- 🦋 -

|Louis|

- Harold mondja? -érdeklődöm kíváncsian a vigyorgó göndörre pislogva másnap reggel az asztalnál.

Még a kanál müzlim is megáll egy pillanatra, mikor meghallja az ötletet. Őszintén szólva fogalmam sincs, mit eszelt ki a loknis, de nem valami holmi játékkal kívánom eltölteni búcsúzkodásunk drága idejét ...

- Pontosan! -bólogat büszkén. - A Simon mondja túl elcsépelt már.

- Világos. Akkor most nekem azt kéne csinálnom, amit te kérsz tőlem?

- Pontosan! -ismétli meg magát szélesen mosolyogva - De tudod, hogy csak akkor, ha úgy kezdem a mondatot, hogy ...

- Harold mondja, Louis puszilja meg a kis hülye göndört! -fejezem be helyette is a mondókát, mire felnevet.

Rögtön menekülőre fogja, sikítozva szalad előttem, csak nagy nehezen sikerül utol érnem őt. Miként elkapom, össze-vissza csókolgatom arcát, ahol csak érem bőrét.

- Harold mondja elég!

- Na mi az, már nem is akarsz játszani? -kérdezem tőle, míg ujjaimat oldalára simítva kezdem el csiklandozni őt.

- Ááállj!! -sipítja kifulladva, már levegőt is alig kap szegény.

- Nem mondtad, hogy Harold mondja.

- Ha-harold mo-mondja ... -kezdi dadogva.

- Szia nővérkém! -fejezi be valaki a mondatot helyette, aki nem én vagyok.

Egyszerre pillantunk a bejárat irányába, ahol Gemma-val találjuk szemben magunkat, ki szélesre tárt karokkal áll, mintha csak várna valakire. Nem is kell több a fiatalabbik fivérnek, nővére nevét kiáltva rohan oda hozzá, hogy aztán jól megszorongathassa rég nem látott testvérét. Büszkén mutogatja neki élete legelső tetoválását, füllentve meséli el, mennyire nem fájt neki, hogy még csak nem is sírt.

S én csak állok ott a kanapé előtt, mint egy rakás szerencsétlenség, hirtelen már nem is érzem magam ide valónak. Ahogy a körülbelül húsz perc múlva induló buszom sem ...

Gemma aztán hozzám lép, engem is jól megölelget, csak annyit mond, hogy reméli, nem zavart meg semmit a meglepetés haza érkezésével, mert ha kell, nagyon szívesen lelép még egy hétre, hogy én és a göndör tovább tudjunk huncutkodni kettesben. Harry rögtön pártolja az ötletet, már kész is arra, hogy nővére bőröndjeit a tornácra vigye.

- Szép vagy öcsikém, mondhatom. Pletykáljunk kicsit! Főzök egy teát, okés?

- Felőlem -von vállat Harry, majd hozzám lép, karjait jó szorosan körém fonja, hogy még menekülni se tudjak.

- A buszom ... Nemsokára indul -nyögöm ki nagy nehezen, mire hirtelen még az élet is megáll.

A loknis lekonyult ajkakkal bámul rám, míg Gem csak rosszallóan annyit mond, hogy ne meneküljek, nem olyan borzasztóak a teái.

- Menj a következővel -nyom egy csókot orromra a göndör. - Vagy az azt követővel ... Vagy menj holnap.

Bármennyire is kecsegtető az ajánlat számomra, sajnos nem élhetek vele. Írországba rendeltek ki két hétre, a repülőm pedig alig egy óra múlva indul, de ahhoz, hogy felszállhassak rá, előtte még London-ba kell, hogy buszocskázzak ...

Nos, nem csak én, de főleg Harry nem örül annak, mikor közlöm vele a hírt. Szája remegni kezd, szemei azonnal könnyessé válnak és én csak utálom magam emiatt. Bárcsak máshogy lenne.

- Harold mondja, Lou nem megy innen sehová!

- Harry -kezdem most már én is a könnyeimmel küszködve. - Csak két hét baby. Az nem olyan sok.

- Nem sok, hanem rengeteg! -csattan fel, majd zokogva a vállamba temeti arcát.

Nyugtatólag a hátára simítom a kezem, szemeimmel Gemma-t keresem, de már csak hűlt helyét találom a lánynak. Rendes tőle, hogy hagyott minket búcsúzkodni, most mégis rosszul esik, hogy képes volt magamra hagyni az árván sírdogáló göndörrel. A helyzet valójában az, hogy nem csak az ő lelkét próbálom meg nyugalomra inteni, hanem az enyémet is ... Muszáj, különben itt rogynék össze a szomorúságtól. Viszont nem szeretném, ha Harold még miattam is szomorkodna, elég nehéz neki így is.

- Kivel fogok játszani, hm? Ki ad majd nekem kakaót? A ha-hajamat is, a-azt is ... Istenem! Már most hiányzol.

A szívem ha lehet, csak még savanyúbb lesz, már nem is érzem őt dobogni, tátongó ürességet érzek a helyén lappangni, talán már nem is élek.

- Minden este felhívlak majd, ígérem! Ha letelik a két hét, már jövök is. Csak kettőt pislogsz és én itt leszek. Addig viszont Gem vigyáz majd rád helyettem, csak úgy, mint eddig. Nem lesz gond loknis, nem lesz semmi gond!

Egy kicsit elcsépeltnek érzem már, az egész olyan, mintha épp a háborúba készülnék vagy nem is tudom ... Az biztos, hogy maga az érzés majdnem ugyanolyan keserű, szinte pont úgy fáj, mint egy erős lövés. Könnyeim pedig maguktól szánkáznak végig orcámon, már nem én irányítom őket.

- Szeretlek -súgom hajába.

Lassan rám emeli ködös moha szemeit, melyek most üvegesen csillognak a sírástól, legszívesebben most azonnal megtiltanám neki a könnyhullatást, mert tudom, hogy utána mindig beduzzadnak a szemei és pirosak lesznek meg viszketnek is neki, de ... Én is sírok.

Ő viszont nem tétlenkedik, minden szó nélkül tapad száraz ajkaimra, hogy aztán egy mohó csókot csenhessen tőlem. Érzem a forró éjszakákat, mikor együtt aludtunk, fülemben hallom Harry kedvenc szappanoperájának a főcímdalát, s az orromban érzem a levendula átható illatát. Fogalmam sincs, hogy honnan jön, csak azt tudom, mennyire nagyon imádom én, szóval csak engedem, hogy emléket örökítsen bennem.

- Csak kettőt pislogsz! -ígérem meg neki még utoljára vissza pillantva az ajtóból, és csak akkor indulok el, mikor Harry biztatásképp egy aprót bólint.

Ha Harold mondja, én elhiszem, hogy minden rendben lesz.

- 🦋 -

uh, valamiért nem tudok szomorú részt írni, egyáltalán nem izgalmas, de még csak nem is lehet átérezni a hangulatát ...

na mindeeegy. ezért lesz ez a könyv is majd boldogan lezárva :))

más befejezést nem is tudnék írni ♡