Isabella szemszöge:

Elmeséltem a történteket, de csak nagy vonalakban, hogy Layla ne jöjjön rá, mennyire rettegtem az édesapjától. Wesly meglepődött és dühös volt. Tudta, mi történt, de azt nem hogy miért és hogyan, szóval ezt hallva igazán feldühödött.

Anyám legalább olyan ideges volt, mint én, míg Darla próbált nyugodt maradni és kivitte a szobából Laylát.

"Isabella, nem hagyhatjuk, hogy idejöjjön." suttogta anyám.

"Talán most mellettem marad, anya." magyaráztam.

"Nem azt mondta, hogy megfenyegette önt, hogy megöli, ha nem távozik a hajóról? Nem úgy tűnik, hogy vágyna maga után." mondta Wesly.

"Nem tudom, minden olyan gyorsan történt. Én magam is alig tudom elhinni. Úgy értem... teljesen könyörtelen lett. Mint ahogy a szóbeszédekben mondták. Igaz minden." suttogtam.

"Te végighallgattad a szóbeszédeket?" keresztezte karját maga előtt anyám.

"Végighallgattam... minden jelentést elolvastam, ami beérkezett a palotába. Nyomon követtem, ahogy csak tudtam, de nem számítottam erre." motyogtam.

"Isabella, drágám, tudod, hogy ezzel semmire sem mész! És most itt van! Erre te sem számítottál, ugye?" kérdésére megráztam a fejem.

"Nem." 

"Nem tudom mit fogunk csinálni Isabella, de egy dolog biztos." mondta elhatározottan, én pedig kíváncsian néztem rá. "Nem jöhet ebbe a házba. És ha okos lennél, Laylát is távol tartanád tőle."

"Tudom. Nem akarom, hogy Layla így lássa. És azt sem akarom, hogy idejöjjön, amíg van rá esély, hogy bánt téged vagy Darlát." 

"Mi van veled?" levegőt vettem, hogy válaszoljak, de egy szó sem jött ki a számon. Anyám és Wesly is felsóhajtottak.

"Nem gondolhatja, hogy magát nem bántaná, Miss. Meg fogja tenni." suttogta Wesly. Természetesen igazuk van. Miért is védelmeztem egyáltalán Harryt? Sosem tudnám rávenni, hogy visszajöjjön. Láttam őt... láttam milyen messzire ment. Nem tehetek semmit.

"Igazatok van." tettem a kezem a homlokomra. "Azt hiszem egy kis részem még mindig reménykedik abban, hogy visszajön hozzám." magyaráztam szomorúan.

Elfordulva tőlük kinéztem az ablakon, egyenesen a kikötőbe. Harry olyan közel volt hozzám, mégis olyan távol... Furcsa érzés.

"Levegőznöm kell." 

"Nem mehetsz ki egyedül!" szólt rám édesanyám.

"Az egyetlen ok, amiért nem harcoltam, az Layla. Most nincs veszélyben, szóval tudnék harcolni. Nem vagyok olyan tehetetlen, anya." 

"Csak légy óvatos." tette hozzá.

"Mindig az vagyok. Mondd meg Laylának, hogy ma megkeresem én a kincsét. Talán így túllép a történteken." mielőtt kimehettem volna, Wesly elkapta a csuklómat.

"Ha bármire szüksége van, szóljon. Nem engedem, hogy bármi is történjen magukkal." elmosolyodtam, szabad kezemmel megszorítottam az övét. 

"Így lesz." biztosítottam, majd kiléptem a házból.

Tudtam, hogy Harry megváltozott. De nem akartam olyan könnyedén feladni. Hat éve most láttam először, nem akarom elszalasztani ezt az esélyt a félelem miatt. Én is félek... rettegek. De ez nem jelenti azt, hogy nem akarok próbálkozni. Ha elbukok, legalább megkapom a jelemet, hogy adjam fel és lépjek tovább. Nem várhatok örökké. Laylának apukára van szüksége és már ígéretet tettem neki. Ha Harry nem tér vissza hozzám, továbblépek. 

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy a kikötők felé megyek. Gyorsan másik irányba fordultam, ha odamennék, csak bajba keverednék. Tervet kell szőnöm, mielőtt újra beszélek Harryvel.

"Bella?"

A hangtól lefagytam, szemeim elkerekedtek. Megfordulva már csak a vörös hajat láttam, s megéreztem a két szorosan körém fonódó kart.

"Shayla?" kérdeztem elérzékenyülve, a karjaimat gyorsan én is köré fontam. El sem hittem, hogy újra láthatom a legjobb barátomat.

"M-mi... hol..." dadogtam, szemeimet le sem tudtam venni az újonnan szerzett hegeiről. "Mi történt?"

"Nem lényeges. Merre jártál?" kérdezte.

"Mi?" 

"Már mindenhol kerestelek. Sosem tudtam, hogy hol van az édesanyád háza, de már öt éve kereslek ebben a városban!" magyarázta.

"Öt éve? De... én azt hittem Harryvel vagy?!" néztem rá összezavarodva.

"Sétáljunk egyet, jó? Úgy könnyebb beszélgetni, nem figyelnek minket ennyien." felvetésére bólintottam és elindultunk a tengerpart felé.

"Mikor rájöttünk, hogy Harry itt hagyott téged, mindenki dühös volt. Nem akartunk elindulni sem nélküled, de kénytelenek voltunk. Én is ellenkeztem, megmondtam, hogy nem maradok nélküled a hajón. Olyan sok minden megváltozott rövid idő alatt." motyogta. "Ultimátumot adott; a hajón maradok, vagy elmegyek és elszenvedem a következményeket. Amint kimondtam, hogy távozok, megajándékozott ezzel a szépséges heggel az arcomon." mutatott az említett helyre. "Louis és Niall a védelmemre keltek, amitől Harry még haragosabb lett. Már egy hónapja volt akkor, hogy elhajóztunk a partoktól, de Harry kirakott egy csónakba mindössze két napra elegendő élelemmel. Borzalmas volt keresni az Angliába vezető utat, de szerencsére egy kereskedőhajó elvitt Eastbourne-be, szóval körülbelül másfél hónapig tartott, hogy visszaérjek ide. De még Eastbourne-ből is át kellett kalandoznom ide." mesélte.

"Ez borzasztó, Shayla!" kaptam a szám elé kezemet.

Shayla gúnyosan elmosolyodott. "Az volt. De nem érdekel. Louis tudja hol vagyok, küldtem neki néhány levelet, hogy jól vagyok. Ha pedig Angliában kötnek ki, Louis előre küld nekem levelet, hogy találkozhassunk. Szóval csak annyi változott, hogy nehezebben tudunk találkozni. Azt hittem hamarabb megtalállak majd téged. Örülök, hogy összefutottunk végre." elmosolyodtam.

"Én is, Shayla. Annyira megijedtem, mikor nem láttalak a hajón. Azt hittem talán meghaltál vagy ilyesmi." 

"Ah, Louis mondta, hogy mi történt. Harry már sokkal rosszabb, ugye?" bólintottam.

"Igen. Félelmetes." suttogtam, Shayla nyugtatóan a vállamra tette a kezét.

"Ne aggódj. Minden rendben lesz. Valahogy visszahozzuk a régi Harryt." 

Felsóhajtottam. "De hogyan?"

"Nem tudom." rántott vállat Shayla. 

Szomorúan elmosolyodtam, de eszembe jutott egy ötlet, amitől rögtön vidámabb lettem. "Szeretnéd megismerni a lányomat?" 

Shayla szemei felcsillantak. "Hát persze!" a visszafelé vezető úton Layláról meséltem Shaylának.

"Rendkívül édes lehet." felnevettem.

"Az, de néha egy kis gonosz kölyök." motyogtam.

"Minden gyerek az, drágám. Szokj hozzá." viccelődött.

"Jó újra veled lenni, Shayla." mondtam őszintén, megállva az ajtó előtt. 

"Ez rád is vonatkozik Bella. Tényleg." kinyitottam az ajtót, s belépve már megint bolondok háza volt. Anyám és Darla aggodalmas arccal tárgyaltak valamiről, míg Wesly arca egyenesen kétségbeesett volt, de mikor meglátott minket, megkönnyebbülten felsóhajtott.

"Kérem, nyugtassa le őket." motyogta Wesly.

"Sajnálom, Miss!" hajolt meg előttem azonnal Darla.

"Mi a baj?" kérdeztem.

"Elmondtam Laylának, hogy ma önt ment el megkeresni a kincsét, de annyira izgatott lett, hogy maga után akart menni. Mondtam neki, hogy nem lehet, de... egy percre elfordultam és..." kezdett bele, sajnálkozóan nézett rám.

"...elment. Maga után ment."

Mire Shayla előkerült, Layla eltűnt... hogy tetszett nektek ez a rész? Én nagyon örültem, hogy Shayla végre újra feltűnt a színen! :D Szerintetek Bella hol akad majd rá Laylára?