"Azálea"

Az első romantikus szerelem és törékeny szenvedély virága.

„ Kedves Jin-hyung!

Ha úgy vesszük, akkor ez a levél az előzőnek a folytatása lesz. Pár nappal később írom ezt, nem sokkal iskolakezdés előtt, most már nyugodtabban. Ez részben, vagy inkább teljes mértékben édesanyámnak köszönhető.

Nem igen adta fel a kérdezősködést, főleg miután úgy caplattam le másnap a virágboltunkba, mint egy darab rongy, amit a szekrény mögött felejtettek. Pedig mosakodtam és fürödtem, ráadásul, a frissen mosott ruháimból válogattam magamnak öltözéket. Még alapozóval is próbálkoztam.

Ám így sem tudtam elrejteni a béka segge alatt lévő hangulatomat. Minden egyes nap kérdezgetett engem, szinte megállás nélkül.

Így hát elmondtam a szüleimnek mindent. De csak nekik.

Ami aznap este történt. Azokat a dolgokat, melyeket utólag vettem észre a viselkedésemen, mikor a közeledben voltam. A majdnem csókunkat. Hogy talán többet érzek irántad, mint egyszerű barátság, vagy testvéri szeretet.

Persze, ezeken sokat kellett töprengenem, mielőtt a szüleim elé állhattam volna.

A szünet maradék részében az ágyban feküdtem, vagy Taehyunggal lógtam együtt. Persze hozzátok nem mentem el továbbra sem. De arra legalább rájöttem, hogy semmire se emlékeztél aznap estéről, mivel Tae elmondta nekem. Ez legalább megnyugtatott egyelőre. Maradt időm gondolkodni.

Már hallottam az első szerelemről; filmekben, a felnőttektől, könyvekből olvasva, vagy az osztálytársaimtól hallva. Sokaknak már megvolt az úgy nevezett első szerelmük, én pedig azt hittem, ez alapján tudom, milyen lesz átélni.

De hol marad a rózsaszín köd? A sok szívecske? Az ártatlan kis semmiségek? A nevetés? Vagy a boldogság?

Ilyen lenne a valódi szerelem? A nagy első szerelem?

Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen?

Ezek a kérdések jártak folyamatosan a fejemben. A dolgok nem olyanok, mint ahogyan azokat elképzeltem. A valóság fájt, és úgy éreztem, igazságtalan szerepet osztott nekem. Persze, nem voltam túl naiv, mindig tudtam, én magam átélni és mástól hallani teljesen más dolog. Ám ez akkor is fájdalmas volt.

Sokkal fájdalmasabb és szívet tépőbb. Ráadásul, sokáig azt sem tudtam, mi zavart igazán.

Hogy egy férfiba szerettem bele? Hogy pont miattad éreztem azt a mérhetetlen, ismeretlen, újfajta vágyat? Hogy csak utólag gondoltam bele, mit tettem volna?

Akkor sem zavart a dolog, mikor rólad derült ki, hogy vonzódsz a saját nemedhez. Maga a titkolózás zavart, nem a titok tárgya. Ráadásul, ha jobban visszaemlékeztem, soha sem néztem meg lányokat olyan módon, ahogy az osztálytársaim, vagy Taehyung tette sokszor. Azt gondoltam, talán még nem jött el nálam az ideje annak, hogy a szerelmet keressem. Szerettem a virágos boltban dolgozni, tanulni és veletek lógni, más pedig nem is érdekelt.

De az is lehet, ez az egész csak azért történhetett, mert rólad volt szó. Talán kezdettől fogva vonzódtam hozzád, viszont soha sem gondoltam arra, hogy többek voltak az érzéseim irántad. Természetes volt az egész. Te egyszer se lépted át a határt, nekem pedig - azt az estét leszámítva - nem akadt olyan impulzusom, ami miatt megtettem volna az első lépéseket.

Aztán rájöttem. Akkor még nem tudtam igazán, de most rájöttem, mi borított ki a legjobban.

Hyosang.

Mármint nem konkrétan Hyosang, hanem a tény, hogy ő a párod. A tudat, hogy meg akartalak csókolni, de ezt azért nem tehettem meg, mert volt valakid. Ez lehetett az igazi ok. Hiába vagyok beléd szerelmes, ha te már mást szeretsz.

Viszonzatlan szerelem az, ami nekem jutott.

Ezeket mondtam el végül a szüleimnek is egy délután alkalmával. Apán látszott, nem mérges rám, nem ítélt el, meg semmi hasonló. Csak tehetetlenség tükröződött a szemében, mivel nem tudhatta, miként segítsen rajtam. Teljesen új volt neki ez a szituáció. Anyám viszont csak megértően mosolygott rám, mielőtt bejelentette, hogy elkezdi a vacsoránkat.

Azt hittem, ezzel le is zárult az egész. Úgy éreztem, a hatalmas súlyból, ami a vállamat nyomta egy kevés lekerült ez által.

Ám este, mikor épp a leckémet írtam, anya bejött a szobámba. Nem mondott semmit, csak a korábbi megértő mosolyával az arcán tett le az asztalomra egy képet, majd megszorította a vállamat. Anyám nem volt az ilyen helyzetekben beszédes, mivel úgy gondolta, magunknak kell megoldani a problémáinkat. Nála ez volt a bátorítás, ami hatásosnak bizonyult minden helyzetben.

Miután elhagyta a szobát, megnéztem a képet. Az a kép volt, amit te is láthatsz a levelem mellett, mikor ezt elolvasod majd. Nyugodtsággal tölt el, ha csak rá nézek, mert tudom, amit érzek irántad, az nem rossz, vagy helytelen. Csak az első szerelmem.

Ezzel a levéllel és a virág képével szeretném most itt megfogadni neked, hogy nem fogom feladni. Ha te vagy az első szerelmem, akkor te leszel az első szerelmem, ezen pedig nem fogok változtatni. Tisztességesen állok majd hozzád; nem foglak ezzel zargatni és rávenni arra, hogy inkább engem szeress, ne Hyosangot, vagy bárki mást. Ha eljön valaha az ideje, akkor azt akarom, hogy az a te döntésed legyen. Te döntsd el, viszonzod-e az érzéseimet. Te döntsd el, szeretnél-e engem, mint szerelmedet.

Én csak annyit teszek csak, hogy várok. Őrizgetem az irántad való szerelmemet.

- Jimin

2013. augusztus"

Érdekes héten vagyok túl, kezdve azzal, hogy pár tárgyamra már kellett vizsgafeladatokat csinálnom, míg a többihez csak jelentkeznem kellett, illetve most készülni és tanulni rájuk. Emellett pedig lett egy új mániám, ami a maradék időmet is felőli, így éppen hogy nem felejtettem el a mai részt :'D

De itt van és remélem, tetszett nektek.