- 🦋 -

|Harry|

Erős ölelésbe vonva egyetlen támaszomat suttogom el neki két könny között, hogy mennyire nagyon szeretem. Hiába is, anya halála óta csak ő maradt nekem, másom sincs rajta kívül. Néha csinál éretlen dolgokat még annak ellenére is, hogy ő az idősebb kettőnk közül, mégis nagyon fontos nekem. Még utoljára megígéri nekem, hogy igazán vigyázni fog magára, majd egy cuppanósat nyomva az arcomra rohan is, hogy beüljön a sárga taxiba, mely a felhajtónkon áll. Könnyes szemekkel nézem eltűnő mosolyát, szomorúan integetek utána. Hiába is, ezekre a néhány napos utazásokra mindig is nehezteltem, na de ez a két hét ... Majd csak kihúzom valahogy nélküle. Van egy csomó matek példa, amiket még nem oldottam meg, aztán a tananyagról inkább ne is beszéljünk. Már egy héttel előrébb kéne járnom. Lesz mit pótolnom, míg Gem távol lesz.

Becsukva a bejárati ajtót magam mögött épp a konyhába igyekeznék, hogy igyak valamit, ám a nappaliban egy ismeretlen alakkal találom szemben magam. Már épp sikítanék, hogy úristen, valaki betört hozzánk, mikor szembesülök vele, hogy valószínűleg csak az új ápolóm áll velem szemben. Zavartan int egyet, majd mindkét kezét a háta mögé rejti és billegésbe kezd.

- Szia! -köszön rám a már ismert tónussal, azzal a magas, recéssel.

- Helló ... -morgom vissza neki és ahogy a szemébe nézek, lélegzetem máris elakad, míg szívem üteme hevesebb tempóra kapcsol.

- Nem vagy éhes? Bevásároltam, mielőtt ide jöttem volna, ha gondolod, készíthetek valami vacsorát.

Nagy ívben megkerülve őt osonok vissza a szobámba közölve vele, hogy köszönöm, de most nem vagyok éhes. Még a szomjúságról is megfeledkezem, ahogy kómásan helyet foglalok az asztalomnál. A szemei ... Akár az óceán, vagy mint a kerek, felhőtlen égbolt. Igazán tündöklő íriszei vannak, melyekkel mintha a lelkembe látott volna máris, még az arcom is bele pirult. Azért remélem, sikerül majd megtartanom vele azt a bizonyos, közömbös szerepet, amit felvenni kívánok ellene.

Megnyitva a következő hétre feladott tananyagot kezdem el az irodalmat, ami a Romeó és Júlia kötelező elolvasását és elemzését foglalja magába. Nagyszerű. Pont most, hogy épp szeretném elterelni a gondolataimat a szerelemről azzal, hogy előre tanulok, a téma nem más, mint az. Még jó, hogy már olvastam a könyvet.

Idegesen lecsapva laptopom tetejét döntök úgy, hogy inkább ma nem tanulok, pihenek egy kicsit. Felemelve mindkét karomat nyújtózkodom jó magasra, lehunyva mindkét szemem.

- Segítsek valamit?

Mivel nem számítok a hirtelen hangra, megugrom és még a térdemet is sikerül bevernem. Dühösen fordulok hátra, Louis áll az ajtóban, a félfának támaszkodva. Persze, én hülye elfelejtettem bezárni azt a szart, amikor visszajöttem.

- Mégis miben tudnál segíteni? Értesz te az emelt matekhoz? És a művészettörténelemhez? Emelt kémia?

Megilletődik, rózsaszín ajkai hápogni kezdenek. Gyönyörű kékjei értetlenül bámulnak rám, lelkiismeretem pedig kezdi rosszul érezni magát a pillantásától. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és elszámolok háromig.

- Ne haragudj ... Csak új nekem ez az egész helyzet, sajnálom -felelem, zavaromban a tarkómat vakargatva.

Viszont nem nézek a szemébe, képtelen vagyok állni jeges pillantását. Szerényen elmosolyodik, és én csak ekkor veszem észre, hogy mennyire is alacsony valójában. Körülbelül 168 centi lehet, és ezt onnan veszem, hogy pontosan le tudom venni a szemeimmel a félfáról, ahová anya kisebb koromban mérte fel a magasságomat. Azt hiszem, ötödikben lehettem 170 körül, már akkor is én voltam a legmagasabb. Még nyolcadikig nőttem egy keveset, aztán hirtelen megálltam a 188-nál. Jó picike ez a Louis ...

- Semmi baj, én sem gondoltam volna, hogy ilyen okos vagy.

- Ennyit köszönhetek az Asperger-nek, a magas intelligencia szintet.

Ismét elmosolyodik, majd fejet ráz. Közli, hogy ha szükségem lenne valamire, csak kiáltsak neki, ő a konyhában lesz, vacsorát készít. Amint elmegy, rögtön becsukom az ajtót, aztán az ágyra vetem magam és a párnámba sikítok, mint egy hormon zavaros tini lány. Végülis én is az vagyok. Mármint tinédzser. Louis pedig egy irtó dögös ápoló, ki épp az esetem. Fogadni mernék, hogy Gem direkt őt választotta nekem ...

Alacsony, mert meghalok a nálam alacsonyabb fiúkért, annyira édesek és szeretni valóak, na meg persze a szeme ... Vakítóan kék íriszek, mert élek-halok az óceánért és a színéért, mindig is a gyengém volt a kék szem. Tetszik a kócos haja is, mondjuk igazán ragadhatott volna egy fésűt reggel ... Mindegy is, még így is meghalok érte.

Azt hiszem, hatalmas bajba kerültem.

- 🦋 -

Arany csíkocskák vetülnek a falra, ahogy a Nap fénye átsüt a reluxán, lassan esteledik. Könyvemet az éjjeli szekrényre téve nyújtózkodom egyet, majd felállok. Komótos léptekkel ballagok a tükröm elé, ahol megigazítom magam. Meg is fésülködöm, kicsit elfeküdtem a hajamat. Csíkos pólómon végig simítva elégszem meg a látvánnyal, miszerint így méltó vagyok arra, hogy elhagyjam a szobám. Már a nappaliba lépve érzem a finom illatokat, bár nem tudnám mihez kötni őket. Remélem, Louis betartja a főzés rendjét, miszerint a diétám miatt egészségesen kell étkeznem. Nem tartok fogyókúrát és semmi hasonlót, csak figyelek magamra.

A konyhába érve egy táncikáló kék szeműre akadok, ki egy száll trikóban és melegítőben áll a tűzhely előtt, halkan dúdolva valamit, amire dobolni tud lábaival. Úgy tűnik átöltözött, mert délután még egy pulóverben és farmerben volt. Talán a melegítőben kényelmesebb a tánc ...

Torkomat köszörülve adom ápolóm tudtára, hogy én is jelen vagyok. Ijedt arcán tisztán tükröződik, hogy nem számít rám, a végére el is pirul. Közli, hogy nemsokára tálal, még öt perc. Addig én helyet foglalok az asztalnál, kezembe véve a stresszlabdát, amit gyúrni kezdek. Már meg van terítve, kenyeret és vizet is készített ki. Megfigyelem, hogy ügyelt szimmetriára, minden pontosan egymással párhuzamosan terül el és ez tetszik. Gem biztos mesélt neki a mániáimról. Nos, akad egy pár.

- Remélem, szereted a gyrost.

- Ahhoz minek a kenyér? -fakadok ki, mire csak vállat vonva annyit felel, hogy neki lesz.

A stresszlabda most nem nagyon segít, mert érzem, hogy még így is remeg a kezem. Mikor Louis kiszedi nekem az ételt, ezt meg is jegyzi. Felajánlja, hogy megmasszírozza a tenyeremet. Természetesen rögtön elvetem az ötletet arra hivatkozva, hogy még alig ismerem. Ő csak felnevet, majd közli, hogy nem kell ahhoz nagyon ismernünk egymást, hogy az ápolóm legyen. Bevallom, vannak furcsa szokásai, de legalább jól főz ...

A vacsora további része csendben zajlik, már nem beszélgetünk. Mosogatni én mosogatok, nem engedem, hogy ő tegye, amin meg is illetődik.

- Sajnálom Louis, de szeretek én mosogatni, utálom, ha foltosak a poharak és hasonlók, így ezt a feladatot mindig én végzem.

Érzem, hogy már így is túl sokat magyarázkodtam neki, de ... Nem szeretném, ha esetleg furának tartana vagy valami. Vannak érdekes szokásaim, az tény. Próbálok velük nem mások agyára menni.

De imádott fétiseim egyre csak előbukkanni látszanak, miként észre veszek néhány tetoválást a karjain, melyek eddig fel sem tűntek ...

Muszáj lesz észhez térnem.

- 🦋 -