Sziasztok!

A rész előtt még szeretnék a bocsánatotokért esedezni, ugyanis éppen ma fél éve, hogy rész nélkül hagytalak benneteket. Ne haragudjatok rám, az egyetemi életbe való beilleszkedés minden időmet elvette és esélyem sem volt eljutni a fordításig. De most végre itt az új rész és ígérem, a következő részig nem kell ilyen sokat várni. :) 

Köszönöm a türelmeteket, ha van kedvetek írjátok le hogy tetszett az új rész! :)

"Az erőm egy illúzió." - Harry

Isabella szemszöge:

Döbbenten figyeltem Harryt, aki ellágyult vonásokkal, szinte már szeretetteljesen figyelte a lányunkat. Egy pillanattal később Harry pislogott párat, felállt, és a jeges tekintete vissza is tért.ű

"Hazudtál." vágta oda Laylának, aki mosolyogva megrázta a fejét. 

"Egyszer sem hazudtam. Anya a kastélyban dolgozik és sokkal többször figyeltem őt, mint azt ő gondolná." zavarodottan néztem rá.

"Várjunk, te tudtad?" kérdeztem.

"Anya, nem titkoltad túl jól." vallotta be. "Csak az arca volt ismeretlen korábban. Véletlen beleestem a puskaporos hordóba, de örülök, hogy így lett! Megismertem apát!" mondta vidáman, én pedig egyre jobban rettegtem.

Mielőtt megkérdezhettem volna mi egyéb történt, Harry a szavamba vágott és bosszúsan nézett Laylára.

"Akkor honnan tudod, hogy mi a gyengesége? Mi az?" kérdezte, Layla háta mögött összekulcsolva kezeit ártatlanul mosolygott az apukájára. 

"Én." felelte. "Anya bármit megtenne, hogy biztonságban legyek." magyarázta, szemeim elkerekedtek. A lányom még üzletelt is az apjával?

Harry a szája elé emelte a kezét és nevetni kezdett. Layla és én összezavarodva néztünk rá, valamiért úgy éreztem nem a boldogságtól nevet ennyire.

"Ez túl tökéletes." simította tenyerét a homlokára.

"Bella!!!" 

Megfordulva Shaylát láttam magam felé közeledni. "Megtaláltad?" érdeklődött, válaszképp pedig bólintottam. Magam mögé mutattam, Shayla a látványtól kissé meglepődött, majd inkább dühös lett. "Nála volt?" 

Bólintottam. "Állítólag a lányom tervelte ki az egészet." motyogtam és visszafordultam Harry felé, akinek még nem tűnt fel Shayla jelenléte.

"Betartottad az ígéreted, akkor én is betartom az enyémet." kacagott Harry. Mielőtt pisloghattam volna, előrántotta kardját, megragadva Laylát maga elé húzta a kicsi testét. Karjával szorosan tartotta maga előtt, kardját a torka elé helyezte, mindeközben a kislányom rémülten nézett rám. 

"Anya." suttogta én pedig felé indultam, de ekkor Harry közelebb emelte a kardját a nyakához. 

"Nem tennéd meg." 

Önelégülten elmosolyodott. "Ha tényleg ő a gyengeséged, ez az egyetlen módja annak, hogy végre megoldjuk a közös problémáink, ahogy ő is mondta. Gondolom ő máshogy képzelte ezt az egészet, de én így döntöttem. Bármit megtennél, hogy biztonságban legyen, ugye? Most mit fogsz csinálni?" szorított sarokba kérdéseivel, Shayla megindult felé, de kezemmel visszatartottam.

"Te még mindig itt vagy?" nézett rá Harry unottan. 

"Hol máshol lennék?" csattant fel Shayla.

"Egy cseppet sem változtál. Még mindig fogalmad sincs hogyan kezeld a komoly döntést igénylő helyzeteket. Ezúttal hogy döntesz Bella? Mit tudsz nekem ajánlani azért, hogy ne öljem meg?" összeszorítottam fogaim, magam mellé pillantva támadt egy ötletem.

Gonolkodás nélkül kivettem Shayla övéből a fegyverét és Harry felé irányítottam. "Engedd el." morogtam, Harry kérdően figyelte remegő kezeimet.

"Tényleg megölnél?" kérdezte szinte hitetlenül, hogy higgyen nekem ujjam a ravaszhoz csúsztattam és egy mély levegőt vettem.

"Most már jobban szereted őt, mint engem, nem igaz?" kérdezte csendesen.

Idegesen nyeltem egyet. "Ez nem erről szól, Harry."

"De igazam van. Ha nem így lenne, nem tartanál fegyvert a fejemhez." motyogta.

"Elhagytál, Harry. Egyedül kellett felnevelnem őt. Nem hagyom, hogy te vagy bárki más elvegye tőlem az egyetlen dolgot, ami megmaradt nekem. Nem engedem, hogy meghaljon." mondtam magabiztosan, a körülöttünk lévő emberek sikítozva rohantak mindenfelé, látva Harry kardját és a fegyverem.

Egy idő után Harry felsóhajtott. "Elhagytalak, huh?" motyogta.

"Elfelejtetted?" ráncoltam homlokomat.

Megrázta a fejét. "Nem, hogy is tudnám?" suttogta, majd lenézett Laylára, s lehunyva szemeit leengedte a kardját. 

Layla hozzám szaladt, én pedig azonnal magamhoz öleltem, a fegyvert a földre dobva. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, észre sem vettem, hogy ezidáig bent tartottam a levegőt. 

"Te nyertél. Azt hiszem mégsem vehetek el tőled mindent. Képtelen vagyok rá, bármennyire is győzködtem magam, hogy tegyem meg." pillantott Laylára, Shayla pedig felvette a földről a fegyverét, mintha attól rettegne, hogy ezután is használnám.

"Apuci?" suttogott Layla épp olyan hangosan, hogy Harry meghallhassa. "Kérlek, gyere haza." Harry és én is meglepve néztünk rá. Harry megrázta a fejét.

"Épp most fenyegettelek meg, hogy megöllek. Minek akarsz a közeledben tartani?" 

"Apukát akarok. Nem tudnátok kibékülni anyuval? Már úgyis itt vagy, ne menj el." könyörgött, könnyes szemekkel figyeltem a kislányom, aki sokkal okosabb és bátrabb volt, mint valaha képzeltem.

Sosem gondolkodtam még ezen, de mihez kezdenék, ha tényleg hazajönne? Nem lenne könnyű megszokni, hogy csak úgy visszatért az életembe... életünkbe.

"Nem mehetek haza. Most nem." suttogta. 

"Hazudsz! Csak nem akarsz hazajönni!" kiabált Layla, Harry könnyektől csillogó szemekkel nézett rá.

"Hogy tehetném? A saját feleségem is gyűlöl engem. Elhagytam, hogy mehetnék vissza hozzá ilyen egyszerűen? Tisztában voltam ezzel már aznap, amikor így döntöttem. Egyébként is, egy egész hajót irányítanom kell, egy egész legénység támaszkodik rám. Nem hagyhatom őket magukra, hogy azután apukát játszak!" egy pillanatra azt az elveszett fiút láttam magam előtt, aki bejött a szobába Edward halálakor és nem tudta mit is tegyen, a fájdalma vagy a félelme az erősebb.

"Ez nem egy játék." suttogtam. "Szülőnek lenni nem játék. Feladat. Egy elkötelezettség, ami sokkal szebb és sokkal többet ér minden másnál, de erre csak akkor jössz rá, ha szülő vagy." néztem fel rá. "Valamint egyszer sem mondtam olyat, hogy gyűlölnélek."

"Minden normális ember utálna." vágott vissza.

"Akkor én nem vagyok normális, nem igaz?" mosolyodtam el.

"Miért nem utálsz?" kérdezte értetlenül.

Nagyot nyeltem. "El voltál veszve. Illetve még mindig el vagy." szavaimra mérgesen felmordult.

"Nem vagyok!"

"Akkor te minek neveznéd ezt?" forgattam szemeimet.

"Erősebb lettem!" kiabált.

"Igen, erősnek lenni azt jelenti, hogy elmenekülsz a problémáid elől! Elrohansz és minden érzelmedet gyűlölet és megvetés mögé rejted, ezt nevezem erősnek!" gúnyoltam ki.

Harry egy lépést tett felém. "Nem menekültem el. Hat éve ugyanazokat az embereket üldözöm és próbálom kideríteni, kik ölték meg a testvéremet. Azt hiszem igenis szembenézek a problémáimmal!" szemeim elkerekedtek.

"Ezzel voltál elfoglalva?" kérdeztem elkomolyodva.

"Természetesen." morogta.

"Akkor miért nem jöttél sosem vissza?" vártam válaszát, de Harry elfordult tőlem.

"Megmondtam, hogy nem jövök vissza, amíg nem bocsátok meg neked."

"Szóval még mindig itt tartunk?" küszködtem könnyeimmel. "Hat év nem volt elég?" suttogtam.

"Mit tudhatsz te?" csattant fel.

"Te ugyanezt tetted velem, és én két nappal később megbocsátottam neked."

"A te apád más volt. Azt hittem meg akar ölni téged." puffogott.

"Igen, én is azt hittem, hogy ha nem ölöm meg, mindenkit akit szeretek, elveszítem." összeszorított állkapoccsal, de végre újra rám nézett.

"Végre visszakaphattam volna őt. De te elvetted őt tőlem... azután, hogy mennyi ideig kerestem őket, reménykedve, hogy még életben vannak... de te elvetted őt." 

"Én  pedig rájöttem, hogy az én apám csak azt akarta, hogy nekem a legjobb legyen. Annyira szeretett, hogy azt akarta, minden tökéletes legyen számomra, de annyira elmélyedt az egészben, hogy végül te elvetted őt tőlem." 

"Ezt sohasem mondtad el nekem."

Halovány mosoly jelent meg az arcomon. "Mert sosem volt okom rá, hogy elmondjam. Megbocsátottam neked, felesleges lett volna felzaklatni téged a részletekkel." Harry lehajtotta a fejét.

"El kellett volna mondanod." akaratosságától felsóhajtottam.

"Már nyolc éve történt. A múltban van és ott is marad." mondtam végig őt figyelve. "Neked is így kellene tenned."

"Nem akarsz engem visszakapni." puffogott Harry.

"De én igen!! Csak makacskodsz!" vágott közbe morcosan Layla, keresztezve maga előtt karjait.

"Nem vagyok makacs!"

"De igen! Nem lessz könnyű, de mindent újra lehet kezdeni, nem igaz?"

"Mintha visszajöhetnék, és minden újra a régi lenne. A válaszom nem." forgatta szemeit.

"Természetes, hogy nem lesz minden a régi. De van értelme, hogy újrakezdjük, bármilyen nehéz is." biccentettem Layla irányába. "Gondold végig, mi lenne a legjobb."

Harry a lányát figyelve végre felelt. "Jól van, megpróbálom. Két napotok van meggyőzni arról, hogy maradnom kéne." Layla boldogan tapsolni kezdett, s én is próbáltam vele örülni, de visszakapni Harryt nem bizonyult olyan izgalmasnak és felemelőnek, mint amilyennek elképzeltem.

Layla Harryhez szaladt, hogy megölelhesse, de Harry a karjaival megakadályozta ebben. Layla panaszkodni kezdett, hogy csak meg akarta ölelni, de Harry visszavágott azzal, hogy Layla idegesítő és állandóan rajta lóg.

Végre újra itt volt... itt állt előttem, és beleegyezett, hogy hazajön... minden, amiért az elmúlt hat évben imádkoztam, most valóra vált.

Mégsem tűnik valóságosnak.