"Lóhere"

Az igazi szerencsehozó, mely biztosítja a jóllétet és a lelki egyensúlyt.

„ Kedves Jin-hyung!

Közel három hónap kellett hozzá, de Namjoon végre kikerült a képből. Miután azon a délutánon megütöttem, nem várhattam el, hogy egyből meghátráljon, viszont neked mindenképp vissza kellett menned az egyetemre. Nem bírtad elviselni, hogy a félelmeid miatt nem jártál be az óráidra és a szaktársaidtól kérted el a jegyzeteket.

Továbbra is veled együtt tanultam a könyvtárban, amennyiszer és ameddig csak lehetett. Az egyetemen ott voltak az ismerőseid, akik távol tartották Namjoont, ám az első napokban, hetekben állandó jelleggel kereste a lehetőséget, mikor beszélhetett veled. Elégedettséget éreztem, amikor felnézve a jegyzetekből az ő tekintetével találtam szembe magam, mely bizonytalanságot és enyhe ijedtséget tükrözött vissza az irányomba.

Egy idő után nem láttam a könyvtárban ólálkodni, mikor mi oda mentünk. Felülkerekedtem rajta és sikeresen megvédtelek vele szemben.

Ami pedig ennél is boldogabbá tett, hogy sokkal több időt kezdtünk el kettesben eltölteni. Nem csak a könyvtári tanulásokra utalok. Miután a vizsgáidat letudtad közös filmnézéseket tartottunk nálatok, nálunk, vagy épp elmentünk moziba. Hazafele menet szinte mindig bementünk egy kis büfébe, étkezdébe, vagy megálltunk egy utcai árusnál és ott tele ettük magunkat. Vicces, hogy állandóan vitatkoztunk azon, éppen ki fizessen. De természetesen, végül te nyertél a legtöbbször; mivel te vagy az idősebb.

Azt is észrevettem, hogy sokkal többet ölelgetsz és egy-egy hiperaktív pillanatodban, amikor nagyon örülsz valaminek, akkor oda sem figyelve rá, puszit adsz az arcomra, esetleg a homlokomra. Az első pár alkalommal teljesen zavarba hoztak ezek az újonnan jött gesztusaid. Nem mintha az óta változott volna a helyzet, csak próbálom jobban elrejteni az izgalmamat, a zakatoló szívem és az egyre melegebb, paradicsom piros arcomat. Az utolsó dolog a legnehezebb. Mindig meg is kérdezed, hogy jól érzem-e magam, amire igyekszem értelmes választ adni.

Élénken él az emlékezetemben az első olyan alkalom, amikor megpusziltál. És nem a fagyöngyös esetre gondolok. Aznap kellett a japán tanfolyamon egy ellenőrző tesztet írnod, ami miatt nagyon izgultál, mivel az egyetemi vizsgáid miatt keveset tudtál készülni rá. Én tudtam, hogy jól fog sikerülni, de amikor a teljesen hibátlan dolgozatoddal álltál elém, mindketten majd kicsattantunk az örömtől. Megöleltél, ami ekkorra már nem volt szokatlan, de a következő pillanatban megéreztem arcomon az ajkaidat.

Közel egy év után ismét érezhettem, ahogy puha, rózsaszín ajkaid az arcomat érintik. Ráadásul pont ugyanott, ahol azon a bizonyos karácsonyi estén, a fagyöngy alatt. Szerencsémre nem vetted észre, mennyire lefagytam emiatt, mivel túlságosan örültél a sikerednek.

Azóta pedig állandó szokásoddá vált, amivel minden egyes alkalommal sikerült örülten megdobogtatnod a szívemet.

Rózsaszín felhők között érzem magam, ahogy belegondolok, milyen szoros lett a kapcsolatunk. Milyen természetes számodra, hogy megölelsz, hogy csókot nyomsz az arcomra, hogy elsőként engem hívsz fel valamivel, az én véleményemet kéred ki. Boldogság jár át, ahogy magam előtt látom a pár évvel ezelőtti eseményeket és a mostani helyzetet.

Néha nehezen állom meg, hogy ne bontsam ki a neked írt borítékokat, amiket még mindig magamnál őrzök. Mostanra a rosszabbak is csak egyszerű távoli emlékek, amik ugyanolyan fontosak számomra, mint a boldogabbak.

Él bennem a remény, hogy most talán ez az a pillanat, amikor eléd állhatok és szerelmet vallhatok neked. De egyben bizonytalanságot okoz ez a fajta idill. Mert mi lesz akkor, ha a vallomásommal elijesztelek magamtól? Ha te nem fogod viszonozni az érzéseimet és emiatt megromlik a mostanra szorossá vált kapcsolatunk? Ha még mindig csak egy barát, egy „kis testvér" vagyok a számodra?

Azt hiszem, hiába győztem le Namjoont, hiába szép és kellemes most minden, még mindig nincs elég bátorságom a szerelmi vallomáshoz.

Kívánj szerencsét, hogy egyszer végre sikerüljön bevallanom az érzéseimet irántad.

- Jimin

2015. január"

Ezúttal nem késlekedtem, hoztam is az új fejezetet.
Kezdenek alakulni a dolgok, bár Jiminnek még mindig vannak félelmei és akadályai, amiken túl kéne lépnie. De hamarosan oda is elérünk.
Ez a rész most csak egy kisebb átvezető lett, ám remélem, legalább annyira örültök ennek is, mint a központi részeknek.