Csak másnap reggel ébredtem fel és nem mondhatnám, hogy mindenre tökéletesen emlékszem. Harumi a szoba egyik sarkában aludta az igazak álmát, Kikeltem az ágyból, majd odamentem hozzá és ráterítettem a takarót.

- Suki Chan, máris felkeltél? - motyogta magában, én pedig elmosolyodtam.

- Nos igen, tegnap úgy aludtam mint a bunda. Köszönöm, hogy ápoltál engem!

- Hiszen ezért vagyunk mi barátnők! - na igen, csak barátnők és ez sajnos soha nem fog megváltozni. Megvártam, hogy Harumi felébredjen. Közben eszembe jutott, hogy otthon már biztos aggódhatnak miattam. Még soha nem szöktem meg otthonról, emiatt egy kicsit rosszul is éreztem magamat.

- Igen persze, hogy barátnők vagyunk. Hasonló esetben én is ezt tettem volna, mint amit te.

- A tegnapiról jó lenne beszélnünk!

- Miért, mi történt tegnap?

- Azt mondtad, hogy szerelmes vagy belém és én erre azt mondtam, hogy én is beléd, de egyáltalán szabadna ilyet éreznünk? - látszott, hogy teljesen össze van zavarodva, emiatt még rosszabbul éreztem magamat. Ha az anyám nem akart volna belőlem mindenképpen lányt csinálni, akkor most nem félnék attól, hogy együtt legyek vele.

- Nos, nem igazán tudom, hogy mit kellene válaszolnom erre!

- Harumi, gyere le, vendéged van! - hallottuk meg Harumi apjának a hangját. Harumi lesietett, én pedig előkerestem a tegnap ruhámat. Szerencsére már megszáradt, szóval nem kellett kölcsönkérnem tőle.

- Kento Kun, hányszor mondtam már el neked, hogy nem szeretném, ha a házamhoz jönnél! - hallottam meg Harumi hangját és egy kicsit mérges lettem. Vajon miért nem hagyja már békén harumi - t, hiszen ő mindig mondja neki, hogy nem akar vele lenni, de ő ezt nem érti meg.

- Csak szerettelek volna meghívni ebédelni, ez olyan nagy dolog?

- Kedves vagy, de nem szeretnék veled menni!

- Mondj egy okot, hogy miért nem! - Kento Kun belépett a szobába és mikor meglátott engem, összeszűkültek a szemei. - ez meg mit keres itt?

- Suki Chan beteg lett, én pedig ápoltam őt, hogy jobban legyen! Egyébként sincs semmi közöd hozzá.

- Komolyan erre az elkényeztetett libára akarsz engem lecserélni? Mi az Harumi, csak nem megtetszett neked?

- Erről szó sincs! Én csak Harumi legjobb barátnője vagyok és semmi más! Harumi nem szeretné, hogy itt legyél, szóval inkább menj haza.

- Suki Chan - nak igaza van, neked most haza kell menned és légyszíves többet ne zaklass engem! - szerencsére Kento Kun elment, én pedig megöleltem Harumi - t. - Sajnálom, amiért ezt hallanod kellett. Nem igaz, hogy elkényeztetett liba lennél.

- Ne aggódj, nem vettem a szívemre, különben is ő mindig ilyen velem, szóval már megszoktam. Harumi, nincs kedve hazakísérni?

- Nem hiszem, hogy az anyukád örülne ennek!

- Őt bízd rám. Nem fogom engedni, hogy bántson téged, elvégre barátok vagyunk nem? - elmentem a fürdőbe, ott átöltöztem, majd miután elköszöntem Harumi apjától, elindultunk a lakásunk felé. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, mert tegnap mindent elmondtam neki, talán kicsit többet is, mint kellett volna.

- Megjöttem! - léptem be a házba. A szüleim és a bátyám épp az étkezőben reggeliztek.

- Kislányom, mégis miért kellett neked olyan hidegben kimenned a házból? - a mamám olyan szorosan ölelt magához, hogy kis híján megfojtott.

- Tudod, nem lett semmi bajom, mert Harumi gondoskodott rólam! - elengedett, majd összeszűkült szemekkel mérte végig, a mellettem álló Harumi - t.

- Hányszor mondtam már, hogy nem jöhet ide? Tudod, hogy milyen rossz hatással van rád, ha ezzel barátkozol!

- Na jó, most már elég legyen! - szó szerint leordítottam anyám fejét, de nem is ezen lepődtem meg jobban. A hangom ugyanis sokkal mélyebb volt most, mint általában szokott. Úgy tűnik, most már nem csak a testemmel vannak bajok, de a hangommal is. Azt hiszem, nem szabad  túl sokat kiabáljak. - Anya, hányszor kérjelek még meg rá arra, hogy ne bánj így vele, hiszen nem csinált semmi rosszat, épp ellenkezőleg. Ha ő nincs, halálra fagytam volna valahol az utcán! - megfogtam Harumi csuklóját és felmentem vele a szobámba.

- Suki Chan, nem lesz baj abból, hogy kiabáltál a mamáddal?

- Azt hiszem nem. Sokszor mondtam már neki, hogy hagyjon téged béként, mert a barátom vagy és nem akarom, hogy az anyám szétszakítson minket.

- De azt a csókot, nem lehet már visszacsinálni és nem is szeretném!

- Én se, de ezt nem szabadna éreznünk! - akkor lenne szabad, ha lenne bátorságom hallgatni a bátyámra és az apámra és végre elengedni Suki Chan - t és Ryosuke - ként élni tovább. Túl szép is lenne. - Minjdárt jövök, csak hozok egy kis sütit meg teát! - ő csak mosolyogva bólintott egyet, én pedig kimentem a szobából, de rögtön meg is álltam.

- Nem értem, hogy miért kell ennek a lánynak itt lennie! - hallottam meg az anyám hangját.

- Ő a fiúnk barátja és ha nem lennél te meg a hülyeséged, akkor már régen együtt lehetnének.

- Csak azt ne mond, hogy az én édes kicsi lányom, beleszeretett ebbe?

- Megnézted már, hogy Ryosuke, hogyan nézz arra a lányra? Ha egy kicsit jobban figyelnél, akkor észre vetted volna, hogy mennyire szerelmes abba a lányba, de miattad nem meri elmondani.

- Ez nagyon helyes. Megmondtam már nem is egyszer, hogy nincs neki szüksége senkire, itt vagyok neki én és ez bőven elég.

- Suki Chan, minden rendben? - jelent meg mögöttem Harumi, én pedig alaposan megijedtem.

- Igen persze, csak eszembe jutott, hogy maradt még süti a szobámban. Kei Chan tegnap sütötte, de nem bírtam már megenni. Mi lenne, ha visszamennénk és ott megennénk?

- Rendben van. Köszönöm, hogy kiálltál mellettem.

- Hiszen te is megtetted Kento Kun - nal szemben, szóval kvittek vagyunk! - visszamentünk a szobába, én pedig elővettem a tegnapi epres tortácskákat, a szobámban lévő, kis rózsaszín hűtőből. Olyan aranyos volt, miközben evett, szinte az egész szája tejszínhabos lett. Az ujjam reflexszerűen az ajkán termett, hogy letörölhesse róla a habot. Az arcunk kezdett egyre jobban közeledni egymáshoz, majd egy ponton hirtelen megállt.

- Ha nem szeretnéd, akkor nem teszem meg!

- De igen szeretném Suki Chan, már elég régóta! - óvatosan letöröltem a szájáról a habot és megcsókoltam. Tudom, hogy ezt nem szabadott volna, hiszen lány vagyok és nem akarom őt összezavarni, de túlságosan is szeretem őt ahhoz, hogy le tudtam volna állni vele.