Fogalma sem volt miért ennyire ellenséges vele a fiú. Ennyire elszalasztottnak tűnne? Pedig hónapok óta ő volt az első ember, akihez egyáltalán hozzászólt... Nem értette a másik gondolatait, és ez bántotta.

Mire azonban felpillantott, a köpenyesnek már csak hűlt helyét találta maga előtt. Otthagyta egyedül. Taehyungnak összeszorult a szíve és maga sem tudta miért, de nem a fiút hibáztatta. Önmagára volt mérges... Lassan kifújta a levegőt és megpróbált erőt venni magán. Hogyha az eszével gondolkozott, lényegében nem is ismerték egymást. Ma találkoztak először és ő mégis úgy érezte elrontotta a kapcsolatukat... Ami nem is létezett...

- Sajnálom... - suttogta maga elé.

Gyomra, ahogy kimondta a szót, hangosan megkordult. El is feledkezett arról, hogy nála van a kenyér. Reszkető ujjakkal bontotta ki a csomagolást és tört le belőle egy darabot. Ajkaihoz emelte, majd beleharapott. Furcsa volt, szinte zavarta a puha frissesség íze. Miközben nagy nehezen leküzdötte az első falatot, ismét a fiúra gondolt. Nélküle talán éhen halt volna...

Taehyung torkán ott csücsült a gombóc, de bármennyit is nyelt, képtelen volt felszakítani onnan. Nem volt már kedve enni sem. Miközben kisebb erőre kapva ellökte magát a faltól visszacsomagolta az ételt édesanyjának.

- Csak tarts ki egy kicsit, mama...

A fiú arcán halvány mosoly áradt szét, ahogy belépett a pajtába. Tudta, hogy édesanyja nem számít az érkezésére ilyenkor, meg tudta lepni a szerzeménnyel. Igyekezett halkan, óvatosan lépkedni, hátha alszik a nő. Gyanúsan csönd honolt a helyiségben... Taehyung hiába hallgatózott, a saját lélegzetvételén kívül semmilyen nesz nem ütötte meg a fülét. Szíve hangosan kezdett el zakatolni az ijesztőbbnél ijesztőbb gondolatoktól, amelyek fejében átsuhantak. Rettegett attól, ami esetlegesen a szemei elé tárulhatott a következő pillanatban.

- Anya?

Rekedtes, halk hangja szinte belefulladt a némaságba, amely belengte a helyet. Bizonytalanul csengett, akár egy védtelen kisfiúé.

Semmi válasz. Minden jel veszélyre figylemeztette a fiút. Valami nagyon nem volt rendben az egész szituációval. Kénytelen volt szemeivel ellenőrizni a dolgokat.

Egy-két bizonytalan lépés után a friss kenyér halkan puffant a szalmán, a fiú lábai előtt, miközben az néma sikoly kíséretében ajkai elé kapta kezét.

Taehyunggal megfordult a világ. A friss vérfoltoktól, amelyek átáztatták a száraz szénaszálakat olyan hányinger kapta el, hogy az a kevéske ennivaló is, amelyet nemrég letuszkolt a torkán képes lett volna visszakívánkozni gyomrából. Szinte nekiesett a falnak, miközben ujjai görcsösen szorultak a gerenda sötét fájára.

Nem tudta eldönteni, hogy csupán ő képzeli oda magának azt az émelytő dögszagot vagy a förtelmes bűz valóban körbelengi a helyiséget. Mindenesetre fuldokolt tőle... Amúgy is fehér arcából a maradék életszín is elkezdett eltűnni.

Édesanyjának teste azonban nem volt a pajtában, csupán az undorító vörös tócsák mutatták sz útját. A fiú rettegve pásztázó szemei ezen kívül is felfigyeltek valamire. A kapu, amikor bejött...

Nyitva volt.

Taehyung ajkai résnyire nyíltak egymástól, miközben meg-megszakadó mozdulatokkal fejét visszafordította a bejárat felé. Az ő mamája soha, de soha még véletlenül sem hagyná nyitva az öreg zárat. Valaki más is járt itt, ebben egészen biztos volt. Agya szélsebesen futotta át újra és újra a helyzetet, míg végül két lehetőség maradt. Azt, amiben anyukája most, először életében nem zárta volna be a kaput szinte rögtön elvetette. Egy egyszerű, utcai bajkeverő pedig nem figyelve az ilyenekre, nyilvánvalóan visszazárta volna. Ez csak egyet jelenthetett... Egy vérprofival volt dolga... Egy olyannal, akinek feltűnt, hogy mindig zárva van az ajtó és direkt hagyta nyitva. Vagyis ez az egész egy...

- Csapda! Okos fiú...!

Taehyung hatalmas szívdobbanás kíséretében ugrott meg az idegen, nyers beszédre. Tekintete villámgyorsan végigszáguldott a hely minden zegzugán, de nem látott senkit. Fogalma sem volt a hang kilétéről, de már most sejtette, hogy menekülnie kellene előle.

- Itt vagyok... - bökte meg egy ujj a reszkető hátát.

Izmai összerándultak, miközben ösztönösen fordult, szinte ugrott szembe a mögötte állóval. Azonban nem az a látvány fogadta, amire számított. A fiú hatalmas megrökönyödésére alacsonyabb volt, mint ő maga. Hogyha nem hallotta volna a hangját, talán lánynak is nézi.
Íriszei végigsuhantak a köpenyes, csuklyás alakon, majd megakadtak valamin. Az anyagba, amelyet a másik viselt, egy egészen ismerős címert vélt felfedezni beleszőve. Tisztán emlékezett rá, hogy ez díszelegett a megmentőjének vállán is.

- Mit nézel? - a fiú hangja nem volt ijesztő, sőt inkább kíváncsinak hatott.

Taehyung az ő arcát sem láthatta, így nem tudta pontosan megállapítani, de úgy érezte mosolyog miközben beszél hozzá. Teljesen meg is feledkezett arról, hogy válaszoljon...

- Csak nem azon gondolkozol, mit csináltam anyáddal?

Az iménti kevéske megkönnyebbülés egy pillanat alatt foszlott semmivé és a helyébe az a bizonyos fojtogató rémület költözött.

- T-te... - suttogták a jéghideg ajkak.

Nem sok embernek volt szerencséje hallani hangját, azonban most még saját magát is sikerült meglepnie vele. Halkan beszélt, mégis hangszálai olyan mélyen és ijesztően rezegtek, hogy úgy érezte, legalább feléért egy ordítással.

Taehyung ugyan nem vehette észre, de a másik fiú valóban meghökkent a fenyegető hangsúlytól. Nem számított erre egy ilyen vézna, szerencsétlentől... Hálát adott annak, hogy a csuklya eltakarta megszeppent arckifejezését, ahogy felnézett a kicsivel magasabb fiúra. Azok a szemek... A hideg is végigfutott tőle a hátán. Jól tudta, hogy Taehyung nem láthatott semmit belőle, mégis... A sötét, rémisztően fénytelen tekintet egyenesen az ő íriszeibe fúródott.

Az alacsonyabbik sok mindennel találkozott már élete és küldetése során, azonban ezt a nézést bárhol felismerte volna. A gyűlölettel elárasztott, összeszűkülő pupilla egy vérbeli gyilkoséra emlékeztette...

Ismert valakit, aki hasonlóan tudott nézni.

Percek teltek el és Taehyungon egyre jobban úrrá lett a félelem. Ezen az sem segített, amikor a másik ajkai ijesztő mosolyra húzódtak. Mély rettegés járta át, hogy meg fogják ölni...

- Félsz? - nevetett fel a csuklyás.

Ez nem volt kérdés a sovány fiú részélől. Persze, hiszen egész testében reszketett...

A köpenyes ezen ismét jóízűen kacagott. Látta Taehyungban azt, ami csak a saját fajtájából valókban volt meg. Hatalmas potenciál rejlett benne, csupán az elveszett, gyenge fiúcska mélyen eltemette magában ezt...

- Tudod, mennyire különleges vagy? - kérdezte a reszkető fiatalt.

Nem is számított válaszra tőle, csupán el akarta bizonytalanítani a mostaninál is jobban.

Különleges? Taehyungnak elképzelése sem volt, mit is érthetett a másik ez alatt... Azonban nem volt ideje gondolkozni tovább, a következő pillanatban éles fájdalmat érzett a tarkójában és a világ elsötétedett előtte. Megint egyedül volt a végtelen, kínzó némaságban...

Sziasztok! Itt a hétvége és az új rész is... Szerintem akinek van a telójában autokorrekt az tudja mekkora szívás is jelent ez írás szempontjából. Remélem tetszett a rész... A kis törpe tényleg AZ a kis törpe XD... Kérlek csillagozzatok és kommentben írjátok meg a véleményeteket😊😊✌️

Shiro~chan❄️