"Kaktusz"

Egy igazán strapabíró növény, amivel azt üzenem, hogy: "Megküzdök a szerelmedért."

„ Kedves Jin-hyung!

Lehet, hogy nem fogsz örülni annak, amit most írok neked, de engem hatalmas büszkésséggel tölt el, amit tettem. Még mindig érzem, ahogy dagad a mellkasom. Ráadásul, ezt érted tettem, ne felejtsd el!

Ugye, a Namjoonnal történtek után pár napig nálunk töltötted az idődet. Amíg én iskolába mentem, te a virágboltban segítettél a szüleimnek, este pedig az egyetemen kihagyott tananyagot pótoltad, míg én a leckéimmel foglalkoztam. Féltél összetalálkozni Namjoonnal, aggodalmaid pedig nem voltak alaptalanok. Pár szaktársad üzent neked arról, hogy az a semmirekellő a termek előtt várt téged, szünetekben meg rólad kérdezett állandóan. Még Taehyung figyelmeztetése ellenére is befurakodott a házatokba megnézni, ott tartózkodsz-e.

Annyira sajnáltam a legjobb barátomat, amiért fikarcnyi ereje sem volt ellent állni Namjoonnak.

Ma engedve a szorongásodnak és félelmeidnek, leszerveztél Yoongi-hyunggal és Hoseok-hyunggal egy találkozót a város könyvtárában. Az egyetem miatt úgy sem találkoztatok sokat, én pedig tudtam, hogy mellettük semmi bajod nem lesz.

Nyugodtan dolgozhattam a szüleim boltjában, amihez már egy ideje nem lehetett alkalmam. Napközben te megcsináltál mindent, ráadásul, a szüleim jobban pártolták azt, hogy melletted legyek, minthogy a virágokat rendezzem. De azért hiányzott és jó volt újra az illatos üzletben tevékenykedni.

Aztán megszólalt a bejárati csengő. Ki találod, ki volt az? Segítek kicsit.

Namjoon lépett be a virágbolt ajtaján. Színtiszta, tetőtől-talpig fekete bőrszerkós, zselézett hajú valójában. Már abból a pár méter távolságból éreztem, mennyire próbál fenyegető lenni az irányomba.

Félnem kellett volna. De nem tudtam és nem is akartam félni tőle. Csak szánalmat és dühét éreztem.

Az arcomba hajolva mondta nekem azt, hogy hagyjalak békén és engedjelek vissza tanulni. Engedjelek vissza hozzá.

Hogy mert az a kis...

Nem! Tudom. Nem szabad káromkodni előtted, szóval a neked szóló levelemben sem teszem.

Fröcsögte a szavakat. Úgy kezelt, mintha ismét egy kis taknyos lennék, aki bele mert szólni a felnőttek dolgába. Azt mondta, elvettelek tőle. Hogy nem érdemelsz egy olyan nyápict, mint amilyen én vagyok, és csak rossz hatással vagyok rád. Mondandója közben már a munkaruhám gallérját markolászta és éppen csak nem húzott át a pénztáron keresztül.

Kívülről nyugodtnak tűnhettem, de belül folyamatosan pattantak el az idegeim. Minden egyes szó egy újabb ökölcsapás volt az egómnak és az irántad táplált érzéseimnek. Nem mellesleg úgy beszélt rólad, mintegy díjról, egy trófeáról.

"Megértetted, kölyök?"

Kölyök.

Kölyök.

Kölyök.

Az a nyájas lekezelő hangnem, tetejébe még ki is használta a magasságát, hogy fölém tornyosuljon. Úgy engedte el a galléromat, mintha még ő tenne nekem szívességet.

Lassan kerültem meg a pénztárat, míg előtte nem álltam. Farkasszemet néztünk egymással a virágbolt közepén, a néma csendben.

Aztán az öklöm összetalálkozott az arcával, ő pedig a földön fetrengve fájlalta a sértett részt. Alig pár másodperc volt az egész. Legyőzhetetlennek éreztem magam, ahogy adrenalintól túltengve bámultam le rá, erősen zihálva a bennem fortyogó indulatoktól.

Meg sem várva, hogy reagáljon, ezúttal én fogtam bőrdzsekije gallérjára és alig pislogott kettőt, máris a járdán találta magát. Szilárd, mély és elutasítást nem elfogadó volt a hangom, mikor megmondtam neki, szálljon le rólad. Még magamat is megrémisztettem, mennyire félelmetesen hangzott a mondandóm.

Bár még bőven járatta a száját, már csak üres szavakká váltak, ahogy remegő testtel és az arcára szorított kézzel próbált meg feltápászkodni. Ezúttal én voltam az, aki lenézett rá. Nem egy kölyök voltam már, hanem egy férfi, aki megvédte a szerelmét.

Ott és akkor éreztem magam a legerősebbnek.

Tudom, számodra nem ez lett volna a legjobb megoldás, hogy megszabadulj Namjoontól, de ezt nem te tetted. Nekem kellett akkor döntenem és én döntöttem. Nem bántam meg egy percig sem, hogy behúztam neki. Akár többször is megtettem volna, ha biztosan tudom, ezzel biztonságban tudlak majd, távol az ő mérgező és birtokló jelenlététől.

Végre egymagam, a saját kezemmel győztem le az egyik riválisomat.

Ezért nem bánok semmit sem, még ha tudom, neked nehéz is lesz elfogadnod azt, hogy valakit képes voltam így megütni.

Csak azért tettem, hogy megvédjelek. Megvédjem a szerelmemet.

- Jimin

2014. október"

Hát helló, így egy hónap távlatból 😂
Számomra sem volt betervezve egy ekkora szünet és többszőr is megfordult a fejemben, hogy kéne hozni az új fejezetet, de a végén mégis elment a kedvem tőle.
A vizsgák közben ott volt a munka, utána én is rátaláltam egy sorozatra, amibe teljesen beleörültem, részben ez miatt pedig jobban belemélyedtem a digitális rajzolásba, amit eddig csak a borítóim esetében használtam, azt is csak minimális szinten. Most pedig csak akkor hagyom abba a rajzolást, amikpr lemerül a táblagép 😅
Szóval sok dolog volt, ami elvette a kedvemet a történet feltöltésétől, közben pedig arra is rájöttem, hogy az is sokat vesz el a kedvemből, hogy minden feltöltés során a blogra is ki kell raknom mindent, aztán Facebook-on is három helyre kell megosztanom, így végső soron arra jutottam, hogy törlöm a facebook oldalamat (mert feleslegesnek találtam mostanra), a blogra való feltöltést pedig hanyagolom addig, míg nincs kedvem hozzá, vagy legkésőbb, ha vége ennek a történetnek.
Így most csak ide wattpadra töltöm fel a részeket minden vasárnap és csak instára rakok ki értesítést az új fejezetről.
Meglepő, de ez így sokkal több terhet vesz le rólam, még ha csak kis dolgokról van szó 😊
Végső soron pedig csak annyit remélek, tetszett az új fejezet és várjátok a folytatást, mely biztosan jön a következő vasárnap!