Már három nap telt el azóta, amióta Harumi szakított velem és egyre rosszabbul viselem. Borzasztóan hiányzik és már bánom, amiért így nekirontottam és meg sem hallgattam. Ugyanakkor neki is meg kell értenie, hogy ő az anyám és tudom, hogy nem lenne képes ilyesmire.

- Fiam, már három napja nem eszel semmit. Ha így folytatod, akkor a végén még rosszul leszel!

- Ne haragudj apa, de nincs étvágyam! Ez az egész dolog Harumi - val, azóta sem hagy nyugodni.

- Fiam, nem kellett volna olyan szigorúnak lenned vele!

- Igen ezt már én is tudom, de úgysem fog nekem megbocsátani, ameddig nem bizonyosodik be az igaza, ami nyilván csak kitaláció!

- Miért vagy ebben olyan biztos? Hiszen tudod, hogy az anyád semmitől sem riad vissza, ha el akar érni valamit!

- Már te is ezt hiszed apa? Elegem van abból, hogy mindenki ellene van!

- Jó reggelt mindenkinek! - jött le Yuya Kei Chan társaságában, akinek az ujján egy gyűrű virított.

- Kei Chan, mi az ott az ujjadon?

- Ryosuke Kun, Takuya San, Yuya végre megérte a kezemet! mutatta fel Kei Chan a gyűrűjét.

- Muszáj mindenkinek ezt hangoztatnod? Egyébként meg, bármikor visszamondhatom!

- Kei Chan, Yuya remélem ti boldogok lesztek, ha már én lehettem az!

- Még mindig itt tartasz? Miért kérsz tőle bocsánatot?

- Nem is tudom Yuya, nem biztos, hogy ez jó ötlet!

- Akkor addig akarsz várni, amíg talál valaki mást helyetted? - ez eddig még eszembe se jutott. Nem akarom őt örökre elveszíteni, azt hiszem tényleg beszélnem kell vele, ezért fel is hívtam.

- Ryosuke, miért hívtál fel?

- Harumi, muszáj beszélnünk!

- Azt hiszem a múltkor már mindent megbeszéltünk! Amíg nem tudod végre elfogadni, hogy az anyádnak segítség kell, addig jobb ha mi ketten nem találkozunk! - azzal le is rakta. Miért kell neki ennyire megnehezíteni ezt az egészet? Épp mentem volna vissza a szobámba, mikor megütötte a fülemet, egy mondat.

- Te komolyan képes voltál ezt művelni? - a konyhából jött a hang egészen pontosan az apám hangja volt.

- Most mit vagy úgy oda? Egyébként se fogadta el a pénzt, de legalább leszállt a kislányomról!

- Neked teljesen elment az eszed? Tudod, hogy most min megy keresztül a fiúnk, hála neked?

- Úgy érted a kislányunk? Majd túl fogja tenni magát rajta. Az a lány különben is rossz hatással volt rá. Nyugodtan elfogadhatta volna a pénzt, akkor legalább nem lenne olyan szegény! - hogy én mekkora egy idióta vagyok! Nem hittem Harumi - nak, pedig ő csak fel akarta nyitni a szememet. Mégis, hogy lehetett képes az anyám ilyesmire? Azt hittem, hogy ő tényleg szeret engem, de kezdem azt hinni, hogy valójában sosem szeretett engem. Úgy döntöttem, hogy vissza kell szereznem Harumi - t, még hogyha ezért napokig kell neki könyörögjek, nem érdekel megteszem, ha ezzel visszakaphatom. Vettem egy csokor vörös rózsát, mivel az harumi kedvence és úgy állítottam a házához.

- Ryosuke, mit keresel itt?

- Először is, ezt oda akartam adni! - a kezébe nyomtam a csokrot, ő pedig mintha elmosolyodott volna.

- Szóval mégis csak rájöttél, hogy nekem volt igazam, ugye?

- Igen és nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked Harumi! - sóhajtott egyet, majd beengedett.

-Örülök, hogy beláttad, de ettől függetlenül a döntésem végleges és nem fogok változtatni rajta!

- Harumi, kérlek ne csináld ezt velem! Pont most, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád!

- Ryosuke, egy kapcsolat a bizalomra épül, de te nem bíztál bennem és azt mondadt, hogy az egészet csak kitaláltam.

- Meg kell értened, hogy ő az anyám, ezért nem hittem volna, hogy képes lenne ilyenre!

- Én értselek meg? Na és engem ki ért meg? Szerinted nekem olyan jól esett szakítanom veled? Lásd már be végre, hogy amíg az anyád a közeledben van, esélyed sincs kilépned az árnyékából és ezzel csak a kapcsolatunkat mérgeznéd! Én nagyon szeretlek téged, de ennek így nincs értelme!

- Harumi, bármit megteszek, de kérlek ne mond, hogy nincs értelme!

- Én egyszerűen már nem tudom elhinni amit mondasz Ryosuke!

- Ha nem hiszel abban, amit mondok, hát akkor bebizonyítom: Harumi, legyél a feleségem! - letérdeltem elé és a zsebemből előhúztam, egy aranyozott gyémántgyűrűt.

- Mégis miről beszélsz? - alig jött szó a nyelvére és láttam, hogy csak egy kicsire van a sírástól.

- Ha nem hiszed el, hogy bármit megtennék azért, hogy mi ketten újra együtt legyünk, akkor be bizonyítom, hogy van ennek a kapcsolatnak értelme. Kérlek, Harumi csak mondj igent! - láttam, hogy nem tudja mit tegyen, aztán bizonytalanul felém nyújtotta a kezét. Hatalmas kő esett le a szívemről. Az ujjára húztam a gyűrűt, majd egy puszit nyomtam a kézfejére.

- Ez egyáltalán nem jó ötlet, hiszen alig egy hete vagyunk együtt és... - nem hagytam, hogy befejezze. Felálltam és magamhoz húzva megcsókoltam. A keze a derekamra simult és tudtam, hogy már egyáltalán nem haragszik rám.

- Nem is tudo elhinni, milyen boldog vagyok most és, hogy lásd, tényleg képes vagyok elszakadni az anyámtól, megteszek még valamit!

- Mégis micsodát?

- Gyere és meglátod! - megfogtam a kezét és egyenesen a haza mentünk. Mindenki ott ült a konyhában, de én ezzel nem törődve a megszeppent Harumi - val együtt a szobámba mentünk. A szekrényből elővettem a bőröndömet, majd elkezdtem belepakolni a ruháimat.

- Most meg mit csinálsz Ryosuke?

- Nem egyértelmű? Az egyetlen módja annak, hogy ne kerüljek az anyám közelébe az, ha most már végre önálló leszek és külön költözök.

- Én nem szeretném, hogy itt hagyd a családodat, hiszen itt van az apád és a bátyád, akik nagyon szeretnek téged, meg Kei Chan is!

- Harumi, ezt csak a kettőnk kapcsolatáért teszem. Igazad volt abban, hogy túlságosan függök az anyámtól, ezért is akarok végre külön költözni! - ne aggódj, minden rendben lesz! - Harumi meg én lesétáltunk a lépcsőn.

- Mi ez a bőrönd fiam? - jött oda hozzánk az apám.

- Úgy döntöttem, hogy ideje lesz elköltözzek innen! Sajnálom apa, de nem vagyok hajlandó együtt élni azzal, aki nem tiszteli a menyasszonyomat!

- A menyasszonyod? Nem mond, hogy... állt fel Yuya is a helyéről.

- De igen! Szeretném minél előbb feleségül venni Harumi - t!

- Nem túl korai még ez?

- Apa, te Yuya - val mindig azt mondtátok nekem, hogy viselkedjek férfiként, hát én épp azt teszem!

- Nos, ha ez a döntésed, akkor elfogadom és gratulálok! - Yuya, Kei Chan és az apám is gratulált, az anyám pedig úgy tett, mintha ott se lennénk. Még egyszer ránéztem, aztán kiléptem a ház ajtaján.

- Most mégis, mihez akarsz kezdeni?

- Maradt még pénzem, szóval addig ellakok valahol, aztán mikor az egyetemnek vége, úgyis dolgozni fogok, hogy neked mindent megadhassak Harumi!

- Tényleg komolyan gondolod ezt az egészet?

- Természetesen. Persze, nem szeretném elsietni az esküvőt, de szerettem volna, megmutatni neked, hogy tényleg képes vagyok mindenre, hogy megmentsem a kapcsolatunkat!

- Ryosuke, költözz hozzánk! Tudom, hogy nem egy palota, mint a tiétek, de el fogunk férni hárman is. Az apámnak sem lesz ellenvetése, mert kedvel téged!

- Mire is mennék nélküled! - elmosolyodtam és magamhoz öleltem. Azt hiszem ez volt az a pont, ahol elfogyott a türelmem és végre ténylegesen is én irányítom az életemet!