Kimi

Szótlanul tettük meg az utat vissza a szállodába. Mark már ismert, ezért csendben várta, hogy megemésszem a történteket, hiszen tudta, hogy nemsokára úgyis neki öntöm ki a szívemet.

A recepciónál elkértem a kulcsomat, majd lifttel felmentünk a szobámig. Ledobtam a kulcsot az asztalra és első utam a minibárhoz vezetett.

- Kérsz? - emeltem meg a vodkás üveget a barátom felé.

- Nem, és neked sem kéne - nézett rám összeszűkített szemekkel. Megvontam a vállam és úgy válaszoltam.

- Muszáj, mert különben nem bírom ki ezt az egész szarságot - húztam meg az üveget.

Mark csak áthatóan nézett, de csendben maradt, várta a kitörést, ami nem is váratott magára.

- Láttad azt az önelégült pofát? Úgy tapadt Anára, mint légy a légypapírra - fújtattam dühösen majd újabb kortyot tüntettem el a torkomban. - Méghogy szeretni fogja a gyerekeimet? Az ÉN gyerekeimet! Érted? - pislogtam idegesen a barátomra. - Meg amúgy is minek kellett az a sok vadidegen ember oda? Ez a mi magánügyünk! Úgy éreztem magam, mintha ha az inkvizíció előtt állnék.

- Csak aggódtak érte - dőlt hátra Mark, kezeit a tarkójára kulcsolva. - Szeretik, amit nem is csodálok, mert szinte sugárzik belőle a kedvesség. Nehéz elhinni, hogy valamikor odáig volt érted a csaj - vigyorodott el.

- Kapd be! - közöltem vele miközben elhúztam a számat.

- Most miért? - röhögött fel. - Azt is nehéz elhinni, hogy azt a két tündéri kölköt te hoztad össze.

- Ugye milyen szépek? - lágyult el friss apai szívem. - Nico olyan kis vagány, míg Lina egy szépséges hercegnő - sóhajtottam fel.

- Nem is vagy elfogult - veregetett vállba Mark -, de megértem, mert igazad van. Amúgy le sem tagadhatnád őket, tiszta Raikönnen mind a kettő.

- Még mindig annyira hihetetlen számomra - meredtem magam elé. - Eltudod képzelni? Két kis Raikönnen, akik már három évesek. Kibaszottul idegesítő, hogy kimaradtam az eddigi életükből - csaptam a fotel karfájára frusztráltan, majd néhány percig csak a történteken kattogtam. - Belegondoltál már, hogy mekkora volt az esélye annak, hogy összefutok Anabellel? Hogy pont itt vagyok, hogy pont most megyek el Sebivel bulizni, lekövetem és rájövök a kis titkára? Mi ez, ha nem a sors keze?

- Szerintem meg csak baromi nagy mákod volt.

- Lehet, de ne vedd el tőlem az illúziót - mordultam rá.

- Oké - csóválta meg somolyogva a fejét az edzőm. - Tényleg magaddal akarod őket vinni anyukádhoz? - kérdezte kíváncsian Mark.

- Igen. Szeretném, ha minél hamarabb megismerné a kicsiket - dőltem neki a fotel háttámlájának. - Sose tudhatjuk, mennyi időnk van rá - komorodtam el, mert eszembe jutott az apám.

- Kimi, ne emészd magad, nem tehettél semmit - olvasott a gondolataimban.

- Tudom, de akkor is rossz, mert úgy érzem, nem töltöttem vele elég időt köszönhetően a forma 1-nek - rejtettem az arcomat a kezeim közé.

- Kims! Apád büszke volt rád és teljes szívéből örült, hogy azt csinálod amit szeretsz - tette a vállamra a kezét Mark.

- Kösz - húztam mosoly szerű grimaszra a számat. - Szeretném, ha a gyerekeim is büszkék lennének rám.

- Azok lesznek, csak adj egy kis időt, hogy megismerjenek. Nekik is ugyan olyan új érzés ez, mint neked. Nem tudják, hogy kezeljék a helyzetet, miszerint az ölükbe pottyant egy apuka. Még ők is tanulják ezt.

- Hah - mordultam fel. - Majd a kis bájgúnár megmutatja, hogyan kell apának lenni.

- Istenem, még mindig itt tartasz? - sóhajtott a barátom.

- Hogy a fenébe ne! - csattantam fel. - Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy Ana és ő, mármint hogy a gyerekeim közelében van.

- Te féltékeny vagy? - nézett rám döbbenten Mark.

- Nem - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt és még nekem is leesett, hogy úgy viselkedek, mint egy durcás kisgyerek.

- Úristen! - kerekedtek el az edzőm szemei. - Ezt is megértük! Vannak érzéseid. Jenny után azt hittem, örökre elvesztek.

- Jól van, lehet leakadni rólam - motyogtam. Nem tetszett, hogy felhozta a volt feleségemet.

- Bocs haver, nem úgy értettem. Csak tudod, régen láttalak így kiborulni egy nő miatt. El kell ismernem, Ana nem akármilyen csaj.

- Hát nem - sóhajtottam nagyot. - De az a hajó már elúszott - húztam el a számat.

- Honnan veszed?

- Ott voltál, láttad! Én nem tudok versengeni a "szépfiúval" - csöpögtek gúnyosan a szavaim.

- Dehogynem. Nem a kinézet számít - vigyorodott el Mark.

- Hanem mi? - néztem rá, mintha megőrült volna.

- A kötelék, ami kettőtök közt van, felülír mindent.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy mert gyerekeket csináltam neki, előrébb vagyok a rangsorban, mint a focista?

- Igen - bólintott. - Gondolkodj egy kicsit. Annak idején te voltál az első szerelme és azok az érzések ott lapulnak valahol benne - mutatott a szívére Mark. - Csak elő kell csalogatni őket.

- De hogyan?

- Kimi baszd meg! Ne én mondjak már meg mindent. Mit tudom én? Udvarolj, vagy bókolj neki. Ajánld fel a segítségedet, a barátságodat. Legyél vele türelmes. Bizonyítsd be neki, hogy rád mindenben számíthat - sorolta Mark a közhelyeket.

- Te - néztem rá vigyorogva miután átrágtam a szavait - ez nem is rossz ötlet. Ha sikerülne közel férkőznöm hozzá és közben a gyerekeket is magam mellé állítanám, még akár sikerülhetne is.

- Egyet viszont ne felejts el! Ha ezt elszúrod, nem lesz több esélyed.

- Megértettem - bólintottam komolyan. - Nem fogom, mert akarom őket. Megpróbálom Anát meggyőzni afelől, hogy mi egy család vagyunk. Nem engedem, hogy más nevelje fel a gyerekeimet - néztem elszánt tekintettel a barátomra, aki csak somolyogva bólogatott.