Cris

A barátaim eljutottak a döntőig és igazam lett, Spanyol - Brazil meccs lesz a végjátékban. Szegény Ana teljesen tanácstalan, hogy kinek szurkoljon. Megértem őt. Mindkét csapat tele van a barátaival. Olyan aranyos volt, mikor bevallotta, hogy szeretne ott lenni a döntőn. Alig bírtam visszatartani magam, hogy ne mondjam el neki az utazásunkat. Lexyvel és Messel is sikerült beszélnem. Szívesen vállalták a gyerekeket, főleg mikor elmeséltem, hogy milyen meglepetést készítek elő a lánynak.

Már bepakoltam a bőröndömet. Ana még nem tudja, de két óra múlva már a repülőn ülünk Brazília felé. Megszólal a csengő és én tudom, hogy kik jöttek.

- Lexy, Mesut? - hallom meg Bell csodálkozó hangját.

Lesietek a lépcsőn.

- Sziasztok! - köszönök nekik, majd Anára nézek aki nem ért semmit az egészből. - Drágám - somolygok rá - menj és pakolj be a bőröndödbe három napi ruhát.

Döbbenten néz rám.

- Miért?

- Mert te és én most elutazunk - vigyorgok rá.

- És a gyerekek? - próbál akadékoskodni.

- Azért vagyunk itt - veszi át a szót Lexy. - Na menj pakolni! - lökdösi az emelet felé.

- De mégis hova megyünk? - kérdezi még a lépcső aljából felém fordulva.

- Meglepetés. Menj már!

Még mindig nehezen fogja fel, hogy most mi irányítunk, de engedelmeskedik. Tizenöt perc múlva már készen áll az utazásra és idegesen búcsúzik az ikrektől.

- Úgy gondoltuk - mondja Lexy -, hogy mi jövünk ide erre a pár napra, mert így könnyebb lesz a gyerekeknek.

- Remek ötlet - mosolyog rá Ana. - Köszönöm. Nem tudom, hova megyünk, de az elmúlt pár év alatt sehol sem voltam. Furcsa lesz, főleg a törpék nélkül - néz a gyerekekre könnybe lábadt szemekkel.

- Na indulás - kapom fel a bőröndjét, míg az enyém már régen a csomagtartóban pihen. - Elkésünk.

Utolsó puszik, jó tanácsok és már indulunk is.

- Repülőtér? - néz rám megütközve Bell. - Mégis hova megyünk?

- Ne kíváncsiskodj, majd megtudod - vigyorgok rá.

Becsekkolunk és mikor meghallja az úticélunk, elsírja magát majd átölel.

- Boldog születésnapot - suttogom neki.

- Köszönöm - néz rám könnyes szemeivel, de mosolyogva. - Mivel érdemeltem ezt ki?

- Azzal, hogy vagy - válaszolok az igazsághoz hűen.

Már a repülőn is izgatott volt, de amikor megérkeztünk Rio De Janeiroba, átváltozott kislánnyá. Mindenre rácsodálkozott és csillogó szemekkel fedezte fel a környezetét. A taxiban ide-oda forgolódott. Muszáj volt vigyorognom rajta.

- Ne nevess ki! - morgott.

- De ha egyszer olyan vagy, mint egy gyerek?

- Szerinted egy gyereknek vannak ilyenjei? - bökött a mellkasa felé, és nekem elakadt a szavam is. - Na ugye? - nézett rám diadalittasan.

Kiszálltunk a szállodánál és én tudtam, hogy a spanyol csapat is itt szállt meg. Telt ház volt és én is csak a nevem miatt tudtam szobát foglalni itt.

- Jó napot! - köszöntem a recepciós hölgynek, akinek a szeme duplájára nőtt, mikor felnézett rám.

- Jó napot Uram! Segíthetek? - szólalt meg negédes hangon.

- Két szobát foglaltam Aveiro néven.

- Mindjárt megnézem - pötyögött be valamit a gépbe, majd fejcsóválva nézett rám.

- Ne haragudjon, de csak egy szobánk van. Tudja a kupa miatt minden szálloda tele van, így nálunk is. Nem tudom, hogy történhetett, de már csak a nászutas lakosztályunk üres, ha az megfelel.

Ránéztem a lányra, aki elgondolkodva nézett rám. Tudtam mi jár a fejében.

- Hidd el, hogy nem én akartam így - bizonygattam.

- Elhiszem - sóhajtott.

- Most mi legyen? - kérdeztem tanácstalanul.

- Ha Neymarral együtt aludtam, akkor miért ne lehetne veled is? - néz rám kedvesen, nekem pedig nagyot dobban a szívem. - Ha már itt vagyunk, egy ilyen kis dolog nem állhat az utunkba.

Boldogan fordulok a nő felé és elkérem a lakosztály kulcsát, majd elindulunk a lift felé.

- Elnézést - fordulok még vissza - nem tudja, hogy a spanyol csapat a szállodában tartózkodik?

- Még nem - mosolyog rám. - Ha jól tudom edzésük van.

- Köszönöm - bólintok, majd karon fogom a lányt és belépünk a liftbe.

- Azt ne mond, hogy a fiúk is ebben a szállodában vannak? - néz rám kitágult pupillákkal.

- De igen! Mit gondoltál, miért ide jöttünk?

Nevetve fogadom a hatalmas puszit, amit az arcomra nyom.

- Imádlak - ölel át.

- Én is - ölelem vissza, de én másképp értelmezem szavaimat, mint ő. Elégedett vagyok a helyzettel. Örülök neki, hogy nem volt több szoba így össze leszünk zárva egy szobába két éjszakára. Sok mindenre ki lehet használni azt az időt, főleg nekem.

Benyitunk a lakosztályba és Ana szemei elkerekednek.

- Ez gyönyörű! - suttogja, majd az ablakhoz lép ahonnan Rio csodálatos belvárosára van kilátás.

- Nem szebb, mint te! - bújok a hátához.

- Cris, ne hozz megint zavarba - fordul felém, majd megsimogatja az arcomat. - Soha senkitől nem kaptam ilyen gyönyörű ajándékot. Igazság szerint eddig utáltam a szülinapom, de te megváltoztattad ezt.

A meghitt pillanatot a telefon csörgése szakítja meg. Odasétálok és nem túl kedvesen beleszólok.

- Igen?

- Elnézést uram, hogy vettem a bátorságot, de gondolom érdekli, hogy a spanyol csapat most tért vissza az edzésről - habog a nő a telefonba.

- Nagyon köszönöm a kedvességét - váltok át negédesre. - Még egy kérdés. Meg tudná mondani, hogy Iker Casillast melyik szobában találhatom meg?

- 347-es - jön a gyors válasz.

- Még egyszer nagyon köszönöm - mosolygok a telefonba, majd leteszem. - Gyere! - nyúlok a lány kezéért.

- Hova megyünk?

- Meglepjük a fiúkat - válaszolom.

Beszállunk a liftbe és lemegyünk a harmadik emeletig. Megkeressük a 347-es ajtót, majd bekopogok Anát a hátam mögé rejtem. Nem kell sokat várnom, mire a kapus kinyitja az ajtót.

- Cris? - néz rám meglepetten. - Hogy kerülsz ide?

- Így illik köszönni egy barátnak? - kuncogok. - Ráadásul ajándékot is hoztam - lépek el Ana elől és Iker arca megér egy misét.

- Húgi! - kiált fel és átölelve a lányt, majd összenyomja.

- Iker - nevet fel Bell.

- De hát mikor és hogy? - hebeg a kapus.

- Mindent elmesélünk, de beengedsz végre? - kérdezem meg.

- Jaj, persze! Gyertek - csap a homlokára. - Sergio ki fog akadni - vigyorogja el magát, majd ő is a háta mögé dugja a lányt.

Bemegyünk a szobába, ahol Pique és Torres ül az ágyon, míg a zuhanyzóból vízcsobogás hallatszik. A fiúk kikerekedett szemekkel nézik Anát, mire én is és Iker is a szánk elé tesszük az ujjunkat.

- Pszt - suttogjuk.

- Sese! Kész vagy már? - kiabál be a hálóőr a fürdőszobába.

- Jövök, jövök - jelenik meg a védő az ajtóban egy szál boxerben. - Cristiano? - vesz észre, majd Iker ellép a lány elől és Sergio azonnal a lány felé mozdul. Felkapja és megforgatja.

- Édes Istenem, Ana annyira hiányoztál - öleli magához, és nekem felrémlik, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet idehozni a lányt.