Egy hét maradt hátra, hogy megérkezzünk ahhoz a naphoz, ami két ember életét teljesen felforgatta, persze jó értelemben. Ugyanis a dátum nem volt más, mint szeptember 28.-a, azaz Harry Edward Styles-Tomlinson és Louis William Tomlinson esküvőjének időpontja. Immáron a hatodik házasságiévfordulóhoz közeledtek, de szerelmük virága egyetlen szirmot sem ejtett, sőt, inkább tündöklött és újabb-újabb rügyeket bontott. Ez talán köszönhető volt annak a szálnak, amely életüket behálózta, ez pedig nem volt más, minthogy nem egyszerű életet éltek. Itt most nem arról van szó, hogy Louis milliárdos, munkamániás szülei miatt már fiatal korában sem volt számára nagy ügy a pénz, majd ez felnőttként sem lett máshogy, vagy arról, hogy Harry a sok támogatás és győzködés után hobbi-modellnek állt, mellette egy kisebb boltot vezet. Nem, most kivételesen nem. Persze ez sokszor akadályozza, megnehezíti a dolgokat, de néha mégis könnyebb, mintha folyamatosan címlapon lennének. Viszont az égig érő paszuly magvait most nem itt ásták el.

Louis ugyanis öt év után leült beszélgetni a tőle négy évvel fiatalabb Harryvel, aki mégis annyira ártatlan, annyira tiszta lelkű volt... Bezzeg, ez az oldala néha eltűnik, és előjön az ágyból ki nem rángatható, folyton Lou-n csüngő, telhetetlen énje. 

Amikor Harry először meglátta őt, tizenöt volt, de azonnal elrabolta szívét. Próbálta titokban tartani, de Louis bizony észrevette a figyelő szemeket minden egyes délután. Egy évre rá, a kék szemű az iskola mellett leszólította a megrémült göndört. "Ez Louis Tomlinson! És itt áll előttem! Ő! A nagy Ő!" Megismerkedésükkor, így a zöld szemű a tizenhatot töltötte, Louisnak pedig már csak híre volt az iskolában, de még milyen! Ám Harryt már ekkor elcsavarta a férfias, rossz fiús, mégis aranyszívű húszat töltő srác, aki mindig motorral jött el húgáért, Lottie-ért, akivel történetesen osztálytársak voltak. Louis, ellentétben korábbi kapcsolataival, most rendesen betartotta az udvarlási szakaszt. Motorra ültek, vitte randizni, ismerkedni, de nagyon lassan, fokozatosan haladt. Érezte, hogy ez kell Harrynek. A második találkától szájra puszik sokasága csattant el, de csak később, meggyőződve arról, hogy a göndör is készen áll, vezette át igazi csókba. Így mondott le Lottie a Lou-Taxi-ról, hisz onnan nem volt vitás, kit is hoz-visz reggel és délután. Na, de vissza akkorra, mikor a kék szemű angyal feltette életükben a második fontos kérdést.

Öt év járás után:

A kis Harry, igaz már huszonegyet töltötte és magasabb is volt párjánál, mégis úgy bújt Louis biztonságot nyújtó karjaiba, mint egy kisbaba az anyjáéba. Talán lelke mélyén a kócos így is érzett, hisz szerelménél tisztább szívűt, ártatlanabb, gyönyörűségesebb embert nem találna senki, kereshetné pedig napokig, évekig.

- Hazza, szeretnék veled komolyan beszélni. - hozta fel a témát Louis, míg a göndör tincseket pörgette. Félt, hogy mit fog reagálni párja, hisz még olyan fiatal... Ha nem is korilag, lelkileg igen. Nem volt semmilyen rendellenessége vagy betegsége, szimplán naiv és gyermeteg volt belülről. Viszont Louis a vágyait nem tudta kontrollálni, ma is előjöttek. Neki kellett valami, amit nem biztos, hogy megkap a fiútól. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy elítéli, lenézi, és amit végképp nem szeretne, szakítana vele.

- Valami rosszat csináltam?- kapta fel tekintetét, hisz erre következtetett a hangnemből. - Béna voltam, ugye?- ült fel hirtelen, és feszülten a hajába kapott. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt. Igen, lehet nem szájmunka után kellett volna felhozni... 

Két éve lehettek együtt akkortájt, azokban a napokban Louis minden lehetséges módon kényeztette őt, és minden egyes alkalommal annyira elcsavarta fejét a kékszemű, hogy egyszer sem tudta viszonozni. Szerette volna, nem arról volt szó, csak mégis mindenben Lou volt neki az első, félt, hogy elront valamit, nem tud olyan élményt nyújtani. Pedig az idősebb bármit csinálhatott, ész veszejtően jó volt benne. Mindig megnyugtatta őt párja olyan szavakkal, kisebb szerelmes monológokkal, mint a "Nyugi Kicsim, nincsen semmi baj!", "Ha én kényeztethetlek, az mindennél nagyobb öröm!" vagy a "Szerelmem, te tökéletes vagy, kérlek, hagyd nekem, hogy éreztessem veled!". Egy-egy ilyen, és ha még azt is kéri, hogy önként börtönbe vonuljon, azt is szó nélkül megtenné. Olvadozott a szavai alatt, egyszerűen nem volt egy bibi sem a paliban. Louis sosem várt viszonzást. Teljes szívből, legnagyobb kedvvel adott meg mindent, amire csak szüksége lehet a fiatalabbnak. Viszont Harry megmakacsolta magát és ismertette Lou-val szándékait, aminek nyilván nagyon örült az idősebb. Ismerkedően, bizonytalanul csinálta az évek múlásával is, ebből kifolyólag nem is kérte sokszor tőle szerelme. Tiszteletben tartotta és csak annyit kért tőle, amennyit Harry szeretne is adni.

A göndör szülei tudtak az egész kapcsolatról, amit eleinte nem néztek jó szemmel, de mikor látták, fiuk nem lehet nagyobb biztonságban, családtagként kezelték Louist. Bensőséges kötődésnek hála, két és fél év után a kék szemű Anne-t, a szerelme édesanyját félre hívta és kendőzetlenül elmondott mindent. Majdnem mindent.

" - Anne, szerintem van annyira jó viszonyunk, hogy beszélhessek erről. - ültek ki a teraszra a sötét éj alatt, a vasárnapi családi vacsora után.

- Persze, Louis, nekem elmondhatsz mindent!- biztosította az anya, aki úgy viselkedett, mintha sajátja lenne. Bár ilyen szülőket kaphatott volna...

- Szeretném, ha tudnád, Harryvel tényleg hosszú távra tervezek. Úgy érzem ő az a valaki, az a nagybetűs Ő. - mosolyodott el, majd visszaterelte a témát. - Egy nap a jövőben talán férjül is veszem. - nézett a nő gyönyörű szemeibe, amik most elfátyolosodtak a tudatra, hogy kis göndör fiókája lassan kirepül a fészekből. - A jövő hétvégén szeretném elvinni Hazzyt egy hotelbe. - kezdett bele a kócos, bár egy kicsit most már kellemetlenül érezte magát. Vágyai uralkodtak rajta, ott volt előtte a világ legédesebb gyümölcse és nem lehetett az övé. Akarta már Harryt attól a pillanattól, hogy meglátta az iskolai egyenruhában, alsó ajkát rágcsálva látványára, de várt, mert tudta, őt nem siettetheti el. És, ha Harry azt kérné, még éveket is várna. - És...

- És nálad jobb kezekbe nem is adhatnám fiam szívét. - találta ki Anne, mire is ment ki ez a közjáték. Szíve melegséggel telt el, hiszen, hogyha nem is közvetlen, de engedélyt kért fia szüzességének elrablására. - Vigyázz rá!- kérte, míg egy elszabadult könnycseppet törölt le.

- Életem árán is. - mindketten érezték, ez már nem csak az éjszakára vonatkozott. Örök életen át ezt tervezte. - Úgy gondolom, mivel második anyámként tudok rád tekinteni, megléphettem ezt. - hajtotta le fejét zavartan.

- Köszönök mindent, Louis! Csodát teszel Harryvel!- igaza volt. Mióta a kék szemű félisten udvarolni kezdett, az önbizalom hiányos, elveszett, világát nem ismerő, félő fiúcskának, a göndör virágozni kezdett. Magától evett, olyan ruhadarabot öltött testére, amilyet magáénak érzett, ha nagyon bátor volt kifestette körmét és végtelenül szerelmes volt... Nem telt el olyan perc, hogy ne csillogtak volna gyönyörű szemei. Élettel teli lett. Mikor hivatalosan is egy pár lettek, nem verték nagy dobra, de szinte mindenki érezte, hogy mi van a dologban. Lottie szerencsére jól fogadta a helyzetet, attól a naptól ő gyalogolt és Harry ült csábító bátyja mögött a fekete járgányon.

- Ő maga egy csoda. - zárta le a témát a fiatalabb, majd ölelésbe forrtak."

Gondolat felhője arrébb úszott, koncentrált a jelenre. Mert ezen a napon először térdeltette le Harryt, hiszen előjöttek belőle a mélyre ásott vágyak. Ahogy megrebbentek a sűrű, hosszú pillái, amikor elnyíltak azok a húsos ajkak és ő így nézett fel rá; amint kibontja Louist a farmer szorításából, ahogy utasításra tesz bármit, amit csak kér, ahogy behódolt neki, rábízta magát! Olyan tökéletes volt...

- Nem! Ezt felejtsd el!- fordította maga felé a bájos, bár most riadt arcot. - A lehető legjobb élményem éltem át veled, Kincsem! Köszönöm!- adott neki egy hálás homlok csókot, majd orrára egy pisze-puszit, mint szinte minden hasonló alkalommal.

- Akkor... Nem volt borzalmas?- kérdezte semmi önbizalommal, pedig a bizonyítékot le is nyelte hozzá. Alsó ajka lejjebb fordult, ez volt az a tekintet, amit imádott és egyben gyűlölt. Sosem tudna 'nem'-et mondani ennek az arcnak, és ez valahol frusztrálta.

- Harry, édes, szerintem érezted, milyen hamar vége lett. - nevetett fel. - Őszintén, csodálatos volt. - simogatta haját, ő pedig csak simult tenyerébe. Pár cirógatás után muszáj volt megtörnie a csendet, hisz nagyon érdekelte, hogy mit gondolna arról Harry. - Szóval, akkor, beszélhetünk?

- Ha nem szakítani akarsz, akkor igen. Ha azt, akkor nem vagyok hajlandó!- emelte meg kicsit állát, és összefűzte karjait maga előtt.

- Attól félek, ha elmondom, te akarsz majd elhagyni engem... - vallotta be Louis, mire Harrynek egekbe szaladtak a szemöldökei, ajkai pedig elváltak egymástól. Fejében a legrosszabb képek vetítődtek le, nem hagyva őt nyugton. Megcsalás? Már nem szereti? Ez volt a búcsú?

- Valamit elrontottam? Vagy bennem van a hiba?- kereste a bökkenőt, de csak magában találta. Nem szerette a csigára hasonlító göndör haját, a nagy orrát, azokat az idegesítő gödröket arcán, hogy annyira tudatlan és semmit sem tud, hogy mindent mégis túl gondol, hogy nem tudta leadni azt a rohadt pocakot! Pedig mikor Louisval nem látták egymást két hétig, ő próbálkozott! Nem evett, csak vizet ivott, ha nagyon rosszul lett volna, egy kekszet talán elnyammogott. Ezt párja mellett nem lehetett, hisz ha nem együtt étkeztek, akkor kötelezően be kellett számolnia, mikor mit eszik, hogy szerelme elégedett legyen. De az a tizennégy nap maga volt a katasztrófa! Rosszul lett, dokihoz kellett mennie, egész nap csak aludni akart, hiányzott a kávézóból, ahol dolgozott, de az az átkozott dudor ott maradt! Persze mikor Lou haza jött, azonnal leszidta, hogy mégis mit képzel, mit tesz az ő kincsévél? "Harold! Azonnal öltözz! Nem teheted ezt a magaddal! Mi lenne velem nélküled? Ha rosszabbul lettél volna és én nem vagyok melletted? Hogy tehetted ezt? Szerencse, hogy csak két hét volt, de most szépen felszedsz pár kilót!"

- Drágám, figyelnél?- rántotta ki gondolatai közül Lou szigorú hangnemével. - Az előbb beszéltük meg, hogy semmit sem rontottál. - pöccintette meg az orrát. - Magadban kereshetsz hibát, ha egyszerűen lehetetlen találni!

- Pedig van bőven... - motyogta orra alatt, de párja előtt semmit sem tudott elhallgatni.

- Ha ezt most a beszélgetés után mondtad volna, akkor... - "már gondolkodhatnék, mivel térítselek észhez, de valószínű köze lehetne a gyönyörű, kerek kis fenekedhez... "- persze ezt csak gondolatban tette hozzá, nem akarta már most elijeszteni. - Inkább beszélgessünk először, oké?

- Persze.

- Ugye te is tudod jól, mennyire szeretlek?- kérdezte Louis aggódóan, hogy lefixálja a biztosat. Aprót biccentett Harry, kételkedve abban, mi is megy itt. - Nem szeretném, ha kevésnek gondolnád magad, mert nálad jobbat, szebbet, csodásabbat sosem találnék. Csak van egy vágyam, amit megszeretnék veled beszélni, hogy benne vagy-e. Akár csak egyszer kipróbálni.

- Mi lenne az?- sürgette meg mikor beállt a csönd.

- Együttléteknek sok formája van... - próbálta messziről közelíteni, de be kellett látnia, ez így nem fog menni. - Máshogy. - rázta meg fejét, Harry pedig már tényleg elveszett. - Mondd el, milyen volt a mai nap. Hogy érezted magad, volt-e valami, ami tetszett vagy ami nagyon nem?- a kérdésén a göndör is eléggé meglepődött, de megpróbálta összeszedni gondolatait.

- Szeretem, mikor szenvedélyesebben csókolsz, érzem, hogy vágysz rám. - idézte fel nagy zavarban az ajkak érintését, pontosítva azoknak vad táncát, ahogy haját markolva szorította össze őket. Louis elégedetten hallgatta, eddig jó. - Örülök, hogy tudtam viszonozni azt a sok jót, amit kapok, és mivel azt mondod élvezted, így szeretném... majd... máskor is.

- Örömmel hallom, de nem kényszerítelek. - adott neki kis puszit. - És, hogy érezted magad, mikor irányítottalak? Én vezettelek, csak rám támaszkodhattál, ha el akartad volna érni a gyönyört. Tetszett?- simogatta a mesébe illő arcot, hol zöld szemeit, hol szétcsókolt ajkait csodálta, néha leragadva a kisebb részleteknél.

- I-igen, élveztem... - motyogta, mert nem tudta merre halad a beszélgetés. - Mire szeretnél kilyukadni ezzel?- hátrált egy picit, hogy ne vonja el figyelmét a cirógatás.

- Szeretném, ha az enyém lennél. - jelentette ki. Harry már felszólalt volna, hogy ez most is így van, de Lou szemei benne rekesztették ezeket a gondolatokat. - Ez a kapcsolat minden vágyam, de ha engednéd, hogy... hogy a kincsem legyél... Vigyázni akarok rád, óvni mindentől, szeretni túlontúl. Engedelmeskedj nekem, bízd rám magad, tartsd be azt a pár szabály, hogy te is vigyázz magadra!- fogta közre Hazz arcát, aki csak agyalt és agyalt.

- Szabályt?- fogott ki egy szót, amit nem értett. Milyen szabály van egy kapcsolatban? Olyan dolog, amivel még nem találkozott, vagy ez is Lou vágyához kapcsolódik?

- Igen, lenne pár... De csak azért, hogy neked a legjobb legyen. - olyan volt, mint aki magyarázkodni akar, pedig nem volt miért. Harry világéletében szerette a kihívásokat, kíváncsi volt, vajon megüti a szintet, és be tudja-e tartani a szabályokat. Az, hogy ezzel a kékszemű istenséget is boldoggá teheti, az csak cseresznye a hab tetején.

- Mondd el őket!- kérte, miközben szemei csak csillogtak az ismeretlentől. Újdonság volt számára ez az egész és Lou is szeretné, hogy ha benne lenne. Párja értetlen tekintete miatt hozzá tette: - A szabályokat. Tudni szeretném őket!- a kócos ellágyultan nézte a felpezsdült göndört.

- Nem is feltétlen szabályok, de majd megérted. - biccentett Hazz, így mondani kezdte. - Enned kell rendesen! Tudom, hogy mióta együtt vagyunk, rohamosan javulsz, de még mindig olyan kis vékony vagy!- vezette végig tenyerét Harry meztelen oldalán, pedig már öt éve, hogy próbál rajta segíteni. Erre a másik zavartan lehajtotta a fejét, de Louis azonnal álla alá nyúlt és visszavezette tekintetét magára. - Szeretlek!- biztosította egy gyors puszival. Tudta jól, hogy Harry már érti és próbálkozik, ha csak keveset is, de enni. - Második. Legyen több önbizalmad, mert van mire! Mutasd meg ki is rejtőzik benned és ne csak nekem! Szeretném, ha mindenki látná ki is ez a fiú!- tekerte ujjára a fürtöket. - Már rég nem láttam a rózsaszín körmeidet... - nézett a kezeire. - Hiányoznak...

- Ha... nem bánod vagyis, ha... - próbálta összehozni gondolatait Hazz, de inkább feladta. Louis azonban olvasott gondolataiban, elmosolyodott és áldotta az eget, hogy megadatik neki ez a csoda.

- Én szeretnék színt választani!- kacsintotta, mire a kipirult göndör mosolyogva bólintott. - A harmadik. Szerencsére nem iszol, de szeretném ha ezt tartanád, kivéve a romantikus borozást. Ott mehet. - kacsintott, mire Harry is elmosolyodott.

" Habos-babos kádban ültek, inkább már feküdtek, Lou kezében a boros pohárral, mellkasán pedig a végtelenül boldog göndörrel, akit eddig kényeztetett.

- Megkóstolhatom?- nézett az italra, amit időnként ajkaihoz emelt szerelme és csókján is érezte a vörös bort. Louis nagyot sóhajtott és gondolkodott. Minőségi terméket forgatott poharában, nem egy kisbolti whisky-t, rumot vagy más erős töményet. Vigyázni akart rá, de be kellett látnia, egy kevéstől nem lesz baja. Meg amúgy is, más tizenhét éves addig vedel, még önmagát sem ismeri.

- Keveset!- kérte, majd a gödörhöz szájához emelte. Harryt meglepte az ízvilág, de kifejezetten tetszett neki. Ahogy párja is kérte, nem kortyolt sokat csak kettőt, majd talán még le se nyelte, egyből fordult, hogy ajkaikat összeforrassza. "

- Igen, ott én is szeretem!- húzódott mosolyra szája, majd kíváncsian várta a folytatást. Ahogy belegondolt, az eddig három szabály csak az ő egészségi érdekeit nézte és úgy érezte, ennél szerelmesebb már nem is lehetne. - Negyedik?

- Örülök, hogy figyelsz. - simogatta arcát, majd átkarolva testét, visszafektette, ahol jól bebugyolálta. - Így. - ölelte át a takaró-hernyót. - Negyedik, a teljes őszinteség. Bármi történjen, mondjon akárki akármit, tudni szeretnék róla. Ha úgy érzed, nem érteném meg vagy félnél a reakciómtól, emiatt ne aggódj! Lelki szemeim előtt már gyűrű pihen az ujjadon, nincs olyan, amit ne beszélhetnénk meg. - hozta újra szóba az eljegyzést, amit már annyiszor emlegetett. - Nem tetszett az, hogy Dave-től tudtam meg a kávéházas esetet is... - dorgálta, de nem szigorúan. 

- Akkor most is őszinte leszek - kezdte Harry, mire Louis felkapta fejét. -, hiányzik a csókod!- mosolyodott el a reakción, majd csücsörített, hogy megkapja, ami jár.

- Frászt hozod rám, Harold!- nevetett saját magán az idősebb, majd megadta, amire vágyott a másik. - Ötödik, tudom, hogy nem lennél képes másokkal enyelegni, de azért kiemelem, mert jól esik kimondani, hogy az enyém vagy!- csókolt homlokára, majd a visszajelzést kereste, de nem kapott semmit. Pontosabban semmi olyat, amit várt volna. Harry szinte rémülten nézett vissza rá. - Hazz? Mi a baj, szívem?- simogatta arcát, és hátát.

- Hogy tehetnék olyat? Te kinézed belőlem, hogy én...?- Lou ráérzett, lehet ezt máshogy kellett volna fogalmazni, főleg azok után, mit művelt Harry biológiai apja Anne-el és a családdal. Viszont vissza út nincs, csak az ijedt szerelme és ő.

- Tudom, hogy nem tennél, csak kérlek értsd meg! Jó hallani és kimondani, hogy az én kis szerelmem vagy. - ölelte Harryt. Basszus, ennyire szívén viseli?- kérdezte magától. - Sajnálom, tényleg nem úgy gondoltam, hogy te majd másokkal...-

- Ki ne mondd!- szólt közbe durcás arccal. A zöld szeműnél ez komoly gyenge pont volt. Ott volt a tulajdon apja, aki tönkre tette családját, az is megcsalással kezdődött. Akkor, hat évesen tisztázta le magában, hogy bárkije is lesz, sosem tesz ilyet. A másik oldala volt a dolognak, hogy Louis-t túl tökéletesnek tartotta önmagához. Ő nem tudott annyit adni neki, tisztában volt azzal is, hogy előtte sokan megfordultak ágyában is, akik sokkal tapasztaltabbak de mégis reménykedett, hogy ő lesz az utolsó. Ezért imádta mindig, mikor eljegyzéssel, jövő tervezéssel jött. - Inkább mondd tovább!- bújt mellkasába.

- Kis butus... - Harry már szólalt volna fel, de csak kuncogva magához szorította a fiatalabbat. - Nem engedlek el!- csókolt hajába. - A hatodik ehhez is tartozik. Ne engedjük el egymást. Bármi van, meg tudjuk oldani. - erre csak bólogatott a göndör, majd élvezte a közelséget, kiélte minden nemű szeretethiányát.

- És ezek szabályok lennének?- kérdezte nagy, boci szemeivel, ahogy elmerült a tengert idéző íriszekben. Ő valahogy mindig így képzelte el ezt az egészet. Eszébe sem jutott, hogy majd külön válnak. Fiatalok voltak, főleg az esküvő gondolatához, mégis konkrét terveik voltak és mindegyikben két szereplő volt. Egy kócos, kék szemű, és a nála négy évvel fiatalabb göndör, kinek smaragdjai csak úgy ritkítottak a boldogsággal, ha párja vele volt.

- Abból a szempontból igen, hogy megszegéshez bünti társul. - ért el Louis ahhoz a részhez, amit eddig próbált elnyomni. Harry szerette volna még jobban megérteni, így gondolkodni kezdett az első kérdésén. Az idősebbet viszont kiakasztotta a csend.

- Mik a büntetések?- nézett rá az ártatlan srác, aki tényleg nem ismerte ezt a világot. Még felnőtt tartalmat se látott, pedig huszonegy! Mit teszek én veled?- kérdezte magától. Harryt viszont az erotikus dolgok, amik nem Louishoz vagy kettőjükhöz kapcsolódott, hidegen hagyott. A srácok simán elbeszélgettek a legújabb színésznőről, míg ő kék szemű hercegéről áradozott. Barátai teljesen elfogadták, sőt, szívesen hallgatták a történeteket, néha túl sokat is kérdezve.

- Majd ha a kis rosszaság előtör belőled és lázadóan szabályt szegsz, visszatérünk erre. - próbált kihátrálni a kérdés elől, persze ez Harryvel nem egyszerű.

- Szeretném tudni!- húzta el a szavakat. - Kérlek, Lou!- pislogott nagyokat és előjött a tekintet, amivel mindig nyer, ezt pedig előszeretettel használja. Louis mérlegelt, most már tud majdnem mindent és nem ment el tőle. Elmondhatja neki.

- Ha befejeztem, akkor inkább megmutatom, mert kimondva sokkal rosszabbul hangozna. - simogatta arcát, Harry pedig tudatlanul biccentett egyet. A göndör várta, mit fűz még hozzá a témához, közben pedig a 'büntetésen' agyalt. - Majd akkor, ha nem leszel kifáradva, szeretném kipróbálni azt a fajta szeretkezést, ami a vágyamhoz kapcsolódik. Ha nem élvezed, nem tetszik, azonnal szólsz és mindent abbahagyok. De ez még a jövő zenéje. - kacsintott az elpirult smaragdokra.

- És a bünti?- érdeklődött tovább, de hangszíne cserben hagyta, olyan volt, mint egy megfázott kisegér. Louis láthatólag elgondolkodott, majd bólintott, jelezve, hogy megmutatja. Mivel mindketten meztelenek voltak, köszönhetően a korábban megesett kényeztetéseknek, a kék szeműnek nem kellett vetkőztetnie. Felült, az ágy szélére csúszott, majd intett a göndörnek. 

- Gyere, szépem!- és Harry ment. Bár még mindig nem szokta meg, hogy szerelme teljes valójában látja testét, próbálta nem takargatni magát, mert azt nem szerette párja. - Feküdj hassal a térdeimre!- kérte, majd segített elhelyezkedni neki úgy, hogy rálátása legyen a gyönyörű fenekére, ami most rajta kerekedik. - Ne ijedj meg és te is tudod, hogy fájdalmat nem okozok. - Harry bólogatott, majd várta a büntetést, bár már sejtette. Louis finoman, szinte épphogy csak egy kis erővel csapott a fenekére. A göndör nem teljesen így képzelte. Azt hitte, majd fájni fog és nem lesz képes kibírni. - Mivel a lehető legjobb vagy, ezért erősen nem ütlek meg. - tisztázta párja, hogyha ez tényleg büntetés lenne, nem így nézne ki.

- Akkor milyen egy bünti?- kérdezte, kicsit eligazgatva magát, ezzel nyálcsorgató látványt nyújtva. "Basszus Harry, ha nem kéne ennyire vigyáznom rád..." vetítődtek le a képek elméjében, amiknek hála a "kicsi" Louis éledezni kezdett. Viszont, ahogy a göndör is kérte, erősebben, bár még mindig vigyázva, sózott rá, erre pedig kissé megugrott.

- Bocsánat!- simogatta meg a félgömböket, majd felhúzta Harryt ölébe, aki ekkor szembesült a nem éppen nyugalmi állapotban lévő párjával. Megbabonázva nézte a kék szemeket, majd a félmerev tagot, és nem tudta elhinni, hogy ő ilyenre képes. Tenyerét végig húzta rajta, ezzel a másikból hangos sóhajt előidézve. - Harry, ha folytatod, teljes felizgatsz.

- Az a célom!- nyújtotta ki nyelvét párjára.

Ezzel pedig Louisnak lehetősége is lett megismertetni Harryvel egy újabb oldalát. Szenvedélyes, néhol vad, de folytonosan odafigyelő, vigyázó és szerelmes oldal... A göndör új kedvence. Az idősebb tökéletes domináns volt, ez nem vitás. Nem kellett kérdeznie, nem kellett szóval tartania szerelmét, hogy tudja, mi esik jól neki, mit élvez és mennyire. Ismerte minden nanométerét, látta a rezdüléseket, amit mások nem vennének észre. Hallotta a legkisebb sóhajokat, nagyobb nyeléseket, amik sokaknál süket fülekre találnának. Érezte ujjai alatt a legfinomabb szőrszálakat is vigyázba állni, pedig pehely sima bőre miatt az emberek átsiklanának ezeken. Harrynek nem kellett kérnie vagy szólnia, bár, nem mintha szavalni tudott volna... Túl sok inger, kíváncsiság, szeretet és vágy uralkodott rajta, így jobb is volt, hogy teljesen rábízta magát a másikra.

Jelen, egy héttel a hatodik házassági évforduló előtt:

Az évforduló számukra mindig nagyon fontos volt. Ezekre a napokra sosem terveznek mást, csak napokon át tartó bújást, szeretgetést és néhány programot. Louisnak viszont erre az alkalomra idén más terve volt... Meglepetést akart, elhitetni, hogy elfelejtette. Tudta, hogy utána nagyot kell lépnie kiengesztelés képpen az érzékeny lelkű miatt, de úgy érezte megéri. Értesítette erről Harry családját és a közelebbi barátaikat. Szeptember 28.-a péntekre esett, így normál esetben hétfőtől kezdődtek volna a mézes-mázos napok, ám nem most!

Harry kivételesen korán kelt, így vissza akart aludni, de amint realizálta, hogy nem soká itt az évfordulójuk, kipattantak szemei. Gyorsan lezuhanyzott, egy számára kedves összeállítást dobott fel, természetesen a férje kedvencei közül, ebből lett azaz átkozott szürke mackó, amin bár nem tudta mit eszik annyira, kényelmes volt és otthoni, így ellenvetése nem volt, felülre pedig a tőle kapott Mickey egeres pólót. Boldogsággal túladagolva ugrált le a lépcsőn, hogy megkeresse férjét. Meglátta a konyhában a kávéfőző előtt, így odarohant és hátulról átölelte derekát.

- Jó reggelt, Lou!- csókolt nyakába, majd fejét rádöntötte. Louis hátra vezette kezét és beletúrt az imádott tincsekbe. Közel tartotta magához, érezni akarta illatát. Nem használt otthonra semmi extrát, de így érződött a legfinomabb illat, ő maga.

- 'Reggelt, Hazz!- bontakozott ki, hogy készítse az italokat. - Hogy-hogy ilyen korán?- kérdezte, miközben a kávét öntötte. - Ilyenkor még a másik oldaladra fordulsz. - cukkolta, majd átadta az egyik csészét, amit sokszor ágyba kap a göndör.

- Hahaha. - forgatta meg szemeit. - Köszönöm!- kóstolta meg, de az évek alatt egyszer se készített neki olyat férje, ami ne lenne kedvence. Mindig tudta mi kell neki. Egy latte, vagy ha nagyon fáradt csak egy erős fekete, de néha teát kapott kezébe. - Mit tervezel mára?- búgta a másik nyakába, várva, hogy kellően felkeltsék egymást, ahogy csak szokták.

- Hmm... - tettetett gondolkodást, pedig már ki volt tervelve minden. - Be kell mennem a céghez - kezdte, ami látszólag meglepte Harryt-, aztán este lesz egy parti, ha szeretnél, gyere nyugodtan, bár nem tudom milyen napod lesz ma. - simogatta a göndör arcélét.

- Hogy-hogy milyen napom lesz?- kérdezte összevont szemöldökökkel. Louis szurkolt magában, hogy ne említse az évfordulót, mert akkor megölne mindent. Harry viszont nem tudakolózott többet, csak várta a választ.

- Lesz ma valamid?- érdeklődött, mintha nem tudná fejből mikor hova megy. - Fotózás, a bolt?- kortyolta el a maradékot, majd a székre helyezett táskájához lépett. Keresett benne valamit vagy csak nézte minden megvan-e.

- N-nem, nem lesz semmim... - halkította hangját. Elfelejtette volna, hogy ilyenkor mindig hamarabb kezdik a csoda-napokat? Igaz, elfoglalt és dolga is vagy millió van, de sosem feledkezett még el az időpontról vagy a göndörről. Nem akarta felhozni, inkább várt, mikor is jön rá magától a férfi.

- Megyek készülődni, parti után jövök!- nyúlt a zöldszemű tarkójához, hogy lehúzza egy csókra, majd ahogy mondta, ment a fürdőbe, onnan a hálóba. Mikor visszaért, Harry megint csak rácsodálkozott, mennyire jól néz ki a királykék öltönyben, a tőle kapott mandzsettagombokkal. - Jó legyél, vigyázz magadra!- vette búcsúzóra a hangnemet. - Ha éhes vagy fáradt leszel, vacsorázz és feküdj  le aludni! Ne várj meg feltétlen!- vette kezei közé a bájos arcot.

- Rendben. - suttogta, majd egy gyors puszi után ment is dolgára.

Harry nehezen, de elfoglalta magát, majd egyik barátnőjével beszélgetett, hogy az idő is menjen, na meg azért, hogy ne csak Louisra gondoljon. Az este csak várta és várta, végül éjfél után otthagyta a romantikusan megterített asztalt, majd lefeküdt aludni vacsorája nélkül, hisz étvágya sem maradt sok. 

A kedd is hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy mire felébredt, a ház már üres volt, csupán cetlik voltak felragasztva más-más helyiségekben. Az éjjeli szekrényre "Jó reggelt szívem! Nem akartalak felkelteni, de sietnem kellett. Délután fele jövök!", a fürdőben a tükörre "Te nem tudsz nem gyönyörű lenni" a szokott x-szemű mosolygósarccal és a konyhába érve a hűtőben talált egy dobozt, amire "Jó étvágyat, tudom, hogy szereted! ;) DE CSAK REGGELI UTÁN". Az ételhordóban három szelet torta volt, ha tippelnie kéne a partiról, mert bent is sokan tudják, mennyire édesszájú. Viszont a figyelmeztetésnek eleget tett, gyors reggeli után kezdett csak neki leülve egy új sorozat elé. Késő délután, egy nagytakarítással, főzéssel később érkezett meg Louis. Kedvesen köszöntötték egymást, majd semmi érdekesről nem beszélve társalogtak, filmeztek. Harrynek még mindig fura volt, hogy nincs szóba hozva az évfordulójuk, de most nem volt se ideges, se mérges, kárpótolta, hogy egymásba gabalyodva bámulják a TV-t, bár Louis inkább őt. De mégis... Hiányzott neki az a plusz szenvedély és a plusz nyálas törődés, amit ilyenkor kap. 

Szerda reggel ő kelt előbb egy diadalos mosollyal eltervezve, most nem engedi el férjét. Mellkasáról lefordult, takaró alá mászva haladt lejjebb egészen a másik ágyékáig, hogy neki kezdjen az ébresztésnek, de ekkor telefon csörgés zavart meg mindent. Louis felkapta fejét, telefonját kezébe kapta, majd mikor észrevette Harry bánatos szemeit, ellágyultan húzta magához. Ajkaik hevesen táncoltak, el is múlt a csörgés, a göndör már nyöszörögve mászott volna kedvese ölébe, mikor újra neki kezdett a készülék.

- Sajnálom!- hagyott még pár rövid csókot a szeretett ajkakon, majd felvette. - Igen, tessék?- Harry ott maradt reggeli, nem túl nyugodt állapotában, így frusztráltan ment a fürdőbe, ami szobájukból nyílt. Majdnem egy hete nem értek egymáshoz és vágya valami elképesztő módon utat akart törni. Úgy gondolta, hogy végre ott lesz a hétfő, akkor majd kedveskednek, aztán a többi nap beosztják erejüket, hogy elérkezzen a péntek és leperzseljék még a bőrt is egymásról. Mint minden évben... És most mi maradt? Egy férj, aki nem emlékszik a napra, amit már tini koruk óta becsben tartanak. A jövő képek, az ábrándozás, az esküvő... És most, hogy megvalósították ezeket, már el is felejti? Munka a munka hátán, megy ide-oda, na meg a naptárba még egy csütörtöki céges buli is fel van jegyezve, pedig általában ilyenkor ez a hét szabad nekik. Mondjuk, a holnapért annyira nem panaszkodhat, hisz egy szülinapra ő is hivatalos, de oda együtt szoktak menni! Most az is kiment a fejéből? Megtörten, de visszament, ahol már csak egy üres házat talált. Kiborult volna, de ehelyett kétségbeesve hívta édesanyját, hogy most szüksége van Anne világot jelentő ölelésére. Gyorsan ült kocsiba, vezette a kilométereket, majd berontott régi családi házukba, ahol a nő karjaiba omlott. Nem mondott semmit, ők nem kérdezték, így csak egymást szorítva álldogáltak, majd ütötték el a nap többi részét. Mikor Harryt és férjét sikeresen Anne leküldte a boltba, sietve hívta Louist.

- Louis!- vette elő számonkérő hangját, mert hiába gondolta jónak az ötletet, nem akarta, hogy messzire menjenek.

- Anne, tudom mit fogsz mondani és sajnálom, komolyan, főleg őt!- hallotta meg a meggyötört hangot. Louisnak se kedvezett annyira ez, de ő már tudta miért harcol. - De már csak a csütörtök és a péntek délelőtt van hátra!- bíztatta valamennyire, mire a nő nagyot sóhajtott. - Hogy van Hazzy? Nálatok van, ugye?- érdeklődött.

- Igen, itt van nálunk. Borzalmasan nézett ki, mikor átjött. - tájékoztatta felidézve a szenvedő arcot. - Belementem, mert kedves gesztus az egész, de te tudod a legjobban mennyire fontos Harrynek az évfordulótok. Most, hogy azt hiszi, elfelejtetted, mint őt. - dorgálta.

- Sajnálom. - mondta őszintén Louis.

- Ne nálam, én tudom. Majd a kis durcinál. - kuncogott a végére. - Megpróbálom marasztalni estére, hogy a csütörtök is gyorsabban teljen. - vetette fel, Louis pedig hálát adott az égnek, hogy Anne az anyósa.

- Örök hálám, Anne! Ha el tudod érni, hogy felhívjon, megnyugtatom!- mondta ígérgetve, majd halkítva, izgatottan hozzá tette: - A helyszín már nagy részt készen van! Pénteken fognak jönni a virágok vagy amiket csak utolsó pillanatban kell, holnap pedig egyeztetnem kell a kapitánnyal, illetve a tulajdonossal!- sorolta, mint egy tini lány élete első csókját barátnőinek.

- Rendben, sok sikert Louis!- nevetett Anne. Elköszöntek, majd a nő várta a két szeretett férfit. Lassacskán haza értek, az anya meg is kérte Harryt, hogy maradjon estére, segítsen készülődni illetve sütni, mert holnap barátnője szülinapjára még nincsenek kész a sütemények. Harry vonakodva, de belement. Telefont ragadott, besétált régi szobájába, ami telis-tele volt emlékekkel, főként Louishoz kapcsolódóan.

- Kincsem, szia!- köszöntötte őt szerelme, míg látta maga előtt a mosolygós ajkakat. Mielőtt köszönni tudott volna, Louis újra magához vette a szót. - Pont hívni akartalak. Nagyon sajnálom Hazzy, de késő estig bent kell maradnom! Vannak, akik nem értik mi tartozik a munkakörükbe és most helyettük kell dolgoznom. - mondta a kitalált szöveget.

- Semmi baj, pont ezért kereslek. - mosolyodott el egy kicsit. Így már úgyse lehetne Lou-val, sokkal jobb lesz neki családjával, mint egyedül. - Lejöttem anyuékhoz és holnap lesz ugye Amy szülinapja, ezért besegítek a konyában. Itt is aludnék.

- Szuper, legalább lesz egy kis családi társaságod, és - mondta volna tovább, de valaki megszakította.

- Elnézést, Mr. Tomlinson, de a tervező megérkezett, a hármas tárgyalóban vár Önre.  - ismerte fel Cholé-t, férje titkárnőjének hangját. Bárgyúan mosolyodott el, ezek szerint a hívásnak is vége lesz.

- Rendben, köszönöm! Kérjen öt percet és ott vagyok!- mondta Cholé-nak, majd figyelmét újra Harrynek szentelte. - Sajnálom édes!

- Semmi gond, menj csak, majd beszélünk! Szia!- köszönt volna el, hogy mehessen anyjához, aki majd minden gondolatát eltereli.

- Finomakat csináljatok és majd küldj képet!- kérte, mire a göndör kuncogva "perszé"-t motyogott. - Jó éjszakát előre is, szeretlek pici!- hozta vissza a rég hallott becenevet, amit még tizenhat évesen kapott.

- Neked is!- próbálta levakarni arcáról a mosolyt a név miatt, de nem tudta és ez hangján is megmutatkozott. - Szeretlek!- suttogta, majd megbontotta a vonalat. Az ágyán ült tovább, elmerülve az emlékekbe, felidézve mindent, ami a szobája falai tartottak titokban. Kopogás szakította ki, ezzel elment anyjával készülődni. 

A szerda jó kedvvel ment el, sütöttek, díszítettek, beszélgettek és nevettek. Este nézett telefonjára, ahol egy üzenet állt csupán, amire gyorsan írt vissza.

Lou: Hiányzol, de majd csütörtök este együtt alszunk!

Te is nekem! Nem tudom mikor lesz vége a partinak, 
de sietek haza és behajtom rajtad!

Lou: Tedd csak. Még dolgoznom kell, de menj aludni!
Lou fényképet küldött

Ne terheld le magad!

Lou: Soha

Rendben, jó éjszakát!

Lou: Álmodj szépeket!

Harry még nézegette a kapott képet, imádta, mikor készített neki, legyen az bármilyen minőségben, bármilyen helyzetben. Ezzel a csodával szemei előtt ment a fürdőbe, ahol végzett az esti rutinjával, majd álomra hajtotta fejét.

Csütörtök reggel, inkább már délelőtt, anyja hangjára kelt, így sietett le, ahol a megbeszéltek szerint készítették fel a további édességeket, előételeket a vendégekre, mert a többi fogást már más intézte. Meglepetés parti volt és mivel fél gyerekkorát Amy-vel töltötte, természetesen minden bulin itt volt. Csak eddig Louis is jött. Stressz vette át az első helyet érzelmei között. Ha elfelejtette Amy-t, akkor a pénteket is? Szeptember huszonnyolcadikát? Erőltetett mosolyt vett vel mimikája és ajtót nyitott az első érkezőnek, aki egy nagy tállal, meg persze itallal érkezett. Végülis... Ő is élvezheti most az estét, nemde?

______________

Úgy látszik, már minden "rész" többre lesz bontva, huupssz... De nem szerettem volna 6000-nél többet egyszerre. Később újra itt egy másodikra?