ÁLOM

Lucy és én egy szobát kaptunk. Maga a szoba nem nézett ki rosszul, elég lakályos volt. Volt két ágyunk, két szekrényünk, egy asztalunk, két ablakunk, és még volt egy tévénk is. Szóval elvoltunk. Viszont éjjel nem aludtam jól. 

Álmomban egy másik helyen jártam. Emberek vettek körül, felnőttek és gyerekek egyaránt. Mögöttem egy faház állt, aminek a tetejére egy hatalmas, kék fa hármas volt kirakva. A kép az gyorsan változott, és egy másik helyen tűntem fel. Most is egy ház előtt álltam, de ez már normális kőház volt, amiben emberek lakhattak. A kép ismét változott, és most egy egyiptomi városban jártam. Olyan érzésem volt, mintha a múltban lennék.

Legközelebb egy vízen sikló hajón találtam magam, teljesen éjszaka. Csak egyetlen ember állt kint a hajó orrában, és ő sem vett észre, mert nekem háttal támaszkodott a hajó korlátján. A lánynak hosszú fekete haja volt, ami egészen a derekáig ért, hajában pedig mintha csillagok lettek volna. Hátán, haja alól íj lógott ki, a lány derekára pedig a tegez volt kötve.

- Ki vagy te? - kérdezte hirtelen a lány. Én csak döbbenten álltam. Körülnéztem, hátha valaki máshoz szólt, de nem. Rajta kívül csak én voltam a hajón. - Téged kérdezlek, leány. Ki vagy te?

- Emily Borrow vagyok - válaszoltam remegve. - De hogyan...?

- Sok mindent látok - mondta a lány, és felém fordult. Elővette az íját, és egy nyílhegyet helyezett bele, majd felém célzott. Én automatikusan hátrálni kezdtem. - Még találkozunk.

A lány kilőtte rám a nyilat. Becsuktam a szemem és felsikoltottam, de semmilyen fájdalmat nem éreztem. Aztán, mikor kinyitottam a szemem, ismét azon a helyen találtam magam, ahol az álmom legelején voltam, azelőtt a faház előtt. De most velem szemben egy lány állt. Egy vörös, göndör hajú lány, akin szép vörös ruha volt. Úgy húsz évesnek néztem.

- Emily Borrow - mondta a lány. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ez a lány, és hogy honnan tudja a nevem. És ez megrémisztett.

- Honnan tudod a nevem? - kérdeztem.

- Ne aggódj, nem bántalak - kuncogott a lány. - Viszont nincs sok időnk...

- Miért vagyok itt? - vágtam a szavábba. -...És hol van ez az itt?

- Ez egy tábor, ahol nagyon különleges emberek élnek - magyarázta. - És azért vagy itt, mert a segítségedet kell kérnem.

- Miben kérnéd az én segítségemet?

- Az ember, aki üldöz téged... - mondta. - A Seeker. Meg kell ölnöd.

- Tessék?! De... Én még sosem öltem embert!

- Sajnos elkerülhetetlen, hogy egyikőtök ne haljon meg. Mert vagy te vagy ő, de egyikőtök meghal.

Nem szóltam.

- Tudod, Emily, neked nagyon fontos dolgod lesz az elkövetkezendő időszakban - mondta a lány.

- Igen, ezt már mondták.

- Hadd mutassak valamit! - a lány megfogtam a vállamat és hirtelen egy rántást éreztem. Nem ő rántott meg, hanem... Nem is tudom milyen érzés volt. De amikor pislogtam, akkor már egy másik helyen voltunk.

- Te... Te...

- Én mi? - kérdezte.

Körbenéztem, és rengeteg embert láttam harcolni. De egy harcoló csoport nagyonis felkeltette az érdeklődésemet. Ott sokan harcoltak egyetlen ember ellen, akinek a kezében egy fekete kard volt, ami még lángolt is... de feketén. A fekete kardos pasas ezen kívül tudott tűzgolyókat dobálni, villámot eresztgetni, állattá változni, és amint láttam, magát a földet is irányítja, mint Mark.

Rajta kívül még két srác volt, akiknek különleges képessége volt: az egyik fekete cuccot tudott irányítani, a másik pedig valami fényes anyagot, ahogy én láttam.

Az a srác, aki a fekete anyagot irányította, az egy kis idő után meghalt, és a fekete kardos a másik srácba is belemélyesztette a kardját. Aztán annak a srácnak fényesen kezdett izzani a teste, majd felülről egy fényes cumó csapódott a földbe. A következő pillanatban megint abban a táborban voltam, ahol az előbb.

- Mi... Mi volt ez? - kérdeztem sokkolva.

- Ez az elkerülhetetlen jövő, Emily.

- Az a pasas. Akinél az a fekete kard volt. Az a szellem, akit Thanos rátok küldött?

- Igen.

- De ha tudod, hogy ő volt, akkor miért nem őt támadjátok meg, és ölitek meg?

- Mert még nem jött el az ideje. Még nem készültünk fel arra, hogy kiálljunk Thanos ellen. Ahogy még ti sem. Nektek is még meg van a magatok gondja, nekünk is. Nektek ebben az esetben a Seeker. Nekünk a szellem.

- De Thanos a közös ellenségünk! Ha összefognánk...

- Nagyon jól beszélsz, Emily - mosolyodott el a vörös hajú lány. - De még nincs itt az ideje a találkozásnak. Mint mondtam, megvan a saját bajotok, ahogy nekünk is. És most bocsáss meg, menned kell.

- Nem értem. Akkor most nem itt vagyok veled?

- Most csak álmodsz. Amiben neked kell eldöntened, hogy mi volt igazi és mi hamis.

A lány szeme zölden felizzott, és elsötétült előttem a lány alakja. Az ágyamban ébredtem fel verejtékezve.