Leroy

Kapkodva szálltam ki az autómból Ana étterme előtt. Már abból is sejtettem, hogy valami gond van, mert felhívott, de a betört ablakok látványa bizonyossá tette ezt. Megrökönyödve néztem végig a mindig elegánsan megterített asztalokon ahol most üvegcserepek csillogtak a nappali fényben.

- Ana, jól vagy? - nyitottam be az irodába, mellőzve a kopogást és szemeimmel azonnal a törékeny nő állapotát mértem fel. Megnyugodva láttam, hogy neki semmi baja, így kérdő tekintettel fogadtam a halvány mosolyt amivel megajándékozott. - Mi a fene történt itt?

- Szia Leroy! - sóhajtott fel amit a megkönnyebbülésének tudtam be. - Először is foglalj helyet - mutatott a vele szemben lévő székre. - Megkínálhatlak valamivel?

- Bébi, ne húzd az időt! - csattantam fel most már idegesen, de közben azért leültem.

- Oké - nézett rám az ajkait harapdálva. - Szóval az van, hogy ahogy te is láttad, akadt egy kis gondom...

- Te azt ott kis gondnak nevezed? - vágtam türelmetlenül a szavába miközben kifelé mutattam.

- Lee, kérlek - pislogott rám könyörgő tekintettel. - Hallgass végig!

- Oké - emeltem fel a kezeimet majd hátra dőltem a székben és megfogadtam, hogy akárhogy is, de kibírom beszólás nélkül azt a pár percet, amíg Ana elmeséli, hogy mi történt itt. Bár ahogy elnéztem a kárt, volt egy sejtésem és meghallgatva az előttem ülő, kezét tördelő nőt ez a végére be is igazolódott.

- Érted már? Te vagy az egyetlen akihez fordulhattam - fejezte be a mondandóját és gyönyörű íriszei most várakozón meredtek az arcomra.

- Mióta?

- Mi..? Nem értelek - hebegte.

- Mióta fenyegetnek? - mordultam fel, elharapva a szitoközönt ami kifelé igyekezett belőlem.

- A nyitás óta - suttogta szemeit lesütve.

- Bassza meg! - csaptam az asztalra majd felugorva a helyemről, fel-alá kezdtem sétálni. - Miért csak most szólsz? Ezt már csírájában el kellett volna fojtani!

- Azt hittem egyedül is megoldom. Reménykedtem benne, ha nem foglalkozom velük, feladják - magyarázta könnyes szemekkel, amibe a szívem belesajdult. - Tudsz segíteni? - pislogott rám reménykedve és én csak most néztem meg tüzetesebben az arcát. Az ámulattól majdnem eltátottam a számat.

- Hova lett a hajad? - bukott ki belőlem. - Nem mintha, nem lennél így is gyönyörű, csak...

- Odaadtam egy szervezetnek - vonta meg a vállát. Elég buta pofát vághattam, mert azonnal magyarázatba fogott. - Cris látogatóban volt egy kórházban ahol rákos kisgyerekek vannak. A kemoterápiától kihullott a hajuk és úgy gondoltam, hogy így is-úgy is levágattam volna, miért ne adhatnám nekik?

- Csodálatos nő vagy - sóhajtottam fel lemondóan, hiszen az iránta érzett érzéseimnek már nem volt helye köztünk. Halvány mosollyal az arcomon figyeltem a bókomtól pirosló arcát. Örültem, hogy még a portugál sem volt képes megváltoztatni. Ana ugyanaz a lány volt, mint eddig.

- Szerinted mit csináljak? - szakított ki képzelgéseim örvényéből Bell rekedtes hangja.

- Azt hiszem én ... - kezdtem bele, de aztán elharaptam a mondatot, nem akartam, hogy rájöjjön mekkora felelősség terheli a vállamat a történtek miatt. Elővettem a telefonomat, kikerestem az ismerős számot. Anára villantottam egy bárgyú mosolyt majd magára hagytam az irodában és kisiettem az utcára. Idegtől remegve túrtam a hajamba és vártam, hogy a hívott fél felvegye. Mikor ez megtörtént alig bírtam magammal, hogy ne tépjem le a golyóit még így a készüléken keresztül is.

- Baj van Főnök? - hallottam meg Boris csodálkozó hangját. Ő is tudta, hogy csak akkor hívom, ha valami komoly dologról van szó.

- Ki adott engedélyt a mai akciótokra?

- Nem értem...

- Azt kérdeztem - emeltem fel a hangomat - ki mondta nektek, hogy törjétek be a Los Gemelos kirakat üvegeit? Ki engedte meg egyáltalán, hogy magán akciózzatok a hátam mögött?

- Ööö... Egyik fenyegetésünkre se reagált, így Igornak elege lett abból a lúvnyából. Úgy gondolta, hogy ideje megleckéztetni a kicsikét.

- Akkor most jól figyelj arra, amit mondok, és add át Igornak is az üzenetemet. Történetesen az a lúvnya - nyomtam meg gúnyosan a szót - az egyik barátom. Ha megtudom, hogy valamelyiktek keresztbe tesz neki, bármivel megbántja vagy csak csúnyán néz rá, teszek róla, hogy egy csodaszép korzikai nyakkendő díszelegjen az ingén. Világos? - kiabáltam bele a készülékbe fojtott hangon.

- Pe-persze Főnök - dadogta Borisz idegesen. - Ha tudtuk volna...

- Most már tudjátok! - csattantam fel. - Ez volt az utolsó, hogy a kérdezésem nélkül csináltatok valamit! Értve?

- Igen.

- Ennek örülök. Mond meg Igornak, hogy este találkozunk a szokott helyen - vetettem még oda, majd köszönés nélkül kinyomtam a készüléket. Neki dőltem az autómnak és a levegőt kifújva felnéztem az égre. Próbáltam rendbe szedni a gondolataimat. Ha Ana időben szól, elejét vehettem volna ennek az egész szarságnak. Visszakanyarodtam a a nőhöz, aki tőlem kért segítséget. Vajon honnan tudta, hogy én vagyok a problémájára a megfelelő ember? Soha nem mondtam neki, hogy milyen kapcsolataim vannak Madrid sötétebb oldalával.

Visszamentem az irodába. Ana kérdő tekintetével követve foglaltam helyet vele szemben. Egy ideig csak néztük egymást, végül ő törte meg a köztünk feszülő csendet.

- Kivel beszéltél?

- Az egyik ismerősömmel.

- És tud segíteni? - tette fel a kérdését azonnali válaszra várva.

- Honnan tudtad? - bukott ki belőlem, miután egy bólintással megnyugtattam őt.

- Mit?- sütötte le a szemeit zavartan.

- Azt, hogy nekem kell szólnod - hajoltam felé kíváncsian.

- Én... - akadt el a szava azután pedig egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkát. - A klubban hallottam, hogy többen is arról beszéltek, hogy közöd van az...

- Alvilághoz. Mond csak ki nyugodtan - dőltem hátra a székemben.

- Tehát igaz - villantak rám a csodálatos kék szemek szomorúan.

- Erre most mit mondjak? - tártam szét a karjaimat. - Igen, van érdekeltségem benne - vallottam be a féligazságot.

Az ő érdekeit figyelembe véve, nem szerettem volna mindent felfedni előtte. Minél kevesebbet tud, annál jobb. Ez a tudatlanság védte meg őt akkor is amikor a klubban dolgozott és azt akartam, hogy ez így is maradjon.