Harry szemszöge:

Egy ideg néztem, ahogy a két test elárasztja vérrel a padlómat, majd néhányat pislogva felnéztem.

Váratlanul ért a Bellával való találkozás. Már majdnem el is felejtettem, hogy még mindig itt él. Természetesen tudtam, hogy Angliában van. De azt hittem már elköltözött ettől az idióta kikötőtől mostanára... de úgy látszik sosem tanul.

Egyértelmű volt, hogy rettegett tőlem.

Önelégült mosollyal emlékeztem vissza hitetlenkedő és ijedt arcára. Helyes. Talán most végre megérti, hogy ő nem tartozik ide többé. Habár... még hat év elteltével is rettentően jól nézett ki.

Talán a távolság jót tett neki.

Felálltam és félrerúgva a testeket az utamból kimentem a fedélzetre, ahol Louis és Niall elég bánatos arcot vágtak.

"Mit csináltok ti ketten?" kérdeztem ridegen, mire felém fordultak. 

"Kapitány... tudod, hogy halálra rémisztetted? Miért... sosem engedsz el senkit..." dadogott Niall. 

"Jól teszi, hogy fél. Ne felejtse el, kivel van dolga. Na és, mit akartál kérdezni? Ne legyél félénk." morogtam.

"Miért engedted el?" kérdezte Niall összezavarodva.

Megforgattam a szemeimet. "Egyszeri alkalom, többet nem lesz ilyen, ha beteszi ide a lábát. Nevezzük úgy, hogy megkönyörültem." morogtam. 

"Ahogy megkönyörültél Shaylán is?" kérdezte dühösen Louis.

"Az ő döntése volt! Nem én hoztam helyette!" kiabáltam, Louis hátat fordított.

"Mindegy. Elmegyek a kikötőbe. Mikor hajózunk el?" hangjától ökölbe szorítottam kezeimet.

"Mához két nap múlva. Készleteket kell töltenünk, mielőtt újra elindulunk keresni." Louis egy szó nélkül elindult le a hajóról.

Niall megsemmisülve nézett rám. "Gondolkoztál már azon, hogy újra vele leszel, Harry? Úgy értem, sok minden változott hat év alatt..." kezdett bele, de megráztam a fejem.

"Nem. Neki nincs többé helye ezen a hajón." csattantam fel.

"Mindenkiről ezt mondod, aki szembe fordul veled!" tovább folytatta, mielőtt válaszolhattam volna. "Mi van Shaylával? Neki volt helye ezen a hajón és te mégis..." 

"FOGD BE!" parancsoltam rá. "Ahogy már mondtam, az ő döntése volt. Nem akart a hajómon utazni többé." morogtam.

"Néha nem értem mi miért akarunk még mindig." 

"Itt hagynál?" kérdeztem elkerekedett szemekkel.

"Már nem vagy olyan, mint egykor, Harry." mondta szomorúan, két kezemmel rámarkoltam a korlátra.

"Erősebb lettem. Soha többé nem fog bántani engem senki, és ezidáig nem is sikerült nekik. Ha ettől rossz ember leszek, hát legyen, de nem fognak rám vadászni többé." magyaráztam magabiztosan.

"Neked is fájt elhagyni Bellát." suttogta. 

"Az egyetlen dolog ami fájt, hogy a feleségem megölte a családomat." sziszegtem.

"Csak az apádat ölte meg, Harry, és csak azért, mert muszáj volt. Ezt te is tudod. Te sokkal többet ártottál neki, mint ő neked. Emlékezz ki sebezte meg az anyját minden ok nélkül és hagyta el terhesen." szavai csak felbosszantottak.

"Nem érdekel mit tettem! Megígértem magamnak, hogy nem engedem vissza erre a hajóra, amíg meg nem bocsátok neki, lényegtelen ki ártott többet. És ez az ígéret még nem lett teljesítve. Amíg ez így van... nem akarom őt látni." 

Amint meggyőződtem róla, hogy egyedül vagyok, felsóhajtottam. Természetesen nem ez volt az egyetlen indok, amiért nem akartam Bellát magam mellett.

Meg kellett győződnöm róla, hogy nem hazudik. Azt mondta az apám szerint valamiféle tolvajok ölték meg a testvéremet... mégsem találtam meg őket már hat éve. Sokan ismerik őket, mert sok városon ott a kézjelük és szóbeszédeket is hallottam.

De semmi bizonyíték arra, hogy ők lennének a gyilkosok.

Amíg ez így van, nem bízom Bellában. Fel kellett dolgoznom, hogy elveszítettem a családom. Magam kellett ezt megcsinálnom, nem bízhattam egy nő szavaiban, még ha a feleségemről is volt szó.

Nem állok meg, amíg nem álltam bosszút, hogy visszaszerezhessem a hírnevemet. Hat évvel ezelőtt már senki sem tartott tőlem, elgyengültem a szerelemtől. Bella nélkül újra rettegtek tőlem.

Az embereket kirázza a hideg már a hajó nevétől is, az én nevemről nem is beszélve. Jobban félnek tőlem, mint egykor Fekete szakálltól. Végre tőlem rettegtek és én voltam az, akivel nem mertek szembeszállni.

Ezt akartam. Visszaszerezni a hírnevem és a büszkeségem. Meg kellett ölnöm mindenkit, aki az utamba került, hogy bebizonyítsam; nem vagyok gyenge. Bármi is történik velem, soha többé nem leszek olyan gyenge.

Kiszakadva gondolataimból dühösen néztem az egyik emberemre, aki egy dobozt cipelt. "Tarvish! Hova viszed azt?" kérdeztem, mire lerakta a dobozt.

"Az alsó fedélzetre, kapitány. Élelem a következő utunkra. A többiek még hoznak." mondta.

Semmilyen nyomunk nem volt ezek után a némberek után, pedig már minden tengert körbehajóztunk. "Elmegyünk újra Franciaországba. Ennél sokkal több élelemre lesz szükség, úgyhogy mond meg a többieknek, hogy erőltessék meg magukat." parancsoltam.

"Igenis, kapitány!" örvendezett, majd visszatért a munkájához. 

A hajó korlátjának dőlve figyeltem a várost. Néhány perc alatt felgyújthatnám az egész várost és le is léphetnék, de már túl sok emberem volt a kikötőn kívül. Nem mintha érdekelt volna, ha meghalnak, de Louisért kár lett volna. Bármennyire is bosszant fel minden egyes szavával, nem akartam, hogy meghaljon.

Még mindig haragszik rám Shayla miatt. Nem hibáztatom emiatt, de nem az én hibám volt. Az ő döntése volt és csak azt kapta, amit megérdemelt. Kétségeim sem voltak afelől, hogy hová is ment Louis, és ez még jobban bosszantott.

A szemeim a kikötő végén álló nagy házra terelődtek, majd felkuncogtam. Minden bizonnyal sírva fakadt, nem igaz? Retteg az új énemtől. Remélem az anyjának is elmondta, aki legalább annyira fél, mint ő.

"Tökéletes." motyogtam, s mély levegőt vettem. Talán váratlanul ért újra látni a feleségemet, de megerősített abban, hogy távol tartsam őt magamtól. "Ezúttal, Bella..." nyitottam ki a szemeimet és néztem egyenesen a házára.

"Nem fogsz az utamba kerülni!"

Az első rész Harry szemszögéből ebben az évadban! Mit gondoltok, meddig lesz még ilyen gonosz az új Harry? Én már örülnék, ha túltenné magát a dolgokon... Írjátok le a véleményeteket! :)