A nap kezdett lenyugodni, az emberek pedig fogyatkozni a kis virágboltban, ahogy közeledett a zárás ideje. Jimin éppen egy csokrot állított össze egy fiatal lánynak, ki nagymamája születésnapjára igyekezett. A lány állandóan a telefonját nyomkodta, lábával toporzékolva, percenkét megkérdezve Jimintől, kész van-e már. Jimin tűrte a nevetlen vevő modorát, hiszen a munkája része kezelni az ilyen helyzeteket, ráadásul eldöntötte, semmi sem teheti tönkre a jókedvét.

Éppen, mikor kész lett a csokorral, a lány pedig fizetett neki, Jimin édesanyja lépett ki a raktárhelyiség ajtaján, kezében egy közepes méretű ajándékdobozzal. Arcán a szokásos ragyogó mosoly játszott, amit fia olyan jól ismert és annyira szeretett.

- Ez az? - kérdezte Jimin, tekintetét az ajándékdobozra vezetve, melyet az idős nő óvatosan a pultra helyezett.

- Jó sok munkát adtál Eunha asszonynak. Szegény jó pár őszhajszálat köszönhet a te kéréseidnek hála - nevetett az anyuka, de ajkán egyből megjelent a büszke mosoly, ahogy Jimin örömtől ragyogó arcát nézte. - Remélem, megérte.

- Én is ebben reménykedem, anya.

- És akkor ma oda is adod neki?

- Igen - kezdte el közben rendezgetni a pultot, vigyázva, nehogy lelökje a dobozt. - Seokjin már üzent, hogy készül a vacsorával, úgy hogy utána oda adom neki. Holnapra pedig jöhet a másik meglepetés.

- És azt hová tetted? - kérdezte ragyogó szemmel édesanyja.

- A táskámban van - mutatott az említett tárgyra, ami a pénztár alatt lett elhelyezve. - Nem merem otthon hagyni, mert tudom, hogy Seokjin minden négyzetcentimétert átkutat, amikor ajándékozásról van szó.

- Ezt el tudom képzelni - kuncogott az asszony, majd kitessékelte fiát a pult mögül, kezébe nyomva táskáját. - Vedd le a kötényt, aztán irány haza!

- De anya...

- Otthon vár a párod, szóval menj csak. Majd én és apád eltakarítunk itt. Menjél már! Gyerünk!

- Köszönöm, anya - puszilta meg édesanyja arcát Jimin, aztán már a bolton kívül találta magát, kezében az ajándékkal, hátán pedig táskájával.

Így hogy nála volt minden, szinte futott, tudva, szerelme már várja közös lakásukban. Nagyon izgatott volt a terve miatt, melyet az évfordulójukra talált ki. Félt, a sok kérés miatt nem lesz kész az ajándéka, így sokat rágta a körmét, de édesanyja ismeretsége által időben meglett minden. Alig bírta kivárni a vacsorát és a holnapi nagy finálét.

🌸🌹🌸

- Ez isteni volt, szerelmem! - mondta szinte mámorosan az utolsó falatok után Jimin, mire párja csak szerényen elmosolyodott boros pohara takarásában.

- Kész szerencse, hogy mindketten családi vállalkozásban dolgozunk - jegyezte meg szórakozottan Seokjin, amint elkortyolgatta a maradék bort. - Ha apa ma nem enged el hamarabb, nem tudtam volna ennyi mindent megcsinálni.

- Én vagyok a legszerencsésebb férfi - emelte fel szerelme kezét, hogy kacérkodva csókot nyomhasson rá. - Szeretnéd most az ajándékodat, vagy a fürdő után?

- Azt hittem, csak holnap ajándékozunk - értetlenkedett Seokjin, miközben összeszedte a piszkos tányérokat, amiben Jimin egyből segédkezet nyújtott.

- Valóban, de az én ajándékom két részből áll - lökte meg szórakozottan Seokjin derekát, ki a mosatlanokkal kezdett foglalkozni. - Az egyik ma, a másik holnap - puszilta meg a másik arcát, ami után az idősebb egyből csókra nyújtotta ajkait. Jimin pedig túl gyenge volt ahhoz, hogy ezt visszautasítsa.

- Készítsd elő a fürdőt, aztán ha végeztem a mosogatással, oda adhatod az ajándékod.

Jimin pedig így tett. Amint megnyitotta a vizet és teleöntötte tusfürdővel az egész kádat, már rohant is ki az előszobába, ahová elrejtette a dobozt párja szeme elől. Egyre jobban izgult, ahogy lejátszódott a fejében, szerelme miként fogja fogadni a meglepetését. Érezte, mennyire izzadt a tenyere, miközben a csomagot fogta kezei között.

- Na, hol az ajándékom? - lépett a nappaliba Seokjin, Jimin pedig azzal a lendülettel az orra alá nyomta az említett dobozt. - Jézusom! Óvatosabban, szívem, szükségem van még az arcomra.

- Sajnálom, csak izgulok - simogatta meg párja arcát, amint szabaddá váltak kezei, majd mindketten helyet foglaltak a kanapén.

Jin se volt ezzel másképp, amint ölébe helyezte a csomagot, máris bontogatni kezdte azt. Jimin mosolyogva figyelte párja türelmetlen énjét, ahogy kiemeli az ajándékot, a dobozt pedig félre hajítja az útból. Seokjin értetlenkedve szemlélte a kis bőrkötéses könyvet, mikor pedig a fiatalabbra tekintett, az csak a bólintott, miszerint nyugodtan nézze meg.

A kis bőrkötéses könyv kézzel lett elkészítve, az elejére pedig a "Letters" szó lett rányomva. Mikor Seokjin felnyitotta a könyvet, az első lapon rögtön sok-sok virág képe jelent meg, illetve a jobb oldali lapra ragasztva egy boríték. Végig lapozva a könyvet, minden egyes alakalommal ezt a tematikát látta, csak más virágokkal, más borítékkal. Kicsit úgy tűnt, mintha külön témára, színre, illetve növényre lettek volna elrendezve az oldalak, de ennél többet nem tudott kisilabizálni a furcsa ajándékból.

- Ez pontosan mi?

- A borítékokban képek vannak, meg levelek, amiket szeretném, ha elolvasnál és megnéznél - magyarázta Jimin, miközben visszalapozott a könyvecskében az első oldalra. - Ha sorrendben végig olvasod, akkor megérted majd, mi ez. Illetve, holnapra kéne végezned vele, mert a második meglepetésem, csak akkor fog működni.

- Most csak szórakozol, igaz?

- Nem - felelte kuncogva Jimin, majd otthagyta a másikat, ki hitetlenkedve bámult utána. - Szerintem kész a fürdővíz, szóval igyekezz!

Seokjin az este hátra lévő részében nem is foglalkozott a kis bőrkötéses könyvecskével. Egyszerűen letette az éjjeli szekrényre, aztán egészen reggelig eszébe se jutott. Általában ő kelt először, Jimin pedig még javában durmolt, miközben készült munkába menni. Mikor az idősebb a szokásos reggeli csókkal akart elköszöni álmos és kócos párjától, a fiatalabb emlékeztette az ajándékra. Jin oda sem figyelve, sietve táskájába tette a könyvet, majd már rohant dolgozni.

Egészen az első szünetéig nem nézett bele táskájába, de amint egy iratot kellett megkeresnie a kupiban, a könyv is a kezébe akadt. Pármásodpercig csak bámulta azt, gondolkodva azon, belekezdjen-e, vagy halassza tovább.

Végül eszébe jutott Jimin tegnap elejtett mondandója, így mindent félresöpörve nyitotta fel az első oldalon lévő kis borítékot, amit olvasni kezdett. Egyből felismerte párja kézírását, még ha az nem is hasonlított teljesen a mostanira.

Már az első levél elolvasása során rájött, mire megy ki a játék, de ahogy egyre több és több levelet olvasott el, úgy volt számára egyre nehezebb elrejteni a benne örvénylő érzelmeket. Minden egyes levél egy újabb emléket idézett elő Seokjin számára; fájdalom, boldogság, öröm és szomorúság, mindet megtapasztalta a nap során, ahogy sorra bontotta fel a borítékokat. Mire a munkaideje végéhez közeledett, több mint tíz év emlékeit élte át újra.

Illetve, azt is kitalálta, mire az a sok díszítés. A borítékban lévő képekhez illetek az aktuális növény-kompozíciók. Az egyik borítékban boglárka, egy másikban kaktusz, míg a harmadikban fagyöngy lapult a levél mellé, az oldalak pedig ezeket a virágokat tükrözték vissza. Volt, amit kézzel rajzoltak, de akadtak eredeti növények préselve és beleragasztva a könyvbe.

Jin el sem tudta képzelni, hogy párja ilyesmiket csinált csak neki. Tényleg erősen vissza kellett fognia magát, nehogy az iroda kellős közepén törjön ki könnyekben a meghatódottságtól.

A végére már csak egyetlen boríték maradt, de azt Seokjinnek már otthon kellett kinyitnia. Alig bírta türtőztetni magát, egyből a kanapéra telepedett, ahogy átlépte lakásuk ajtaját. Se cipőjét, se öltönyét nem vetette le, csak előkapta a kis bőrkötéses könyvet, a dohányzó asztalra tette és az utolsó oldalára lapozott.

A levél, melyet kiemelt a borítékból, sokkal újabbnak tűnt, mint a többi, amiket addig elolvasott. A kép is erről árulkodott: Jimin volt rajta a mostani munkaruhájában, háttérben a virágos bolt kirakata. Jimin egy kékes színű nagyobb cserepes növényre mutatott, aminek virágzata több kisebb virágból állt.

Seokjin már rutinosan a kép hátulját kezdte olvasni, ahol bizony ott is volt a virág neve, illetve a hozzá tartozó jelentése, párja kézírásával lefirkantva.

Ezek után jöhetett a levél.

"Szerelemvirág"

A legtökéletesebb virág, mely egy szerelmes levelet kísérhet.

„ Szerelmem!

Amikor szóba került a tíz éves évfordulónk, már akkor tudtam, mivel lepjelek meg téged. Ha pedig eljutottál eddig a levélig, akkor oda tudtam neked adni az ajándékom első felét.

Ami miatt nagyon izgulok, az hogy Eunha asszony, anya egyik régi ismerőse el tudja készíteni úgy a kis könyvemet, amikbe a leveleket szánom, ahogyan azt én elképzeltem. Ráadásul időben. Amikor ezt a levelet írom, még nincs nálam, mivel ezt előre meg kell csinálnom, hogy ugyanúgy belekerüljön az albumba.

De ha idáig eljutottál, akkor talán időben kész lettem mindennel.

Mint azt olvashattad, bár ez a tizedik évfordulónk, én már jóval az előtt megírtam az első levelemet neked, mielőtt összejöttünk volna. Ebben az albumban körülbelül tizennégy év emléke rejtőzik; az első találkozásunktól a mai napig, ezzel a levéllel bezárólag.

Amikor elkezdtem ezeket írni, nem gondoltam volna, hogy ilyen sok lesz belőlük. Ahogy azt se hittem volna, hogy idáig meg fogok őrizni minden egyes darabot, képestől, borítékostul. De most örülök ennek, mert így végre oda adhatom neked az összest egyben.

Őszintén, egy idő után inkább olyanok voltak számomra, mint egy-egy naplóbejegyzés, csak napló nélkül. Ezekben az üzenetekben benne vannak a ki nem mondott gondolataim és a ki nem mutatott érzéseim. A legrosszabb és leggyönyörűbb pillanatok az életemből, melyeknek te is a részese voltál.

Sokszor fogalmaztam már meg, de számomra igazán fontos az, hogy megismerhettelek és szerethetlek. Örülök annak, hogy te lettél az első és egyetlen szerelmem. Hatalmas boldogság jár át a gondolattól, hogy a tíz éves évfordulónk alkalmából írhatom meg ezt a levelet.

Nehéz kicsit összeszedni a gondolataimat, de megpróbálom a te kedvedért.

Kicsiként nagyon csendes voltam. Amíg Taehyunggal meg nem ismerkedtem, nem is voltak tartós barátságaim, mindössze ismerőseim. Talán ezért szerettem annyira a virágok jelentéseit tanulgatni. A virágok nyelvén szavak nélkül megérthetjük egymást, legalábbis, édesanyám mindig ezt mondta, mikor egy újabb pakli tanulókártyát nyomott a kezembe.

Ezért volt fontos számomra, hogy a leveleimben leírtakat virágok által is megpróbáljam átadni neked. Minden levélhez egy adott virág, aminek a jelentése tökéletesen passzolt az általam megfogalmazott szöveghez.

Remélem, így kicsit jobban megérted, miért olyan fontosak számomra a növények. Mindig azt tartottam a legnagyobb hátránynak a kettőnk kommunikációjában, hogy amíg te mindent szavakban fejeztél ki, én jobb szerettem csendben maradni és a virágok által kimutatni érzéseimet. Ami veled szemben nem bizonyulhatott sikeresnek, hiszen nagyon keveset tudsz a növényekről.

Nem mintha ez akkora baj lenne. Nem az a fontos számomra, hogy te is annyira szeresd őket, mint én. Csak el akartam mondani, miért ilyen fontosak számomra.

Viszont nem csak erről szól ez az egész!

Tizennégy éve ismerlek téged és írok neked leveleket, most pedig a tízedik évfordulónkat ünnepeljük egy párként. Az akkori Jimin biztos nem gondolta volna, hogy majd az a Kim Seokjin lesz az élettársa, akit azon a bizonyos első középiskolai tanítási napon megismerhetett, és akire az első pillanattól fogva felnézett.

Volt részünk fájdalomban, örömben, szomorúságban, boldogságban és szeretetben ez alatt az idő alatt. Semmit sem másítanék meg ezekből a közös pillanatainkból. Ha újra kezdhetném, akkor ugyanúgy csinálnék mindent.

Az utolsó levelemet akkor írtam, mikor a diplomaosztód volt megtartva. Úgy éreztem, nem csak neked, de nekem is egy új szakasz kezdődik az életemben. A közös életünk egy másik szakasza. Utána jött az én diplomaosztóm, összeköltöztünk, én pedig sodrottam azzal az élettel, melyet te nyújtottál nekem. Nem kellett levelet írnom, csak emlékeket gyűjtenem veled, miközben végig melletted maradtam.

Így, a tizedik évforduló alkalmával azért ajándékozom neked az összes eddigi levelet és írom meg ezt az újat, mert szeretnék egy újabb szakaszba lépni veled. Ha te ugyanígy szeretnéd, akkor ezzel az albummal zárnám le az eddigi tizennégy évünket, ami hullámvölgyekkel tűzdelve is az egyik legcsodálatosabb volt.

Ám ennyire nem szeretnék előre szaladni, hiszen még hátra van a másik meglepetésem. Remélem, sikerül elolvasnod mindent ebben az albumban, különben nagyon kínos lesz az évfordulónkon elő állnom azzal, amivel készültem.

Teljes szívemmel szeretlek.

- a te igaz szeretőd, Jimin

2025. május 22."

- Szerelmem! Megjöttem! - lépett át Jimin a bejárati ajtó küszöbén. Miután bezárt és levetette cuccait, de még mindig nem kapott feleletet, homlokráncolva próbálkozott újra párja megszólításával. - Seokjin? Itthon vagy?

- A nappaliban vagyok - érkezett a másik válasza igen halkan, mire Jimin egyből az említett helyiségbe rohant.

- Hé! Mi a baj? - ölelte át gyengéden szerelmét a fiatalabb, ki az egereket itatta éppen.

A dohányzó asztalon az ominózus kézzel készített, bőrkötéses könyv hevert, az utolsó oldalán kinyitva, mellette az a levél, amit Jimin akármikor felismert volna.

- Akkora szemét vagy - bújt azonnal a másik vállába, mikor megérezte Jimin karjait maga körül. Az ismerős kölni és virágbolti illat, ami a fiatalabbat jellemezte, rögtön megcsapta az orrát, ettől pedig csak még több könnye hullott.

- Miért vagyok szemét? - búgta a pityergő fülébe, közben cirógatva a széles hátat, hátha kicsit megnyugtathatja párját, kit erősen elragadtak az érzelmek.

- Mert ide adtál nekem tizennégy évnyi levélhalmot, amikben arról írtál mennyire szeretsz engem - ütötte meg gyengéden Jimin mellkasát. - Mégis milyen évfordulós ajándék ez?

- És még nem is láttad a második felét - mormogta maga elé a szőke hajú.

- Tessék?

- Semmi, semmi - ölelte szorosabban az idősebbet. - Annyira rosszul érzem most magam, amiért megríkattalak.

- Ne érezd rosszul magad, csodálatos az ajándékod.

- Most egyáltalán nem merem oda adni a másikat, mert félek, még jobban elsírod magad.

- Férfi vagyok, kibírom - távolodott el a kényelmes mellkastól, a maradék könnyeket is eldörzsölve. - Ne most hátrálj meg!

- Jól van, szerelmem - fűzte össze kezeit Seokjinével, majd végig csókolgatta párja bütykeit. Mély levegőt véve kezdett mondandójába, de látszott rajta, mennyire ideges. - Már leírtam a levélben, de nagyon hálás vagyok ezért a tíz évért, amióta együtt vagyunk. És azért a tizennégy évért, amióta ismerlek. Nagyon szeretlek téged - bicsaklott meg a hangja, Seokjin pedig észrevett egy kósza könnycseppet, amit le is törölt hüvelykujjával Jimin arcáról. - Szerettem volna, ha a tízedik évfordulónk különleges lesz, ráadásul korábban is sokat gondolkoztam ezen az egészen. Meghatározó döntésről van szó, ehhez pedig az kellett, hogy ezt a tizennégy évet lezárjam valahogy. Szóval itt volt az ideje a levelek átadásának - mosolygott szelíden az idősebbre, ki viszonozta a gesztust. - Sajnálom, hogy több mint tíz évet késtem velük.

Jimin nagyon nehezen találta tovább a megfelelő szavakat, így azt érezte, itt az ideje az utolsó ajándékának. Szerencsére még az előszobában elrejtette zsebébe a kis bársonydobozkát, amit most elő is húzott, Seokjin elé tartva. A másik csak döbbenten bámulta a kis kék tárgyat, amikor pedig Jimin felnyitotta azt aprócska ujjaival, meglátta a benne rejlő gyűrűt.

Akár a kagylóban lévő igazgyöngy, úgy ragyogott az ezüst gyűrű a bársonydobozban. A mai nap folyamán másodjára lepték el könnyek az idősebb arcát örömében, ezúttal pedig Jimin szeméből is potyogtak az apró sós cseppek.

- El sem tudok képzelni egy olyan életet, amiben nem tudhatlak magam mellett - simogatta meg Seokjin kézfejét, amit továbbra is fogott, míg a gyűrűt tartó keze enyhén megremegett, mikor mélyen magába szívta a levegőt. - Sokat gondolkoztam ezen, de mostanra bizonyossá vált számomra, hogy te vagy a legfontosabb számomra és tényleg szeretném ezt a nagy lépést megtenni.

- Jézusom, Jimin!

- Kim Seokjin, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz? - tette fel végül a kérdést Jimin, amire Seokjin azonnal hevesen bólogatni kezdett.

- Igen, igen, hozzád megyek - törölgette szemeit, közben azt nézve, ahogy szerelme remegő kezekkel szedi ki a karikagyűrűt, amit aztán az ujjára húzott. Tökéletesen illet rá, mintha mindig is oda szánták. Jimin meghatódottan és örömittasan nézte a gyűrűvel díszített kezet, amire csókot lehelt, mielőtt magához ölelte az idősebbet. - El sem hiszem, hogy megkérted a kezem.

- Még én se, hogy igent mondtál - jegyezte meg viccesen Jimin, mire az idősebb megint óvatosan a mellkasára csapott.

- Így most az én ajándékom nem is olyan remek, mint hittem, hogy az lesz.

- Ne mondj ilyet - simogatta meg az arcát, majd egy újabb csókkal jutalmazta vőlegényét. Elképesztő volt, hogy most már a vőlegényének nevezhette. - Mi volt a meglepetés?

- Két jegy Japánba. Konkrét helyszínekben nem gondolkodtam, de egy hetes utazást terveztem volna a nyárra. Se munka, se semmi egyéb, csak mi ketten.

- Nem rossz ötlet! Nászútnak tökéletes.

- Hülye! - csóválta fejét az idősebb, viszont arcáról nem tűnt el a boldog mosoly. - Nagyon, nagyon szeretlek, Park Jimin.

- Én is nagyon, nagyon szeretlek téged, Kim Seokjin.

Vége!
The End!
Ez volt az utolsó fejezet a történetből. Mondhatom, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak 😂
Most már csak az én lezárásom van hátra, de a történetnek ez a vége, amit elképzeltem neki. Nem vagyok benne biztos, hogy jövőhétre hozom az érdekességeket, meg a "köszönetnyilvánításomat", de amint kész leszek vele, majd publikálom és akkor hivatalosan is "Complited" lehet ez a könyvem.
Fogok beszélni arról, hogy milyen más történeteket tervezek és azokkal miként állok jelen pillanatban, de addig nem árulok el semmit.
Köszönöm azoknak akik végig követték a történetet és azoknak is köszönöm, akik majd a jövőben a kész teljes fanficet olvassák végig.
Majd még jelentkezem az én lezárárásommal, addig pedig kitartást mindenkinek ebben az időszakban.