Másnap a szobámban ébredtem fel.

- Csak, hogy felébredtél Ryosuke! Bár amilyen állapotban megtalált az apánk, csoda, hogy nem kellett kórházba vinni téged!

- Hogy kerültem haza?

- Apa arrafelé, szokott hazajárni és az egyik zsákutcában meglátott egy ismerősen kinéző szőke hajú "lányt" és rögtön tudta, hogy te vagy az.

- Mi van Harumi - val?

- Nagyon zaklatott votl, mikor apa hazavitte. Mi a fenét műveltetek ti ketten?

- Nem tudtam őt megvédeni, mert túlságosan gyenge voltam azzal a férfivel szemben és hagytam, hogy bántsa őt!

- Nem vagy te gyenge, csak már megint lányként viselkedtél! Nem megmondtam neked, hogy ez lesz, ha nem kezdesz el gyökeresen megváltozni?

- Ne aggódj, nem sokáig leszek már ilyen?

- Ezzel meg mire célzol?

- Mindegy, majd meglátod. Elmegyek Harumi - hoz, szeretném megnézni, hogy van!

- Biztos, hogy egyedül kellene odamenned? - én erre nem válaszoltam, csak felöltöztem és elindultam Harumi háza felé. Útközben ezerszer is átgondoltam és már biztos vagyok benne, hogy amit tenni fogok, az helyes és másképpen úgyse tudnám megvédeni őt. Miután odaértem, benyomtam a csengőt.

- Suki Chan? - Harumi résnyire nyitotta az ajtót, a szeméből pedig sütött a félelem.

- Harumi, ugye nem bántott?

- Odáig már nem ment el, de így is nagyon féltem. Te jobban vagy már?

- Persze, ne aggódj! Annyira örülök, hogy nem tette meg!

- Ne haragudj, de most mennem kell, majd délután találkozunk az iskolában! - erre becsukta az ajtót. Ha lehetett, most még rosszabbul éreztem magam. Az egész az én hibám, mert túl gyenge voltam ahhoz, hogy megvédhessem. Viszont megígértem magamnak, hogy ilyen többet nem fordul elő és ezt be is tartom. Hazamentem, felmentem a szobámba és elkezdtem levelet írni. Igyekeztem mindent részletesen leírni úgy, hogy Harumi - t ne bántsam meg vele, de Suki Chan - nak örökre el kell tűnnie, ezért volt szükség egy búcsúlevélre. Tudom, hogy ez nagyon fog fájni neki, de túl fogja tenni magát ezen. Miután ezzel is végeztem fogtam magam és egyenesen az iskolába mentem, ott pedig a levelet Harumi szekrényébe rejtettem. Az utolsó dolog, amit meg kellett tennem, hogy külsőleg is el kellett tüntetnem minden Suki - ra emlékeztető nyomot. Bementem a fürdőbe, de az ajtót direkt nem zártam be. Egy ideig csak szemezgettem, a mosdóra kitett ollóval, végül vettem egy mély levegőt, majd a kezembe vettem és elkezdtem az összes tincset egyenként levágni. Úgy a feléig juthattam, mikor a lábaim összecsuklottak és végigcsúsztam a fel mellett. Egyszerűen képtelen voltam tovább csinálni.

- Ryosuke! - jött be a bátyám a fürdőbe, én pedig magamban hálát adtam, amiért nem zártam be az ajtót.

- Fejezd be!

- Miről beszélsz?

- Csak fejezd be! - a kezébe nyomtam az ollót, mire bólintott egyet és felsegített a földről. Összeszorított szemekkel vártam, hogy a bátyám a lányos énem utolsó morzsájától is megszabadítson. Akármennyire is féltem tőle, meg kellett tennem. Tudtam, hogy ez az egyetlen lehetősége annak, hogy eltüntethessem az útból Suki Chan - t.

- Asszony, azonnal gyere ide!

- Mi a fenét akarsz? - Yuya csak résnyire nyitotta az ajtót, hogy Kei Chan semmit se vegyen és észre abból mire készülünk.

- Hozd ide nekem az anyám szobájából, a fekete hajfestéket!

- Megőrültél? Különben is, mire kell az neked?

- Ahhoz neked semmi közöd, csak siess és ha már itt tartunk, hozz a szobámból valami ruhát is!

- Nem vagyok a cseléded, hozz magadnak!

- Kérlek Kei Chan, csak tedd amit mond! - szólaltam meg.

- Suki Chan, te vagy odabent? Történt valami?

- Csak tedd meg amire kért, kérlek! - szerencsére hallgatott rám és mindent elhozott, amit Yuya kért tőle. A ruha, tényleg nagyon egyszerű volt, mindössze csak egy szürke melegítő.

- Rendben van, akkor jöhet az utolsó simítás, de biztos, hogy ezt akarod?

- Igen. Suki Chan - nak örökre el kell tűnnie és ez máshogy nem lehetséges, szóval kérlek csináld ahogy jónak látod! - még egy fél órát bent voltunk, mire Yuya teljesen elkészült. Belenéztem a tükörbe és már nyoma se volt annak az édes és ártatlan lánynak aki eddig voltam. Most már az igazi énem nézett vissza a tükörből és ez egyrészt megrémisztett, viszont tetszett is. Mostantól senki sem nevezhet majd gyengének, mert már nem vagyok lány! Megköszöntem Yuya - nak a segítséget, majd miután felöltöztem, a szobámba mentem. Kinyitottam a szekrényemet és a benne található összes ruhát kidobáltam belőle, majd felvettem az ágyamra már előre kikészített fekete öltönyt. Ahogyan ránéztem a földön szanaszét heverő női ruhákra rájöttem, hogy innen már nincs visszaút. Most már ezt az életet kell élnem, még akkor is, ha ez nem fog tetszeni az anyámnak. Sajnálom, hogy el kell veszíteni az ő kicsi kislányát, de nekem sokkal fontosabb az, hogy megvédhessem Harumi - t és jóvá tegyem a dolgokat.

Magamra kaptam a kabátomat és már mentem is ki a szobámból.

- Suki Chan! - megfordultam és Kei Chan döbbent tekintetével találtam szemben magamat, miközben a bátyám elégedetten bólintott mellette.

- Kei Chan, kérlek soha többet ne hívj így! A nevem Ryosuke, szóval mostantól mindenkinek így kell hívnia!

- Hová mész Ryosuke?

- El kell még intéznem valami nagyon fontosat. Ha anyáék hazaérnek, mond, hogy várjanak meg engem is a vacsorával! - azzal indultam is kifelé, de Kei Chan utolsó mondatát, még hallottam.

- Látod mit műveltél? Most depressziós lett! - erre már inkább nem reagáltam csak kiléptem a házunk ajtaján. Megkértem a sofőrünket, hogy vigyen el engem az iskoláig. Szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy Harumi megkapta azt a levelet. Tudom, hogy ez gonoszan hangzik, de örülnék, ha azt látnám, hogy sír, mert ebből legalább láthatom mennyire kötődött ahhoz, aki régen voltam. Miután megérkeztem, egyenesen bementem. Ahogyan sétáltam a folyosón, a lányok mind össze sugdostak és félénken integettek nekem. Nem baj, ha egyikőjük sem ismert fel, sőt pont ez volt a célom, így megkímélve a családomat és az iskolát egy lehetséges botránytól. Egészen a folyosó végéig mentem, ott azonban megtorpantam, mikor láttam, hogy Harumi zokogva szorongatja a levelemet. Össze szorult a szívem, mert nem akartam megbántani, egyszerűen csak ebben a helyzetben már nem tehettem mást. Vettem egy mély levegőt és odasétáltam hozzá, majd a kezemet gyengéden végigsimítottam a vállán. Ő ijedten fordult meg és lehajtotta a fejét.

- Minden rendben? - kérdeztem tőle és arrébb toltam a haját, hogy kiláthasson alóla.

- Ki vagy te és miért hasonlítasz annyira Suki Chan - ra?

- Én Suki testvére Ryosuke vagyok! - már régen elterveztem, hogy mit fogok neki mondani. Amíg nincs hozzá meg a kellő bátorságom, hogy mindent elmondjak neki, addig mindenkinek abban a hitben kell élnie, hogy én Suki bátya vagyok.

- A bátya? De SukiChan soha nem mesélt rólad!

- Igen, mert külföldön tanultam, ezért csak ritkán találkoztunk, de úgy döntöttem ideje visszajönnöm!

- Tudsz valamit Suki Chan - ról igaz? Kérlek mond el, mert nagyon fáj, hogy ilyen gyorsan eltűnt és csak ezt az ostoba levelet tudta hagyni nekem!

- Külföldre ment tanulni, többet nekem sem mondott!

- Szóval beszéltél vele? Mondott valamit rólam?

- Csak annyit, hogy védjelek meg mindentől, ha már ő képtelen volt rá!- az ujjam reflexszerűen az arcára simult és letörölte a szeme sarkában lévő könnycseppeket. Innentől, már csak egy esélyem van, hogy így is megszerettessem magamat vele, ezúttal nem fogok hibázni!