Úgy döntöttem megfogadom Kei Chan tanácsát és hagyok időt arra, hogy Harumi megnyugodjon és más szemmel tudjon rám nézni. Nem szeretném, hogy távol legyen tőlem, de jelen pillanatban ez az egyetlen megoldás. Ma szerencsére nincs iskola, vagyis az egész délután az enyém, ezt pedig Kei Chan és a bátyám társaságában töltöm. Ők ketten épp azon vitáznak, hogy mit is nézzünk meg, én pedig azon gondolkodok, hogyan kerülhetek közelebb Harumi - hoz.
- Ryosuke, mi a baj? Csak nem megint Harumi Chan jár a fejedben?
- Még mindig bátyó! Egyszerűen nem tudom, mihez kezdenék. Szeretnék a közelében lenni, de ő még mindig Suki Chan - t látja bennem.
- Akkor mi lenne ha elmondanád, hogy miért kellett eddig lánynak lenned? Biztosan meg fogja érteni és minden olyan lehet, mint régen.
- Igazad van Kei Chan! Azt hiszem, most megyek és felhívom Harumi - t! - így is tettem. Megkértem őt, hogy jöjjön át hozzám, mert valami nagyon fontos dologról akarok beszélni vele. Szerencsére nem utasított vissza, aminek nagyon örültem. Kicsit rendben tettem a szobát, amit jelenleg használok, ameddig a saját szobám kész nem lesz. Remélem azzal, hogy a szobát megtisztítják, az összes lányos holmitól, végre nyugodtan hajthatom álomra a fejem, annak tudatában, hogy már semmi nőies nincs bennem. Szerencsére Harumi hamar megérkezett.
- Itt vagyok Ryosuke, mit szeretnél?
- Nem lehetne, hogy ezt inkább a szobámban beszéljük meg? Nem szeretném, ha más is hallaná! - bólintott egyet, majd a szobámba mentünk. - sajnálom, hogy itt kell beszélnünk, de a szobámat felújítják, hogy ne legyen ott az a sok lányos dolog, meg minden.

 - Semmi gond. Miért hívtál ide?

- Csak szerettem volna elmondani neked a történetemet, hogy mégis miért voltam lány, hátha így majd jobban megérted a helyzetemet.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, nem szeretném ha emiatt szomorú lennél.

- Hidd el, sokkal jobb ha kibeszélem magamból, így egy kicsit könnyítek magamon is.

- Rendben, hallgatlak! - vettem egy mély levegőt és belekezdtem.

- Az anyám, mindig is lány akart, ezért lett olyan csalódott, mikor Yuya megszületett, de nem szólhatott semmit, mert apám szerette volna, ha fiúk születik, hogy legyen majd, aki átveszi a céget. Ettől kezdve viszont az anyám teljesen ráállt arra, hogy neki mindenképpen kell egy lány gyerek is. Aztán mikor megszülettem, az anyám teljesen kiborult, mert megint nem lánya született. Aztán észrevette, hogy arcom nagyon lányos, ezért eszébe jutott, hogy még akkor is, ha nem lánynak születtem, attól még nézhetek ki úgy. Az apám persze tiltakozott, de nem hallgatott rá. Lány ruhákat vásárolt nekem, hagyta, hogy a hajam megnőjön, ettől az arcom még inkább lányosabb lett. Az apám és a bátyám, nem mertek vele ellenkezni, mert felesleges lett volna. Az első középiskolát ahova jártam, abba kellett hagyjam, mert valaki rájött, hogy én valójában nem is vagyok lány és ez az egész iskolában szétterjedt és attól a naptól kezdve folyton csúfoltak és bántottak, emiatt ott kellett hagyjam az iskolát. Aztán át kerültem abba a középiskolába, ahol megismertelek téged és már akkor éreztem valami furcsa vibrálást, amit addig még nem és ez eléggé megijesztett. Kei Chan, akkor került a házhoz és ő mondta nekem először, hogy amit éreztem, az teljesen normális, mert mindig fiú érez ilyet, amikor egy olyan lány közelében van, akivel jól érzi magát. Viszont, én akkor még jól éreztem magamat lányként, ezért igyekeztem nem odafigyelni rá. Csak akkor kezdett zavarni az egész, amikor együtt mentünk egyetemre és láttam, hogy mennyi fiú érdeklődik irántad. Akkor nagyon féltékeny voltam, de muszáj volt elrejtenem, nehogy bármit is megsejts. 

- Mikor érezted először azt, hogy szeretsz engem?

- Azt hiszem akkor, mikor elkezdtük együtt az egyetemet.  Veled minden olyan jó volt, végre volt mellettem valaki, aki tényleg megért engem. Csak, hogy én lány voltam, ezért nem mondhattam el neked, hogy mit érzek irántad. Akkor, mikor elmondtam neked, az teljesen véletlen volt, a láztól már nem is tudtam mit beszéltem. Az viszont, hogy te is így éreztél, nagyon boldoggá tett és már kezdtem úgy érezni, hogy talán tényleg jobb lenne otthagyni ezt az egész hercegnő életet, amiben eddig éltem. Csak az anyám, szomorúságát látva, inába szállt a bátorságom és mégsem tettem meg. De aztán jött, az a nap, mikor erőszakoskodtak veled. Gyáva voltam és nem tudtalak megvédeni téged, ezért megesküdtem magamnak, hogy kerül, asmibe kerül, de meg foglak téged védeni, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg. Egyetlen lehetőségem volt, még pedig az, hogy Suki Chan örökre eltűnjön. Ezért megváltoztattam a külsőmet és elkezdtem végre normális életet élni. Ezt az egészet csak azért csináltam, hogy többet ne kelljen olyan helyzetben látnom téged, mint akkor. Tudom, hogy ezt már nem egyszer elmondtam, de én tényleg szeretlek téged és annyit kérek, hogy hidd el, hogy amit most mondok, az tényleg komoly! - végigcsúsztam a falon, majd ott ültünk egymás mellett anélkül, hogy bármit is mondtunk volna. Nem tudtam, hogy most mi lesz így, de meg is könnyebbültem, hogy elmondtam neki mindent, az elejétől.

Egy ideig, csak ültünk némán, majd Harumi közelebb csúszott hozzám és a kezébe vette az arcomat.

- Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet tudok majd meg rólad. Most először, látlak téged ilyen elveszettnek és szomorúnak, ez nagyon megijeszt. Én szeretnék melletted lenni, hogy elfejtsd a régi rossz emlékeidet. Nekem teljesen mindegy, hogy Suki vagy e vagy Ryosuke, én azt a valakit szeretem, aki legbelül te vagy. Ryosuke, szeretnék veled lenni és a barátnődként melletted állni mindenben.
- Én nem akarom, hogy sajnálatból legyél velem.
- Ki beszélt itt sajnálatról? Azért akarok veled lenni, mert szeretlek és boldoggá akarlak téged tenni! - nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, hogy zokog a karjaimban, én viszont boldog voltam, hogy Harumi és én, végre együtt lehetünk.
- Harumi, szeretnél a barátnőm lenni? Tudom, hogy az anyám nem kedvel téged, de én mégis szeretném ha mi ketten együtt lehetnénk végre!
- Ryosuke, nagyon szeretnék a barátnőd lenni! - még közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Harumi egy percig sem ellenkezett és végre átadhattuk magunkat, az érzéseinknek.