- 🦋 -

|Mesélő|

A kék szemű kezei érzéki érintéseket követve szöknek a fiatalabb atlétája alá, s annak teste csupán már ennyitől tűzforró, vágyakozva ég, minden ujjhegy nyomát pedig selymes libabőr követi, amiért az idősebbik fél kész megbolondulni is, annyira imádja. Ajkai a nyakára szöknek, míg csípő a csípőnek nyomódik, ezáltal merev ágyékuk ékes bizonyítéka egymásnak dörgölőzik, amitől éhes sóhajok szöknek a levegőbe, az üvegház pedig a finom lökéseknek hála megtelik élettel és jókedvvel. Csókolózni kezdenek, lábaik összegabalyodnak, míg ujjaik egymásra találván egy kapoccsá szövődnek Harry feje felett, ki már szinte angyalként lebeg a fellegek felett, fogalma sincs semmiről, egyszerűen csak épp nagyon szerelmes.

- Szeretnéd? -érdeklődik az óceán szemű félve és törődve, szabad kezével egy tincset eltűrve a smaragd íriszű fiú arcából.

Amaz csak bólint, piros pozsgás orcáján meghitt mosoly csüng, amit most senki és semmi sem tudna leakasztani onnan; az az övé és a kék szeműé.

Louis ajkait szaggatott sóhaj hagyja el, mikor visszatérve Harry nyakához csókolgatni kezdi méz ízű bőrét, lefelé haladva a kulcscsontjára tapasztja fogait, de csak óvatosan, hogy a kis őzikének ne fájon annyira. Babája vergődik, a kéj hatása ez, egyáltalán nem érez fájdalmat. Derekát feljebb emelve a kócos hajúnak nyomja magát, egy percre sem kíván elszakadni tőle, igazán közel szeretne lenni hozzá. De csak csókolgatja őt, amitől megőrül, teste már most többre vágyik.

- Nem bírom ... -nyüszíti két szívás között, mire habosan háborgó tengerkék szemek villannak rá jelezvén; maradjon csendben.

Louis kezei lefelé vándorolnak, egy másodperc múlva már Harry mellkasa teljesen meztelen, tisztán látszanak a bőrén táncoló izzadságcseppek, melyeket az idősebbik szívesen a nyelvére venne, kíváncsian szopogatná őket, ezzel is az őrületbe kergetve kis loknisát.

A göndör közben megelégeli az állandó várakoztatást, türelmetlenül nyúl Louis pólója után, hogy aztán lerángathassa azt róla. Nem tétováznak tovább, ruhák repülnek egymás után, már csak az alsóneműk maradnak vissza, ami alá Louis szívesen csúsztatja be tenyerét, hogy aztán Harry forrón pulzáló tagjára markoljon, ezzel egy ívbe feszítve a fiatalabb erektől duzzadó nyakát.

- Imádlak -morogja Louis az egyik érre, miközben másik kezét a saját alsója alá vezeti, ezáltal egyszerre kényeztetve mindkettejüket.

Harry tehetetlenül vergődik, ujjai a kockás pokrócra markolnak, ajkait fogai rabsága alá véve imádkozik, egyszerűen csak nem bírja már. Aztán éhes szemeit dühösen Louis-ra veti, majd erősen a hajára marva a hasára húzza fejét, onnan is öle felé tolva a másik álmélkodó arcát.

Végig nyal a kiálló bordákon és a pihéken az alhasán, izzadsága őrülten sós és édes, illatát az orrában érzi, amitől az eszét veszti. Imádja ezt a mohó loknist, ki kissé erőszakos, mégis annyira ártatlan közben ... Imádja a szájába venni puha farkát, imád a szemébe nézni minden centit követően, imádja a hangját.

Harry nyöszörög, Lou tincseit markoló ujjai megremegnek, míg csípője megemelkedik, ezzel is mélyebbre engedve magát a másik forrón lüktető, irtó szűk torkában. A kék szeműnek muszáj nyelnie néhányat, különben megfulladna, bár még azt sem bánná; örömmel tenné.

- Akarom.

Ennyi elég is neki, az éhesen reszkető meggypiros ajkak szavai megrészegítik őt, Harry farka helyett ujjait kezdi el szopkodni, míg megpróbálja megszabadítani magukat az utolsó ruhadaraboktól is. A göndör ficánkolni kezd, hevesen verdeső szíve nyughatatlan, pillangói őrületes keringőt járnak pocija rejteke alatt; itt már mindenki elveszett.

Lou párnáját a loknis dereka alá tolja, megemelve annak csodálatos fenéket, ezzel is jobb rálátást engedve saját magának. Bő nyállal fedett ujjaival kezdi el masszírozni babája nedves rózsáját, mire az nyöszörögni kezd.

- Legközelebb ki is nyallak, ígérem.

Szavait a duzzadt párnácskáira súgja, az alsót még meg is harapja neki. Lázas csókba hívja őt, míg igyekszik mutatóujjat feltűnés mentesen átdugni a szűk résen. Harry azonnal megfeszül, szemei kipattannak, ijedten kezd el fészkelődni. De Louis a derekára markolva tartja őt egy helyben, miközben arra kéri, hogy lazítsa el magát, különben nem lesz kellemes egyikőjüknek sem. A zöld szemű próbál eleget tenni a kérésnek, a jeges óceánokba pislogva kezdi el lazítani izmait, mire a fájdalom lassan kezd alább hagyni, így már Louis is képes arra, hogy ujját mozgatni tudja benne.

Harry rájön, hogy ez iszonyatosan jó érzés; többet akar belőle. Louis karjára markolva pillant maga alá, a látvány pedig annyira izgató, hogy észre sem veszi, mikor a mutató mellé sikerül kapnia mégegy ujjat a tágításához.

- Tetszik igaz? -érdeklődik a recés hang, Harry pedig csak bólogatni képes csupán, egyszerűen képtelen szólásra nyitni duzzadt ajkait.

Louis ollózni kezd, Harry pedig csillagokat lát. A loknis már elég tág ahhoz, hogy Lou megpróbálkozhasson a lehetetlennel, a legnagyobb félelmével; nem akar fájdalmat okozni szerelmének.

- Szólj, ha fáj és abbahagyom ...

Közben előnedvétől fénylő makkját a másik réséhez illeszti, majd egy utolsó sóhajt követően irtó lassan nyomulni kezd. Harry behunyva szemeit próbál nem sikítani, ez teljesen más, mint amilyenek Louis ujjai voltak ... Ez csíp és éget, teljesen kitölti őt ... Nem bírja tovább, muszáj megeresztenie néhány árulkodó könnycseppet, melyek aztán megállítják a felette remegő idősebbet minden tevékenységben. Már a nehezén túl vannak, hála az égnek.

- Sajnálom, annyira sajnálom ... -hajol le hozzá, hogy aztán lecsókolhassa az összes könnyet a hűn szeretett fiú arcáról, akiért az életét lenne képes adni.

- Jobb lesz ... Mindjárt ... -nyugtatja saját magát a fürtös szipogva, hiszen tudja; csak egyszer ilyen borzalmas, akkor is csak egy picikét.

Mindennél jobban szereti ő a kék szeműt ahhoz, hogy egy ilyen kis butaság miatt haragudjon rá, s ezt kész is bebizonyítani azzal, hogy egy csókra húzza magához az ő hősét, hogy tudassa vele; készen áll.

Harry az idősebb nyaka köré fonja mindkét karját, úgy várja az első lökést odalentről. Először borzasztó, eszeveszetten fáj, de Louis törődik vele és csak lassan mozog benne, minden mozdulata jól meggondolt és alapos, aprólékosan lök és vigyázva, hogy a bugrisnak ne fájon oly nagyon.

A fájdalom lassacskán felcserélődik egy sokkalta jobb érzésre, melytől a háta ívbe feszül és amitől az ajkai kerek ,o' betűt formálnak. Tompa körmei Louis bőrébe vájnak, mire az idősebb felmordul, óvatosan gyorsabb ütemre kapcsol csípőjével. Harry szemei fennakadnak, vékonyka lábait a másik dereka köré fonja, ezzel is elérve, hogy a felette magasodó mélyebben lehessen benne.

- Még, még, még ... -motyogja türelmetlenül két sikkantás között.

Egymást ölelik, Louis csípője aztán őrült tempóra kapcsol, ezzel mindkettejük testét a szakadék szélére söpörve. Harry nem kap levegőt, ezért hát Lou lélegezteti őt a saját szájával, ami a loknisnak többet jelent még a lételemet jelképező oxigénnél is.

A smaragd drágakő az óceánba veti magát, hagyva, hogy az bekebelezze őt és a magáénak mondhassa; trófeaként díszelegve az egyik polcon; a legszebbként, az egyetlenként. Harry csillagokat lát, csak úgy rázkódik teste, mosolyogva nyögdécsel, míg a pokróc a bőrét dörzsöli, bár ez nem igazán érdekli.

Az egyik polc lábára markol, abba kapaszkodva próbál meg egyensúlyt nyerni, de ezzel csak azt sikerül elérnie, hogy a bútor vele együtt kezdjen el vészesen reszketni.

Louis kíméletlen, szinte döngöli a kis loknist, ki nem bánja, sikkantva élvezi. Közel vannak már mindketten, Harry képtelen visszatartani fuldokló sikolyait, ujjai keservesen kapaszkodnak a polc lábába, melyet szinte magával ránt, de az nem megy utána, kivéve egy cserepet, melyben egy illatozó levendula pihen.

Louis épp akkor rántja fel őt, mikor a cserép a földre esik, ami hirtelen hullik darabjaira, akárcsak a loknis és a kócos, kiket pont akkor ér utol az édes beteljesülés. Harry lázasan reszket, csak hápogni képes csupán, a gyönyör nem kegyes vele, percekig csak ostorozza. Louis megélve élete egyik legszebb orgazmusát fekteti vissza kimerült babáját a pokrócra, a virágföld és szétszóródott levendulák közé.

A loknis vigyorog, akár a tejbetök, most mindennél és mindenkinél boldogabbnak érzi magát. Csak mosolyognak egymásra és ez most pont elég.

- Szeretlek.

- Szeretlek.

Nem számít, ki mondja előbb, a lényeg az igazság és a láng, mely oly elevenen táncol közöttük, oly hevesen, mint még soha azelőtt. Aztán Louis egy ölelésbe vonja babáját, s csak most jön rá igazából, hogy eddig még nem ölelte őt sosem; az egész egy varázslat.

Egy finom csókot hint Harry levendula tetoválására, ami egy szó nélküli jelkép arra, mit is érez valójában, a háláját fejezi ki vele. Hálás, amiért megismerhette, amiért fényt hozott az életébe és amiért kiegészítette őt. Tökéletes volt, mindenkinél csodálatosabb, egy igazi kincs.

Babája fáradt mosolya után a csillagokra veti azúrkék szemeit, hogy imát mondhasson és megköszönhesse, hogy mindez csak az övé, senki másé igazán.

Szerelmesek és most már tényleg az egymáséi; örökkön és örökké.

- 🦋 -

,, Az asszonyok az igazi szenvedélyt képesek ízekre szedni, amiből aztán semmi hasznuk sincsen, de egy romantikus kalandot be lehet tenni a szekrénybe levendula közé, és elő lehet szedni nézegetni hosszú éveken keresztül. "

|Agatha Christie|

- 🦋 -

V É G E

- 🦋 -

köszönöm :")
azt, hogy velem tartottatok, hálás vagyok a rengeteg támogatásért is, minden csillagocskáért küldök egy puszit nektek ♡

iszonyatosan hamar a szívembe zárta magát ez a történet, talán már csak azért is, mert akkoriban ez volt az első, "igazi" könyvem itt ...

és most visszatért, ti pedig ismét annyi figyelemmel ajándékoztatok meg, amiről még csak álmodni sem mertem volna

szóval csak köszönöm, tényleg! ♡

a könyvet hivatalosan is lezárom !!!

imádás ♡♡♡