tudta befejezni a dühtől fortyogó mondatát. Uta száraz ajkait az övéire tapasztotta s gyengéden csókolta meg a másikat. Kihasználva a lány döbbenetét vezette át a nyelvét  a barna hajú szájába s találkozott a lány forró nyelvével. Sunako lesütve szemeit merült el  a váratlan helyzet által nyújtott édes csábításban. Nagyon jól tudta, hogy nem kellene ezt csinálniuk, rettentően vékony jégen táncoltak...de szerette a fiút s senki és semmi sem tudta arra kényszeríteni, hogy lemondjon róla.

- Elég bizonyíték arra, hogy nem viccelek? Csengett Uta reszelős hangja miután szét váltak egymástól.

- Hmm nem is tudom...egy kicsit lehetnél meggyőzőbb! Formáltak komisz mosolyt a női ajkak. Uta halkan kuncogott Sunako válaszán majd egyik pillanatról a másikra mászott a lány fölé. Kezeit a lány mindkét oldala mellé helyezte s olyan közel hajolt hozzá, hogy az orrhegyük összeért.

- Szeretlek! Uta időt sem hagyva a mondandója feldolgozására csókolta meg újra az alatta fekvő lányt. Ezúttal nem fogta vissza magát egyáltalán addig harapdálta a vastag alsó ajkat, amíg fel nem duzzadt.

- Én is szeretlek! Ragyogtak fel a borostyán szemek. Sunako kezei a szőke hajú nyaka köré fonódtak s lágyan simogatni kezdte Uta tarkóját. Semmi mást nem szeretett volna jobban, mint megállítani az időt és örökre így maradni azzal a személlyel, akit a legjobban szeretett. Egy ghoullal, a negyedik körzet vezérével.