!! TW: A képen fel van tüntetve, de csak a következőben lesz a smut(!). Inkább ketté veszem, hogy akinek nem fér bele a BDMS, ő is nyugodt szívvel olvassa a randevút !!

Az idősebb lefürdött, hagyta még egy picit pihenni szerelmét, majd kényelmesbe öltözve felkeltette őt. Dress code-nak annyit adott meg, hogy legyen laza, komfortos, de azért tegyen még el egy vastagabb felsőt. Harry furcsállta egy kissé, de nem kérdezett, beleegyezve bólintott.

Louis már a konyhában várta Harryt, míg Anne tartotta őt szóval. Kísértetiesen hasonlított ez a helyzet a jó pár évvel ezelőttihez, csak akkor még az anyuka faggatni próbálta az idősebbet, hogy mit tervez kicsi fiával az első randin. Persze Hazz áradozott anyukájának a férfiúról, aki elrabolta fiatal szívét. Óva intéseket kapott is bőven, bár nem értette, mit tudott volna tenni ellene? Kezei, lábai remegtek, ha ő is a közelben volt vagy ha csak messziről, de csodálhatta nyálcsorgató látványát. Szíve kihagyta a megírt ütemeket, levegőt venni elfelejtett, tüdeje esdekelt az oxigénért, amit nem kapott meg, amíg a göndör meg nem nyugodott. Ezt mind elérte Louis csupán azzal, hogy Harrynek ajándékozta szeme világát, figyelmét. Első csókuknál még jó, hogy szorosan fogta derekát, különben a fiatal ott esett volna össze. Ízig-vérig remegett, elbódult, ott élt a csodában, amitől nem akart megválni. Gondolataiból Harry szökkenése szakította ki, ebből már következtetett is, ki sietett le a lépcsőn. Gyorsan felkapta fejét az idősebb, csak ámult és bámult, itta magába a látványt.

Ott állt a lépcsőn, mint egy hercegnő, aki most lépdelt le a vörös szőnyeges lépcsőn, fodros-bodros ruhában, tiarával fürtjeiben, várva, ki lesz, aki felkéri őt táncolni. Két gyors pislogás után elűzte az idősebb saját elmerészkedett gondolatait és mosolyogva végig vezette tekintetét férjén. Ő felakarja kérni táncolni...

- Harold, ezért várt rád Louis ennyit?- nevetett fejet rázva anyja, aki az összeállítást nézte. Púder rózsaszín beütésű kissé lengébb rövidnadrágja virított formás combjain, felső testét egy minimum kétszer akkora fehér ing takarta. Szinte elveszett benne, de az anyag vékonysága miatt, legalább tetkóit láthatta. Hatalmas szerencséjük, hogy Floridában, hiába az ősz kezdete, nagyon is jó idő van.

- Hagyd Anne!- mosolyodott el Louis kinyújtva karjait, amibe hamar bele is reppent a fiatalabb. - Gyönyörű vagy!- túrta hátrébb a barna tincseket, amik a göndör vállait csapkodták. Tényleg egy meséből szabadul herceg, hercegnő - nézőpont kérdése - jutott eszébe férjéről.

- Csak azért, hogy tudjam, mikor kereshetlek titeket?- nézte Anne a gerle párt. Tudta, hogy most "én" időt tartanak, így nem akart telefonhívással vagy hasonlóval zavarni. Harry is kíváncsian nézte az elgondolkodó idősebbet, aki mintha tényleg annyit agyalna.

- Három nap minimum, de majd kiderül. - gondolta át, mire Styles-ék meglepődve, szemöldökükkel homlokukban nézték őt. - Ne aggódj Anne, vigyázok rá!- vonta közelebb, majd puszit adott arcára.

- Afelől nincs kétségem!- lágyult el a nő arca is. - Mikor indultok, még korán van, nem?- kérdezte Louist, aki gyorsan órájára pillantott, majd megrázta fejét.

- Nincs korán, sőt ideje menni. Még haza is kell mennünk pár cuccért. -borzolta meg Harry haját, majd Anne felé fordult. - Köszönök mindent!- ölelte meg, majd az ajtóban megvárta amíg szerelme is elbúcsúzik édesanyjától.

- Vigyázz magadra Louis!- mondta a nő, Harry pedig sértetten kapta fel fejét, ám a kérdést megelőzte a válasz. - Harold, rád úgyis Louis fog, mert magadra nem tudsz, szóval ne nézz így. - a göndör beismerően billentette meg fejét, majd puszit nyomott Anne arcára. - Szia Kicsim! Szeretlek!

- Szia anyu, én is téged!- köszönt el, majd az idősebb a másik derekára vezette tenyerét, hogy kivezesse autójukig. Louis fejben átfutotta még egyszer a tervet, hogy minden passzoljon és gördülékenyen menjen, de egy hete tervezte, mibe lehetne hiba? Épp a Marie-vel megbeszélteket idézte fel, mikor Steve hívta.

- Igen Steve, tessék?- vette fel a telefont a szülei sofőrjének, aki mára magához vett. Gyerekkora óta ismerte, szülei sokszor rá bízták a kicsi Louist, ha nem volt idejük, mondjuk havi hússzor. Elfoglalt üzletemberek voltak és most is azok, de legalább jó volt a társasága abban a hatalmas háznak csúfolt palotában, amiben általában testvérével ketten bújócskáztak órákig.

- Mr. Tomlinson, csak az érkezésük felől szeretnék tájékozódni. Elviekben huszonöt percük van. - tette hozzá. Louis ijedten a képernyőn villanó órára nézett, ahol szépen villogott, délelőtt 11 óra.

- Basszus... - suttogta Louis, amire már Harry is felkapta a fejét. Kérdőn nézett, majd eltátogott egy "Baj van?" kérdést. - Semmi gond drágám. - nyugtatta meg. - Huh, oké. Steve, még messze vagyunk... Nem rég indultunk el Harryéktől, de még haza is kell ugranunk.

- Ez esetben, hogyan tudnék segíteni?

- Áttennéd az eggyel későbbire, kérlek?- beszélt mítoszokban, nehogy eláruljon bármit is férjének. - Ha ez nem lehetséges, akkor mondd le ezt és pályázd meg a mellette levőt. 

- Értettem, intézkedem. - mondta, mire a Tomlinson megkönnyebbülten engedte ki a levegőt. - Fejleményekről üzenetet küldjek vagy keressem hívásban?

- Hívj.

- Értettem. Visszhall!- köszönt először Steve, majd Louis is. Gyorsabb tempóra kapcsolt, hisz nem így tervezte, de a legtöbbet fogja kihozni belőle, az biztos. Harry nem kérdezett, gondolta, hogy úgyis megtudja később, miről volt szó vagy miben volt elakadás. Halk zenével a rádióból élvezte az utat. Mikor megérkeztek házukhoz, már kapcsolta volna az övet, de férje megállította.

- Baba, maradj légyszi. Csak felfutok és vissza le, sietek. - Harry csak bólintott és megvárta amíg Louis egy sporttáskával fut vissza, amit egyből a csomagtartóba dobott. Újra útnak indultak, ezzel együtt pedig arányosan növekedett Harry izgalma is. Vajon hova mennek? 

- Lo-Louis?- kapta fejét szerelmére, amint meglátta a "Palmetto Bay" táblát, ami mutatja, mennyire vannak még a számukra kedves helytől. Az illető cinkosul elvigyorodott, sebváltón lévő kezét pedig a fiatalabb combjára helyezte és finoman megszorította. - Louis William Tomlinson, mondd, hogy nem költöttél rám sokat!- vonta össze morcosan a szemöldökeit.

- Tudod, hogy nem hazudok. - sóhajtott beismerően. Tisztában volt vele, Harry nem szerette, ha rá költenek, de a mostani alkalom megérte. Férje halkan pufogott, amit viszont nagyon nem szeretett. - Ne durcizz, hanem élvezd ki! Ha a többi helyszínen is ilyen leszel, magammal fogok randizni. 

- Nem durcizok, de igazán nem kellett volna ezt értem. - fonta még össze karjait maga előtt látványosan.

- Este kiengesztellek mindenért, ígérem. Viszont már kettő és felen állunk, szóval ideje felhagynod a szabályszegéssel pici. - mondta nagy mosollyal arcán a régi becenevet, ami most már nem lenne annyira találó.

- Tessék? Kettő és fél? Hogy jött ez össze?- vonta kérdőre, mert akárhogy idézte fel, nála csak egy jött össze, az alkohol. - Ittam, ezt elismerem, de az csak egy?!

- Ittál, igen, az egy. A bünti lényegében csak egyet is fog érni. - bólintott, míg Harry combját simogatta. - Josh-t nem írhatom rád, mint teljesen a te felelősséged, csak elviselhetetlen volt nézni, hogy hozzád ér. Ő a kettő. A durcid pedig a fél. Imádnivaló vagy ilyenkor, de mondtam, hogy pénz miatt te nem aggódhatsz, mégis ezt teszed. Csak bízd rám. Elég rég óta terveztem ezt az utat, minden ki van számolva. Szóval ezekben a napokban élvezd, hogy egy kicsit kényeztetlek. - Harry szótlanul bólintott. Nem is gondolta, hogy majd Louis a semmire elszórja minden pénzét, de az, hogy ennyit költ rá, mindig zavarba hozza. Amíg Louis egy gyors hívást intézett Steve-el, ő elgondolkodhatott.

Sosem tudott annyit visszaadni, ha belegondol a pénzügyekbe. Ő inkább csüngött Louis-n, elkényeztette, királyként körbe ugrálta például a szülinapján, persze kis ajándékokkal és a kedvenc menüjével, desszertre tortájával várta haza. Louis még ezt is soknak gondolta, de ez volt a minimum, amit Harry megtehetett férjéért. Mikor fiatalabbak voltak, akkor is, Louis vitte őt jobbra-balra, szebbnél-szebb helyekre, a legromantikusabb randikra, amit csak el lehetett képzelni. Az ő családja viszont nem volt annyira fényes anyagi helyzetű, hogy Harry még erre is kiadhasson, nem mintha Louis engedte volna. Styles-éknak nem kellett szűkölködniük, de vigyáztak minden dollárra, amit a szülők megkerestek. A göndör a lehető leghamarabb vállalt is diákmunkát, hogy valamivel segíthessen szüleinek és ha nem is úgy, ahogy kapja, de kis mértékben legalább tudjon kedveskedni Louisnak.

- Nagyon elgondolkodtál, hol jársz?- kérdezte az idősebb, Harry pedig ekkor vette észre, hogy lassan oda is érnek. Tényleg jó mélyen volt a múltban...

- Én csak... - "agyaltam a múlton, nem értve, mivel érdemeltem ki csodádat? " Nem, ez határozottan nem jó, mert ha ezt hangoztatja, Louis megint bepipul és akkor Isten kegyelmezzen azért a büntetésért, amit egy ilyen miatt kaphat. - Szeretlek és köszönök mindent!- motyogta halkan, de annál őszintébben, mire férje is ellágyult és már ebből tudta, hol járt Harry esze.

- Örülök, hogy nem mondtál hülyeséget, mert különben nem bírtad volna a visszatartást. Tekintettel arra, hogy több mint egy hete nem voltunk együtt. - hozta fel Louis a hasonlókért kapott szenvedést. Az idősebb ingerelte, szeretgette, felizgatta testét a végletekig, de nem ért a férfiasságához, sőt elélvezni se engedte. Ott törik meg a jég, amikor már nagyon a határ szélén áll Harry és akkor Louis elmondja a helyzetre szabott mondatot, amit ha elismétel, az idősebb átrepíti őt a kapukon. "Nincs okom féltékenynek lenni, Louis William Tomlinson engem szeret a világon a legjobban " "Nincs nálam értékesebb, muszáj figyelnem magara " "Ennem kell, hogy egészségem fenn tudjam tartani " "Nem szabad tartanom attól, hogy mit gondolnak rólam mások, én csak különleges vagyok " "Sosem leszek kevesebb annál, amit Louis gondol rólam és neki én vagyok a legfényesebb gyémánt ". Ezeket és ezeknél hosszabb mondatokat úgy elmondani, hogy a világodat se tudod szétrobbanó nemességedtől, elég nehéz és megerőltető. Főleg, ha Louis azt is kitalálja, hogy "Nem hallottam tisztán, elismételnéd? ", mert akkor addig nincs megállás, amíg a fiatalabb megtört kiáltásai be nem töltik szinte az egész házat. - Látom nem szeretnéd. - erre Harry hevesen fejet rázott, nagyra nyílt szemekkel.

- Nem. Nincs olyan, amiért önként bevállalnám. - vett nagy levegőket beleborzongva. Hiába, hogy ilyenkor élvez talán az egyik legnagyobbat, egyszerűen túl nagy hozzá képest a - néha szó szerinti - leszorító fájdalom és az, hogy ezt mind érintés nélkül kell végig csinálnia. De idővel megtanulta a leckét, értékeli is önmagát, eszik rendesen, bár alkalomadtán kevesebbet, mint kéne, de Louis vigyáz rá.

- Tudom. - válaszolta, majd megragadta kezét, összekulcsolta őket, és apró puszikat hintett minden bütyökre. - De legalább odafigyelsz magadra és értékeld azt, aki vagy. - juttatta eszébe a miértjét. Mert Louist igazából ez vezérelte. Hogy szerelme annak és úgy lássa magát, ahogy valójában van.

Nem sokára az autó felkanyarodott egy díszes, lassan utcának nevezhető fejhajtón, hogy elérkezzenek az első helyszínre. Harry izgatottan, nagy mosollyal nézte a borostyánnal felfuttatott éttermet. Louis magában elkönyvelt egy jó pontot, majd lassított, hogy az egyik itt dolgozó kezébe adhassa majd kulcsát. Kiszállt, szokás szerint rebbent is a másik oldalra, hogy ajtót nyithasson szerelmének, akinek diszkréten derekára vezette kezét, majd az előtérbe léptek.

- Szép napot kívánok, Tomlinson névre van asztal foglalásunk. - állt a dekoratív hölgy elé, aki kissé megszeppenve, de már keresete is ki a gépen.

- Önöknek is!- köszönt vissza. - Igen, látom már, a 14-es asztal lesz. Fel az emeletre, onnan ki a második erkélyre és meg is találják. - mosolyodott el. Megköszönték, majd az útbaigazításnak megfelelően mentek a saját terítékükhöz. Harry ámulva leste az étterem pontjait, korszakok és stílusok váltakozását. Gyönyörű... Louis boldogan konstatálta, hogy férjét is ugyanannyira megvette a hely, mint őt magát. Kissé eldugottabb helyet szeretett volna keresni, mégis tökéletes kilátással, így esett a választás a privát-erkélyek egyikére, ahonnan az óceáni kilátásról mesés képeket töltöttek fel. Most már csak egy tökéletes ebéd kell, és ez is egy szép emlék lehet, amire évek múlva emlékeznek vissza.

- Louis... Ez egyszerűen... - kereste a szavakat a göndör, mikor felértek és kiléptek az erkély fadeszkáira. Louis mögé lépdelt, derekát átkarolta, majd nyakába csókolt.

- Tetszik?- simogatta párja fedett levél tetoválásait, amiket vakon is bármikor megtalált az évek és a rutin által.

- Teszik-e? Imádom!- fordult felé, majd apró csókot hintett a vékonyabb ajkakra. - Nézd milyen mesébe illő!- figyelte, ahogy néhány sirály repül a magasban, hangjukat nem féltve, alattuk pedig hajók szelték a hullámokat. Az idősebb szívesen rávágta volna, hogy "látok ennél gyönyörűbbet is, nap, mint nap", mégsem tette, hiszen rengeteg idejük van, egyszerre pedig nem szeretett volna túl sok lenni. Gyönyörködtek még, majd a kékszemű az asztalhoz vezette a fiatalabbat. A kikészített étlapról választottak, bár a szokott bor most elmaradt. Harry már kérdezte volna, de megint gondolatolvasót játszott Louis.

- Most nem lenne jó, ha üveget bontanánk, a nap hátra lévő része miatt, estére megígérem neked. - mosolygott rá, majd kezére simított az asztal lap felett. A pincér lassan kihozta a rendelt ételeket, így megebédeltek, közben apró kis semmiségekről beszélgetve.

- Köszönöm, Louis!- nézett hálásan rá a fiatalabb, mikor már csak a vizet nézték és ámultak a tájban. Nem először voltak errefele, de a kilátás mindig máshogy hat rájuk.

- Egészségedre, Hazz!- csókolt újra nyakát védő finom bőrre, amitől kirázta a fiatalabbat a hideg. Nem soká elköszöntek az étteremtől, hiszen idejük nem engedett ennyit. Louis sürgősen húzta őt le a parkolóba, ahol Steve már várta őket.

- Uraim!- döntötte meg fejét a férfi, amire szépen vissza is köszöntek. Elfoglalták helyüket a hátsó üléseken, majd elindult az autó. Nem mentek olyan sokat, viszonylag hamar megállt a jármű. Louis nem várt, kinyitotta ajtaját, majd kisegítette Harryt is a kikötőbe. A göndör nagy szemekkel pillantgatott jobbra-balra, de csak a kékszemű nagy mosolyával találkozott.

- Remélem, nincs ellenedre egy kis utazás, kincsem!- kacsintott az idősebb, mire a bongyori megszeppenten fejet rázott. Ötlete sem volt, hogy merre mennek, de gyorsan felvilágosította őt férje. Az, hogy Louis tényleg komolyan gondolta az Atlanti-óceánon való utazást nem kissé sokkolta. Egyszerre csordult túl szerelemmel és haragudott rá, hogy ennyit dobott ki miatta. Steve felkísérte őket, kezében a sporttáskával, amit még Louis dobott össze, de a fedélzetre már nem ment fel. - Tudom, most sok a kérdésed, de azokra majd később úgyis választ kapsz. - mondta Louis, de bármi másra már nem volt idő, érkezett a kapitányuk. Bemutatkozást gyorsan letudták, Kelvin gratulált is kapcsolatukhoz, majd az idősebbet félrehívva egyeztetni kezdték az út vonalat.

- Nos, Mr. Tomlinson, körülbelül egy órás út lesz, amíg elérjük a szigetet. Szeretne valahol megállni, megmártózni kedvesével vagy menjünk egyenesen oda?- kérdezte, míg bemutatta a másik lehetőséget, ami majdnem háromnegyed órával hosszabb, nem beleszámítva, mennyit pancsolnak. 

- Menjünk egyenesen a szigetre, kérem!- mondta. A sziget egyáltalán nem nagy, turizmus miatt került fel a térképre. Két-három szálloda, éttermek, bárok és a nyugati részen kisebb hegyek. Igazi szórakozó hely, így ott is biztosan lesz lehetőségük fürdeni.

- Rendben, ez esetben, jó utazást!- fogtak kezet, majd külön váltak. Louis ismertette terveit a göndörrel is, bár a végállomásnak csak annyit adott meg, hogy egy kisebb sziget. Harry elveszett volt. Nagyon izgult és várta, hogy milyen lesz a folytatása a napnak, bár nem is tudta, hova lehet ezt fokozni. Inkább kikapcsolta agyát és hagyta, hogy a táj szépsége, férje cirógatásai elbódítsák. Kicsit korábban, mint a tervezett, de megérkeztek egy rögtönzött kikötőbe. A pár elköszönt Kelvin-től, bár Louis szava alapján Harry sejtette, hogy fognak még találkozni a kapitánnyal. 

Körül nézve mindenhol fák próbáltak árnyékolni, emberek kisebb csoportokba rendeződve próbáltak eljutni A pontból B pontba, de a járda keskeny volt, az úton pedig autók közlekedtek. Kisebb boltok, butikok vették közre őket, kapásból négy fagyizóval. Lassan fordult be egymás után néhány taxi, az egyiket Louis le is intette, majd összefűzött ujjakkal siettek oda. 

- A Chabane d'amour hotelbe, kérem!- adta ki a célt az idősebb, míg Harry ámult a franciáján. Nem beszélte folyékonyan a nyelvet, de elég jó volt belőle, brit akcentusával pedig még inkább különlegessé tette. Az úton szintén az ablaknak nyomulva leste a számára még ismeretlen helyet a göndör. Egyszerűen mesés volt... Lassan megérkeztek egy nagyobbacska hegy lábához, ahol egy fehér-arany díszítésű hotel várt rájuk. Harry az épületben gyönyörködött míg Louis intézte a csekkolást, így a smaragd szemű nem hallotta a nászutas-lakosztály árát. Az idősebb nem titkolná, ha rákérdezne, de jobb, ha most nem agyal azon kedvese. Amit Harry nem tudott, az az, hogy Louis nem először jár már itt. - Gyere, lepakolunk!

És így is tettek. A fiatalabb végre meglátta a sporttáska tartalmát, ami fürdőnadrágokat, néhány napi öltözetet, egy neszesszert és naptejet takart. Harry mosolyogva rázta meg fejét és egyből fel is vidult. Bárhová mentek, ő szokott pakolni, mert férje eléggé könnyen elveszik abban, mit is kéne vinni, bár most látszólag összeszedett volt. A lakosztály minimalista volt, rózsa díszítéssel, amik megmutatkoznak az ágy, a fotelek karfáján, a fürdőben és kisebb dekorációkban.

Első állomásukig sokat kellett mászniuk, ugyanis felmentek a hegy oldalára, ahonnan turisták ugráltak már a vízbe. A zöldszeműnek ez nem volt komfortos terep, Louis megértően tolta kissé beljebb, hogy ne ő sétáljon a szélen. Bő egy óra kirándulás után lejjebb mentek, ahol az idősebb látszólag keresett egy helyet, amire perceken belül valószínű rátalált, mert már kapkodta is le magáról táskáját, pólóját, majd várakozóan férjére nézett.

- Ugrasz velem?- nyújtotta ki kezét, amibe Harry félően beleillesztette sajátját. Talán két lépésre voltak a szélétől, így Louis elé állt, majd gombolni kezdte a bongyori ingjét. Lassan letolta vállairól, ami kísértetesen hasonlított a háló falai közé szorult emlékekhez, de gyorsan visszaterelte gondolatait. - Ne izgulj, elég mély a víz, hogy meg ne üsd magad!- mondta meggyőződve. Ő már kipróbálta, hisz sose vinné ilyenre tériszonyos párját, ha nem teszteli ő maga. Harry félénk bólintása után szorosan ráfogott ujjaira, hátra lépdeltek, majd a fekete és a sárga nadrágosok neki futottak, hogy messzire rugaszkodva vessék magukat a habok közé. A fiatalabb ijedten kapálózott fel, hogy haját kirázva szemeiből kereste a felkavart vízben Louist, aki kicsivel később fel is bukkant, majd egyből magára vonta őt. - Na, látod, hogy nem volt semmi baj!- mondta rémült arcnak. 

- Frászt hoztad rám!- csapott a mellkasába. Az azúr szempár nevetgélve úszott előre, hogy így húzza őt. Harry is feloldódott, a második-harmadik ugrásnál már ő futott előre.

Így telt a napjuk. Nevettek, nosztalgiáztak és rengeteg új élményt szereztek. Csónakáztak, fürödtek és áldották a jó időt. Késő este fele, egy bárban voltak a hotel földszintjén, ahol néhány pohárka után, már Harrynek is összegyűlt a bizalma a tánchoz. És ha Styles csípőt kezd tekerni, feneket rázni, ott Tomlinson-nak nincs sok hátra. Ezért megragadta férje derekát, leállította, majd fülébe suttogta.

- Így rázni csak nekem lehet! Jobbra, a bejáratnál - mondta az irányt, a göndör pedig óvatosan odanézett -, egészen eddig rád csorgatta a nyálát... - Harry a földet lesve mosolyodott el, majd megfordult, ágyékaikat szorosan összedörzsölve.

- Akkor mutasd meg neki, mennyire foglalt vagyok... - suttogta a másik szájára, majd az elnyílt ajkai közé nyalt, ami hamar szenvedélyes csókká alakult. Összeolvadtak nyelveik, párnáik, meg se lehetett különböztetni, melyik rész kihez tartozik. Louis kezei a kívánatos félgömbökbe markoltak, ami halk nyögést eredményezett mindkettejük részéről. Olyan rég merült már el benne... Tudta, hogy ma óvatosnak kell lennie vele, de egyben vágyott már az érzésre, hogy kitölthesse szerelmét.

_________________
Tudom, tudom, soká jött a randi... De itt van, és már pörgethetsz is tovább, ha bírod az "erősebb" tartalmat!