- Mo...mo? Te meg mit keresel itt? 

Azért, hogy megértsétek mit is keresek a bátyáméknál, el kell hogy meséljem a másfél hónap történéseit, de előtte kukkantsunk be egy kicsit az életem elejébe:

Anyukám szervezete az első terhesség után annyira legyengült, hogy képtelen volt második gyermeket szülni. Azért, hogy Jinyoungnak - a bátyámnak - legyen egy kistestvére, aki elfelejteti vele a rosszat, akit meg tud védeni, akire tud vigyázni anyuék elmentek egy árvaházban, amikor Jinyoung két éves volt, hogy találjanak egy második gyereket. Ez a második gyerek lennék én, Hirai Momo. 

Senki sem tudja, hogy hogyan kerültem Japánból Koreába. Amikor az árvaház egyik nevelője megtalált, december huszonkettedike volt. Pontosan három hónapos voltam. Az adataim egy borítékban voltak, amit mellettem találtak meg. Minden szükséges adat, ami kellett le volt írva. Bár a papírok megvoltak, a szüleim neve, vagy bármelyik fontos adat róluk egyik fontos papíron sem szerepelt. Hogy pontosítsak szerepelt, csupán felismerhetetlen volt bárki számára is. 

Anyuék mesélték, hogy először szintén egy fiút szerettek volna, de amikor anya meglátott már tudták, hogy én kellek nekik, ezért hoztak el végül engem. Sajátjukként kezeltek, soha nem éreztették velem, hogy nem a vér szerinti gyerekük lennék. Nagyon hálás lehetek nekik, hogy egy ilyen szerető családba kerülhettem. Amint a szüleim átléptek velem az árvaház ajtaján már nem a Kiotóban született Hirai Momo voltam, hanem a Park család második gyermeke, Jinyoung kishúga, Park Momo.

Viszont most nagyon elszúrtam az esélyeim. Hogyan? Elmesélem nektek:

- Momo! Ha kihagyod, akkor bánni fogod! - győzködött tovább legjobb barátnőm, Jisoo. Kedves meg minden, de néha az agyamra tud menni. Jisoo nagyon kedves lány, viszont ember legyen a talpán, aki kibírja mellette. Bár a rendes neve Jisoo, mindenki csak Jihyonak hívja.  

- Jisoo értsd meg, nem mehetek! Anyuék kinyírnak, ha megint másnaposan lépek ki a szobámból... - próbáltam neki megmagyarázni, de süket fülekre találtam. 

- Egy kis szobafogságért megéri. Ott lesz az egész iskola, nem hagyhatod ki! Még a többieket is elengedték. Nem értem a szüleidet... - duzzogja karba tett kezekkel. 

- A szüleimnek te vagy a baja. - közöltem vele a tényt, amit eddig is nagyon jól tudott. 

- De még mindig nem értem, miért nem szeretnek. Engem mindenki szeret. - elnevetve magam ráztam meg fejem, majd sóhajtva egyet temettem arcom tenyereimbe. 

- Rendben elmegyek erre a "hatalmas buliba". 

Miután felöltöttem esti rongyaim begöndörítve hajam szöktem ki Jisoohoz, hogy együtt elmenjünk arra a kihagyhatatlan bulira. Semmi kedvem nem volt elmenni rá, de nem akartam megbántani legjobb barátnőm. Sokat köszönhetek neki, de néha az őrületbe tud kergetni. 

Emlékszem a múltkori esetre. A parkban sétálgattunk, amikor a deszkások között megpillantott egy "irtó cuki" fiút. Nem is kellett sokat várni csodálatosan szörnyű tervére, miszerint mi olyan jól tudunk deszkázni, ezért menjünk és mutassuk meg, dicsekedjünk el vele. Nem kell mondanom, hogy valami szörnyű produkciót mutattunk be, mire a srácok arcon röhögtek, de mivel szerintük aranyosak voltunk lóghatunk velük. Eszem a szájuk de nagylelkűek. 

De visszatérve a buli helyszínére ott álltunk a kétemeletes ház előtt és nem nagyon volt rózsás a helyzet. Az udvaron itt ott elszórva pár részeg emberke, körülöttük nem hogy a szemét, de még  a saját hányásuk is megtalálható volt. Bent sem lehet jobb a helyzet. 

- Jisoo, muszáj bemennünk? Inkább kihagyom. Olyan rossz előérzetem van - néztem körbe. 

- Ha már idáig eljöttünk nem fordulunk vissza. Gyere megkeressük a többieket. - fogta meg kezem és a tömegen keresztül ráncigált át, hogy megtaláljuk a lányokat. Végül is mindenkit megtaláltunk. Nayeon Jungyeonnal sörpongozott, Sana, Mina és Dahyun a táncparketten csillogtatták meg tánctudásukat. Chaeyoungt és Tzuyut viszont nem engedték el a szüleik. - Na jó, elegem van.Elmentem pasizni. Már rám férne...

Mire felfogtam volna mit is mondott el is tűnt mellőlem én pedig egyedül maradtam. Nem találva helyem inkább kerestem meg a konyhát, hogy legurítsak valamit torkomon. Nagy nehezen meg is találtam a helyiséget. Bent teljesen káosz uralkodott. Minden vízszintes helyen üres, vagy félig töltött söröspoharak voltak. Pár helyen látható volt a felszáradt pia, amit valaki kiöntött és a párocskákról ne is beszéljünk. Még nézni is rossz ahogy falják egymást. 

Előkaparva egy tiszta poharat kerestem valami kevésbé erős piát. Miután nem nagyon találkoztam ilyennel, ezért a sörnél maradtam. Miután teletöltöttem belekortyolva mentem ki a tömegbe,hogy találhassak egy ismerős arcot. Ahogy keresgéltem megláttam Jisoot, ahogy egy helyes sráccal táncol. Legalább ő talált magának partnert. 

Ahogy nézelődtem egyre csak beljebb és beljebb kerültem a tömegben, míg végül a poharat is kiverték a kezemből. Végül feladva az egészet kezdtem el a zene ritmusára táncolni. Egy kis idő elteltével két kéz simított végig oldalamon, majd megéreztem az azokhoz tartozó testet is. Csípőinket ritmusra mozgattuk, míg felső testeink egymáshoz dörgölőztek. Pár szám végeztével a srác kihúzott a tömegből, hogy egy nyugisabb helyen folytathassuk egymás megismerését. 

Egymás után ittuk a pohár sört, whiskyt, vodkát és a többi alkoholt. Ezután gondolom sejtitek mi jött. Bár emlékszem, hogy elmondta mi a neve, másnap mégsem emlékeztem rá. Arra se, hogy hogyan kerültem a ház egyik hálószobájába. 

Nem aggódtam, hogy történhetett valami. Ezek után természetesen megkaptam a két hét szobafogságot internet és telefon nélkül. rémálom volt, bevallom nektek. Igaz nem sokat lógok a hálón, mint néhány kocka ismerősöm, de szerintem ez túlzás volt. 

De most nem ez a lényeg. A buli utáni hónapban kezdődtek a gondok. Reggeli rosszul lét, hányás, furcsa ételek kívánása és még sorolhatnám. Egyből sejtettem mi lehet a bajom, de a terhességi teszt után, amit a menszeszem késése miatt csináltam megerősített. Fel is kerestem egy nőgyógyászt, de nem cáfolta meg feltételezésem, miszerint: terhes vagyok.  

A nagyja még csak ezután jött: Közölni a tényeket szüleimmel. Nem volt kis piskóta, meg kell hagyni. Amikor ott álltam előttük a szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt és apu kutakodó szemei sem segítettek nagyon. 

- Appa, Eomma, mondanom kell valamit. Nem fogtok örülni, de... - kezdtem bele, de anyu félbeszakította mondandóm. 

- Tudtam, hogy van valami. Gyerünk, nyögd ki mit tettél azzal a barátnőcskéddel. Már megint bajba sodort? Vagy már nélküle is bajba kerülsz? 

- Nem, ő most nincs benne. Én... - fogalmam sincs, hogyan is kellene közölnöm velük, hogy a drága, egy szem kislányuk a szíve alatt hord egy piciny kis életet. - Terhes vagyok...

Miután kimondtam azt a két szót, mindkét szülőm arcát elhagyta a vér. Fehér arccal meredtek rám, és várták, hogy bejelentsem: "Vicceltem, ne higgyetek nekem!".

- Mit mondtál? - találta meg először a hangját Appa. - Azt hiszem nem jól hallottam. 

- De jól hallottad Appa. Terhes vagyok! 

- Ne hívj Appanak! Te nem vagy az én lányom! Az én lányom nem csnáltatja fel magát valami jött-ment fasszal! - kelt ki magából teljesen. Nem hittem a füleimnek. Az apám éppen most tagadott ki. - Mélységesen csalódtunk benned Momo... - halt el végül a hangja és leülve Anya mellé simogatta a szipogó nő vállát. 

- D-de Appa! Nem mondhatod ezt! Eomma... kérlek! - néztem anyára, de felesleges volt. Ők már nem tekintettek lányuknak. 

Elsírva magam futottam fel szobámba, hogy előszedve bőröndömet minden ruhám és fontos dolgom eltegyem. Végül a nagy utazóbőröndömmel és a teli sporttáskámmal hagytam el a szülői házat. Sírva hívtam fel Jihyot, hogy a szüleim kidobtak. 

-Hát Kisanyám, az szívás. És akkor most hova mész? - kérdezte nemtörődöm stílusban. A szívem összeszorult mondatára, de csak elmosolyodtam. 

- Elmegyek a bátyámékhoz. És Jisoo, többé nem kell keresned. Én sem foglak. - közöltem vele a mondandóm és bontva a hívást rögtön töröltem is az összes telefonszámom, kivéve egyet. 

Jinyoung az egyik haverjával, Jaebummal lakik egy házban, de általában a többi haverjuk is ott lóg, mivel elmondásuk szerint ott sokkal jobban elférnek, mint bárhol máshol. Eléggé messze költözött a szülői háztól, mert már elege volt anyuék folytonos piszkálódásából. A nyáron néha találkoztam velük, de szerintem nagyon nem jegyeztek meg maguknak. Felülve a buszra vártam, hogy végre egy biztonságos tető alatt meghúzódva pihenhessem ki szüleim kiakadását. 

Lassan találtam oda a házhoz. Ahogy elnéztem a srácok még ébren voltak, így nagyon nem féltem, hogy valakit felkeltek. Belépve a kapun sétáltam az ajtóhoz, majd letéve táskáim a földre csengettem be a házba. Hallottam a lépteket, a zár kattanását, majd szembe találtam magam a boldogan mosolygó bátyámmal. 

- Megjött a pi-- Mo..mo? Te meg mit keresel itt? - hervadt le arcáról a mosolya. 

- Oppa...! 

Hát itt is lenne az első része! Remélem elfogadható lesz. Fogalmam sincs mikorra várható következő rész, de próbálkozni fogok a mihamarabbi hozatalával. Legyen szép estétek/reggeletek/napotok!