- 🦋 -

|Louis|

Reggel korán kelek, direkt Harry előtt egy fél órával, hogy egy kicsit rendbe tudjam szedni magam. Nem szeretném, ha esetleg hanyagnak tartana, szóval muszáj lesz alkalmazkodnom mindenhez, amit ő csinál, legyen az bármennyire furcsa és monoton. Az ilyen betegséggel küzdők, mint Harry is, könnyen ki tudnak akadni, ha valami nem olyan megszokottan történik, ahogy azt ők szeretik. A göndör fiúnak is van egy napirendje, ami igencsak sűrű és beosztott, Gemma szerint ezt is Harry rakta össze magának. Sok mindenen meglepődök, lenyűgöz, hogy a zöld szemű ennyi mindenre képes, mintha nem is lenne akadály az életében ... Ez tetszik.

A fél óra hamar eltelik, addig felöltözök és megágyazok, a reggelinek is neki kezdek. Harrynek zabkását készítek, míg magamnak egy kis rántottát. Fogalmam sincs, hogy a loknis miért számolja magának ilyen megszállottan a kalóriákat, hiszen így is csont vékony szegény. Tegnapi ruhája is csak úgy lógott rajta, de nem említettem meg neki, mert nem akartam megsérteni. Azt viszont végképp nem szeretném, ha ilyen életmódot folytatna tovább. Viszont, hogy szóba is hozzam ezt neki ...

- Jó reggelt! -köszön rám hirtelen reggeli, morgós hangján.

Észre sem vettem, mikor helyet foglalt az asztalnál. Megköszöni az ételt, majd enni kezd. Kanalával a gyümölcsökkel játszik, míg halkan mormog valamit, szabad keze közben a szalvétával matat. A gyógyszereit is az asztalra teszem neki, ő pedig gondosan megszámolja őket, mintha én erre képtelen lennék ...

- Olyan fura illat van -szólal meg hirtelen, szemöldökeit összevonva szaglászni kezd.

- Mire gondolsz? -kérdezem, míg én is a levegőbe szippantok, bár nem nagyon érzek semmit.

Aztán Harry feje felém közeledik, majd egy erőset szippant. Elfehéredő ujjai az asztalra markolnak, majd csak úgy lehunyja szemeit, hangosan magába szívva a levegőt.

- Harry! -pattanok fel rögtön, majd mögé lépve vállait kezdem el masszírozni, hogy elűzzem görcseit, túlságosan is megfeszítette magát.

Feje hirtelen hátra hanyatlik, egy könny csordul ki a szemei közül. Teljesen bepánikolok, fogalmam sincs, mit tegyek. Gemma szerint sosem voltak még komolyabb szerű rohamai, szóval tényleg nem tudom, minek véljem ezt.

- Hol fáj? -súgom neki áttérve a halántékára a masszírozással.

Halkan felsóhajt, majd könnyes szemeit az enyéimbe fúrja. Eddig szinte mindig képtelen volt tartani a szemkontaktust, amit meg is értettem a betegsége miatt, de most, ahogy sikerül igazán megpillantom őket ...

- Sehol.

Szó nélkül pattan fel az asztaltól, majd a szobájába viharzik. Hiába kiáltok és futok utána, az orrom előtt csapja be az ajtót, aztán már hallom is, ahogy kattan a zár. Semmit sem értek ... Mégis mit csináltam rosszul? Mindent a kis szabályainak megfelelően csináltam, a reggelije is ... Meg sem ette.

Csalódottan állok neki mosogatni, igazán alaposan, mert most már azt is tudom, hogy nem szereti, ha foltosak a tányérok. Ez az egész egy teljes homály és stressz. Ha ez mindennap ilyen lesz ...

Fogalmam sincs, mit kezdjek így Harry-vel, tiszta őrület.

- 🦋 -

|Harry|

Egy régi képet szorítva mellkasomhoz bőgök jó hangosan, akár egy megzavarodott kisgyermek. A fotón anya és mi vagyunk rajta Gemma-val, még mindketten picik vagyunk, csak úgy vigyorgunk a kis csorba fogainkkal. Ez a kedvenc képem, mert itt anya annyira szép és boldog, a betegsége ellenére is mindig csak azon volt, hogy minket segítsen, nem akarta, hogy nélkülöznünk kelljen. Tíz voltam, mikor meghalt, Gemma tizenhárom. Neki sokkal nehezebb volt, mint nekem. Megfogadta, hogy majd ő vigyáz rám, bármin is múljék. Öt évig anya húgánál, Katy-nél laktunk, majd mikor Gem betöltötte a tizennyolcat, anya örökségéből vettünk magunknak egy kis házat, a nővérem nevére. Azóta is abból élünk szinte, testvérem mellette szorgosan dolgozik, hogy mindenünk meglegyen. Én még tanulok, azt is digitálisan folytatom, de még most sem tudom, mit kezdek majd azután, ha befejezem a gimnáziumot.

Néha olyan elcseszettnek érzem magam ... Beteg is vagyok és annyi gond van velem. Mégis milyen férfi szeretne egy ilyen fiút, mint én?

Én viszont mindig is tudtam, melyik nem felé húz a szívem, ez már akkor biztos volt, amikor egyszer oviban szájon pusziltam az egyik csoport társamat. Utána egy fél óráig büntiben voltam, de egyáltalán nem bántam. Mikor haza értem, boldogan mosolyogva meséltem el anyának vacsi közben életem legszebb élményét, ahol igazán kiélhettem magam. Az utolsó is volt, azóta inkább csak egyedül vagyok ... Nem azért, mert anyáék elutasítottak volna, dehogy. Támogattak és ösztönöztek, Gem még most is mindig tőlem kérdi meg, hogy mit vegyen fel, ha bulizni megy.

Tegnap este felhívott, egy órát dumáltunk végig mindenfélékről és végre annyira boldog volt. Nem úgy, mint én most ...

De ha Louis megtudná, miért akadtam ki úgy az előbb, na az már tényleg őrület lenne ...

- 🦋 -

ugh, bocsi a fura rész miatt ...
valami elkezdődött 😏