Sziasztok! Ezer évnyi kihagyás után megint rávettem magam hogy hozzányúljak ehhez a könyvhöz is. Remélem akik lekezdték azoknak tetszik a folytatás. Az újakat pedig üdvözlöm!

Most ezen fogok többet dolgozni. Így esélyes hogy hetente kerülnek fel hozzá részek. De szerintem már egyre kevesebben hisztek az ilyen ígéreteimben... 

Gomenne érte!!!

-----------------------------

Az akadályversenyen esélyem sem volt kitűnni a tömegből. Azok hárman totál elvonták az Összes figyelmet. De be kell vallanom, hogy meg is érdemelték. Hihetetlen volt a verseny végén az a hármas. Izuku miatt nem egyszer leesett az állam, amikor visszanéztem a felvételeket magunkról. Zseniális ötletei voltak. És egyszer sem használta az erejét! Ez aztán a valami. Úgy legyőzni az osztály két nagyágyúját, hogy csak az eszedet és a rendelkezésedre álló eszközöket használod. Nem semmi az a fiú. Nagyon büszke voltam rá. Még akkor is ha onnantól meglapozott figyelmet kapott. De a bátyámat és Shoto-t sem kellett félteni. Az akadályversen másik két dobogójára ők állhattak fel. Megmutatták hogy nem véletlenül ők a a legerősebbek közöttünk (legalább is egyelőre...). Nem csoda hogy utána is őket figyelték a lelátókról. Biztosra veszem, hogy több ügynökség is megjegyezte őket magának. Már csak ennyi alapján is.

De azért be kell vallanom kicsit féltékeny, vagyok rájuk. hiába mutattam meg a robotok leverésénél, hogy milyen erős lángjaim vannak. Present Mic éppen csak el tudott ámulni rajta. Bár valóban lenyűgöző pillanat volt. De csak fél percig tartott ez a hirtelen hírnevem. Ugyanis 30 másodperccel azután hogy azt az óriási robotot a lángok martalékává tettem Katsuki egyszerűen átugrott felettük és a robbanásaival elvette a lehetőséget tőlem...

Lehet, hogy a versenyben nem voltak szabályok. És tényleg csak a győzelemre kellett törekedni... De szerintem meg fogom verni a tesómat, ha hazaértünk. Bár szinte biztosan csak annyit mondana erre a problémámra, hogy:

- Hooo... te is ott voltál akkor? Észre sem vettelek...

Na ezért fogom inkább kinyiffantani! Tényleg nem szoktam ennyire agresszív lenni... De ez a hólyag kihozza belőlem a legrosszabbat... És nem kellene felvennem azokat, amiket fejemhez, vág... De némelyik tényleg nagyon rosszul esik. Amit aznap reggel mondott is gonoszság volt! Még hogy csak azért áll szóba velem valaki, mert fel akar szedni... Néha olyan bukó tud lenni. És ehhez jön, hogy teljesen lenéz. Mintha nem lennék képes semmire sem...

Ahogy megint magam elé képzeltem reggeli jelenetet. Megint láttam a szemeim előtt azt, ahogy a felemáshajú fiún végigszalad egy halvány piros sáv. Ez ismét megdobbantott bennem valamit. A tömegben megkerestem őt a szememmel, de nem mentem oda hozzá. Onnan a több tucat ember közül figyeltem, ahogy végigméri a társaságot. Felmérte, hogy kik lesznek az ellenfelei a következő selejtezőben. Ezt kellett volna tennem nekem is. De valamiért nem bírtam másra figyelni.

- „Lehet, hogy Shoto akkor tényleg elpirult? Azért amit a bátyám mondott? Vagy miért? És utána az a közvetlensége. Olyan közel hajolt hozzám. Teljesen zavarba hozott. Miért? Nem hiszem, hogy csak azért, mert el akarta terelni az idegességemet? Hát az sikerült neki!"

És úgy átlagban minden figyelmemet is elterelte a fesztiválról. Mire eddig eljutottam a gondolataimmal már éreztem, hogy kicsit melegebb lett a levegő. És akkor az, akit már percek óta figyeltem felém fordult. Meglepte, hogy nézem őt. De még akkor sem tudtam elkapni róla a tekintetemet. És hogy ne legyen túl kínos a helyzet mosolyogni kezdtem és integettem neki egy kicsit. És akkor Todoroki Shoto tényleg elpirult! Látványosan pirosabb lett az arca! Elkapta a tekintetét. Majd a tarkóját vakarva nézett megint vissza rám és intett nekem. De ettől csak még inkább olyan színű lett az arca, hogy fel sem tűnt, hogy van egy sebhelye. Beleolvadt az arának színébe. Ettől viszont már és is hasonlóan reagáltam. Nagyon forró lett mindenem. Sosem volt ilyenben részem és nem tudtam hogyan kezelhetném.

Shoto-nak valaki szólt így megszakadt köztünk a szemkontaktus. De még láttam, hogy még a füle is piros. Tulajdonképpen aranyos volt az, ahogyan viselkedett. De nem tudtam miért? Bár beindultak a vészjelzők a fejemben, hogy:

- HÉÉÉÉ hülye tyúk! Lehet, hogy tetszel neki!!!!

De erre egyszerűen nem akartam figyelni! Nem, csak azért mert most a megmérettetésre kellett koncentrálnom és nem férhetett bele másik érzelem csak a küzdőszellem és a győzni akarás. Illetve azért sem mert nem fogtam fel.

- „Nem lehet az igaz! De ma már másodjára pirult el miattam! Biztosan nem tetszek neki! Mi van, ha mégis? Elvégre csak velem beszélget!"

- Ai jól vagy? – érintette meg a vállamat Mina.

- ÁÁÁ!

Ciki nem ciki megijedtem. Annyira benne voltam a gondolataimban, hogy egyszerűen nem vettem észre a közeledtét. Nem javított a helyzetemen hogy tök sokan voltak körülöttünk. És a legjobb része az egésznek hogy olyan piros volt a fejem mindehhez, mint egy érett alma. Joggal nézett mindenki komplett idiótának. És égettem le magamat teljesen. Amikor realizáltam a helyzetet legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Vagy legalább is szerettem volna akkor abban a pillanatban egy másik kislány lenni egy másik városban egy másik kontinensen...

De ez nem következhetett be... Így maradtam ebben a helyzetben. Ezen kellett valahogyan változtatnom. És ha lehet nem kellett volna rontanom... Bár kicsi volt az esélye, hogy javítani tudnék rajta.

- Neked meg mi bajod van? – nevetett ki a barátném jókedvűen, neki egyértelműen tetszett, hogy ilyen kínos szituba löktem saját magamat.

- Me-megijesztettél! – vallottam be – Szerinted mégis miért sikítanék? BAKA!!!!

Elkezdtem ütögetni a vállát, mert tényleg gonosz volt, hogy így rám ijesztett. Ő meg csak tovább nevetett. Már a hasát fogta. Bár biztosan röhejesen néztünk ki. De ennek ellenére azok a kik mellettünk voltak már nem gondolták, hogy nincs ki mind a 4 kerekem...

- De most őszintén... - törölt ki egy könnycseppet a szeméből, miután képes volt abbahagyni a kacagást. – Miért voltál annyira piros az előbb?

- Csak kicsit zavarban voltam!

- Miért?

- Mert megláttam a nézők között Ryukyu-t is... Az a nő annyira menő. Egy igazi sárkány. És az hogy ő is nézni fog... Kicsit belepirultam...

- Jaaaa, csak ennyi? ... - kicsit mintha csalódott lett volna – Azt hittem legalább egy fiú van a dologban...

- Nem lehet mindig mindenben az... És neked is inkább a következő selejtezőre kellene koncentrálnod! Nem pedig arra, hogy engem ijesztgess!

- Igaz... De hidd el, hogy nem volt szándékos!

Hatalmas kő esett le a mellkasomról, amikor végre leszállt a témáról. Az, amit mondtam végül is nem volt hazugság. Csak annyit nem mondtam meg neki hogy ez még akkor történ mikor először besétáltunk ide.

[Írói közlemény: Innentől kezdve egyre inkább el fog térni a cselekmény az animétől. Bár most még csak kis mértékben. De később jelentősen is. Itt még csupán annyiban, hogy Ai Tokoyami helyét veszi át, és máshogyan lesznek a 1v1-es csaták... Gondoltam előre szólok a változás miatt. Ne lepjen meg nagyon senkit. Köszi!]

A második versenyszámban végre lehetőségem volt csillogtatni a tudásomat. Azért figyeltem, hogy csak olyan lángokat idézzek elő, amelyek nem okoznak a többieknek olyan súlyos sérüléseket, mint amilyenekkel a gonosztevőket kellett kórházba vinni annak idején. Amióta az megtörtént egyre jobban felfedezem a képességemet. De szerintem még így is rengeteg dolog bujkál előlem... Ami fura mert elvileg az én erőm... akkor nekem kellene a legjobban tudni, hogy mire használhatom... De a lényeg hogy már jobban uralom, mint akkor. És nem fog előfordulni, hogy ennyire elszabaduljon. És felfedeztem még egy tulajdonságát. De ez még legyen meglepetés. Nem szeretném majd csak akkor felfedni, ha kijutottam a döntőbe. De ha most is nehéz helyzetbe kerülünk, akkor kénytelen leszek elővenni ezt. Mint a nagyágyút...

Hála a lelkes kommentálásnak Present Mic sensei jóvoltából hamar én is a figyelem központjába kerültem a fiúk mellé. Végül is Deku és Uraraka mellé kerültem... Szinte könyörögtek hogy legyek az ő csapatukban... Bár eredetileg Mina-val akartam lenni ő Katsuki-hoz csatlakozott. De annyira ez sem volt baj. Így legalább Izu miatt is sok személlyel küzdhetek meg. Hiszen nálunk van a legnagyobb pontszám.

Hogy idézzem a tanár urat:

- Ez meg hogy lehetséges??? Nem képesek kioltani a lángjait? Miféle képesség ez? És hogy maradt rejtve a bátyja mellett?

- Pont így... Hogy a süni minden figyelmet magának akar... - morogtam az orrom alatt, amíg még egy szalagot levettem egy másik személyről.

Bár tényleg csak nagyon kicsin múlt, hogy benne legyünk a döntőben. Miután Shoto levette Deku fejéről a legnagyobb pontot utána volt a pánik. És addig, amíg a fiú egymás ellen harcoltak ez ütőkártyámmal levettem az egyik, sajnos nem az Izu legtöbb pontot érő fehér szalagot. Odaadtam a többieknek, amiért körbeölelgettek. És kérdezgették, hogy mégis mikor és hogyan csinálta. De még nem akartam elmondani. Ha most megteszem, és esetleg ellenük leszek az egy v egyes csatákban akkor nagy pácban lehetek. Mert már ismernék a titkos képességet.

Ezek után megkaptuk a listát, hogy ki kivel fog majd megküzdeni. És lás csodát az első ellenfelem Yaoyoruzu Momo lesz. Már most pezseg a vérem! Hiszen nem bírom a csajt, és most meg is mutathatom, hogy attól, hogy gazdag család lánya vagy, és jó képességgel születtél attól még nem leszel tökéletes! LE FOGOM GYŐZNI!!!

De előtte kaptunk egy kis szünetet. A többiek, akik kiestek még játszottak valamit. De mi felkészültünk lélekben a csatákra. Ekkor történt az, hogy a folyosókon sétálva belefutottam abba a személybe, akire egyáltalán nem számítottam. Endeavor fordult ki az egyik sarkon. Nyugodtan használhatom a meglepődtem kifejezést... De jobban illet rá az, hogy konkrétan megfagyott a vérem a döbbenettől!

- HOEEEE? – szaladt ki akaratlanul is a torkomon.

- Mi van? – dörgött a hangja végig a folyosón.

- Maga mit keres itt? – az volt a csoda hogy képes voltam A) megszólalni, B) viszonylag tisztelettudóan beszélni

- Semmi közöd hozzá! – förmedt rám, majd ahogy végigmért, mintha megcsillant volna a szemében valami – Te Shoto osztálytársa vagy! A lángokat használó lány! – a hangja meglepett, de nem lenéző volt, amin csak pislogni tudtam, de úgy kellett tennem, mintha nem lennék hót ideges a közelében.

- Maga meg az apja. Mi olyan nagy szám ezen?

- Ezt honnan tudod?

- Shoto mondta. – füllentettem, nem kell megtudnia, hogy néhány gonosztevő mondta el nekem... azaz egymásnak.

- Milyen kapcsolat van köztetek? - vallató hangon kérdezett.

Szerintem nem tetszett neki hogy a keresztnevén szólítottam a fiút. És az még inkább valószínű, hogy ellenére van, hogy egy hasonló képességeket használó személy, mint a fia, közel került a felemáshajúhoz. Már majdnem visszaszóltam, hogy nem mindegy az magának? Elvégre úgy sincsenek olyan jó apa-fia kapcsolatban. De erre már nem volt lehetőségem. Ugyanis a távolból az emlegetett személy hangját lehetett hallani

- Azonnal takarodj Aina közeléből!

- Shoto? – mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket.

A fiú egy sarokkal távolabb volt, még de felénk rohant. És amint odaért elkapta a karomat és elhúzott a Number 2 hős mellől. Úgy 5-6 méterre állhatott meg velem úgy, hogy ő kettőnk közé állt. És kérte, hogy maradjak mögötte. Védelmezett tőle és ehhez jött, még hogy fogta a kezemet. Nem engedett el, amíg az apjával beszélt. Bár először csak farkasszemet néztek egymással.

- Shoto... - kezdte viszonylag nyugodtan, ami nem volt rá jellemző.

- Mit akarsz Aina-tól?

- Semmit. Feltéve, ha ő sem akar tőled semmit!

- Mi? – szakadt ki belőlem.

- Az a lány csak egy kolonc! Nem engedem, hogy közöd legyen hozzá! A feladatodra koncentrálj! Arra, amiért létrehoztalak!

- Megmondtam, hogy nem vagyok a bábod! Azt teszek, amit akarok! És azzal leszek közelebbi kapcsolatban, akit én választok! Nem te irányítod az életemet! Hanem én!

Ezzel még mindig a kezemet fogva sarkon fordult és én mentem vele. Nem mertem visszanézni az idősebb Todorokira. Mert féltem, hogy így is mindjárt felrobban. Az pedig nem kellett volna most nekünk. De máskor sem.

Csak némán sétáltam Shoto mellett. Figyeltem összekulcsolt ujjainkat. Szorított. Mint aki fél hogy ha elenged eltűnök mellőle. Elkezdtem gondolkodni, mert láttam a mellettem lépkedő is ezt teszi. Furcsa volt, hogy ilyen sokáig fogja a kezemet. De valahogy olyan megnyugtató is volt ezzel együtt.

- „Mégis mi történhetett az előbb? Ez nem egy egyszerű szokványos családi vita volt. Láthatóan megviselte Shoto-t. Endeavor azt mondta... úgy fejezte ki magát, hogy ezért hoztalak létre. Mégis hogyan értette ezt pontosan. 100% hogy ő akar dönteni Shoto helyett. De miért? Nem értem... Mi folyik kettejük között. És ami még fontosabb... Kettesben vagyok vele! Azzal a fiúval, aki már nem először ment meg. Védelmezett! ÉS azt mondta, hogy közelebbi kapcsolatot akar velem... Mert úgy értette nem? Nem tudoooom!"

Kezdtem elveszteni a gondolataim fonalát. Ezért megint ránéztem. A fehér, azaz a jég oldali felén sétáltam. Hideg volt a tenyere. Talán fagyasztott is idegességében. Ilyen közelről és ilyen sokáig figyelve rájöttem valamire.

- „Jóképű..."

Ahogy ez megfogalmazódott bennem mintha megérezte volna, megállt és szemembe nézett. Nem voltam felkészülve erre. Ezért még inkább elpirultam.

- Sh-Shoto?

Átölelt. Nem mondott semmit. Csak erősen magához fogott. És amint feldolgoztam, hogy mi történik megéreztem, hogy reszket. Akkor esett le. Shoto némán sírt, a vállamra hajtva a fejét!

A döbbenet újabb hulláma után úgy éreztem valamit tennem kell. Mondani nem mertem semmit. De cselekednem kellett. Shoto nagy valószínűséggel először mutatta meg ezt a gyenge arcát valakinek. És ez én voltam. Valahogy viszonoznom kellett. Segítenem rajta. Hirtelen, de ugyanakkor logikus és kellemes ötlettől vezetve, én is átkaroltam a hátát. Amire megfeszült egy pillanatra. Majd még inkább szorított. És arcát is beletemette a vállamba. Mint aki a hajam mögött, alatt akart volna elrejtőzni a világ elől.