Ana

Reggel gyomorgörccsel ébredtem, mert nem tudtam, hogy mi vár ma rám. Mollyval már tegnap megbeszéltem, hogy a fiúk érkezéséig nem hagy magamra Kimivel. Idegesen kapkodva készítettem el a reggelit. Gondolataimba merülve terítettem az asztalt, mikor meghallottam a csengő hangját. Ilyen korán? - néztem ijedten az órára, de mikor kinyitottam az ajtót, nem a finn állt ott, hanem egy vigyorgó spanyol.

- Buenos Dias! - nevetett rám és megpuszilt. - Bejöhetek?

- Neked is jó reggelt - tértem magamhoz - persze, gyere csak - léptem el az útból.

- Bocsi, hogy ilyen korán zargatlak, de még edzés előtt látni akartalak - pislogott rám olyan szemekkel, amitől nekem lelkiismeret furdalásom lett.

- Nem is baj, mert beszélnünk kell - motyogtam halkan, mire leolvadt az arcáról a mosoly.

- Baj van?

- Gyere, ülj le. Kérsz reggelit? - halogattam a témát, de nem hagyta.

- Ne csináld ezt velem. Mondd el, hogy mi a gond.

Leült az asztalhoz és várakozón nézett, amitől csak még szarabbul éreztem magam, de végül én is helyet foglaltam vele szemben.

- Ígérd meg, hogy nem szakítasz félbe - kértem, mire bólintott. - Mivel nem voltál itthon, így neked csak most tudom elmondani, amit a többiek már tegnap megtudtak - kezdtem bele aztán pedig elmeséltem neki az egész történetet. Sergio figyelmesen hallgatott és ahogy ígérte, nem szólt közbe.

- Ennyi - nyögtem ki a végén.

- Őt várod? - nézett rám kíváncsian, mire bólintottam. - Ha akarod itt maradok veled - ajánlotta fel és ettől nekem összeszorult a szívem.

- Köszönöm, de nem kell. Neked edzésed van és amúgy is...

- Szarok az edzésre - vágott közbe. - Te sokkal fontosabb vagy - fogta meg a kezemet. Éreztem, hogy tovább nem halogathatom a másik dolgot, el kell neki mondanom Crist.

- Sergio, még nem mondtam el mindent a tegnapról - suttogtam magam elé és nem mertem a szemébe nézni. - Cris és én...

Fájdalmas sóhajtással engedte el a kezemet.

- Tudtam, hogy nem szabadott volna elmennem.

Sergio

Jó volt otthon, de már alig vártam, hogy visszatérhessek Madridba, és újra láthassam Anát. Mikor felhívott, sajnáltam, hogy nem lehetek mellette, mert hallottam a hangján, hogy szüksége lenne rám. Szívembe markolt a tudat, hogy ha én nem is, a portugál biztosan támogatja. Nem árulta el, hogy miről akart beszélni velem, de éreztem, hogy fontos dologról lehet szó, ezért reggel az első utam hozzá vezetett. Megnyomtam a csengőt és vártam, mikor kinyitotta az ajtót láttam rajta, hogy meglepődött, tehát nem engem várt.

- Baj van? - kérdeztem rá, mire húzni próbálta az időt, de nem hagytam. Az arca az érzelmek tárházát vonultatta fel. Volt ott félelem, bánat, keserűség. Aztán leültünk és az ígéretem után, miszerint nem fogom félbeszakítani elkezdte mondani a történetét. Meglepődtem az apa kilétén, de nem mutattam neki, nehogy félreértse, viszont az ajtóban lejátszódott jelenet így már értelmet nyert számomra.

- Őt várod? - pislogtam rá kérdőn mire bólintott. Annyira elveszettnek tűnt, hogy nem akartam egyedül hagyni azzal a köcsöggel. - Ha akarod itt maradok veled - ajánlottam fel, de zavarba jött és elutasított és az edzésemre hivatkozott.

- Szarok az edzésre! Te fontosabb vagy - fogtam meg a kezét és úgy gondoltam, hogy eljött az én pillanatom, hogy bevalljam neki az érzéseimet, de mikor az érintésemtől megmerevedett, akkor már tudtam, hogy elkéstem.

- Sergio - suttogta félve - még nem mondtam el mindent a tegnapról. Cris és én...

Nem kellett, hogy folytassa, elengedtem a kezét és egy fájdalmas sóhaj hagyta el a számat.

- Tudtam, hogy nem szabadott volna elmennem - álltam fel az asztaltól és még mindig őt néztem. Annyira gyönyörű volt, ahogy kétségbe esetten tördelte az ujjait, tekintetét a földre szegezve. - Jó lesz ez neked? - emeltem fel az állát, hogy a szemébe nézhessek.

- Nem tudom - válaszolta halkan -, de ha nem próbálom meg, akkor soha nem fogom megtudni - nézett rám könnyes szemekkel.

- Gyere ide - húztam fel magamhoz és megöleltem, majd belecsókoltam a hajába. - Tudd, hogy mindig melletted állok, és ha bármi gondod van nyugodtan fordulhatsz hozzám - mondtam neki, mert még ezek után sem akartam őt elveszíteni. Néztem, ahogy a könnycseppek végig gördülnek az arcán majd óvatosan letöröltem őket. Felemeltem a fejét, hogy belenézhessek a csodálatos kék szemeibe, és egy apró csókot nyomtam a szájára. Nem akartam már próbálkozni, hiszen döntött és csak remélni tudtam, hogy boldog lesz a portugál mellett. De azt eldöntöttem magamban, hogy ha Cris csak egyszer is hibázik, akkor én azt könyörtelenül a saját hasznomra fogom felhasználni. Mázsás kövekkel a szívemen indultam el az ajtó felé, és még egy utolsó pillantást vetettem rá. Ott állt a nappali közepén és zokogott. Erőt kellett venni magamon, hogy ne menjek vissza hozzá, hogy ne öleljem meg és ne csókoljam le az arcára hulló könnycseppjeit, de tudtam ha ezt megteszem, azzal mindent elrontok. Így inkább gyorsan lenyomtam a kilincset és kiléptem a házból. Az ajtót becsuktam magam mögött majd neki dőltem.

- Szeretlek - suttogtam el a vallomásomat, majd beszálltam az autómba és a pályához hajtottam.

Keserű szájízzel léptem be az öltözőbe, ahol már mindenki ott volt és egyszerre néztek rám. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de csak egy torz vicsorgásra tellett tőlem. Leültem a helyemre és öltözni kezdtem.

- Voltál Anánál? - ült le mellém Iker mire bólintottam. - Akkor már mindent tudsz - sóhajtott fel.

Megint csak bólintottam, mert nem volt erőm megszólalni. Vállamra tette a kezét majd kicsit megszorította. Tudtam, hogy együtt érez velem, ami nagyon jól esett most a sebzett lelkemnek.

Az edzésnek hamar vége lett, legalábbis nekem úgy tűnt. A többiek észrevették, hogy nincs jókedvem, így békén hagytak és még Marcelo sem poénkodott senkivel. Az öltözőbe visszatérve szótlanul öltöztem át, senkire nem figyelve, de azért néha kíváncsiságból elnéztem a portugál felé, akiről lerítt, hogy nagyon jó kedve van, bár kinek ne lett volna az ő helyében. Mikor megláttam kilépni az ajtón, felpattantam és követtem.

- Cris - szóltam utána, mire megfordult és csodálkozva várta, hogy mit akarok.

- Mond gyorsan, mert sietek - vetette oda, amitől csak idegesebb lettem.

- Gratulálok - néztem rá merően. Láttam elterülni az arcán azt az elégedett mosolyt, ami az enyémen kellett volna, hogy virítson. Kinyújtottam felé a kezemet, és ő gondolkodás nélkül elfogadta. Magamhoz rántottam és a szemébe nézve vázoltam fel neki az általam írt játékszabályokat.

- Most félre állok, de ha csak egyszer is megbántod, tudd hogy ott leszek és nincs az az Isten, hogy visszakönyörögd magad hozzá - sziszegtem neki úgy, hogy csak mi halljuk.

- Te fenyegetsz? - nevetett fel, ami egy cseppet sem tetszett.

- Nem Cris, ez nem fenyegetés. Én csak elmondtam, hogy mi vár rád, ha egyszer is megbántod őt - fúrtam a tekintetemet az egyre sötétülő íriszeibe.

- Soha, érted? Soha nem fogom őt megbántani, mert sokat jelent nekem - jelentette ki fojtott hangon.

- Helyes - löktem el magamtól. - Akkor ehhez tartsd magad - fordultam meg és visszatértem az öltözőbe, ahol már csak Iker várt rám.

- Minden oké? - kérdezte érdeklődve.

- Persze - rántottam meg a vállam - csak elmondtam neki, hogy ez az egyetlen esélye van, mert utána nem engedem többet Bell közelébe.

- Mi van, ha nem szúrja el? Akkor hiába vársz a lányra, soha nem lesz a tiéd.

- Ez is benne van a pakliban - húztam el a számat, mikor arra gondoltam, hogy ezentúl árgus szemekkel kell követnem Cris minden lépését, hogy tudjam, mikor hibázik. - Majd lesz valahogy - csaptam a kapus vállára.

- Rendben leszel? - kérdezte és értékeltem, hogy aggódik értem.

- Persze - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Csalánba nem üt a mennykő.

Felkaptuk a táskánkat a vállunkra és elindultunk a parkolóba.

- Elviszel? - vigyorodott el Iker.

- Ja, hogy csak ezért maradtál? - poénkodtam.

- Háát, ha már így rájöttél. Kéne egy ingyen fuvar - nevetett fel.

Elindultunk az autóval, de nem akartam belegondolni, hogy egy tök üres lakásba megyek haza, így tettetett jókedvvel, fütyürészni kezdtem. Már majdnem befordultam a kereszteződésnél, mikor Iker megszólalt.

- Légyszi, ne haza, hanem Anához vigyél. Megbeszéltük tegnap, hogy ma ott leszünk vele, mikor Raikkönen megérkezik.

Bólintottam és elfordítottam a kormányt, hogy a lány háza felé vegyük az utunkat. Mikor megérkeztünk, már Cris és Marcelo autóján kívül egy ismeretlen kocsi is parkolt a ház előtt.

- Ez biztos a finné - húzta el a száját a kapus majd sietve megnyomta a csengőt.