Ana

Meg sem néztem, hogy ki az, mert azt hittem Roni felejtett el valamit.

- Cris, az előbb mondtam, hogy mára elég volt belőled - mondtam a telefonba, ahonnan hangos nevetés harsant fel.

- Nem tudom, hogy mit csinált a drága barátom, de nem lennék a helyében. Szia, Ana!

- Sergio? - lepődtem meg, mert egyre többen hívtak telefonon, pedig én csak Doloresnek és Ikernek adtam meg a számom. - Meg se kérdezem, hogy honnan tudod a telószámom - sóhajtottam.

- Iker volt, mert nem hagytam élni, míg meg nem adta - hangján hallottam, hogy kicsit megszeppent. - Baj?

- Nem, csak néha nem tudom, hogy ki hív. Így bocs az előbbi kirohanásért, de Cris 10 perc alatt kicsinált idegileg - nevettem fel.

- 10 perc? Jól bírtad. Minket általában két perc alatt a sírba visz, ha olyan napja van.

- Hát ma olyan volt - vágtam rá. - Amúgyis fáradt vagyok, így kevésbé vagyok toleráns. De miért hívtál? - érdeklődtem kíváncsian.

- Csak elszerettelek volna hívni vacsorázni valamelyik nap, mert jövő héten már nem leszünk itthon. Tudod, repülünk Braziliába - tette hozzá.

Köpni nyelni nem tudtam hirtelen. Vacsorázni vele?

- Nem muszáj - szabadkozott, de a hangján hallani lehetett, hogy csalódott a hallgatásom miatt. - Egy szimpla baráti vacsorára gondoltam, mert ha minden jól megy, akkor két hétig nem leszünk itthon.

- Jaj, fogd már be - szóltam rá. - Végig kell gondolnom, hogy mikor dolgozom.

Hallottam, hogy kifújja a levegőt a tüdejéből, majd jobb kedvel szól a telefonba.

- Mire jutottál?

- Csütörtök este ráérek.

- Szuper - örömködött. - Akkor csütörtök este hétre érted megyek.

- Jó - válaszoltam. - És Sergio, mit vegyek fel?

- A kedvenc éttermembe viszlek, ezért nem kell nagyon kiöltöznöd. Mondjuk neked mindegy, hogy mit veszel fel, mert egy krumliszsákban is iszonyú dögös volnál.

- Sergio! - szóltam rá és örültem, hogy nem látja a pipacsvörös arcom, amit a szavai okoztak. - Ne hozz zavarba, mert nem megyek veled sehova.

- Ne haragudj, de ezt hozod ki belőlem. Ugye eljössz? - kérdezte ijedten.

- Persze, de most le kell tennem, mert két szőke törpe próbál bejutni az ajtómon és ha anyai ösztönöm nem csal az éhenhalás küszöbén állnak - néztem az ajtó felé.

- Akkor nem is zavarlak tovább. Csütörtökön hétre ott vagyok. Ja és puszilom a gyerekeket.

- Átadom. Szia - mondtam, majd bontottam a vonalat. Alig raktam le, két szőke buksi nézett rám az ágy mellől.

- Anyuci nagyon éhes vagyok - simogatta a hasát Nico.

- Én is, én is! - kontrázott Lina.

- Megyek édeseim, de tudjátok, hogy üzemanyag nélkül nem működik anya - néztem rájuk pajkosan. Erre mind a ketten átöleltek és két hatalmas puszit kaptam tőlük. Megfogtam a kezüket és együtt lementünk a konyhába. Éppen kiszedtem a tányérjukra a tükörtojásokat, mikor csengettek.

- Ki a fene az ilyenkor? - morgolódtam és sietve ajtót nyitottam. Nem tudom, hogy ki lepődött meg jobban, én vagy ők.

- Marcelo, Iker? - néztem rájuk. - Gyertek be - próbáltam lejjebb húzni a toppomat, amiből kint volt a hasam és a francia bugyim is teljesen látszott, de nem igazán ment. Én hülye elfelejtettem felvenni a köntösömet. Aztán abbahagytam a huzigálást, mert eszembe jutott, hogy láttak ők már többet is belőlem, főleg Iker. A két focista állt az ajtóban és nem mozdult, csak bámult.

- Na mi lesz? Megfázom, ha itt az ajtóban álldogálunk tovább - nevettem rájuk, majd visszaindultam a konyha felé és útközben felkaptam a köntösöm. Hallottam, hogy becsukják az ajtót maguk után.

- Szia, Iker! Szia, Marci! - kiabáltak a kicsik, majd leugrottak a székükről és a reggelijüket otthagyva szaladtak a focisták elé.

- Sziasztok - jött meg a hangjuk. - Szia, Ana! - köszöntek végre nekem is, kicsit elpirulva. Muszáj volt rajtuk mosolyognom.

- Kicsikéim, kihül a reggeli és az előbb még mind a ketten éhen akartatok halni - szóltam az ikreknek.

Kelletlenül ültek le az asztalhoz és csak akkor vidultak fel, mikor Iker és Marcelo is leült melléjük.

- Hmm. Micsoda illatok - pislogtak rám nagy szemekkel.

- Csak nem éhesek vagytok? - kérdeztem nevetve, mire mind a ketten őrült bólogatásba kezdtek.

A hűtő felé fordultam és pillanatok alatt összeszedtem egy csomó ehető dolgot, amiből gyorsan reggelit készítettem a focistáknak.

- Ez Ana mindentbele rántottája - tettem eléjük a tányért. A két férfi úgy esett neki, mintha hetek óta nem ettek volna. Nico és Lina befejezték a reggelit, majd hogy ne bámulják olyan feltünően a két focistát, felmentem velük öltözni. Mikor ők kész voltak, én is felöltöztem. Visszamentünk a konyhába, ahol Ikerék már el is pusztították a hatalmas adag rántottát. Öntöttem nekik teát és eléjük téve az asztalra, én is leültem hozzájuk.

- Életmentő vagy - paskolta meg a hasát a brazil.

- Ez tényleg isteni volt - mondta Iker is. - Köszönjük.

- Nincs mit, de most már szeretném tudni, hogy minek köszönhetem a korai látogatásotokat.

- Ó, tényleg! - csapott a homlokára Marci. - Szerettünk volna meghívni a búcsúbulira, ami a konföderációs kupa miatt esedékes.

- Mi az a kön...konf...akármilyen kupa? - kotyogott közbe Lina, aki időközben megunta a tv bámulását.

- Egy olyan verseny, ahol nyolc ország focistái döntik el, hogy ki a legjobb - válaszolt neki Iker.

- Ti melyik országé vagytok?

- Én Spanyolországé - nézett rá mosolyogva Iker.

- Én pedig Braziliáé - válaszolt Marci.

- Ti nem együtt fociztok? - kerekedett el a szeme a lányomnak. Én is megdöbbentem, mert Marcelot is úgy kezeltem, mintha spanyol lenne. Eszembe sem jutott, hogy ő brazil.

- Nem. Mi csak a Realba focizunk együtt - magyarázta a kapus a lányomnak.

- Hát az nem jó - állapította meg Lina, majd inkább visszament a bátyja mellé és tovább nézték együtt a Verdákat.

- Nem rossz ez nektek? - kérdeztem rá az előbbi témára. - Mármint egymás ellen játszani?

- Kicsit, de mi profik vagyunk, így ki tudjuk küszöbölni ezt a problémát - mondta a brazil elég meggyőzően. - De még nem válaszoltál.

- Mire? - néztem rá, mert tényleg elfelejtettem a kérdést.

- A buli meghívásra.

- Melyik napra gondoltatok?

- Szombatra, mert vasárnap délelőtt már megy a gépünk.

- Huh, megnyugodtam - szaladt ki a számon.

- Na, mert?

- Hát eléggé belett táblázva a hetem.

Láttam a focistákon, hogy kíváncsiak.

- Hát - húztam őket, majd el kezdtem sorolni. - Szerdán Crisnél ebédelek, csütörtökön Sergioval vacsorázom, pénteken van az ikrek szülinapja és ha jól emlékszem, szombaton buliba megyek veletek.

- Az igen - nézett ki a fejéből a kapus. - Nem vesztegették az idejüket - jegyezte meg halkan, de én így is meghallottam.

- Tessék?

- Semmi, semmi csak majdnem lekéstünk rólad, mert a fél csapat már elhívott valahová magával - morogta.

- Iker nem lehetsz valami jó matekból, ha neked a kettő a csapat fele - nevettem el magam.

- Mindegy, a lényeg, hogy szombaton ráérsz és jössz. Bemutatom majd neked Clarisset az én édes feleségemet - mondta Marcelo, olyan szerelemmel a hangjában, hogy irigykedni kezdtem rá egy kicsit.

- Igaz is, Sara szeretne már megismerni - közölte nyugodt hangon a kapus.

- Ó... és nem lesz baj? Már mint, hogy én... - jöttem zavarba. A fiúkkal még csak-csak el vagyok, de a lányok soha nem voltak a szívem csücskei, kivétel Lexy.

- Nem. Mindent tud rólad és kíváncsi rád - simogatta meg a vállam a kapus. - Sara jót nevetett a kanbulin történteken.

- Te elmeséltél neki mindent? - nézett rá Marcelo.

- Persze, mi mindent megbeszélünk - vont vállat.

- Nem haragudott rám? - kérdeztem félve.

- Dehogyis. Kinevetett, mikor elmondtam neki, hogy mennyire remegett a kezem miközben... - harapott az ajkába, majd a paradicsommal vetekedő piros színt vett fel az arca.

- Értem - mosolyodtam el. - Hát ha ő ilyen jó fej, akkor muszáj megismernem.

- Meglátod, Clarisset is szeretni fogod - kontrázott rá Marci. - Elmeséltem neki, hogy vetted le a lábáról Juniort és azt mondta, hogy aki ilyen hatással van a kis sündisznóra, arra ő is nagyon kíváncsi.

- Sündisznóra?

- Igen, mert Junior nem egy könnyű eset. Nehezen nyit az emberek felé. Még Irinát sem fogadta el teljesen, pedig már egy éve együtt van Ronival. De te pillanatok alatt megszelidítetted - mosolygott rám Marci.

- Sergio is valami ilyesmit mondott - motyogtam magam elé.

- Teljesen igaza volt. Ana, neked olyan kisugárzásod van, hogy mindenki azonnal megszeret, úgyhogy ne félj a csajoktól - nevetett rám Iker. - Tőlük csak nekünk kell félni, hogy nehogy túl sokáig legeltessük a szemünket rajtad.

- Iker! - boxoltam vállba, mire ő nevetve magához húzott.

- Ugyan Anabell, te is tudod, hogy minden épeszű férfi epekedik utánad egy kicsit. Na jó, nagyon. De ha valaki veszi a fáradtságot, ahogy mi is, és közelebről megismer, rájön, hogy te egy édes, imádnivaló csaj vagy - mondta Marcelo. - Ja és isteni szakács - nevetett fel és vele nevettem én is. Nagyon jó hangulatban telt el a délelőtt.