- 🦋 -

|Harry|

Az álomképek még mindig bizseregnek a fejemben, mikor a tegnap esti, fürdős kalandra gondolok. Nem mondtuk ki, mégis mindketten éreztük az egésznek azt a bizonyos szexuális feszültségét, mely körbeölelt minket akkor. Kis ujjai olyan ügyesen játszadoztak tincseimmel, hogy már nem is igazán éreztem valósnak magamat; a mennyországba repültem.

Elővéve az ágy alá gondosan elrejtett füzetemet húzok be még egy strigulát Louis javára. Nem, nem akarom lecserélni Gemma-t, semmi ilyesmiről szó ne essék. Egyszerűen csak felmérem a kék szeműt, természetesen ez végig az én titkom marad majd. Két hét, amiből már két nap szépen eltelt. Csak úgy repül az idő ... Két napja még látni sem akartam a kócos hajút, most meg; róla álmodom.

Miért ilyen zűrös ez?

Ahogy lassan elhagyom a szobát, hogy reggelit készítsek magamnak, a nappaliban rögtön megtorpannak lábaim. Az lehet, hogy egy fél órával hamarabb keltem és jöttem ki a szokásosnál, na de ... Louis is?

Csak egy boxer van rajta, lustán elterül a kanapén, egyik kezével a fejét támasztja, míg a másikkal egy unott ütemet felvéve dobol hasán. Egész békésnek tűnik, álmos szemei elvesznek a kert végi tájban, néha egy-két lapos pislantás is hozzá társul cselekedetéhez. Nem telik sok időbe, hogy észrevegyen.

- Nem tudsz aludni, mi?

Csak a fejemet rázom neki, hogy feleljek; az álmatlanságnak hála most még egy szívgörcsöt is kaptam; testének pompás látványa által. Nem válaszol, megpaskolja maga mellett a kanapét, még hátrébb is húzódik, hogy én kényelmesen elférjek mellette.

Lassan lépkedek, nagyon lassan. Szemeim közben azt a rengeteg tetoválást bámulják, melyek szerte és szét terülnek el testének adott pontjain. Fogalmam sincs, mi lel engem, mikor csak úgy odabújok hozzá. Az egész annyira intim és szokatlan, hogy rögtön egy kis gombócra húzóm össze magam, még levegőt sem veszek először. Aztán viszont muszáj, mert a tüdőm szúrni kezd, míg a fejem vörösödni. A levendula illata hamar az eszemet veszi, egy egészként kebelez be engem, aztán repít el jó messzire; az álmok földjére.

Anya jut eszembe és azok a jó öreg, kanapés látképek.

- 🦋 -

|Louis|

Harry hamar elalszik és én csak nézem őt. Annyira békés és nyugodt, mint egy kisangyal. Hangosan veszi a levegőt, míg szemei szinte táncot járnak szemhéjai alatt, néha-néha meg is mozdul egy kicsit. Az álmosság nekem viszont rögtön kipattan a szememből, ahogy elnézem őt. Szegény, vajon miről álmodhat épp?

Arról tudok, hogy mi történt a családjával; az apja a göndör születése után 2 évvel lelépett, mert azok a hülye orvosok félre diagnosztizálták a kis csöppséget. Harry ugyanis semmiféle autizmusban nem szenvedett ugyebár, de mivel a családot ezzel az információval szolgálták; az apja inkább lelépett, képes volt itt hagyni egy anyukát, kinek akkor már két életről kellett gondoskodnia a sajátján kívül. Anne jól kezelte a helyzetet, a zöld szeműt orvosokhoz vitte, kik közölték; enyhe Asperger, nem autizmus. Persze akkor már minden veszve volt, Harry apja nem jött vissza, hárman maradtak. Aztán Anne beteg lett, amiből sajnos már nem lehetett kimenteni. Gemma azóta gondoskodik kettejükről; anyja és apja is a göndörnek, ki szegény sokszor magát hibáztatja a történtek miatt. Szeretném, ha ez máshogy lenne.

- Louis ... -motyogja álmosan az említett, majd hirtelen a csuklóm köré fonja hosszú, csontos ujjait.

Valószínűleg rémálma van, mert a szemeit csukva tartva motyog, teste közben enyhén remeg. Azonnal magamhoz vonom őt, halkan suttogva ringatni kezdem, mint egy kisbabát. A légzése pár perc múlva egyenletessé válik, lassan megnyugszik. Szuszogása is hamar visszatér, ami megmosolyogtat. Annyira édes.

Egy jó fél óra elteltével már a reggelit készítem; nutellás palacsintát. Igyekszem, hogy sikerüljön Harry étrendjébe néhány olyan ételt is becsempésszen, amit egyébként ő teljesen egészségtelennek tartana. Természetesen nem akarom rá erőltetni, bár azt kötve hiszem, hogy bárki is képes lenne nemet mondani néhány darab, jól megtömött palacsintának.

Mikor épp az utolsót rakom a tányérra, egy göndör buksit pillantok meg feltűnni a kanapénál, ki álmos szemekkel, kétségbeesetten keres valakit, ki szemtelen módon ott hagyta őt, hogy reggelit készíthessen. Miként megpillant, egy halvány mosoly kúszik ajkaira, aztán közli, bármi is legyen az a vacak, amit én épp csinálok, azt ő a kanapén kívánja elfogyasztani.

- Még a végén kiköltözöl ide -kekeckedem vele, míg a tányérját a kezébe adom, ő pedig nyelvet nyújtva rám megköszöni azt.

Csillogó szemekkel nézi a frissen sütött finomságokat és meglepetésemre most nem is panaszkodik. Az első hármat, amit kezdésnek tettem oda neki, néhány perc alatt el is tünteti és már a következő adag után kuncsorog.

Mosolyogva, büszkén dagadó mellkassal nézem a fiút, ki a diétázás királya, most úgy tömi magába a palacsintákat, mintha az kötelező lenne. Örülök, hogy sikerült vele haladást elérnem. Igaz, nem a legnagyobb, mégis iszonyat büszke vagyok a kis loknisra és remélem, hogy ő is az, magára.

Imádnivaló.

- 🦋 -

ugh, ez a távoktatás megöl engem ...
reméltem, hogy több időm lesz majd írni, de helyette még hétvégén is a beadandóimmal kell foglalkoznom 🙃

tudom, hogy ez most kicsit unalmas lett, ne haragudjatok ...
igyekszem majd, hogy jobb legyen és hogy ti se maradjatok részek nélkül, rendben? 🖤

egy kis véleménnyel most igazán fel tudnátok dobni a kedvem :((

persze nem kötelező. legyen szép napotok, kedveskék! 🖤

i m á d á s 😍🌈😍