Csodálatos volt a tegnapi nap. A tudat, hogy Hikari végre a menyasszonyom lett, a legjobb dolog ami az utóbbi időben velem történt. Ma csak délután vannak óráink, így ma egész délelőtt lustálkodhatunk. Mikor felébredtem, Harumi már nem volt az ágyban. Feltápászkodtam és kimentem a konyhába. Harumi már ott volt és épp reggelit csinált.

- Máris felkeltél? Mindjárt kész van a reggeli! Remélem szereted az omlettet mert ma azt kapsz!

- Miért nem maradtál az ágyban? Ráértünk volna később is reggelizni. Tényleg mik a terveid mára?

- Fogalmam sincs. Talán itthon maradhatnánk és lustálkodhatnánk iskola előtt, persze ha van kedved hozzá.

- Nekem tökéletes lesz! - miután megreggeliztünk, elkezdtünk kicsit foglalkozni az esküvővel. Nem akartunk nagy esküvőt, csak a család meg a barátainkat akartuk meghívni. Nem voltam benne biztos, hogy az anyámat is meg akarom hívni. Nem mintha nem örülnék neki ha ott lennen de őt ismerve tudom, hogy úgyse jönne el. Hiszen Yuya esküvőjét is kihagyta pedig tudtommal sok baja nem volt Kei-channal. Harumi-t viszont zsigerből utálja így úgyis csak botrányt rendezne, azt pedig nem szeretném.

- Mi a baj Ryosuke? Az anyukád miatt vagy ilyen szomorú?

- Egy kicsit igen. Félek, hogy megint megpróbálkozik valamivel, hogy tönkre tegye a kapcsolatunkat. Ha már egyszer megpróbálkozott vele, mi a garancia arra, hogy ezúttal majd nyugton marad?

- Nos, nincs rá garancia, de ha nem hagyod magadat megint becsapni, akkor az anyád nem árthat nekünk többet. Különben is, te el akarsz venni én pedig hozzád akarok menni! Már elhatároztuk magunkat, innentől kezdve pedig csak rajtunk múlik a dolog és nem rajta!

- Igazad van. Ne haragudj, amiért ezzel zaklattalak teljesen feleslegesen!

- Ryosuke, nem kell bocsánatot kérned. Tudom milyen az anyukád, szóval teljesen megértem mit érzel most. Ha megszeretnéd őt hívni, akkor csak tedd azt. Ha attól félsz, hogy botrányt rendez, akkor pedig ne aggódj nem hagyom, hogy odáig elmenjen! - hihetetlen ez a lány. Még a legnagyobb kétségbeesés közepette is képes mosolyt csalni az arcomra. Már épp nekiláttunk volna elkészíteni az ebédet, mikor csengettek.

- Vajon ki lehet az ilyen korán? - kinyitottam az ajtót és legnagyobb meglepetésemre Kei-chan és a bátyám voltak azok.

- Meglepetés! - kiáltották kórusban.

- Nektek nem nászúton kellene lennetek? - kérdeztem, miközben beengedtem őket.

- Úgy volt, de sajnos sok a munka így nem tudtunk elmenni, ezért azt gondoltuk eljöhetnétek velünk piknikezni. Ha jól tudom most úgysem kell még iskolába mennetek! - ecsetelte a bátyám, mire Harumi is a nappaliba ment.

- Nekem tetszik az ötlet. Ryosuke, te is benne vagy, ugye?

- Persze, részemről semmi akadálya! - szerencsére a bátyám és Kei-chan hoztak ennivalót, így azzal már nem kellett bajlódnunk. Miután bezártuk a házat, már indultunk is. Abba a parkba mentünk, ahová mindig járni szoktunk. Nagyon kellemes volt a délelőtt, ettünk beszélgettünk, illetve Kei-chan kifaggatta Harumi-t arról, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruhája. Persze ezt egyikőjük sem akarta az orromra kötni, mert a vőlegény még csak egy kis részletét semi ismerheti a menyasszony ruhájának, mert az balszerencsét fog hozni. Mondjuk ha az anyám botrányt okoz az esküvőn, akkor az épp elég nagy balszerencse nem? Sajnos nem sokáig élvezhettük a pikniket, ugyanis mennünk kellett az iskolába. Bár ha jobban belegondolok, talán jobb lett volna, ha be sem teszem oda a lábamat többé. Ahogyan beléptünk, mindenki suttogni kezdett, sokan rám mutogattak.

- Mi a fene van velük? - kérdeztem Harumi-tól, mire ő megrántotta a vállát. Mikor beléptünk a terembe, mindenki elhallgatott. Még a Kaori, Kira, Urara hármas is hátul.

- Hihetetlen, hogy képes voltam egy pasinak csapni a szelet! Bár ha jobban belegondolok, nőként jobban nézett ki! - szólalt meg Fuma, mire kiszaladt belőlem a vér. Most tényleg rólam beszélt? Egyáltalán honnan tudhatta meg? - Mi az bébi, most sem kellek neked! - csapott rá a padomra Fuma, mire a szívverésem felgyorsult és teljes pánik uralkodott el rajtam.

- Pofa be és inkább tűnj innen! - lökte el onnan Harumi, majd átkarolt.

- Hé Sugihara, neked nem szégyen, hogy egy olyan pasival jársz aki valójában lány? - erre az egész osztály felnevetett. Éreztem, hogy a szemeim már megteltek könnyekkel, ezért kifutottam a teremből. Tudtam, hogy az egész mögött csak egy valaki állhat, de vajon ő honnan a fenéből tudta meg? Ahogyan végig szaladtam a folyosón, mindenki rajtam nevetett. Borzasztó érzés volt, hogy már megint kiderült ez az egész. Miért nem tudhattam  nyugalomban végigjárni ezt a nyomorult 3 évet? Olyan nagy kérés lett volna? Észrevettem az említett személyt a lépcsőknél és nekiestem.

- Miért csináltad ezt? - ragadtam meg a gallérját.

- Fogalmam sincs miről beszélsz, de jó lenne, ha levennéd rólam a kezed!

- Tudom, hogy te voltál, szóval kár tagadnod!

- A fenébe, elég hamar rájöttél. Azt hittem sokkal ostobább vagy! Na milyen érzés Ryosuke? Nem is, Suki-chan! - felnevetett, mire behúztam neki egyet.

- Elegem van belőled! Már azóta le se szállsz rólam, mióta ebbe az iskolába jöttem!

- Neked elment az eszed? Ahelyett, hogy velem ordibálsz, inkább azt kellene felelősségre vonnod, aki ezt elárulta nekem!

- Ki volt az? Azonnal áruld el ki volt az!

- Mégis miért tenném? Hiszen azzal nem nyerek semmit! Most pedig szállj le róla! - elkezdtünk dulakodni, ám a végén én jártam rosszul. Ugyanis túl közel mentünk a lépcsőkhöz, Kento pedig villám gyorsasággal lökött le onnan. Éreztem, ahogy zuhanok lefelé, aztán ebállt a teljes képszakadás.