Harry zsebre rakta az apró képet és elindult a lépcső felé. A fokok meg- megnyikordultak a cipője alatt, de most minden apró dolognak annyira fájtak ezek a lassú léptek. A képek a falon is sírva takaróztak az árnyékokkal. A magas férfi felért a második szintre, ahol a krémszín falakon táncoltak a fények, melyek a házat őrző fák levelein szöktek be a szobákba. Három ajtó vezetett a kis folyosóról valahová, és csak Harry tudta, melyik mögött, milyen emlék rejtőzik. Kellemes, vidám vagy szívszorító, nehéz. Előre lépett, majd megállt a kis ablak előtt egy pillanatra. Meglátta magát az üvegben, figyelte, ahogy arcán úsznak a sugarak, majd lehunyta szemeit. Mintha nem lett volna egyedül, elképzelte, hogy mikor kinyitja fáradt, zöld szemeit, az üvegben nem csak saját magára talál. Remélte, azt kívánta bárcsak egy kék szempár nevetne vissza rá. Mint annakidején, mikor még minden olyan egyszerű volt. Mikor még halványzöld szemei élénk lángban égtek a kék színekért. Harry elmosolyodott egy pillanatra. Hagyta, hogy elöntsék az érzelmes emlékek. De, ahogy ismét felnézett, a hallgatag sötétség volt az, ami viszonozta tekintetét, mely ismét csak kétségbeesetten és halványan lángolva kereste társát. A kék íriszeket, melyek már rég eltűntek. Nem voltak sehol, akár csak a hozzá tartozó, forró szív sem, melyet Harry talán életében a legjobban hiányolt. Mellkasához vezette tenyerét, mintha fájt volna az az űr, melyben mégis voltak még érzelmek, de azokat már nem viszonozta senki. Harry ordított volna ettől a gondolattól. De ismét csak a csend maradt számára örök, fakó útitársnak.

***

 Színültig volt a szoba, az akkor még kedves csenddel, melyhez a békés sötét társult. Harry az ajtó alatt beszivárgó fehér fénysugarat figyelte. Olyan tökéletes volt kint minden, de a fiúban ennek az ellentéte zajlott le. Hatalmas káosz, megválaszolatlan kérdésekkel tarkítva. Már csak szobatársán tudott gondolkodni, ha egyedül volt. Más soha nem is ütött fel a fejében. Azt kívánta, bárcsak tudhatná már mi is az, amit igazán érez. Vagy amit érezni akar. Aztán ott volt az is, hogy Louis- nak vajon, milyen gondolatok táboroznak róla a képzeletében? Kínozták ezek, kínozta, hogy nem tud miatta koncentrálni a zenére. Utálta Louis- t, amiért elvette tőle a szabad gondolkodás lehetőségét, pedig az elején még nem így volt.

Hirtelen egy sötét árny kúszott a fénysugár elé. Louis kettőt kopogott az ajtón, majd várt. Nem jött válasz.

- Harry! - kiáltott be a szobába és teljesen az ajtóra támaszkodott, hogy hallja a fiút bentről.

- Ez a te szobád is te lökött! - hallatszott a válasz, mire a csíkos pólós benyitott. A szobában sötét volt és mivel a földet kacatok borították így Louis- nak az egyiken át kellett esnie. Nagy zörgéssel ért földet, miután Harry röhögése töltötte be kis a szobát.

- Egyszer tényleg rendet kéne raknunk - nevetett a földön ülő is, majd sietve lábra állt és széthúzta a függönyöket, így az ágyon ülő hunyorogva nézett fel rá. Louis behuppant mellé az ágyba és kezével megtámasztva a fejét figyelte a másik mozdulatait.

- Mi az? - vonta össze szemöldökeit Harry.

- Mennünk kell plüss medvém - borzolt bele szabad kezével barátja hajába Lou. Harry csak megrázta a fejét.

- Plüss medve? 

- Csak úgy jött - vonta meg a vállait és megint felpattant. Mintha mindig tele lett volna energiával ez a fiú. Harry csak a fejét rázva indult meg barátja után.

A kisbusz már várt rájuk odakint és, ahogy Harry megindult a jármű felé már csak annyira lett figyelmes, hogy Louis a hátára ugrott. Meglepetten próbáltam megtartani a nevető fiút, aki úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta.

- Lou el fogunk esni! - nevetett Harry és bizonytalanul lépett egyet előre.

- Dehogy fogunk, gyerünk Harry! Előre! - emelte fel egyik kezét Louis, mire a "hátasa" megindult előre. A banda többi tagja, pedig megint csak jól szórakozott a két bohócon. Harry ledobta barátját a helyére és ő maga is leült. Interjújuk volt a fiúknak, ugyanis nemsokára közelgett a híres tévéshow döntője. Már csak négyen voltak versenyben, azonban ennyi idő alatt annyira rengeteg rajongó állt mögéjük, hogy néha úgy érezték már ezzel többet nyertek.

xXx

 A kérdések szinte minden esetben ugyanazok voltak.

"Van barátnőtök?"

"Mi lesz a tehetségkutató után a One Direction sorsa?"-  és ezekhez nagyon hasonló kérdések. A legtöbb mind a jövő körül forgott.

- Szerintem még ráér ez... - magyarázta Liam. De Harry már rég nem is figyelte mi folyik körülötte, ő elvolt a maga világában, amibe Louis is bőven beletartozott, aki más elfoglaltság híján Harry haját cirógatta és így helyeselt néhány dologra, amiben egyetértett valamennyire. S bár a fürtös is figyelte a többieket, vagy épp a szőke nőt, nem igazán izgatta ez az egész dolog. Az első interjújukon még egészen izgatott volt, de mostanra már nem túlzottan keltette fel az érdeklődést. Főleg, hogy sosem tudtak valami értelmeset is kérdezni. Egy kis ideig a zöld szemek nem nagyon találtak érdekes dolgot, de mikor a kanapén mellette ülő, egyik tincsét határozottan erősebben meghúzta, akkor kérdőn fordult felé, de nem túl feltűnően. Louis arcán értelmezhetetlen mosoly tört utat és bár Harry ezt viszonozta, nem igazán értette.

- Szeretem a hajad... - suttogta, szinte csak tátogta. Harry megforgatta a szemeit.

Megint kezdi - sóhajtott és inkább megpróbált Niall monológjára figyelni. Nem akart most ebbe beleesni, főleg, hogy kamerák előtt voltak.

- Harry... - csak nem hagyta annyiban. Harry egy unott tekintettel jutalmazta a nyughatatlansága miatt.

- Mi az? - Lou szórakozottan megforgatta a szemeit és egyik kezét a mellette ülő vállára tette, majd a pólója ujjának szélét kezdte piszkálni.

- Néha csak megcsókolnálak - elégedetten mosolyogva suttogta maga elé. Azonban Harry szíve úgy kezdett zakatolni ettől, mintha koffein lett volna barátja szavaiban. Nem mert Louis felé nézi, de azt nem tudta mihez kezdjen ezzel.

- És te Harry? - szólította meg a szőke nő. Felkapta fejét, mintha álmából ébresztették volna.

xXx

Harry ijedt tekintettel ült a földön és csak maga elé bámult. Nem voltak gondolatai, képtelen volt ezt megfejteni. Nem tudott gondolkodni. Szüneteltették az interjút, ő pedig a termen kívül üldögélt egy radiátor társaságában és csak tudta, tisztában volt vele, hogy Louis pillanatokon belül el kezdi keresni és meg is fogja találni. S, ahogy megjósolta a fehér ajtó halkan sírva engedte ki a fekete- fehér csíkos felsős fiút, kinek kezében egy zöldalma fénylett. Harry pedig abban a pillanatban megszeppenve ugrott fel. Louis megállt előtte pár lépésnyire, csak mosolygott, mintha semmi sem történt volna.

- Miért vagy itt? - kérdezte és közelebb lépett. Harry nem szólt, csak nyelt egyet.

- Minden oké Harry? - vonta össze szemöldökeit Lou. A fiú csak bólintott.

- Hát jó... - vonta meg a vállait a kék szemű és már fordult is meg.

- Várj Lou! - visszafojtott hangon szólt barátja után, minden kamaszbátorságát összeszedve. Párat előrébb lépett mikor Louis visszafordult.

- Igen?

- Hagyd, hogy megcsókoljalak... - nyögte ki a fiú és rémülten kapaszkodott a másik értetlen kéken égő szemeibe. Harry kezei kissé remegtek és csak várt. De Louis nem szólt, elnyílt szájjal figyelte Harry és a felé megtett lépteit. Ekkor még egymagasak voltak, vagy talán Lou magasabb is volt Harrynél. S, mikor Harry először megcsókolta Louis- t még a lábai is remegtek, nem hogy a fiatal szíve. Louis kezéből kiesett az alma és elgurult, Isten tudja hová. Harry arcát elöntötte a vér és vörösbe borult, ahogy ajkaik összeértek. Talán ekkor szabadultak el az érzelmek igazán. A zöld szemű két keze közt tartotta óvatosan Louis arcát, aki a másik hátát simogatva lépdelt egyre hátrébb. A falat kereste, amivel nem sokkal később ütközött is. Mivel azonban Louis akaratos volt, így nem hagyhatta, hogy barátja csókolja őt, ezért addig- addig küszködött, hogy a végén ízlelhette Harry édes ajkait, miközben az ő lénye is majd felgyulladt. Harry ekkor kapott csak igazi tüzet egy szívtől, de abban a pillanatban majd elégett a hirtelen forróságtól. Louis ajkai, akár a mézédes vadrózsa szirmok, illata, akár a harmatos, friss ibolya és mind az az édes probléma és forróság, ami ezzel szakadt a nyakába, annyira elcseszettül tökéletes volt. A göndör hajú mohón kapkodta a levegőt, úgy érezte, minta már rég nem a földön járt volna. Repült. Ez volt élete legelső igazi csókja. Még sosem érzett ilyet, olyan intenzív volt és cukros, alma ízű az egész. Hirtelen viszont hátra ugrott és ismét tanácstalan, rémült kismacska szemekkel fürkészte Louis- t, aki sokkosan méregette őt. Pár pillanatig csak figyelték egymást, majd Louis kezével letörölte ajkait és szorosan magház ölelte Harryt, aki csak lehunyta szemeit és Lou vállába temette lángoló arcát, miközben szorosan markolta a csíkos pulcsit. Talán el is sírta volna magát, ha nem érezte volna Louis szívét, mely olyan hevesen vert, akárcsak az övé. Mintha egymásnak dobogtak volna az első pillanattól fogva.

*************************************************************

I've got a fire for a heart... ❤

Köszönöm, ha elolvastad! :) És remélem ez a rész sem okozott csalódást. Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok és olvastok, tényleg sokat jelent. Nemsokára pedig új résszel jelentkezem majd, addig is: jó olvasást! 

Foxfaerie

Ja és ezt most itthagyom. :D Teljesen úgy érzem magam, mint Niall.