Ana

Gondterhelten masszíroztam meg a homlokomat miután zsebembe csúsztattam a telefonomat. Nem örültem a hívásnak, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Ráérek megoldani a problémát, ha egyszer végre haza utazunk innen. Visszafordultam a terem felé, de ijedten vettem észre, hogy Kimi és a gyerekek eltűntek. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, kerestem őket, de hiába, míg nem egy fiatal felszolgáló lány megsajnált és odalépett hozzám.

- Icemant keresed?

- Igen - nyögtem ki zavarodottan.

- Az autókhoz ment a két kis szöszivel - mosolyodott el a lány. - Te vagy az anyukájuk? - kérdezte minden hátsószándék nélkül, mire én bólintottam. - És gondolom Raikkönen az apukájuk - folytatta.

Elhúztam a szám és nem válaszoltam.

- Nyugi, nem árulom el senkinek - kacsintott rám az előttem álló. - Amúgy Lisa vagyok - nyújtotta ki felém a kezét, amit készségesen elfogadtam.

- Ana, de miből gondolod, hogy Kiminek bármi köze is van a gyerekeimhez?

- Ugyan már - nevetett fel jókedvűen. - Csak rájuk kell nézni. A finn le sem tagadhatja őket. Bár azért arra kíváncsi lennék, hogy eddig hol rejtegetett titeket, mert hogy még nem hallottam rólatok az tuti - emelte meg a szemöldökét.

- Ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni és kérlek, ha lehet te se mondj semmit rólunk - néztem rá könyörögve.

- Okés, megértettem - mosolygott még mindig kedvesen. - Viszont ha gondolod elkísérhetlek egy darabon.

- Azt nagyon megköszönném - sóhajtottam fel. - Még nem ismerem ki magam itt.

- Ne aggódj, nekem is több hétbe telt mikor ide kerültem, hogy ne tévedjek el - legyintett.

- Te mindenhova velük mész? - kérdeztem kíváncsian miközben követtem a lányt a folyosók útvesztőjén keresztül.

- Igen. Én is az utazó cirkuszhoz tartozom.

- Találó név - gondolkodtam hangosan. - De nem rossz, hogy minden hétvégén máshol vagytok?

- Nem, sőt! Imádom bejárni a világot, mindig új kultúrákat ismerek meg. Gondolj bele, ingyen szállás, világkörüli út és nem utolsó sorban mindenhol akad egy-két jó pasi - kacsintott rám. - Bár gondolom ez téged nem érint.

- Miért is? - értetlenkedtem miközben kikerültünk néhány dobozokkal megpakolt kocsit.

- Mert te és Iceman... - pislogott kérdőn rám.

- Ja, nem, mi nem vagyunk együtt - szabadkoztam azonnal.

- Komolyan? - kerekedtek el a szemei. - De akkor, hogy..? Jaj, bocsi elfelejtettem, hogy nem rám tartozik - kért elnézést azonnal.

- Nem gond - vontam meg a vállamat. - A mi kapcsolatunk egy ősrégi történet, nekem pedig vőlegényem van - emeltem fel a kezemet, hogy megmutathassam a gyűrűmet.

- Hű, szép kis darab - ámult el a lány. - És ha nem vagyok indiszkrét, a párodnak köze van a forma-1-hez?

- Nincs - ráztam meg a fejemet hevesen. - Ő egész más sportban van otthon, de róla sem szeretnék beszélni.

- Ó, akkor gondolom ő is híres ember - nevette el magát Lisa. - Baromi szerencsés csajszi vagy. Na, tessék - mutatott előre - meg is jöttünk. Ha jól látom, a gyerekek az új autót tesztelik - mutatott a helység közepére, ahol Kimi éppen a nevető Nicot ültette be a Lotus ülésébe.

- Köszönöm - pislogtam hálásan a lányra, aki csak megvonta a vállát.

- Nincs mit. Amúgy gyönyörűek a gyerekeitek - nézte ellágyult arccal a törpéimet.

- Igen tudom - vigyorodtam el büszkén.

- Mennem kell - nézett Lisa hirtelen az órájára. - Ha legközelebb erre jártok, keress meg nyugodtan.

- Arra mérget vehetsz - mosolyogtam rá. - Most már legalább van valaki aki miatt szívesen jövök ide - kacsintottam én is rá, majd elbúcsúztunk.

Ahogy elhaltak a lány léptei, közelebb merészkedtem az autóhoz.

- Anya! - vett észre elsőként Lina. - Nézd, ezt az autót vezeti apa és megengedte, hogy beleüljünk! - lelkendezett.

- Szépen otthagytatok - csóváltam meg bosszúsan a fejem. - Legalább szóltál volna, hogy hova mentek - pirítottam rá a finnre, akinek az arcán hatalmas büszkeség terült szét ahogy a két csöppséget figyelte és látszott rajta, hogy pont leszarja mit mondok neki.

- Ide találtál nem? - flegmáskodott.

- Nem neked köszönhetem, hanem Lisának.

- Az ki? - nézett rám érdeklődve.

- Egy lány a büféből, aki volt olyan kedves és elkísért ide - forgattam meg a szemeimet.

- Ja, az a nagymellű, barna? - azonosította be a kísérőmet. Nem tehettem róla, de egy pillanatra éles fájdalom hasított a gyomromba.

Csak nem leszek féltékeny? - korholtam magam szép csendben, miközben magam sem akartam elhinni, hogy még mindig érzek valamit a férfi iránt.

A nap további részében visszamentünk a szállodánkba majd Kimi ötletét követve, a medencénél kötöttünk ki a gyerekek legnagyobb örömére és ott is maradtunk vacsoráig.

Reggel korán keltünk, kikísértük a finnt a pályára, ahol átadott minket Raminak majd elment felkészülni a versenyre. Az idősebbik Raikkönen és a fiai azonnal a szárnyuk alá vettek minket. A két fiúcska lelkesen avatta be minden titokba az ikreket amiket az évek alatt gyűjtöttek össze a keresztapjuk mellett. Elfogódva figyeltem a széltől összekócolódott hajukat, a boldogságtól kipirult arcukat ahogy együtt nevettek az unokatestvéreikkel.

- Együtt a család - szólalt meg mellettem egy női hang, mire rákaptam a tekintetemet.- Hei Ana!

- Szia Kristii - viszonoztam udvariasan a köszönését, még akkor is, ha közben feszélyezve éreztem magam a jelenlététől.

- Azt hiszem tartozom egy bocsánat kéréssel - szólalt meg rövid idő után miközben a gyerekek önfeledt játékát figyelte, ahogy én is. - Nem voltam igazságos veled, mikor találkoztunk, de gondold bele magad az én helyembe - fordult hozzám szabadkozva. - Hirtelen felbukkantál a semmiből, két gyerekkel és Kimi azonnal elolvadt, mint jégkrém a sivatagban.

A hasonlattól akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

- Nem haragszom - vallottam be. - Akkor és ott tényleg szarul esett a viselkedésed, de aztán átgondolva a dolgot lehet, hogy én is így reagáltam volna - vontam meg a vállamat. - Viszont azt elhiheted, hogy nem akarom szétdúlni a családodat. Ha rajtam múlt volna, soha nem tudódik ki, hogy mi is részesei vagyunk - sóhajtottam fel és visszagondoltam a régi, nyugodt életemre.

- Nagyon kemény csaj vagy - nézett rajtam végig elismerően Kristii. - Én nem tudom, hogy mit csináltam volna a helyedben, de lehet, hogy sírva könyörögtem volna Raminak, hogy vegyen el - húzta féloldalas mosolyra a száját.

- Te meg a könyörgés - nevettem el magam. - Nem tudnálak elképzelni könyörögni - csóváltam meg jókedvűen a fejem. - Szerintem sokkal keményebb vagy, mint én.

- Miből gondolod?

- Te élsz már évek óta együtt egy Raikkönennel - kacsintottam rá.

- Látod, ebben igazad van - vigyorgott rám ő is. - Béke?

- Béke - ráztam meg a felém nyújtott kezét.

- Na mi van csajok? Lesz háború vagy nem lesz háború? - ölelte át a vállunkat hirtelen Rami.

- Miért, te mit szeretnél? - néztem rá kérdőn.

- Én? Csakis békét - röhögött fel. - Világbékét - nyomott egy cuppanós csókot a felesége ajkaira.

Furcsa melegség öntötte el a belsőmet. Az érzés, hogy valamilyen szinten én és a gyerekek is részesei lehetünk ennek a családnak, boldogsággal töltött el.

Később Rami a helyünkre kísért minket, így a VIP részből nézhettük végig a versenyt. Elfeledkezve minden gondról, együtt szurkoltunk Kiminek, akinek sikerült megszereznie a második helyet a dobogón. A kicsik sikongatva, büszkén figyelték az apjukat amint átveszi a díját. Rami készségesen bevezetett minket a média szobába, ahol a hátsó részen megbújva, hallgathattuk a versenyzők nyilatkozatait. Fura érzés volt látni Kimit, hogy hiába ért el helyezést a futamon, szinte semmi érzelem nem látszódott az arcán, de ez azonnal megváltozott, mikor meghallottuk az egyik újságíró kérdését.

- Miszter Raikkönen! Igaz az, hogy a futamra elkísérte a családja is?

- Persze - értetlenkedett Kimi. - Rami és a fiúk imádják a forma-1-et...

- Én nem rájuk gondoltam - szakította félbe durván a férfi. - Úgy hírlik, hogy látták magát egy csinos hölggyel és két kisgyerekkel, akik apának szólították. Mit tud ehhez hozzá fűzni? - nézett gúnyosan a finnre és közben egy kinagyított képet mutatott fel, ami a tegnapi medencézésünkkor készülhetett.

Ijedten kaptam a számhoz a kezemet, majd segítség kérőn fordultam a mellettem álló Ramihoz. Ő azonnal vette a lapot és a két törpét kézen fogva, feltűnés mentesen segített lelépni a helyszínről. Sietős léptekkel vezetett végig a folyosókon, majd betessékelt minket egy szobába, ami nem volt más, mint Kimi öltözője.

Némán meredtem magam elé. Nem akartam elhinni, hogy az előző pár perc tényleg megtörtént. Lebuktunk. A kicsik, mintha érezték volna, hogy valami rossz történt, csendben maradtak és figyelmüket a szobában lévő plazma tévére irányították.

- A rohadt életbe! - hallottuk meg a közeledő finn káromkodását. - Nem érdekel, hogyan, de derítsétek ki, hogy ki a felelős ezért! - magyarázott a mellette lépkedő sajtósának és edzőjének. Ahogy belépett az ajtón, tekintetével azonnal engem keresett. - Sajnálom - túrt a hajába miközben jelentőségteljesen a bátyjára nézett. Rami azonnal vette a lapot és felajánlotta Nicoéknak, hogy elviszi őket és megmutatja, hogy Kimi honnan szokott Magnumot lopni. A kicsik boldogan követték a nagybátyjukat. A szobában tartózkodó többi ember pedig tudta, hogy most jobb békén hagyni a finnt, ezért gyorsan leléptek így kettesben maradtunk.

Feszült csend ereszkedett közénk, amit egyikünk sem akart megtörni, vagy csak nem tudtuk, hogy mit mondjunk. Végül a pilóta volt az aki előbb elunta a némaságot.

- Nem akartam, hogy ez legyen - sóhajtott fel fáradtan, majd lerogyott az egyik fotelba. - Tudom, hogy mennyire fontos neked, hogy ne tudjanak rólatok. Megígérem, hogy kiderítem, kinek járt el a pofája és nem fogja zsebre tenni amit tőlem kap.

- Nyugi - mosolyodtam el halványan. - Megtörtént, ez ellen már nem tehetünk semmit - vontam meg a vállamat. Amíg rá vártunk, volt időm átgondolni a helyzetünket és arra jutottam, hogy nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyenek minket.

- Komolyan gondolod? - nézett rám elképedve. - Téged tényleg nem zavar, hogy mostantól mindent ki akarnak majd deríteni rólatok?

- De igen - válaszoltam őszintén. - Viszont nem fogok rettegésben élni néhány idióta firkász miatt. A legjobb lenne, ha megelőznénk a nagyobb felhajtást és mi mondanánk el a történetünket. Mondjuk kicsit kikozmetikázva - húztam el a számat -, de talán így kifoghatjuk a szelet a vitorlájukból.

Kimi átható tekintetével majdnem felnyársalt. Ahogy végig nézett rajtam, úgy éreztem, hogy minden egyes ruhadarabomtól megszabadít. Szégyenlősen sütöttem le a szemeimet. Nem tagadhattam, hogy ez a nézés teljesen felkavarta a hormonjaimat. A gyomrom görcsbe ugrott és apró remegések futottak végig a testemen. Némán szitkozódva próbáltam lehűteni magamat. Crisre gondoltam, aki Madridban vár és akit nagyon gyorsan fel kellene hívnom a kialakult helyzet miatt.

- Nem csak gyönyörű vagy, hanem okos is - tört be a finn hangja a gondolataim közé. - Biztosan ezt akarod? Felajánlkozni a médiának?

- Még mindig jobb, mintha hajtóvadászatot indítanának ellenünk. Akkor egy perc nyugtunk se lenne. Így viszont talán lecsillapodnak, ha mi magunk állunk ki eléjük - győzködtem inkább önmagamat, mint őt. - Azt mondják, minden csoda három napig tart. Remélem ez ránk is érvényes lesz.

- Szólok Marknak, hogy intézkedjen - állt fel a helyéről és közel lépett hozzám. Muszáj volt hátrálnom, mert úgy éreztem a közelsége most nem jó útra terelne.

- Én pedig felhívom Crist - motyogtam zavartan. - Jobb, ha tőlem tudja meg.

- Na igen - csattant gúnyosan Kimi hangja. - Kíváncsi vagyok, mit fog szólna a drágalátos portugálod a helyzethez?

Lehunytam a szemeimet és megvártam, míg magamra maradok a szobában. Mikor meghallottam az ajtó csukódását, hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Megkerestem a telefonomat és felhívtam a jól ismert számot. A gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott össze, mikor meghallottam Cris hangját. Szívem szerint kinyomtam volna a hívást, de tudtam, hogy jobb lesz, ha gyorsan túl esek rajta, így vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam egy szuszra elhadarni neki a történteket.