"A fény a legerősebb a sötétség ellen. A legcsillogóbb fény legyőzi a legsötétebb árnyékokat is. Szóval belátom, nem tudok létezni nélküled." - Harry

Bella szemszöge:

Szorosan tartottam karjaimban a lányomat, óvatosan simogattam a haját, miközben ő aludt. Körülbelül fél órával ezelőtt aludt el végre, előtte folyamatosan sírt Harry miatt. Mikor elmondtam neki, hogy nem lesz semmi baja, úgy tűnt nagyjából megnyugodott.

Phillipa elmondta nekem az eredeti tervét, amibe szinte beleszédültem. Sosem gondoltam volna, hogy képes lenne kieszelni egy ilyen tervet miattam és Harry miatt.

Még én sem hittem volna, hogy ennyire gondolkodás nélkül cselekedni fogok. Amint Harry eltűnt a szemeim elől, úgy éreztem megőrülök. Layla hangosan sírt, én pedig kirángattam magam Wesly fogásából, hogy átölelhessem a gyerekem.

Könyörögtem Phillipának, hogy ne ölje meg Harryt. A térdeimre borulva kérleltem, a homlokom már a földet súrolta, még sosem hajoltam meg ilyen mélyen senki előtt sem. Nem emlékszem, hogy mikor kezdtem el sírni, csak akkor tűnt fel, mikor a könyörgés közepette már nem kaptam levegőt és az egész arcom nedves volt.

Végiggondolva mit csináltam, már szinte szégyelltem. Egy percig sem gondolkozva térdre borultam valaki előtt, hog könyörögjek Harry életéért... mindazok után, amit velem tett. Nem tudom, hogy szánalmas vagy épp nagyon erős vagyok emiatt.

Harry is nehezen viselte ezt az egészet. Elviselhetetlen érzés volt őt sírni látni. Én tovább bírtam a helyzetet, mint ő, mikor én még tartottam magam ő már zokogott, mintha bármelyik percben darabokra hullott volna.

Vajon ettől tényleg változott benne valami?

Mindegy, azt hiszem hamarosan megkapom erre a válaszomat. Velünk fog vacsorázni. Azt hiszem kínos lesz, de nincs mit tenni.

Talán csak elkéri tőlem az információkat a fosztogatókról amit említettem neki, és már tovább is indul. Egy részem mégis azért esedezik, hogy itt maradjon és mostantól tényleg minden újrakezdjünk. A történések után úgy hiszem tényleg bármi lehetséges.

"Bella?"

Nevemre felkaptam a fejem, Shayla mosolygott rám haloványan. "Látom elgondolkodtál. Ne haragudj, hogy megzavartalak, de Phillipa látni akar." 

"Oké. Hova megyünk?" erőltettem mosolyt az arcomra.

"Nos... vacsorázni." vakargatta a tarkóját Shayla.

"Mi?" kérdeztem összezavarodva.

"Nos, csak dél körül értünk ide, némi időbe telik eljutni a kikötőből a palotába. Aztán órák mentek el ezzel a katasztrofális helyzettel, szóval... már hat óra van." mondta, kezemet a homlokomra simítottam és lenéztem Laylára.

"Rendben van." feleltem, észre sem vettem milyen rövid idő alatt történt minden. Csak most éreztem meg, hogy mennyire elfáradtam.

"Layla?" szóltam halkan, szerencsére Layla azonnal felébredt és a szemeit dörzsölte. "Itt az ideje a vacsorának, édesem. Menjünk enni." lassan bólogatott, próbálta feldolgozni szavaimat.

"Apucinak nincs semmi baja?" kérdezte.

Egy apró mosoly kúszott arcomra. "Nincs. Ő is velünk lesz."

"Remek." vigyorgott Layla, és felpattanva meg is fogta a kezemet.

"Menjünk." néztem Shaylára, aki biccentett, majd elvezetett minket vacsorázni.

Layla kettőnk között sétált, apró pillantásokat vetve Shaylára. Hát persze, hogy Harrynek nincs semmi baja... nem akasztották fel. Habár ez nem jelenti azt, hogy tényleg nincs semmi baja. De Laylának ezt nehéz lett volna elmagyarázni.

Őszintén szorongtam a közös vacsorától. Ötletem sem volt, mihez fog most kezdeni. Csak erre tudtam gondolni most, hogy már biztosan tudom, hogy nem fog meghalni. Velünk marad, vagy elmegy?

Megráztam a fejem és mély levegőt vettem, majd kinyitottam az ajtót Laylának. Elengedtem a kezét, hogy Edward és Elizabeth mellé rohanva leülhessen. Becsuktam magam mögött az ajtót, Phillipa királynő nyugodtan kortyolt egyet a teájából és engem figyelt. Egy részem haragos volt miatta, a másik viszont hálás volt neki a tetteiért.

"Látom te és Layla is megnyugodtatok." mosolygott önelégülten, én pedig nagyot sóhajtva leültem a bal oldalára.

"Igen."

"Remek. Harry hamarosan csatlakozik hozzánk." folytatta.

Layla boldogan mosolygott, örült neki, hogy Harry is rögvest megérkezik. "Mi tart neki ilyen sokáig?" kérdeztem kíváncsian.

"Tett egy kitérőt, mielőtt idejött volna." kuncogott a királynő.

Kitérőt? Miféle kitérőt?

Mintha az égiek azonnal választ akartak volna adni a kérdésemre, kinyílt az ajtó és két őr lépett be a szobába. Közöttük sétált Wesly, hármuk mögött pedig Harry.

Harry látványától még a szám is tátva maradt.

Tiszta volt, sehol sem volt koszos és a vérfoltok is eltűntek. A szakadt ruháit is normális ruhákra cserélte, és... levágták a haját.

A hosszú haja már csak a tarkójáig ért, mintha megszelídültek volna a göndör tincsei. Meglepő volt ilyen hirtelen megújultan látni őt, hiszen már kezdtem hozzászokni hosszú hajához.

"Apa!!" kiáltott fel Layla, s felpattanva a székéből Harryhez rohant és átölelte a lábait. Kissé megfeszült a lánya ölelésétől, de lassan leengedte az egyik kezét és megsimogatta a haját, közben nagyokat pislogott.

Layla meglepve nézett fel rá, nem hitte volna, hogy reagálni fog az ölelésére. Őszintén én sem. Azt gondoltam csak eltolja magától, ahogy eddig tette. "Szia." felelt Harry mély hangon.

Felsóhajtottam. Azt hiszem, egyszerre csak egy lépést haladunk előre.

Én is felálltam a székemből, és bizonytalanul Harryhez sétáltam.

"Jól néz ki a hajad." mondtam bizonytalanul, reménykedve hogy dícséretként fogja fel egy kínos köszöntés helyett.

"Hát persze. Ezek a rohadékok azonnal levágták, mielőtt két szavam lehetett volna." puffogott Harry. 

Elmosolyodtam, olyan volt mintha egy öt éves panaszkodna. Így látva őt tényleg olyan volt, mintha semmi sem változott volna. "Nos, ne panaszkodj. És ne használd ezt a szót Layla előtt." figyelmeztettem. Már nyitotta volna a száját, hogy visszavághasson, ám szava elakadt és vetett egy pillantást Laylára.

"Azt hiszem igazad van." motyogta.

"Köszönöm." suttogtam. Harry válaszképp bólintott, majd figyelme mögém kalandozott. Követve tekintetét feltűnt, hogy Phillipát figyeli, aki vidáman mosolygott.

"Gyerünk Layla." szólalt meg hirtelen. Összezavarodva kaptam a tekintetem vissza a lányomra, aki szélesen vigyorgott.

"Anya, mivel te és apa újra beszéltek egymással, béküljetek ki!" egy lépést hátráltam, szinte megrökönyödtem szavaitól, Harry üres tekintettel nézett Laylára.

"Mivan?" kérdezett vissza.

Layla felkacagott. "Mivel már majdnem kibékültetek, el kellene mennetek ketten, egy jó nagy kalandra!" magyarázta. 

"Egy kalandra?" ráncoltam a szemöldököm.

"Mindig együtt mentetek korábban is, ugye anya? Te és apa most elmehettek újra!" legyőzve néztem a gyerekünkre.

"Layla, ez egy kicsit korai lenne." feleltem, Harry megrázta a fejét.

"Sok mindenen kell gondolkodnom és sok tennivalóm van, Layla. Nem mehetek el ilyen rögtön." ugyan Harry nem nézett rám, engem elöntött a boldogság szavaitól.

"És téged sem hagyhatlak itt." Phillipa felnevetett szavaimon.

"Azt hiszem sok ember van, aki vigyázna a fondorlatos kislányodra." mondta.

"Fondorlatos?" kérdeztem zavarodottan.

"A lányod nagyon jó színésznő, Bella." 

"Miről beszélsz?"

"Tényleg az volt a tervem, hogy bezárassam Harryt, hogy újra beszélőviszonyban legyetek, de erre nem lett volna esélyem, ha egy kismadár nem csiripeli el, hogy Harry a városban van. Igazán bájos kislány, aki szeretné, ha a szülei kibékülnének." Layla a nyakát behúzva mosolygott.

"Itt majd vigyáznak rám. És ott van a nagyi is! Nektek el kell mennetek a kalandra!" Harry a homlokára csapott és hitetlenül nevetni kezdett.

"Kijátszott minket a lányunk, már megint..." rázta a fejét.

"Feladom." sóhajtottam, le voltam nyűgözve Phillipa és Layla kis játékától.

"Nem kell aggódnotok semmin. Olyan lesz, mint egy próba. A kikötőben már előkészítettem egy hajót egy kisebb legénységgel, aki csak a kettőtöknek engedelmeskedik. Csak egy hétig fog tartani, hogy megnézzük újra menni fog-e nektek ez az egész." 

Bizonytalanul Harryre néztem, aki még mindig a fejét rázta. "Te aztán tényleg hihetetlen vagy, Phillipa." motyogta, majd nagyot sóhajtva rám nézett. "Mit mondasz?" megdöbbenve néztem rá, hogy tényleg hajlandó lenne belemenni ebbe.

"Biztos vagy benne?"

Harry vállat rántott. "Egy próbát megér. Ha nem, akkor én egyébként is elindulok." mondta kissé távolságtartóan, mire bólintottam.

Nem lesz könnyű, ezt tudtam. De ha csak így tudom magam mellett tudni Harryt...

Akkor megér egy próbát.

Egy mosolyt magamra erőltetve bólintottam, mostmár magabiztosabban. Harry felé fordultam és szélesen rá mosolyogtam. Ha elbukunk, Harry végleg kilép az életemből. De hogy mondhatnék nemet, ha ez az egyetlen esélyem, hogy visszakapjam őt?

"Próbáljuk meg."