FÖLDPÁRBAJ

Az első "vizsgámnak" november harmincadikán jött el az ideje, amikor is a feladatom az volt, hogy Markot földidomítással győzzem le. De sajnos nem hittem, hogy egyáltalán lenne ellene esélyem.

A párbajunkra a wakandai arénában került sor, ahova mindketten speciális párbaj-felszerelésben érkeztünk.

- Sok szerencsét - fogtunk kezet Markkal.

- Neked is - válaszoltam vissza neki.

Eltávolodtunk egymástól, és egy kürtszóra elkezdődött a párbaj.

Az első csapást Mark mérte rám, ami egy nagyobb kő volt. Ez fejbe talált, és egy másodpercre elvesztettem az egyensúlyomat. De amikor már kiegyenesedtem volna, Mark már indította is a következő támadását, ami egy kinövés volt a földből, és a hátam közepén talált el. Ettől földre estem, de gyorsan felálltam.

- Mi van veled, Emily? - kérdezte Mark.

- Inkább azt figyelném, hogy mi van veled - válaszoltam vissza, és amikor Mark már be akarta volna vetni a következő támadását, akkor én megforfattam alatta a földet, és így a támadása egy üres falnak csapódott.

Kettőt ütöttem Mark felé, mielőtt megfordult volna, de a fiú olyan hirtelen fordult meg, hogy az első ütést ki is tudta védeni. De a másodikat már nem, ami annyira fejbe találta, hogy a védőmaszk lejött az arcáról. Ezzel vége is volt a vizsgámnak, és átmentem.

Felsegítettem Markot, és megkérdeztem:

- Milyen voltam?

- Az elején azt hittem, hogy feladtad, vagy valami - mondta Mark. - Aztán meg nagyon megleptél azzal a trükkel - vallotta be csodálkozva Mark. - Nagyon ügyes voltál!

Megöleltem.

- De te azért jól vagy, ugye? - kérdeztem.

- Persze - legyintett Mark. - Gyere, megünnepeljük, hogy megvan az első vizsgád!