"Nem állok készen a búcsúra." - Bella

Harry szemszöge:

Nehéz láncok húzták lefelé a lábaimat, ahogy egy fapadon üldögéltem a palota egyik fogdájában. Gondolhattam volna erre, kalózként csak úgy besétáltam a királynőhöz. Nyilván rögtön börtönbe zártak.

Ha azok a rohadt őrök nem lopóznak mögém, egyszerű lett volna megszökni. Nem is tűnt fel, hogy közelednek hozzám. Amint Phillipa beszélni kezdett, már mögöttem voltak. Még mindig lüktet a halántékom, akkora erővel vágták a padlóhoz a fejem.

Már majdnem egy órája, hogy itt ülök, és csak arra tudok gondolni, hogy mi fog történni. Kétség kívül fel fognak akasztani. Eljöttem idáig és oly sokat dolgoztam... de milyen céllal? A semmiért.

A kezeimet figyelve csak feldühített ez az egész helyzet a láncokat látva. Nem kellene itt lennem. Nem kellett volna visszajönnöm.

A hatalmas ajtó kinyítódott, az őrök egymás közt beszéltek, de egy szavukat sem értettem. Egy embert beengedtek majd visszacsukták az ajtót, a jövevény pedig felém indult.

Felismerve Bellát nagyot sóhajtottam és újra lehajtottam a fejem. Mit keres itt? Még mindig nem értem egyáltalán hogy tud rám nézni mindazok után, ami történt.

"Nem tudom ismered-e a részleteket, Harry... de amióta elmentél, van egy munkám, hogy támogathassam Laylát és magamat." suttogta, de továbbra sem néztem fel rá. Semmi értelme nem volt ezt elmondania nekem.

"Én vagyok a királynő egyik főtanácsosa." motyogta, meglepetten lassan felnéztem félénk alakjára. Szégyenlősen állt előttem, súlyát egyik lábáról a másikra helyezte. "Így hát minden jelentést megkaptam." mondta. "Ezekből tudtam, hogy életben vagy... de ez most nem fontos. Kaptam jelentéseket... tolvajokról is. Útonállokról, akik Angliától nem messze egy szigeten élnek. És egy bizonyos csoportjukról, akik valószínűleg fájdalmat okozhattak neked a múltban." ködös tekintettel nézett rám, de folytatta. "Kijuttatlak innen. Meggyőztem Phillipát, hogy engedje el a halálbüntetésed. Még ma este kiengednek innen. Ha kiengedtek, odaadom neked a jelentéseket. Talán neked sikerül megtalálni őket. Nem kell tovább itt maradnod, ha nem szeretnél." mosolygott gyengén.

Fejemet újra lehajtottam és amennyire tudtam arcomat eltakartam, amint megéreztem a forró könnycseppeket végigsuhanni arcomon. A feltörő zokogásomba beleremegő testem viszont így is elárult.

"H-Harry? Valami rosszat mondtam?" kérdezte ijedten Bella és közelebb lépett a minket elválasztó rácsokhoz. Válaszképp megráztam a fejem, túlságosan szégyelltem ránézni.

"Mindazok után, amit veled tettem... miután elhagytalak téged és a gyermekünket, azután, hogy évekig gyűlöltelek téged ok nélkül, és borzasztóan bántam veled, a saját feleségemmel... te még mindig segíteni akarsz nekem?" kérdeztem hitetlenül.

"Természetes, hogy segítek. Ez nem jelenti azt, hogy nem bántottál meg vagy nem vagyok dühös. De ugyanannyira szeretlek még mindig, mint a legelején." suttogta szomorúan.

"Nem érdemellek meg." ráztam meg a fejem, majd hirtelen felállva a rácsokhoz léptem, és amennyire a láncok engedték, magamhoz öleltem őt. Bella a rácsok között becsúsztatta karjait és közelebb húzott magához. "Sajnálom Bella. Önző voltam." 

"Mindannyian hibázunk."

Megráztam a fejem. "De nem akkorát, mint én. Hagytam, hogy a dühöm és a gyűlöletem eluralkodjon rajtam." minden egyes percben egyre több és több könnycsepp tört elő belőlem, minden érzelmem előtört, amit már hat éve, hogy magamba fojtottam.

"Sajnálom... sajnálom." pár percig még öleltük egymást, végül Bella elhúzódott tőlem, hogy letörölhesse könnyeit.

"Miért engedsz ki innen? Tovább kellene itt maradnom, mint egy nap." fordítottam el arcomat.

"Mert nem tudom elviselni, hogy így lássalak."

"Utálnod kellene. Kiabálnod kellene velem. Miért nem teszed?"

"Már megbeszéltük ezt egy párszor. Nem tudom. Nincs erőm már veszekedni veled. Majd egy nap elmondom... de nem ma. Most nem tenne egyikünknek sem jót."

"Mindkettőnknek sokat kell gondolkodnia, nem igaz?" motyogtam, Bella bólogatott.

"Mennem kell Laylához. Nagyon megrémült."

"Menj." feleltem. Jobb lesz így, több érzelmet már nem igazán tudtam volna elviselni.

Bella elköszönt és elment, a rácsoknak dőlve tovább néztem a földet. Hat évig az utálaton és a dühön kívül minden érzelmemet elfojtottam... most mindent kiengedni megviselő volt és nem a legjobb döntés.

Ennyi idő után, Bella még mindig...

"Szóval elmondta?"

Fejemet azonnal felkaptam, Phillipa királynő velem szemben a falnak dőlt. Nem is vettem észre, hogy bejött. Erős tekintettel nézett engem, ami pár perc után elenyhült.

"Ugye tudod, hogy soha nem is voltál halálsoron, ugye?" kérdezte csendesen.

"Mi?"

A királynő megrázta a fejét. "Őszintén azt hitted képes lennék a férjem ikertestvérét kivégezni?" erre nem is gondoltam. "Sosem tenném ki Bellát ekkora fájdalomnak." mosolygott.

A kíváncsiság és a düh elöntött, erősebben szorítottam a rácsakot és nyers tekintettel néztem rá. "Akkor miért hagytad, hogy megtámadjanak az őrök? Bezárattál és elhitetted, hogy meg fogok halni!" csattantam fel, amitől a mosolya csak szélesebb lett.

"Így kellett lennie." kezdte. "Bella még mindig bármit megtenne érted, annak ellenére, hogy te mit tettél vele. Tudtam, hogy ha valaha visszajössz, az lesz számára a legnehezebb, hiába vágyott erre évek óta. Sokkal másabb álmodozni valamiről, mint a valóságban szembesülni vele. Bizonytalan volt eddig veled, nem igaz? Óvatos, körültekintő, elkeseredett... még egy kicsit dühös és védekező is, ugye? Szerinted miért hagyta, hogy visszagyere? Két okból: Layláért és érted." magyarázta. "Bella a régi énedet akarta visszakapni, nem ezt a hamisítványt, amit te létrehoztál. Mindenki aki ismer az tudja, hogy ez nem te vagy. Bella bármit megtenne, hogy a régi önmagad legyél." lassan kezdtem összerakni a képet. "Muszáj volt ilyen helyzetbe hoznom titeket, hogy megtörjem a köztetek lévő feszültséget és óvatosságot. Tudtam, hogy Bella sosem hagyná, hogy felakasszanak, akármit is tettél és teszel, még ha meg is érdemelnéd." a királynő közelebb lépett hozzám.

"Szükséged volt egy figyelmeztetésre. Ahogy látom sikeres volt. Végre kiléptél a burkodból és visszazuhantál a valóságba. Ez a töréspont végre kibillentett téged és újra az a férfi lehetsz, akit Bella szeretett." meglepetten néztem rá.

Megtervezte az egészet... csak azért hogy Bellát és engem közelebb vigyen egymáshoz?

"Te..." suttogtam, de elhallgattatott.

"Ne mond ki, Harry. Biztos vagyok benne, hogy Edward ugyanezt tette volna." mosolygott biztatóan. "Hagyom, hogy átgondold. Vacsoránál találkozunk." indult el, nekem pedig könnyeim újra előtörtek. 

"Üdv újra, Harry!" fordult vissza Phillipa, majd végleg eltűnt az ajtók mögött. Megállás nélkül töröltem le a sós cseppeket az arcomról. Kitervelte ezt az egészet, hogy visszakapjanak engem. Kiszáradt torkomtól alig hallottam saját hangomat.

"Köszönöm."