Harry:

Tegnap végeztünk a My Policeman olaszországi jeleneteivel, így pár londoni munkatársammal együtt már este gépre ültünk, hogy minél hamarabb hazaérjünk, bár így se volt egy sétagalopp a repülő út. Ilyenkor áldom az eget, hogy magángéppel tehettük ezt meg, különben nem bírtam volna. Most, hogy két nappal hamarabb letudtuk a kemény munkát, irány haza! Az úton kialudtam magam, még egy utolsó összezendülésnek hála beültünk kajálni is, így már csak egy vágyam maradt. Haza érni, felvenni valami kényelmesebb ruhát, aztán Louis-val eltölteni egy kellemes estét. Lassan két hete, hogy már csak telefon érjük el egymást, ezeknek a száma is nagyokat csökkent. Mi szerettük volna minél hamarabb befejezni a forgatást, Louis pedig rengeteget dolgozik jelenleg a következő albumával, na meg még egy rövid műsorba is jelen volt. Ahogy láttam, muszáj voltam felhívni, bár eleinte nem sokat érthetett a nevetésemtől. Látszik, melyikünk uralja a konyhát és ki az étkezőt.

Próbálom elérni őt, a sofőrünk mögötti ülésen a sötétített üvegek takarásában, de ő nem veszi fel. Szinte megszokott ez nála, utálja saját csengőhangját, így mindig némításon van, nem egyszer lemaradva valami fontosról. Hányszor rágtam a fülét emiatt... Sose tanulja meg, hasonlóan ahhoz, amikor csak lecsapja a telefont. Elmondja, amit akar vagy a lényeget kéri, aztán felbontja a vonalat. Mosolyogva fejemet ráztam, aztán írtam neki egy üzenetet, hátha azt meglátja.

Meglepetés! Nemsokára otthon leszek!

- Harry, öt perc körülbelül!- szólt hátra Oliver, ahogy kértem. Megköszöntem neki és reménykedtem abban, hogy Louis nem feküdt le aludni. Lassan fordultunk be utcánkba, ahol nappalinkban fel voltak kapcsolva a lámpák. Nyert ügy! Bár üzenetem nem látta, lehet hallotta a hírekből, hogy hazajövünk. Két-három paparazzi ugyanis lekapott minket, bármennyire is vigyáztunk ezzel. Oliver ajtót nyitott, majd segített a csomagjaimmal, amiket az ajtóban letett.

- Köszönöm, Oliver!- háláltam meg az egész utat, hisz egész Olaszországot járta velem, mert sofőr ide vagy oda, jó barát.

- Bármikor Harry! Jó éjszakát!- kívánta mosolyogva, amit viszonozva ajtónkhoz fordultam. Kulcsomat már előkerestem az autóban, így csak nyitnom kellett.

- Megjöttem!- kiáltottam el magam, de válasz nem érkezett. Táskáimat csak az előszobában hagytam, cipőimet lerúgtam, majd beljebb mentem, egyenesen a nappaliba, mert ott égett a villany. Louis a kanapén ült, a TV-t nézte, így nem értettem, miért nem köszönt. Torkomat megköszörültem, erre már rám kapta fejét és lágyan elmosolyodott.

- Hát szia, csavargó!- paskolta meg maga mellett a helyet. Arcomat is körbe érte a vigyor, úgy reppentem mellé, majd karjaimat átfűztem nyaka körül. Szorosan ölelt, hajamba csókolt, míg én az övébe túrtam.

- Olyan hosszú lett... - fűztem bele ujjaim még egyszer, aztán hátrébb hajoltam, hogy végre ajkait is érezhessem. Borostás arcát simogattam, tincseit húzogattam, míg ő is ezt utánozta, azzal a különbséggel, hogy se arcszőrzetem, se hosszú hajam. Mindkettő a múltban volt jellemző, bár akkor sem egyszerre. Mivel ő nem döntött el, így én hajoltam hátra, hátha megvalósul tervem, de ekkor jobbját levezette derekamra, megtartott és elvált. Durcásan sóhajtottam, amin ő jót mosolygott.

- Sajnálom Harry, te is baromira hiányoztál, de két perc és kezdődik a meccs... - nézett bűnbánóan. Hogy is felejthettem el! Pedig még David is nézte! Jobban végig mérve mez van rajta, az asztalon két sör, chips a tálban, na meg tévézni se szokott csak úgy. Halkan felnevettem, megigazítottam széttúrt hajam, az övét is, aztán magamhoz vettem a két üveget.

- Egészség!- nyújtottam át az egyik italt, amit boldog szemekkel vett át. - Ha nyerünk, öröm szex, ha kikapunk, majd igyekszem feledtetni veled. - nevettem fel, ismertetve vele terveim, de ő nem csatlakozott a jó kedvhez. Pólóm nyakánál fogva magához rántott és újra birtokba vette szám, nyelvem. A romantikázást a kommentátor hangja szakította meg.

- Ajánlom is! És köszönöm!- suttogta még nekem, majd teljes figyelemmel kísérte a képernyőt. Hátra dobta magát, időnként a belekortyolt a barna üvegbe, de ez a póz nem bírta sokáig, előre csúszott, szinte nem is volt a kanapén kerek feneke, úgy nézte. A sör se kapta meg kezeinek további szorítását, az asztalra tette. Kitágult szemekkel élte bele magát a játékosok minden mozdulatába, amit külön élvezet volt nézni.

Nem voltam soha, nem is vagyok nagy foci-mániás, de ez a lökött mellettem bolondul egy-egy ilyen alkalmával. Mezben szurkol, oktatja a játékosokat, kommentálja nekem, mintha ezt nem tenné meg más - hivatásból. Louis-ról, bár nehezen, de levezettem pillantásom, épp jókor, hogy értsem a további eseményeket. Luke Shaw, az egyik játékosunk borult egy hatalmasat, őt próbálta kikerülni Michael Krmencik, az ellenfél játékosa, nem sok sikerrel, ő is esett.

- Fellökte! Kibaszottul ellökte!- ugrott fel mellettem szikrákat szóró szemekkel Louis. Mivel mélyen a gondolataimban voltam, eléggé meglepett a feszült kiáltás a magas karcos hangon, arra ráhallani a kommentátort, aztán a nézőteret. A bemondó hamar megnyugtatta képernyő előtt ülőket, legalábbis párom lehuppanásából és nagy sóhajából ezt vettem ki. A bíró sípját fújja, közvetlen szabálytalanság. Ekkor nézek az időre is, huszonkettedik perc... úristen... Hová tűnt az idő? A bíró vezényel, a szabadrúgást végző mellé kocog, valamit beszélnek, felfújja a fehér vonalat, ezalatt mindenki elhelyezkedik. A csehek betartják a tíz yardot, ott állnak fel, készítik el a sorfalat. Louis szinte körmeit rágja az izgalomtól, persze csak hasonlatként, a valóéletben nem tenné, kiskorában már leszokott róla. Legalábbis ezt még Jay mesélte.

A koszos-kék mezes játékosunk hátrébb lépked, hogy neki futhasson. Megtörli száját, mezének szélével homlokát, aztán neki indul. Kékszeműm levegőt se vesz, megfeszülve várja, mi lesz. A sorfal ugrik, de ezzel sem tudják megállítani a labdát, ami a jobb felső sarokba tart nagy hévvel. A kapus éppenhogy, de ki tudta védeni, ezzel elérve, hogy Louis hátra ejtse fejét, morogva, szidva Tomas-t, hogy nem született két centivel kisebb lábakkal. Mert akkor nem tudná kivédeni vagy mi? Nem szóltam bele, inkább csendben mosolyogtam ezen. Úgy fel tudja húzni magát... A labdát megmenti egy cseh játékos, így mehet tovább a mérkőzés.

A kapura rúgások száma növekedik, ugyanígy a helyzetek, passzok, de a letelt percek is. Újabb izgalmi hullám tör ránk a kanapén, most már én is lelkesebben nézem a meccset. Annyiban viszont nem jó a helyzet, hogy a csehek törnek a mi felünkre. Patrick-nél a labda, vezeti, könnyű csellel veri át Conor-t, vészesen közeledve Anglia kapujához.

- Balra, balra - mantrázza az irányt, amerre a kék játékosok futnak. - John vedd el azt a rohadt labdát, ha az életed is múlik rajta... - suttogja, de pont annyira hangosan, hogy halljam. Talán már rólam is megfeledkezett, egyszerűen beleéli magát az élménybe, amit már csak a futball nézése is okoz. Tudom mennyire ki akart menni, hogy élőben nézhesse ezeket, de mégsem tehette. Be kell érnie ezzel.

John becsúszik, mintha Lou utasításait hallotta volna, ám egy passz közbe vág, érvénytelen a próbálkozás, immáron Adam viszi a labdát a huszonkilencedik percben, egyre közelebb és közelebb Jordan-hez, Anglia kapusához. Túl gyorsan történik minden, legalábbis számomra. A barna hajú fehér mezes elrúgja a labdát, ami süvít, elhagyva azt a két kéket, akik egyáltalán ezt megakadályozhatták volna, felemelkedik, majd a kapus vetődik, de már hiába... Mögötte púposodik a háló, jelezve: gólt kaptunk.

A nézőtér üvölt, a cseh szurkolók egymásba karolva ugrálnak, énekelnek. A kommentátor nem próbálja meg elrejteni, mennyire csalódott, hogy csapatunk ellen megszerezték az első gólt. Skócia elleni 0-0-át emlegette fel, majd még kétszer levetítik, ahogy a kapu hálója fogja fel a labdát. Az örömködő játékosok egymáson, feljebb és feljebb pattannak, de ez csak ront a mellettem ülő kedvén, aki tenyerébe temeti arcát. Ha nem érdekelné ennyire, talán még el is kapcsolná, hogy ne lássa-hallja. A bíró érvényesíti a gólt, aztán lassan rendeződni kezdenek a játékosok. A kék mezesek kissé csalódottan, míg a fehérek adrenalin túltengéssel illetve, ezerszer jobb kedvvel.

Erre a körülbelül tíz percre is folytatják a játékot, a kapus még egyszer megigazítja a labdát, neki fut, kis megemeléssel el is bikázza. Az idő sem sok, ebből kifolyólag már nem történik nagy izgalom se.

A félidőt lefújták, két szöglet Angliának, három a Cseheknek, de van még egy dolog, amiben vezettek eggyel, az pedig a gól szám. Louis lehalkította a tévét és kissé törött mosollyal, de felém fordult, szemeiben őszinte érdeklődéssel.

- Sajnálom... De most mesélhetsz!- simogatta meg combjaimat, amin a fekete farmerem feszült, de nem kényelmetlenül. - Milyen volt a forgatás?

- Fárasztó. - foglaltam össze egy szóval a két hetet. - Kora reggel és késő este forgattuk a sötétebb jeleneteket, napközben minden mást. Nem volt idő várost nézni vagy hasonló, de ebédszünetben David-del és Martha-val próbáltunk felfedezni minél több helyet. - emlegettem fel a sminkesünkkel és a kollégámmal való kiruccanásainkat, amik viszont néha eléggé elfuseráltan végződtek. Imádom, szeretem minden követőmet, mindenkit, aki hozzájárult a fejlődésemhez vagy a sikeremhez, de az, hogy munkahelyemen törjenek rám, hátráltatva mindent és mindenkit, kicsit kezdett sok lenni.

- Láttam, hogy ott voltak egy csomó forgatási helyszínen. - tűrt hátrébb néhány tincset fülem mögé, ami halvány mosolyt eredményezett. - De jól kezelted, sőt még köszöngettél is nekik!

A tizenöt perces szünet hamar eltelt, rövid csókokkal, beszélgetéssel, de a kommentátor megzavarta ezt, Lou-tól pedig én váltam el. Betartom szavam, előbb a meccs, aztán a szex. A kócos egy kedves, meleg tekintettel ajándékozott meg, majd felhangosította a televíziót.

Passzolgatások, jó indítások, de kapura rúgás nem történt egészen az ötvennegyedik percig, amikoris a kék mezben játszók nemhogy a felezővonalon mentek át, de a kapuvonalhoz tartottak vészesen. Louis egyik keze térdemen kötött ki, másik sajátján, ránézésre ugyanúgy szorítva őket, mert ujjai is elfehéredtek, alsó ajkát fogai közé szívva. Nem fogok hazudni, baromi jól nézett ki így. A meze még különösebb hatást ért el, pedig már láttam, amikor videochat-eltünk. Most, hogy hosszú haja hátrébb esik az előre dőlésében, sőt még ajkát is tépi, valahogy még vonzóbb. Vagy csak én éhezem rá ennyire... Türtőztesd magad Harry, már csak kevesebb mint negyvenöt perc!

Tekintetem muszáj voltam visszavezetni a képernyőre, mert Louis szorítása felkeltette érdeklődésem, mi is történik ott. Ahogy odanézek, gondolataimba be is kúszik a kommentátor egyre hangosabb narrálása, amit nem is értek, hogyan lehetett eddig kiszűrni, hiszen ordít a TV. A labdát Phil vezette, passzolta a tőle jobbra álló kék játékosnak, innen Dominic vitte tovább, akitől egy ténylegesen említésre méltó csellel vette el Jan cseh játékos, bár nála se töltött többet, mint tíz másodperc. Phil sajátította ki újra, amit rá is lőtt a kapura. Tomas vetődött, de körülbelül tíz centivel az ujjai felett süvített be a labda, a hálóba varva. Louis mindent elfelejtve ugrott fel, majd rántott fel magához, hogy ugrálva szorítson, de mivel még sokkolt állapotban álltam, muszáj volt elengedni, hogy tovább örülhessen. 1-1.

- Harry!- hallottam meg nevem mellőlem, de mire odafordulhattam volna, Louis szenvedélyes csókra rántott magához, majd heves nyelvjátékunkat az oxigénhiány törte meg. - 1-1. - vigyorgott kipirult arccal, majd levágta magát a kanapéra, újra kezébe véve a sört. Elámulva ültem le mellé, hisz két hete hasonló, világot bontó csókra vágyok. Most megkaptam...

A bemondó is kiált, a kijutott szurkolók egy maszlagként ugrálnak, énekelnek a kékmezesek is egymáson, gólrúgónkat és a kiegyenlítést ünnepelve. A bíró fúj, ideje lenyugodni, de csapatunknak ugyanolyan nehezen megy, mint heves szívemnek. Tomas lép hátra, a tőle balra levő szabad fehér mezesnek. A játék újra indul, most már jobb a hangulat a mi részünkről, bár a cseheknek hasonló lehet, mint nekünk volt az 1-0-nál. Egészen a hetvenharmadik percig nem is volt forró helyzet, de a kékek újra elhagyják a kezdőkört, rohamozva futnak a büntetőív irányába, amit a fehér védők próbálnak megakadályozni, de esélyük nincs. A Dominc-ot leváltott Jack fut a labdával egyre közelebb és közelebb, majd kitér jobbra, megakadályozva ezzel egy labdaelvételt. Louis ezzel arányosan dől jobban előre, kékségeivel issza a képernyő minden rezdülését. A hajpánttal hátrafogott loboncú játékos rálő a kapura, de a jobbfelső nem jön be, kapufa lett. Szontyolodva, de semmit sem veszte helyezkednek újra, folytatják a játékot.

Tíz perc maradt hátra a mérkőzésből, Louis már hátra dőlve nézte a tévét, kezét combomon tartva, néha megcirógatva. Tudom, hogy az 1-1-nek is örül, de imádni nyerni. Nem hibáztatom ezért, sok jó emlék született az ilyenek miatt, erre gondolva már el is kalandoztam odáig, amit a háló falai fognak tartani egészen hajnalig.

Megint elmerültem annyira, hogy a kommentátor keltett ki, ezzel elűzve vágyképeimet. Marcus és Phil passzolgatnak, kissé kimerülve, de ugyanúgy rásprintelnek, hogy Marcus a büntető területen átadja Jack-nek aki ezzel az előző kudarcot kijavítva, gólt rúg. Lou elképedve nézi a mérkőzést, az örömködést, szinte el sem hiszi. Vigyorogva húzom ki őt a transzból, tapasztom össze ajkainkat, de lassítanom kell, a tempót sem tudja tartani. Újra megvonom magamtól az édes ajkakat, alkoholos nyelvét, de még abban is segítenem kell neki, hogy visszafordítsam fejét a tévére, amit nevetve teszek meg.

- Kettő-egy... - suttogja halkan, mire bólogatok, hiába nem látja. Szája széle felgörbül, úgy nézi az ünneplőket, majd néhány - a pályán leguggolt - szomorkodó cseh játékost. - Megcsinálták... - suttogta, bár hangja olyan, mint egy büszke apáé. A bíró folytatást rendel el, bár erre a pár perce szinte felesleges lenne. Lassan kocognak, néha labdát passzolnak, de semmi egyéb, sőt szinte a kezdőkör környékéről el sem mennek. A meccsnek vége, a kommentátor is levezeti, majd meglepetésemre újra indul ugyanez. Louis kezében a távirányító, aki szégyenlős mosollyal kacsint.

- Megint?- kérdeztem hitetlenkedve, amire bólintással válaszol. Szinte minden nagy meccset felvesz, sokszor vissza is nézi őket, de van egy olyan érzésem, hogy ez rongyosra lesz nézve.

- Na, gyere ide te!- mondta, majd újra összeforrtunk. Eldőlt a kanapén, így rajta terültem el. - Ha éhes vagy, van még pizza a hűtőben. - ajánlotta, míg elhelyezkedtem vállán-mellkasán.

- Nem, köszönöm. David-ékkel még beültünk kajálni. - búgtam felhajolva nyakához, ahova lusta csókokat nyomtam.

- Hmm... szóval David... - mormolta miközben hajammal játszott. - Kajáltok, várost néztek, nem beszélve a jeleneteitekről... Még a végén féltékeny leszek erre hapsira.

- Igen, legyél is. - mosolyodtam el. - Elmentem vele ide-oda, sőt látott meztelenül, mint az egész stáb, de vele még el is játszottuk, hogy lefekszünk... - hergeltem picit, bár tudtam, sose lenne ténylegesen féltékeny. Tudja, hogy szeretem és sosem csalnám meg, és örülök, hogy ezt elmondhatom a másik oldalról is. Voltak féltékenységi játszmáink, de sosem durvult el vagy hasonló, maximum az aktus, azt pedig egyikünk se bánta. Nem zár kalitkába, engedi, sőt támogat abban, hogy csináljam, amit szeretek. Amikor még a Dunkirk-öt forgattuk, halálra stresszeltem magam, ő pedig végig nyugtatott, még el is jött, sokat kockáztatva, de ott volt velem, aminél többet nem kaphattam.

- Ha keménység kellett, akkor remélem azért rám gondoltál. - vezette kezét derekamról lejjebb, így ágyékomat az övéhez dörzsöltem. - Huha, talán nem volt jó David? Ennyire kellek neked?- nevetett, ami engem is ösztönzött erre, de vállába haraptam, jelezve, erre most nincs időm.

- Megnéztük a meccset, most már... - próbáltam elégedetlenkedni, de nem tudtam folytatni, ajkai megakadályoztak ebben, csakúgy, mint a testemet bebarangoló kezei. Újra megszakította a pillanatot, amire mérgesen néztem rá, de ő csak mosolygott ezen.

- Bébi, két hét mégis csak sok, ha nem voltál David-del. - nevetett fel, mire megcsaptam vállát. - Futás fel síkosítóért, aztán mehet. Itt akarlak. - suttogta számra, ajkaink pedig súrolták egymást beszéd közben. Óvatosan fenekemre csapott, hogy ösztönözzön az indulásra. Hallgattam rá és valahogy futásra bírtam kocsonyásodó lábaim, mert az ilyenek ugyanolyan hatást értek el nálam, mint tíz éve. Remegő végtagok, pillangó hadak csatája hasamban, esetleg piruló arcom, de azzal sokat javultam. Gyorsan szedtem lábaim a lépcsőn, éjjeli szekrényünkből kikapva egy tubust, majd vissza a kékszemű kócoshoz, aki a kanapén ült, visszanézve a meccset. Hitetlenkedve ráztam meg fejem és mellkasának dobtam neki a síkosítót, mikor már vele szemben álltam. Megforgatta a kékes-fehér tégelyt, majd letette maga mellé, nagy mosollyal nézve rám. Már nyúlt volna mezének aljához, hogy levegye magáról, de nem engedtem neki.

- Ne!- kérdőn nézett rám, de kacéran kacsintott, mikor megértette, miért ne. Hátra dőlt, kezeit feldobta, majd olyan erotikusan szívta be alsó ajkát, hogy muszáj voltam kezdeni valamit ezzel a helyzettel.

Letérdeltem elé, majd dudorodó nadrágjához nyúltam. Végig a szemébe néztem, amíg kibontottam félkemény tagját, amit ezzel együtt kényeztetni kezdtem. Hiányzott Lou, főleg, hogy nagyon elfoglaltak voltunk az utóbbi időkben, így alig volt alkalmunk kiélni vágyainkat. Két héttel ezelőtt viszont gondoltunk erre, hosszas időt töltöttünk el a hálóban, majd a gyorsan reptéren a kocsiban, amit még napokig emlegettem neki, hogy miért kellett az. Nem leszek prűd, voltak már necces egymásnak eséseink, de egy repteri parkoló?!

Most újra végig vezettem tekintetem a haján, arcának formáján, vékonyka, mégis szálkásan izmos testalkatán. Hiányzott az imádott illat, a szeme csillogása, benne az egyre növekedő vágy. Halk nyögése zökkentett ki, amíg tűrte kezem lassú mozgását. Félmosolyra húzódnak ajkaim, majd gyorsítottam tenyeremen. Lou hálásan hajtotta hátra fejét, kérve és köszönve a többet. Hajamba túrt, hogy jelezze ajkaimat kéri, amit örömmel adtam meg neki. Nyelvemmel haladtam tövétől csúcsáig, amit nagyobb sóhajjal ajándékozott, majd vissza, de most kis figyelemmel heréire. Kicsit húzni akartam, így apró nyalásokkal hergeltem őt, makkját is csak csókokkal leptem el.

- Harold... - morgott a sokadik ilyennél, így mosolyogva tűntettem el ajkaim közt, egyre több centit bevéve. - Hihetetlen vagy... - sóhajtotta elhalóan, talán nem is tervezte kimondani. Fejem mozgatni kezdtem a bevett hosszon, Lou pedig az egyik alkalomnál fellökte csípőjét, lejuttatva magát torkomra. Évek meg a rutin, talán arra fogható, hogy gyorsan tudtam lazítani, így csak kijjebb kellett vennem, majd folytathattam mélyebbre is. Lou illata, hangja, a látványa viszont bőven elért annyit, hogy kénytelen legyek a feszítő déli tájamra is gondolni. Gombot kigomboltam, zipzár le, jobbomat pedig kissé nehézkesen, de sikerült lejuttatnom, hogy magamra tudjak markolni. Lassan mozgattam kezem, nem is az volt a cél, hogy elélvezzek, de ez nem tetszett a főnök úrnak. - Vedd ki a kezed! A farkad is hozzám tartozik!- mondta, mire felnyögtem, vele a számba, belőle pedig ez váltott ki nagyobb sóhajt. Vonakodva, de megtettem, amit kért. Hajamba vezette hosszú ujjait, amikkel megemelt, leválasztva fénylő férfiasságáról. - Vetkőzz!- utasított, amit vigyorogva követtem. Miközben én ruhaim kapkodtam le, ő nadrágaitól vált meg.

A kommentátor az újra játszott meccsen most jelenti be, tizenöt perc szünet, hogy kezdődjön a második félidő. Épp farmerem vezetném le combjaimon, amikor megállít, szorosan maga elé ránt, és hasamat lepi el nyálas csókokkal, amiket lihegve élvezek. Ahogy gyűri lejjebb az anyagot, úgy halad lefelé szájával, nyelvével, fogával, nagyon halvány nyomokat hagyva rajtam. Bokszerben állok előtte, a szó mindkét értelmében, így fedett farkamra hajol, csókol és szív, elérve, hogy nevem se tudjam. Mindig tudja mikor-hol- és hogyan érintsen, vezessen vesztembe. Egyre hangosabb vagyok, combom és medencém érzékeny területem, ezt ő ki is használja, bár okom sincs panaszra. Előnedvemtől és nyálától átázott alsónadrágom rángatja le, hogy hozzám férjen. Amikor ez beteljesül, nagyokat szippantva illatomból dől előrébb, hogy szájába tudjon fogadni.

Félre értés ne essék, imádom, ha elmerülhetek a rózsaszín, vékony párnácskák között, csak most nem erre vágyom... Égető vágyam fenekem is jelzi, nem csak lelkemnek és szívemnek hiányzott a kékszemű. Egyszer videohívásban kivertük együtt, de ennyi volt a két hét, pedig nem egyszer izgatott fel szavaival. Bár nem mintha Louis Tomlinson-nak ez olyan megterhelően nehéz feladat lenne.

Nyöszörögve élvezkedem, de muszáj vagyok hajába túrni. Forró vérem száguldozik ereimben, ahogy meglátom a nyállal bevont ajkakat, a kipirult arcát, muszáj vagyok felhúznom, hogy élvezzem csókját.

- Kellesz, Lou! És most nem csak a szád. - vezetem le kezem mezén, majd markolok nemességére, hogy pontosan értse mit is várok, ha netalántán bármi kétsége is maradt volna. Kaján vigyorral ül a kanapénkra, majd a síkosítóért nyúl.

- Szeretnéd, hogy én vagy...?- végig se tudja mondani, ölébe ülök, próbálva elég nagy terpeszt nyújtani, mégis megemelkedni, hogy keze, legfőképp ujjai elférjenek. - Nincs több kérdés. - nevetett fel, majd pattant a kupak és megéreztem a menta illatát. Menta? Felkaptam fejem, hátra tekingettem. Nem lehet, hogy ezt hoztam le! Basszus! Ezért nézte ő ennyire...

Mentás síkosítónk ugyanis csak egy kísérlet volt, hogy tényleg nyújta-e a kívánt hatást. Nyújta. Sőt. Hideg érzetet ad, felhevült bőrünkön pedig a hatás két érzés között ugrál. Igaztó gyönyör vagy fagyos halál. Dönteni sem tudok vagy irányítani ezt, ami különös élvezet, de nem olyankor, amikor ennyire kivagyunk éhezve.

Fel szeretnék állni, cserélni egy másikra, de erősen körbe öleli derekam, amikor rájön erre.

- Á-á-á. Nem. Ezt hoztad. Néztél volna körül. - mosolygott, majd az ujjaira nyomott adagot eloszlatta kívülről rózsámon, egyre nagyobb nyomásokat végezve. Egy ujját fel is csúsztatta, amit hamar követett a második. Ekkor már kicsit megfeszültem, vállaira hajtott fejem is lentebb hajtottam. Kapaszkodtam belé, mint egy mentőövbe, míg ő csókolta mellkasom, bimbóim, néha baljával a két plusz erogénzónám ingerelte. Ezek is segítettek, de valójában hangja tett nyugodt állapotomért a legtöbbet. - Gyerünk Hazzy... Hadd készítselek fel... - suttogta, ami megtette a hatást, el tudtam lazítani izmaimat. - Így tovább!- forgatta, hajlítgatta bennem őket, nem egyszer súrolva azt a kis borsónyi pontot, ami annyi élvezetet nyújt. Kihúzta ujjait, majd újra a tubus hangja csapta meg fülem. Annyira hideg, hűsítő és fura... Érezni, hogy feneked, ami ilyen aktusoknál forró, most ellentétesen hideg.

Louis nagy adagot oszlatott el méretes farkán, aminek tompa végét bejáratomhoz illesztette.

- Csak akkor, ha mehet. - mondta, így még több ezer pillangónak adott életet hasamban. Odafigyelő, törődő, de le is igáz, hogy azt se tudjam, fiú vagyok-e vagy sem. Mivel kezével tartotta magát, hogy jelzésemmel be is tudjon hatolni, így nem kellett hátra nyúlnom ahhoz, hogy magamba fogadhassam. Bevállalós terv volt, ezt meg is éreztem, vállaiba marva tartottam meg magam egy pózban. - Te kis bugyuta mohó... - suttogta levegőt kapkodva. - A tiéd mind, minek így letolni magad... - markolt fenekembe, hogy kicsit feljebb tudjon emelni, amiért őszintén hálás voltam. - Fáj?- kérdezte, mire nemlegesen ráztam fejem és újra lejjebb araszoltam. Most már lassabban, de kis rugózásokkal teljesen eltűnt bennem Louis, aki nagyokat sóhajtva élvezte szűk résem. - Mozogj Harry!- nyögte belém karolva.

Egymást ölelve kezdtem el ringatózni, majd feljebb és lejjebb csúszni. Felvettünk egy közös tempót, amire már ő is rá segített, ezzel hajszolva egymást az élvezet felé. A tempó maximum perceket bírt, sóhajok, nyögések és nyöszörgések kiváltották belőlünk, hogy nagyobb iramért könyörögjek. Louis nem teketóriázott, feljebb emelt, behajlította lábát maga alá, ezzel gyorsabb menetet hozva.

Nagyon közel kerültünk, magunkhoz képest nagyon hamar. Farkam fájdalmasan ontotta magából a vágy cseppjeit, amit a kócosom elmosott rajta, majd a tempónkat felvéve verni kezdte.

- Louuhh! Ahhmm, még, még!- nyögtem önkívületi állapotban, amikor is egy erősebb szorítással elértem a véget, élvezetem fehéres bizonyítéka Louis kezén és hasamon fénylett, én pedig áldottam az eget, hogy volt annyi eszem, hogy felsodorjam mezét szerelmemnek. A TV hangja most már beszűrődött fejembe, de nyöszörögve dobtam fejem Lou vállára, míg ő hajtotta magát az orgazmusig.

- És a nyolcvankettedik percben, Marcus vezeti, vezeti - hallom a kommentátor egyre hangosabb hangját, ami Lou nyögéseivel vetekszik, ő pedig egyre erősebben marja alulról vállam, hátam. -, átpasszolja a labdát Jack-nek és berúgja!- ezzel Louis hatalmas nyögéssel élvez belém, forró magja pedig újabb kombinációt ad a hűs géllel. - Beteszi! És így örül Anglia, akik ezzel 2-1-re veszik át a mérkőzés... - mondja tovább, de én már csak Lou kifáradt, izzadt testét nézem. A góllal élvezett el...

Gyönyörű kipirult, csillogó bőre, oxigénért küzdő lihegése, meleg tenyerei, amik simogatnak, majd megemelnek, hogy ki tudjon húzódni. Mikor mindketten eléggé összeszedtük magunkat, átkarolva engem dől el, magára vonva pihegő testem.

- Harry... ezentúl ez kötelező... - motyogta, miközben arcom csókolta. - Köszönöm... - suttogta, majd hálás, fáradt csókban forrtunk össze.

__________________________________

06.22. 20-kor lesz/tt publikálva, hogy 21-kor mindenki nézhesse a meccset, vagy csak élvezzük, ahogy Louis dokumentálja *remélhetőleg*.

A magyar-francia meccset néztük soskaramella -val, amikor érkezett az ötlet. Mivel hozzájárult az ihlethez, így beleszólása is volt, például a menta. Innen is köszönöm, hogy zaklathattalak, de legalább megszületett a rész.

Köszönöm, hogy olvastál, találkozunk jövő héten!💕💕