"A hibáim csak erősebbé tesznek." - Harry

Bella szemszöge:

Nem sokat aludtam az elmúlt éjjel.

Hogy teljesen őszinte legyek, nagyjából másfél órát. Harry tegnapi bűvészkedése átment néhány határon; néhány óráig csak sírtam, majd dühös lettem, amiközben elaludtam, s mikor felébredtem azon gondolkodtam, vajon Harry elszökött az éj leple alatt, vagy tartotta az ígéretét és még mindig a házban van.

Lomhán készülődtem a tükör előtt blúzomat igazgattam, a szoros fűzőmtől levegőt is nehezen kaptam. A szoknyám enyhén súrolta a földet, a sötét anyag szinte egybeolvadt szürkés-kék felsőmmel.

Mindig így kellett öltöznöm a munkába, de hiányzott a szabadság, amikor Harry hajóján rövid szoknyákban lehettem olyan ingekben, amikben levegőt is bírtam venni.

A hajamat gyorsan hátratűztem, hogy ne lógjon az arcomba, majd nagyot sóhajtva elindultam Layla szobájába. Lelkiekben felkészültem a harcra, amit meg kell majd vívnom, hogy felvegye a cipőjét.

Meglepetésemre Layla már odalent volt, rendesen felöltözve egy lila ruhába, a haja két copfba volt kötve, és...

nem volt rajta cipő.

Darlával és Weslyvel beszélgetett, kicsit messzebbről mosolyogva figyeltem őket. Erre a gyerekre rajtam kívül senki nem tudja ráerőszakolni a cipőjét.

"Layla." hangomra nagy mosollyal felém fordult.

"Anya!!" kiáltott fel, miközben felém szaladt és szorosan magához ölelt.

"Fel kell vennünk a cipődet." Layla azonnal eltolt magától.

"De én nem akarok cipőbe lenni! Nem jó!" mondta.

"Kényelmetlen?" elgondolkodott.

"Kényelmetlen... mármint szomorú vagyok, ha rajtam van?"

"Inkább zavar, ha rajtad van. Nem szereted."

"Igen! Zavar!" mondta vidáman.

"Tudom, de amíg át nem érünk Philippa néni házába, fel kell venned." a lányom szomorúan nézett rám, már éppen belekezdett volna a tiltakozásba.

"Jót tesz, ha felveszed a cipőd. Ha nem veszed fel, megsérülhet a lábad." még én is megijedtem hirtelen Harry hangjától, a szemem sarkából láttam, ahogy mögöttem áll és Laylát figyeli. "Az anyukád csak véd téged. Hallgass rá."

"Gyere Layla, segítek felvenni." hagytam figyelmen kívül Harry 'segítségét' és Laylát egy székre ültetve megkezdtem a műveletet.

"Ez igaz?" kérdezte Layla, én pedig megráztam a fejem.

"Több okból is veszünk cipőt. Ez az egyik oka. A cipők stabilan tartják a lábainkat és könnyítenek a talpadon. Valamint megvédenek minket a külső sérülésektől és az időjárástól is." magyaráztam, Layla szerette amikor bonyolultabb dolgokat boncolgattam neki.

"Oké." mondta vidáman és lepattant a székről.

Hallottam Harry morgolódását magam mögött, de nem figyeltem rá. Nem kell a segítsége, hiszen tudom, hogy nem ez a valódi szándéka. Tegnap este ezt bebizonyította. Nem tudom mit próbál elérni az ittlétével vagy a hamis segítségével, de ha valami hasznosat szeretne tenni, inkább kezdhetné egy bocsánatkéréssel. Egész este ezen gondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha Harry újra az életünk része szeretne lenni, akkor ő az, akinek nagyobb erőfeszítéseket kell tennie ezért.

Már nem tudok annyi határon túlmenni érte, mint régen. Nem azért, mert már nem szeretem őt, de nekem már a lányom az első. Az elmúlt hat évben csak ő volt nekem, Harry pedig nem törheti meg a köztem és a lányom közt lévő köteléket. 

"Talán most már utazásokkor többször felveszem a cipőm, hogy védje a lábam." kuncogott Layla.

"Az jó lenne." simogattam meg a haját, Harry tovább sóhajtozott mögöttem.

"Mi a baj, apuci?" kérdezte Layla, kissé furcsa volt hallani, hogy máris apának szólítja Harryt.

"Semmi, csak az anyukád semmibe veszi, amit mondam." mondta érdektelenül.

Mielőtt válaszolhattam volna, Layla felelt neki.

"Nem is! Én értem anyát. Ő még mindig mérges rád, ezért nem akarja, hogy rád hallgassak." elkerekedett szemekkel néztem le Laylára, aki csípőre tett kezekkel nézett az apjára. Harry épp olyan meglepetten nézett rá, mint én.

Azt hiszem még nem szokta meg, hogy visszabeszél neki egy hat éves.

"Mérges? Nincs oka mérgesnek lenni." gunyolódott Harry.

"Nincs okom, mi?" szorítottam ökölbe a kezeim.

Wesly óvatosan megfogta Layla kezét, és arrébb húzta őt. "A kocsinál várunk." suttogta, én pedig gyorsan bólintottam, és megvártam, amíg kimennek.

"Ch, két ostoba mondatból ekkora ügyet csinálsz. Tényleg ilyen érzékeny lettél, Bella?" kérdezte Harry keresztezve karjait maga előtt.

"Menj ki." szorítottam össze fogaimat.

"Mi?" kérdezte, én pedig elindultam felé.

"Menj el ebből a házból. Ha csak ezért vagy itt, akkor nem akarom, hogy itt legyél! Nincs szükségem egy mérgező emberre sem a lányom életében. Ha csak engem fogsz lealacsonyítani és figyelmen kívül a fájdalmat, amit te okoztál nekem, akkor tűnj el ebből a házból." csattantam fel.

"Ilyen gyorsan megszabadulnál tőlem?" kérdezte lassan. Mielőtt gondolkodhattam volna, kezem arcán csattant, amitől feje oldalra fordult, keresztezett karjai pedig ellazultak.

"Mikor fogod ezt felfogni? Nem minden rólad szól!! Már senkivel sem törődsz! Annyira elmerültél az önsajnáltatásodban, hogy nem veszed észre, hogy a körülötted lévő emberek ugyanúgy szenvednek! Nőlj fel, Harry! Nem körülötted forog a világ! Ha így lenne, most nem lennél itt." Harry kezét az arcára csúsztatta, közben tovább hallgatott engem. "Ha minden rólad szólna, Layla nem ment volna keresztül ennyi megpróbáltatáson csak azért, hogy visszahozzon téged. Ezt értem is tette, Harry. Az egyetlen szülőért, aki ismer. Téged nem ismer. Csak próbál megismerni, mert vágyakozik az apja után. Azt akarja, hogy egy boldog család legyünk. Az nem azt jelenti, hogy csak egy ember boldog vagy szomorú, hanem mindannyiunk a részese. De ha te csak magaddal foglalkozol, akkor befejeztem. Képtelen vagyok ezt tovább csinálni. Nem reménykedhetek örökre abban, hogy a Harry, akit ismertem és szeretek, majd visszatér és minden jobb lesz. Szóval döntsd el, mit akarsz."

Éreztem, ahogy a torkom elszorul és könnyek szöknek a szemembe, de most nem sírhattam. "Ha meggondolod magad, ülj be abba a rohadt kocsiba. Tíz percig fogunk várni rád, de ha nem jössz szállj fel a hajódra, és többet vissza se gyere. Jobb lesz úgy." suttogtam.

Mielőtt bármit mondhatott volna, sarkon fordultam és kimentem. Mikor a kocsihoz értem, Wesly meglepetten nézett rám. "Hol van..?" kezdte, de megráztam a fejem és elhallgattattam őt. "Még néhány percet várunk. Ha nem ér ide... elmegyünk." Wesly minden szó nélkül bólintott.

"Anya, hol van apuci?" kérdezte Layla, miközben a kocsi ablakából nézelődött kifelé.

"Kicsit elfoglalt. Nem biztos, hogy velünk tud jönni." Layla nagy mosollyal nézett rám.

"Jönni fog." dalolta.

"Layla, nem ismered igazán az apádat. Már nem az, aki egykor volt." mondtam szomorúan.

Layla megrázta a fejét. "Nem, ott jön!" mutatott ki az ablakon, Harry karjait maga előtt keresztezve, érzelemmentes arccal sétált felénk. 

Egy szavam sem volt. Nem tudtam, mit mondjak neki.

Azt hittem nem fog jönni.

"Itt vagy! Indulhatunk!" mondta Layla izgatottan.

"Eljöttél?" suttogtam, Harry elfordította a fejét.

"Meg akarom érteni amit mondtál... arról, hogy egy család legyünk. Nem értem, miért nem tudsz magadnak élni." motyogta. "Először magadról kellene gondoskodnod, hogy tudj másokkal törődni, nem?" kérdezte Harry. "Ha mindenki mással foglalkozol és magaddal nem, akkor valójában nem másokról gondoskodsz, hanem a saját problémáidat ignorálod, nem?" mondta, s Laylával szemben leült a hintóba.

"Szeretném megérteni, mi a fene jár a fejedben." tette hozzá motyogva, amitől haloványan elmosolyodtam.

"Oh." suttogtam, s Wesly felé fordultam. "Készen vagyunk."

A lovak elindultak, s az út nagy része csendben telt, kivéve mikor Laylának ezer és egy dolog létezését kellett elmagyaráznom. Harry egész úton Laylát bámulta, zavarodottan nézett a gondtalan és boldog lányára. Bárcsak tudtam volna, mire gondolt az út alatt.

A palotához érve Wesly segített nekem és Laylának kiszállni, közben próbálta ignorálni Harry gyilkos tekintetét. Azt hiszem, nem akarta, hogy Wesly neki is segítsen, vagy csak egyszerűen az zavarta, hogy megmondtam neki, hogy Wesly is könnyedén átveheti az ő helyét.

Csendben elindultunk befelé, Layla már izgatott volt, hogy játszhat az unokatestvéreivel, illetve végre letépheti a cipőit a lábáról. Talán most már annyira mégsem zavarja őt, mivel nem a cipőivel volt elfoglalva egész úton, mint általában.

Az ajtókat becsukták mögöttünk, Layla izgatottan nézett körbe az unokatestvéreiért, de nem voltak sehol. Meglepetésemre Phillipa királynő jelen volt, a terem túlsó végében állt keresztbe tett karokkal. Mondhatni dühösnek tűnt. Szokásosan vele voltak az őrök, de jelenlétük most fenyegetőbbnek tűnt, mint bármikor korábban.

"Mi a baj?" kérdeztem, de nem figyelt rám, szemeit le sem vette Harryről.

"Harry. Vagy hívhatnálak torokmetsző kalóznak is, nem?" kérdezte hűvösen, Harry a szemeit forgatta, de nem mondott semmit. "Sajnálom, Bella. Nem akarom ezt tenni, de muszáj." szemeim elkerekedtek, amint megértettem, mit tervez.

"Fogjátok el a kalózt a hazája elárulásáért! Számtalan erőszakos tette mellett meglopta a hazáját! Vegyétek őrizetbe." parancsolta, az őrök már hamarabb megindultak, minthogy befejezte volna beszédét.

Az őrök elfogták Harryt, mielőtt reagálhatott volna. Layla ijedten felsikított, én pedig magam mellé húztam őt, miközben Harryt a földre taszították. Arcát erősen a földhöz nyomták, miközben karjait láncokkal tették hatástalanná.

"Kérlek ne!" kiabáltam, könnyes szemekkel néztem Harryre, aki kétségbeesetten nézett rám. "Hagyjátok abba!" rohantam volna Harryhez, de Wesly a karomnál fogva visszatartott, amíg az őrök el nem cipelték Harryt.

"Engedj el!" kiáltottam rá, Wesly szomorú arccal nézett vissza rám.

"Bocsásson meg, Miss." suttogta, én pedig tovább küzdöttem ellene. Layla a földön ülve összezavarodva és ledöbbenten nézte, ahogy elviszik az édesapját, láncokra verve.

"Harry!!" kiabáltam remegő hangon. Féltem, mert tudtam milyen sors vár rá... képtelen lennék végignézni, ahogy kivégzik. Harry végleg eltűnt a látókörömből, a szívem pedig mélyebbre süllyedt, mint az eddigi évek alatt.

"HARRY!!"