- 🦋 -

|Louis|

Ez az első közös hétvégénk a fürtössel, ezért mára nem tervezek semmi különleges programot. Az asztali kis incidensünk és a reggeli után Harry visszaballag a szobájába tanulni kicsit, míg én elnyúlva a kanapén valami ősrégi filmet bámulva merülök el gondolataimban.

A zöld szemű és én egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ami jó, nagyon élvezem. Nehezen vallom be magamnak, mennyire is vonzódom hozzá, pedig így van. Nem zavar a betegsége, imádom a furcsa szokásait is, maga a személyisége is annyira egyedi és bámulatos, hogy nem is csodálom, miképp sikerült ily módon magába bolondítania.

Viszont az idő csak telik és egyszer bizony véges lesz ... Két hét nem az örökkévalóság és csak a fene tudja, hova rendelnek ki legközelebb, hogy ápoljak ...

Nem akarom csak így itt hagyni Harry-t, mert ahogy észre vettem, ő is kötődik hozzám valamennyire, s a szívem szakadna bele, ha csak szó nélkül lelépnék, mintha mi sem történt volna kettőnk között ...

Gemma minden este felhív, a loknis után érdeklődik, én meg felőle, kicsit beszélgetünk, majd minden csevegés végénél a következőképpen válik el tőlem; legyetek rosszak, ha tudtok.

Már egyszer figyelmeztettem, hogy ez a kis monológ a filmből egyáltalán nem így van, de ő csak nevetve rám kacsintott és annyit mondott; tudja ő, mit beszél. Először azt hittem, csak spicces egy kicsit, ám mikor már másodjára és aztán harmadjára is így köszönt el, már tudtam, nem viccel.

S én elgondolkodom ezen ... Mi lenne, ha igazán, tényleg nagyon rosszak lennénk?

- 🦋 -

|Harry|

- Te annyit mondasz; Marco -majd érzem, miként a sál eltakarja előlem a napvilágot, miképp ő a szemeim előtt jól megköti azt. - És én aztán felelek; Polo. Találj meg, Harry.

Édes kuncogása még utoljára egy dallamos visszhangot ver a fülemben, majd egy pillanat múlva érzem, hogy már nincs mellettem. Fogalmam sincs, mi ez a játék, életemben nem hallottam még róla ... Louis azt mondta mókás lesz, mikor szó nélkül kirángatott a szobából, és én egy kicsit dühös is voltam rá, mivel rohadtul elfelejtett kopogni előtte. De aztán megcsókolt, nekem pedig minden haragom azonnal elszállt, már nem is utáltam annyira.

- Marco ... -súgom halkan, ez a vakság teljesen megbolondít.

- Polo!

Fejemet rögtön hátra kapom, ugyanis a hang egészen bizonyos, hogy mögülem érkezett. Kezeimet magam elé tartva kalimpálok, lábaimat csak lassan, igazán kimérten emelgetem, egyáltalán nem kívánok balesetet szenvedni. Sikerül megkerülnöm a kanapét, de aztán rögtön el is felejtem, hogy merre is akartam menni pontosan.

- Marco!

- Polo!

S mielőtt még egy újabbat lépnék, megbotlom valamiben, ami lassan zuhanásra ítél és én csak behunyom a szemem, pedig amúgy sem látok semmit. Fejem koppanása a parkettán eszembe juttatja, mennyire is szerencsétlen vagyok valójában ... Még szembekötősdid sem tudok játszani.

- Harold nyuszkó ... Jól vagy?

Aztán forró karokat érzek magam köré fonódni, melyek közé szívesen bújok, és miután jó mélyen magamba szívom azt a bizonyos illatot, máris megnyugszom.

A sál is lekerül közben, Lou aggódva pillant rám, pedig már nem is fáj sehol; hála neki.

- Csináljak kakaót?

- Utoljára tavaly karácsonykor ittam kakaót ... -jegyzem meg halkan, mire elszörnyed.

Azt mondja, ezen sürgősen változtatnunk kell, ne legyek ennyire nyomi. Ő rendszeresen kakaózik, van hogy szinte mindennap, mert imádja.

- Csak a gyerekek isznak ennyi kakaót.

Megjegyzésemet sértésnek szánom picit, de nem annyira, hogy az fájjon neki. De ő csak nyelvet ölt rám és annyit mond; mindenki gyerek még egy kicsit.

Kezembe fogva a bögre kakaót a szobába sunnyogok, majd kiülök az ablakba. Szeretek itt üldögélni, néhanapján még az embereket is meglesem. Pontosan tudom, mikor jön a kenyeres autó vagy a tejes kocsi. Agnes néni pontban reggel nyolckor állítja fel a virágos standját a sarkon, integetni is szoktam neki. Archie bácsi pedig mindig, pontban délben viszi le neki az ebédjét, amit az asszonyka puszival szokott megköszönni.

Ráeszmélek, hogy én is szeretnék így érezni ... Törődni valakivel, hogy aztán az szintén velem foglalkozzon és szeressen, mint egy végtelen körben.

Louis annyira rendes és törődő, imádom azt is, hogy mindig van valami ötlete. A kakaójának az íze pedig teljesen olyan, mint annak, amit anya készített nekem mindig, mikor beteg voltam ... Sokszor meg is játszottam a rosszullétet, csak hogy kapjak egy bögrével abból a finomságból. De miután elment, megutáltam a kakaót. Gemma sokszor próbált csinálni nekem, de az övé még csak nem is hasonlított az anyáéra, mert mindig leégette az alját és nem tett bele elég cukrot sem. Viszont megittam, mert szeretetből csinálta nekem és ez többet ért egy nyamvadt kakaónál.

Legyetek rosszak, ha tudtok. - visszhangzik a fejemben a három napja már jellegzetessé vált mondata.

Elmosolyodom, mert szegény nővérkém annyira butuska, hogy még ezt a monológot sem tudja rendesen. Biztosan csak látta vagy olvasta valahol és azért mondogatja nekem esténként.

Remélem nem Louis-ra és rám gondol ezzel ... Gem sokszor tesz huncut megjegyzéseket ránk, melyekbe néha bele pirulok magam is, de általában fel sem veszem.

Három kopogást hallok, majd a kék szemű közli, hogy öt perc és kezdődik a sorozatom.

Ez egyet jelent azzal, hogy összebújhatok vele a kanapén, amit sokszor jobban imádok, mint magát a sorozatot.

Hupsz.

- 🦋 -

boldog nyuszit, édeskék! 🐇🥕❤