Taehyung zavartan nézett körül a kis lakásban. Nem volt túl nagy, mégis mindennek jutott hely. Tetszettek neki az egyszerű fabútorok, a rojtos szőnyegek és az ovális ablakok, melyek olyan érzést keltettek benne, mintha csak egy hajókabinba csöppent volna. Az ágyával szemben lévő ablak olyan széles volt, hogy kényelmesen, akár fel is kucorodhatott volna a széles párkányára, hogy onnan csodálja az esti fényekben fürdőző város képét. Szívesen meg is tette volna, bár jelenleg a lágy redőkben aláhulló sötétítő függöny mögött, most biztosan jégvirágok tették homályossá a kilátást. A hely otthonosnak tűnt, még egy takaros cserépkályháját is felfedezett a sarokban. Valószínűleg várták az érkezését, mivel a szobában kellemes meleg uralkodott. Ez lesz az otthona az elkövetkezendő hosszú hónapokban.

A forgatást ugyan csak két hét múlva kezdik, de az előmunkálatok miatt már hamarabb ide kellett utaznia a producer kérésére. Nem lett volna ennyi időre szükség, de a rendező szerette volna, ha hozzászokik a környezethez, így kellően ki is tudja pihenni magát a nagy munka előtt, miközben magába szippant egy kicsit Róma hangulatából is.

Olaszországot, egy puccos szálloda üvegén keresztül pedig nem lehet megismerni, így került hát Taehyung, az ünnepelt énekes egy olcsó, városszéli kis lakásba.

Itt talán jobban el is tud majd mélyedni a szerepében, mivel egy nehéz sorsú, korábban mélyszegénységben élő fiút alakít majd, akinek legnagyobb álma, hogy táncolhasson, így legjobb barátjával nekivág Rómának, hogy végre bekerüljenek a híresen magas színvonalú Táncművészeti Főiskolára.

Próbálta hozzászoktatni magát a gondolathoz, hogy tulajdonképpen hosszú idő óta először lesz saját szobája. Legutoljára tizennégy éves korában aludt szobatársak nélkül, amikor még a nagymamájával lakott. Nem tudta eldönteni, hogy szorongjon vagy fellélegezzen a változás miatt. Nem kell majd alkalmazkodnia senkihez, de... Egyedül lesz. Eszébe jutottak a többiek. Nem gondolta volna, hogy pár órával az érkezése után máris ennyire hiányolni fogja a társaságukat. Sóhajtva levetette magát a zöld takaróval borított franciaágyra. Rosszkedvűen halászta ki zsebéből a reptéren hozzákerült iratokat és dobta hanyagul az éjjeliszekrényére. Nem tudta hová tenni a történteket, túl fáradt volt, hogy egyáltalán világosan gondolkodni tudjon. A reptérről egyenesen a kórházba mentek, így a pillanatnyi heves rosszullétét ami az autóban kapta el, könnyedén ráfoghatta az őt ért "balesetre". Szinte biztos volt benne, hogy a koncerten és a reptéren látott lány egy és ugyanaz a személy. Emiatt nem akarta kiadni az iratait a kezéből, amíg ki nem deríti, hogy pontosan miért is történt mindez. Aludni akart, de nem tudta megállítani, hogy zavaros kérdései, ne visszhangozzanak a fejében.

Ez lenne talán az őrület kezdete? Hogy mindenkiben őt látja? Nem elég, hogy hajnalban megjelent csak úgy semmiből az álmain kívül... A nevek azonban stimmeltek. Vajon Namjoon látta a lányt? Csak képzelte volna az egészet? Akkor az orrát ki verte be, ha nem Sofia? Személyes bosszúhadjárat lett volna? Kihez fordulhatna? Biztosan őrültnek néznék.

Taehyung hosszú hónapok óta tervezgette, hogy felkeres egy újságírót, hogy elmesélje a történteket, végül mégsem cselekedett soha. Tudta, könnyen nyilatkozhatna most, hogy nem mozog együtt a többiekkel, habár a kiadó valószínűleg azonnal megpróbálná megállítani a híreket, de sokakhoz eljuthatna az igazság, hogy Sofia Marino, egy fiatal és gyönyörű lány, tele reménnyel, a tömeg, a közbiztonság és Kim Taehyung hibájából meghalt. Nincs többé.

Ha végre beszélhetne róla nyilvánosan, talán a lelkiismerete is megkönnyebbülhetne és talán Sofia is eltűnne az álmaiból. Mivel kezdett megroppanni a történtek súlya alatt, egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy karrierjére milyen hatással lenne pár újságcikk, de tudta, a csapatot vele együtt érné támadás, hiába érzi úgy, hogy csak az ő hibája az egész. Nem lehetett olyan önző, hogy a többieket is magával rántsa ebbe, így hallgatott. Hiszen tulajdonképpen jól volt, csak néhány pillanatban érezte úgy, hogy nem bírja tovább, tehát minden maradhatott a régiben.

A helyzet azonban rosszabbodhatott, ha ma éberen is többször a szeme elé került a lány. Azonnal ki kéne derítenie mit láttak mások!

Remegve húzta elő zsebéből a telefonját és keresett rá a mai hírekre. Ahogy elolvasott pár cikket, egyre idegesebb lett. A lányról és a barátnőjéről ugyanis nem talált egy értékelhető képet sem. Megnyugtató volt azonban, hogy ezek szerint volt némi valóságalapja is a reptéren történteknek. A tetteseknek azonban sosem látszott az arcuk. Az elmosódott felvételeket nézegetve olyan érzése támadt, mintha fantomok után nyomozna, vagy olyan személyekről lenne szó, akik csak valaki képzeletében léteznek. Ahogy eddig ért gondolataiban, idegesen a falhoz vágta a telefonját, majd felpattant ágyából és azonnal az aprócska mosdó felé vette az irányt.

Nem volt melege, mégis ruhástul állt be a jéghideg víz alá. Sziszegett, de ajkát harapva tűrte, hogy a lassan csobogó víz fokozatosan elnehezítse ruháit és elzsibbaszthassa a félelemtől merevvé vált izmait. Tudta tűrnie kell, ha végre változást akar.

Muszáj felébrednie. Hiszen ez nem lehet a valóság.

Kim Taehyung nem lehet őrült.