Sziasztok! Meghoztam nektek a Last Voyages kilencedik részét. :) A héten már nem lesz időm fordítani, úgyhogy következő rész valószínűleg csak jövőhéten lesz. Addig is írjátok meg, hogy tetszik nektek Layla karaktere és szerintetek mit tervez! :D Jó olvasást!

Harry szemszöge:

Intenzíven figyeltem a kölyköt, nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy azonnal öljem meg, amiért kiejtette ezt a nevet a száján.

"Honnan ismered?" kérdeztem ingerülten.

A gyerek vállat rántott. "A királynő egyik szolgálójának gyereke vagyok, és a feleséged is ott dolgozik. Már évek óta ismerem őt és lehet róla néhány információm, ami fontos lehet neked." felnevettem.

"Azt hiszed érdekel?" sziszegtem, a kislány összevont szemöldökkel nézett rám.

"Természetesen igen. Látszik rajtad." motyogta, mire a ruhájánál fogva közelebb rántottam magamhoz, majdnem elnevettem magam a látványtól, ahogy lógott a levegőben.

"Nem vagy valami okos, ugye? Nem érdekel Bella. Ha ezzel akarod elérni, hogy ne öljelek meg, szánalmas munkát végzel. Mi mást tehetne egy ilyen vézna kölyök, hogy mentse magát?" morogtam, folyamatos kapálózásának köszönhetően visszaraktam a padlóra.

Torkát masszírozva köhögött néhányat, majd bosszúsan nézett fel rám. "Nem is figyelsz rám! Rosszban vagytok, nem?" kérdésén a szememet forgattam, már viszketett a tenyerem, hogy előhúzzam a kardom és levágjam ennek a kis patkánynak a fejét.

"Nem egyértelmű?" 

"Akkor figyelj végre rám! Tudom, hogy tarthatod magadtól távol, végleg." felelte, mégis sikerült felkeltenie az érdeklődésemet.

Izgatottan néztem a kölyökre. "Végleg?" szélesen vigyorogva bólintott.

"Tudom, mi a gyengesége. Már mondtam, hogy figyeltem őt! Szóval azt is tudom, hogy hogyan vethetsz ennek véget és tarthatod őt távol." egy pillanatra Louisra néztem, aki szintén értetlenül állt a dolog előtt, elkapva tekintetem csak vállat rántott.

"Hagyjatok minket magunkra." parancsoltam, Louis bólintott és kettesben hagyott a kölyökkel. "Szóval mi a gyengesége?" kérdeztem rá.

Megrázta a fejét. "Nem mondom meg, mert akkor semmi értékem nem lesz ezen a hajón és megszabadulsz tőlem! Titok, amíg vissza nem érünk Angliába!" mondta, az irritáció hamar visszatért.

Ez a pimasz kis kölyök azt hiszi, hogy a hajómra keveredik és még ki is használhat?  Összeszorított fogakkal ismét megfogtam és a vállamra hajítottam. "Mit csinálsz?" kérdezte ijedten.

"Nem manipulálhatsz meg parancsolgathatsz nekem úgy, mintha valami kibaszott játékbaba lennék! Ha azt mondom mondd el, akkor el fogod mondani!" kiabáltam vele a szobám felé haladva. Szemeim elkerekedtek, mikor hirtelen meghúzta a hajamat.

"TE BUTA!" sikította a fülembe, amitől automatikusan ledobtam őt a vállamról. Fájdalmasan kaptam a kezem a fülemhez, ahol még mindig visszhangzottak a szavai. Hallottam a puffanást magam mögött, de mire megfordultam már feltápászkodott és csalódottan nézett rám.

"Ez meg mi a fene volt?" dühöngtem.

"Ez az én alkum!" mutatott rám. "Nem kényszeríthetsz, hogy elmondjam." vitatkozott, kezem már a kardom markolatán volt és lassan elkezdtem kihúzni. Inkább megöljem?

Bosszúsan néztem rá, míg ő szomorúan figyelt. Fogásom egyre szorosabb lett a kardom körül, de az arckifejezése nem változott. Rettentően idegesített, hogy nem félt tőlem. De úgysem fogja feladni...

Lehunyt szemekkel nagyot sóhajtottam, és elengedve kardomat ismét kereszteztem karjaimat magam előtt. A kölyök meglepetten nézett rám. "Jól van." morogtam.

A kislány szemei felcsillantak. "Szóval visszamegyünk?" kérdezte reménykedve.

"Majd ha lesz rá idő." a mosoly lefagyott az arcáról. "Te jöttél erre a hajóra, ne várd el tőlem, hogy minden a te elvárásaid szerint történjen!" emeltem fel a hangom.

"Csak azt hittem minél előbb vissza akarsz menni." mondta.

Elfordultam tőle. "Elintéznivalóim vannak, mielőtt visszamegyünk, kölyök. Addig maradhatsz az egyik tömlöcben odalent." magyaráztam, de a halk szipogásoktól elakadt a szavam.

Elkerekedett szemekkel fordultam meg és figyeltem a síró kislányt. "Most meg miért sírsz?" kérdeztem hitetlenkedve, erre megdörzsölte az egyik szemét.

"Azt hittem veled maradhatok." sírt tovább, mikor letérdeltem elé tovább folytatta.

"Nem akarom, hogy egy négy éves kölyök mindenhova kövessen." ez a gyerek az átlagnál is idegesítőbb volt.

"Hat vagyok!" mondta mérgesen.

"Még jobb." forgattam szemeimet szarkasztikusan, de mikor felálltam, elkapta a karomat, amit elrántottam tőle.

"Megijesztenek ezek az emberek." nézett rám.

"Ez sem az én bajom. Te jöttél ide." néztem le, a kölyök erősen kapaszkodott a lábamba.

"Megvédesz, ugye?" kérdésére a fejemet ráztam.

"Minek kellene megvédenem?" tudakoltam nyersen, amitől még erősebben szorított.

"Én nem tudok harcolni." motyogta.

Felsóhajtottam. "Jól van. De csak akkor, ha meg akarnak ölni. Minden más helyzetben csak magadra számíts." 

"Köszönöm!" furcsán néztem rá, senkit nem láttam még ilyen boldognak kalózok között.

"Most már elengedhetnél." csattantam fel és a kislány megrázta a fejét.

"Így nem kerülök bajba!" meg akartam kérdezni mit ért ez alatt, de az ostoba kölyök felkapaszkodott a ruháimon és a hátamra mászott, ahol a hajamba kapaszkodott.

"ENGEDJ EL!" szitkozódtam az orrom alatt, miközben szorítása csak erősebb lett. Hátranyúlva megfogtam a ruháját és levéve a hátamról ismét azt fogva lógattam magam előtt. "Mit csinálsz?" sziszegtem.

"Ha veled maradok, akkor nem kell aggódnod, hogy bajt keverek a hajódon, nem?" 

"Ha bajt keversz a hajómon, megöllek." 

"De már megegyeztünk." nyöszörgött.

"Az egyezségek arra valóak, hogy megszegjük őket. Ha tovább idegesítesz, megöllek." fenyegettem meg.

Pár percig figyelt, majd felsóhajtott. "Oké..." összeszorított fogakkal néztem rá, nem tudtam hogyan bánjak vele.

"Mellettem maradhatsz, de nem mászhatsz rám." 

"Oké!" mondta megint boldogan, közben izgatottan bólogatott. Elengedve a ruháját a földre dobtam, ahol röviden felvisított, mikor a feje is földet ért. Elmosolyodtam. Ez aranyos volt...

Szemeim kiszélesedtek gondolataimtól, ezért hátat fordítottam neki. "Kelj fel." parancsoltam rá, kis idő elteltével megjelent mellettem fejét fogva.

"Hova megyünk?" faggatott.

"Keresni." izgatottan tapsolni kezdett.

"Kincset?" meglepetten néztem rá.

"Nem." 

Vállai lesüllyedtek. "Oh..." néhányan a legénységből minket bámultak. Mereven bámultam őket, aminek köszönhetően mind megfordultak és igyekeztek a dolgukra.

"Gyere velem." utasítottam és elindultam, hallottam ahogy kicsi lábaival fut utánam. Elvittem a szobámba és kinyitottam neki az ajtót.

"Hol vagyunk?" 

Fáradtan felnyögtem. "Ne kérdezz már ennyit." válaszképpen kiöltötte a nyelvét. Figyelmen kívül hagyva őt az asztalomhoz sétáltam és az egyik fiókból elővettem egy kisebb ládát. "Nem kell kincset keresnünk, mert már megszereztük." magyaráztam és elé raktam a ládát.

A gyerek boldogan nézte a ládában lévő aranyat. "Úgy csinálsz, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon." szélesen mosolyogva, újra tapsolva fordult felém.

"Mert az!" vett a kezébe egy aranyat és közel tartva arcához vizsgálgatta. 

"Maradj itt és játssz ezzel egy kicsit. Ne menj ki, amíg nem jövök érted, rendben?" bólogatott, majd belemászott a ládába és kuncogva eltemette magát az arannyal.

Haloványan elmosolyodtam mielőtt megráztam a fejem és becsukva magam mögött az ajtót magára hagytam a kislányt, én pedig elindultam.

"Jack!" kiáltottam fel. 

"Igen?" hallottam válaszát magam felett, ezért felnéztem rá. "Változott a terv. Menjünk vissza. Valamit félbehagytam és be kell fejeznem, mielőtt tovább megyünk." kicsit zavartan de helyeselt és pörgette is a kormányt. 

A korlátokhoz mentem és a vizet néztem. Ez a kislány maga az ördög. Minél hamarabb eltűnik a hajómról, annál jobb. Az egyetlen út erre, ha visszamegyek Angliába. Megölhetném... de túlságosan foglalkoztat Bella gyengesége. Szórakoztató és megkönnyebbüléssel tölt majd el megszabadulni tőle végre...

Valamint ettől a gyerektől is.