Park Jimin sietősen és a rohanásban kipirosodott arccal lépte át szobájának küszöbét. Annyira igyekezett, hogy még a szüleinek is csak hánya- veti módon köszönt a lenti virágos boltban, mikor hazaért. Szokatlan viselkedés volt ez tőle, de az idősebbek vállukat megrándítva gondoltak arra, hogy az alsó középiskolában töltött első napja miatt lett olyan hiperaktív a fiú.

Nem is jártak messze az igazságtól, de mégsem olyan közel, mint hitték.

Jimin még mindig ott szorongatta apró kezecskéjében a kis tanulókártyáit, amiket édesanyja készített számára, hogy memorizálja a virágokat és azok neveit. A legfelső képen egy szépséges boglárka volt látható, melynek tulajdonságait aznap tanulta meg. Könnyen felismerhető növény a gömbölyded formája miatt.

Miután Jimin lepakolta táskáját, egyből a szekrényéhez fordult egy kis kartondobozt fogva magához. Az íróasztalánál pakolt ki mindent, ami a doboz tartalmában volt: borítékok, egyelőre üresen hagyott levelek, gémkapcsok, ragasztó, matricák és pár szépen író toll. Édesanyja ajándékai, melyeket azért szánt fiának, hogyha úgy hozta kedve, írhatott levelet a nagyszüleinek, akik Japánba költöztek alig pár éve.

Jimin azóta sem nyúlt semmihez. De a mai nappal ez is megváltozott.

Mindent szépen kikészített maga elé, utoljára pedig a pakli tanulókártya tetejéről vette le a boglárka fényképét. A levél mellé tökéletesnek találta.

Miután a kezébe vette az egyik tollat, kisebb gondolkozás után végül belekezdett első kézzel írott levelébe.

"Boglárka"

A virág, mely a vonzerőt és a sugárzó bájt képviseli.

„ Amikor édesanyám a kezembe nyomott egy köteg levélírásra való papírt és hozzájuk pár borítékot és jó sok matricát a díszítéshez, még nem sejtettem, hogy valaha is használni fogom majd őket valamire.

Anya azt mondta, írhatok levelet a nagyszüleimnek, így azt el is küldhetjük egészen Japánig. De ekkor csak arra tudtam gondolni, hogy szinte mindennap telefonálnak, vagy videó híváson keresztül beszélnek velünk, így feleslegesnek tartottam az egészet.

Viszont most örülök annak, hogy itt van előttem ez a sok üres papír, amire megírhatom az első találkozásomat veled.

Szóval...

Szia, Seokjin- hyung!

Talán furcsa, hogy nem egyből a köszönéssel kezdtem, mint minden normális levél esetében, de az olyan unalmas lenne, én pedig úgy szeretném ezt a levelet megírni, ahogyan én szeretném.

Mikor ezeket a sorokat írom le, alig pár perce köszöntem el tőletek. Kim Taehyungtól és Kim Seokjintől: az új legjobb barátomtól és az első igazi hyungomtól.

Tudod, általános iskolában nem voltam nagyon barátkozós típus. Volt egy ismeretségi köröm, akikkel játszottam, és akiknek elmentem a születésnapi partijára, de egyiket se mondtam volna legjobb barátomnak. Csak egyszerű barátnak.

Taehyunggal viszont rögtön megtaláltuk a közös hangot. Nem voltam beszédes, viszont Taehyungnak be nem állt a szája; szeretett magáról beszélni és kérdezni rólam mindenfélét. Nekem pedig ez nem volt kényelmetlen. Válaszoltam neki mindig, ahogy pedig kezdtem belelendülni, már magamtól is percekig beszéltem megállás nélkül. Gondolom, neked nem meglepő, ha azt mondom, Taehyung könnyen megtalálja a hangot bárkivel.

Már az első órán késve érkezett be, így csak a mellettem lévő hely maradt szabadon, amit széles mosollyal az arcán foglalt el. A szünetekben mindenkivel beszélt valamennyit, alig pár percet, utána egyből visszajött hozzám és a nap további részében el sem mozdult mellőlem. Kellemesen éreztem magam a társaságában, ami kitartott a nap végéig.

Még rólad is beszélt, igen sokat. Mondta, hogy mennyire menő vagy, mert te már a felső középiskolát kezdted. Bár az nem igazán tetszett neki, hogy az iskolából ma te kísérted volna haza, mivel a szüleitek aggódtak miatta. Azt mondta, őszintén irigy rám, amiért engem a szüleim elengedtek teljesen egyedül.

Pedig én nagyon örültem annak, hogy a végén engem is haza kísértél, Taehyunggal együtt. Annak pedig még jobban, mikor megígértétek, hogy holnap reggel eljöttök elém, hogy együtt menjünk iskolába.

Tudod, az általános iskolában mindenki tudta, hogy a szüleim egy virágboltot vezetnek családi vállalkozásként. Szinte minden ünnepségre, vagy rendezvényre mi vittük a virágokat, akár ajándékba, akár díszítés miatt. De azzal sohasem törődött igazán senki, miért tanulom a virágok neveit és külsejét képekről és kis tanulókártyákról. Nem nagyon érdekelte őket, ha valami izgalmasat tudtam meg egy számomra újonnan megismert növényről. Ezért örültem, amikor a testvéreddel mindketten őszintén kíváncsiak voltatok a kártyáimra és arra, miért tanulgatom a virágokat.

Taehyungnak a szünetekben állandóan mutogattam a különböző képeket és mindig mondtam mellé valami érdekességet, utána pedig ugyanezt játszottam el nálad is addig, míg a virágboltunk elé nem értünk. Vicces volt nézni a döbbent arcotokat, amikor megmondtam, hogy a bolt fölött van a lakásunk.

De semmi sem múlja felül azt a pillanatot, amikor először láttalak meg téged. A bemutatkozás alkalmával azt mondtad, nyugodtan hívjalak hyungnak. Az előtt soha senkit sem szólítottam így, egy-két unokatestvéremet leszámítva.

Oh, amúgy, láttad a képet, amit a levél mellé tettem be? Boglárkának hívják a virágot. Tudod, miért pont ezt választottam a levelem mellé? Ki tudod találni?

Mert amikor először megláttalak, rögtön ez a virág jutott eszembe. Bár az vicces, hogy csak a mai nap folyamán tanultam meg, még reggel.

Mi lett volna, ha ezt a növényt nem ismerem meg addig, amíg találkozunk? Mi jutott volna először eszembe, amikor megláttalak, ha nem a boglárka?

Lehet, nem is találtam volna szavakat rád.

- Park Jimin

2011. szeptember"

Jimin izgatottam kanyarintotta az utolsó betűket a papírra. Egy órája írta a levelet, sokszor megakadva, mert kereste a megfelelő szavakat. De elkészült vele, így a tollat letéve, az anyukájától tanult módszerrel összehajtogatta a papírt, hogy az beférjen majd a borítékba rendesen. Az üzenethez csíptette a boglárka képét, végül pedig így zárta le az egész borítékot, beragasztózva annak száját, hogy biztosan kitartson.

A külső oldalra csak a dátumot és a címzett – Kim Seokjin – nevét írta rá, figyelve az írására. Büszkén nézett munkája gyümölcsére, mielőtt mindent visszapakolt volna a kis kartondobozkába.

🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸

Mostantól kezdve minden héten vasárnap várható az új fejezet.

Instagramon (@jinnie_mini) állandó jelleggel teszek fel frissítéseket az írásaimmal kapcsolatba, illetve erről a történetről is többet tudhattok meg, így érdemes nyomon követnie annak, akit érdekelnek ezek.

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket a történet iránt, ezzel kapcsolatban pedig bármilyen visszajelzésnek örülnék, hiszen hosszú idő után ez az első fanfiction, amit megosztok veletek.

A történetemet ajánlom azoknak, akik minden nap ott voltak velem és végigkísérték azt, ahogy megírtam ezt a történetet:
AllyD97
samsaekgoyangi93
JeonJimin01
KataraOffical
Krisztina22298
semmiremeber