Szerencsére Harumi - nak igaza lett és az apja valóban nem tette szóvá, hogy ott élek velük. Igazából amióta ott élek, mintha teljesen kicseréltek volna. Sokkal felszabadultabb vagyok és már nem nehezedik rám semmilyen teher. Természetesen a munkámról sem feledkeztem meg. Azóta már túlestünk a tárgyaláson, ami legnagyobb örömömre jól sikerült, az apám pedig büszke volt rám. Végtére is, pont ez volt a célom. Ma szerettem volna meglátogatni az apámékat, ezért megkértem Harumi - t, hogy ő is legyen ott. Remélem az anyám nem lesz otthon, nehogy megint valami vita legyen belőle. Harumi eleinte nem akart oda menni, de végül sikerült meggyőznöm. 

- Ne aggódj Harumi, nem lesz semmi gond! 

- Tudom, de mi lesz, ha megint találkozunk az anyukáddal? Ő nem igazán kedvel engem még most sem!

- Már megmondtam neki is, hogy te a menyasszonyom vagy és, hogy nincs joga így viselkedni veled. Remélem, ezt ő is megértette! - végül is megérkeztünk.

- Fiam, hát visszajöttél? - az apám nagyon boldog volt és én is, hogy újra láthattam őt.

- Nem, csak látogatóba jöttünk. Yuya és Kei Chan hol vannak?

- Ne is kérdezd, azok ketten folyton csak veszekednek, egyszerűen nem tudnak dűlőre jutni az esküvővel kapcsolatban.
- Ezen egyáltalán nem lepődök meg. Ők ketten mindig nagyon különböztek egymástól. Ettől függetlenül elég jól megértik egymást.

- Asszony, hányszor mondtam már el, hogy templomi esküvőnk lesz!

- Ezt magyarázd el a szüleimnek is, akik nagyon hagyományőrzők, ezért nem fognak belemenni.

- Hidd el, a pénzre egyikőjük sem tud nemet mondani!

- Most azt akarod mondani, hogy a családunk pénzsóvár?

- Ha szépen, akarok fogalmazni, akkor igen!

- Tudod mit, akkor csináld meg egyedül azt az ostoba esküvőt, rám ne számíts semmiben. Ryosuke Kun, milyen jó, hogy itt vagytok! - Kei Chan végül is vidám lett, mikor meglátott minket. a Bátyám továbbra is duzzogott, de azért ő is örült nekünk. Kár, hogy ez a szép pillanat, nem sokáig tartott.

- Kislányom, végre hazajöttél! - az anyám mosolya láttán egy kicsit megnyugodtam, hiszen ezek szerint mégiscsak örült nekem.

- Igazából, csak meg akartalak látogatni titeket! Anya, én nem fogok visszaköltözni, legalábbis addig nem, amíg nem tartod tiszteletben, hogy Harumi a menyasszonyom, akit feleségül akarok venni!

- Miért kell ennek a lánynak tönkretennie a köztünk lévő kapcsolatot? Hiszen olyan boldogok lennénk együtt, mint régen!

- Anya, hiszen én nem voltam boldog! Folyton csak őrlődtem, hogy mégis mi a fene vagy én?

- Tehát annyi év törődés és szeretet után, ezt érdemlem tőled? Hiszen rám mindig számíthattál, én voltam az aki megvédtelek és erre ez a hála! - most először láttam könnyeket az anyám szemében és ez megrémisztett.

- Anya, hidd el, hogy téged szeretlek a világon a legjobban, de néha el kell fogadnod a döntéseimet! Kérlek, legalább próbáld meg! - magamhoz öleltem és igyekeztem őt megnyugtatni.

- Rendben, megígérem, hogy igyekszek nem mondani semmi rosszat erről a lányról! De ne várd, hogy megszeressem!

- Anya, nem lehetne, hogy most már a rendes nevemen hívj? - a hatás érdekében bevetettem a kiskutya szemeket, amikkel mindig elértem a kellő hatást.

- Rendben van, Ryosuke! - hallottam, hogy borzasztó nehéz volt kiejtenie ezt a száján, én mégis boldog voltam. Azt hiszem, ha így haladunk, nemsokára, már végre az anyám is képes rám úgy nézni, ahogy mindenki más.