Csak pár órát kellett várnunk, hogy Thor visszajöjjön. Addig igazi síri hangulat volt. Mondjuk valahol meg is értem, mivel a vereségük hatalmas árát követelt.

Jason, Nyssa és én pedig gyártottuk az elméleteket Thanos-ról, a Végtelen Kövekről és a Káosztárgyakról, amik—higgyétek el—nem annyira érdekesek.

Érdekes inkább az volt, ahogy Thor a Bifröszttel megérkezett. És magával hozott két főt. Egy férfit és egy...kék bőrű kiborg, kopasz nőt.

– Tony... – ugrott a férfihoz Steve. Megfogta a karját, mert majdnem elesett. Nem nézett ki valami jól. Nagyon sovány volt.

– Thanos legyőzött... – mondta halovány hangon.

– Engem is.

Tony megállt és Steve-re nézett.

– Meghalt a kölyök... – eresztett el pár könnycseppet.

Ekkor egy nő rohant ki az egyik épületből és átölelte, majd arcon csókolta Tonyt.

Mordály mindeközben a kopasz kiborg-nőhöz ment és megölelte...pontosabban csak a lábát, mert hát nem igazán ért fel magasabbra.

Bementünk abba az épületbe, ahonnan kijöttünk. Tonyra infúziót kötöttek, majd mindenki leült a legnagyobb asztal köré. Jason, Nyssa és én álltunk.

– Ti kik vagytok? – kérdezte tőlünk Tony. Bemutatkoztunk és elmondtuk neki is, hogy egy másik univerzumból származunk. Nyssát leszámítva. De persze ő sem hitte el elsőre. De rögtön el is tért a témától. – Meg kell bosszulnunk!

– És mégis hogy csináljuk? – kérdezte Rhody. – Egyszerűen csak eltűnt. Átment egy portálon. Akárhol lehet! Még akár másik univerzumokban is, ha igaz, amit a lány mond.

– Nem tudjuk bemérni a portált, hogy hova érkezett? – kérdezte Steve.

– Még ne...

Ekkor elővettem a szerkezetet, amivel Leo bemérte Anna utolsó portál-nyitását.

– Honnan...? – kezdte Jason, de elakadt a szava.

– Kíváncsi lennék, hogy Leo mennyire fog haragudni – mondtam.

– Mi az? – kérdezte Steve.

– Ezzel képes vagyok bemérni az interuniverzális hatásokat – mondtam. – Vagy valami olyasmi. A lényeg, hogy a portálok helyzetét meg tudom határozni, ha másik univerzumba történt az utazás.

Megnyomtam rajta azokat a gombokat, amiket Leo is nyomott—emlékezetből volt, nem fikázni, hogy nem tudom!—, és a szerkezet működni kezdett, majd kiírt egy számot. De ezúttal egy betű is volt előtte.

– S1639? – kérdezte Jason. – Biztos, hogy nem romlott el?

– Nekem ismerős ez a szám – mondtam. Visszaemlékeztem, hogy mit mondott Leo, melyik világban vannak Percyék. És ez volt az a szám. De az S betű nem volt akkor előtte.

– Nekem is, de mi az az S? – kérdezte ismét Jason.

– Tehát nem működik – mondta Tony. – Tudtam, hogy nem igaz a többi univerzumotok!

– Be tudjuk bizonyítani! – csattant fel Jason.

– Mégis hogyan?

– Kell hozzá egy Káosztárgy!

– Egy mi?!

– Ami valószínűleg az én pajzsom – mondta Steve. – Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de lehet, hogy van egy esélyünk visszafordítani a dolgot. Éljünk vele!

– Igen, őrültségnek hangzik! – csattant fel Tony. Felállt és letépte magáról az infúziót. – De nem olyan őrültség, mint bízni benned, Rogers! Nem bízom benned! – Letépett a mellkasáról egy fém cuccot, ami majdnem teljes egészében világított. Steve kezébe nyomta. – De tessék! Itt van a páncélom! Vedd fel! A pajzsod az otthonomban van! Menj el érte! Aztán keressétek meg Thanost! És bújj el! Mert ellene nincs esély!

Tony térdre rogyott. Mindenki utána kapott, de ő felrakta a kezét, hogy jól van, de aztán elvesztette az eszméletét. Rhody és Bruce felemelték és bevitték az egyik szobába. Steve pedig a kezében lévő szerkezetre bámult.

Itt van a páncélom – csengett a fülemben, amit Tony mondott. Páncélom...

Tudom, lehetetlennek tűnik, de mi van akkor, ha nemcsak egy, de két Káosztárgy is van ebben a világban?

Jason-re néztem. Ő is azt a valamit nézte Steve kezében. Lehet, hogy ő is arra gondolt, amire én?

– Ez mi? – lépett oda hirtelen Steve-hez. Egyből tudtam, hogy érzi, hogy az egy Káosztárgy.

– A Vasember-páncél – mondta. – Miért?

– Mert ez is egy Káosztárgy – vette gyorsra a figurát.

– Hogy mi? Tony csinált volna egy Káosztárgyat? – kérdezte Bruce.

– Nem egészen – világosodtam meg. – Mi van, ha az anyag a különleges, amiből a Káosztárgyakat készítették, és nem maga a Káosztárgy?

– A lényeg egy és ugyanaz! – mondta Jason. – Van itt két Káosztárgy is. Ezekkel eljuthatunk Thanos-hoz, ha másik világban van.

– Egy nem elég hozzá? – kérdezte Steve.

– De, elég lenne – mondtam. – Viszont nem hinném, hogy ahhoz, hogy legyőzzük, elég. Nem tudom mire képes az a hat világító nyúlszar szemtől szemben, ezért ha lehet, akkor mindent, amit tudunk, vigyünk.

– Akkor a pajzsod Tony otthonában van? – kérdezte Jason Steve-t.

– Úgy tűnik – vont vállat a férfi. – Odaviszlek titeket.

Steve után kimentünk a bázisról, majd beszálltunk egy szürke Audiba. Steve elindult a kocsival.

Jó fél óra kocsikázás után megérkeztünk egy kis faházhoz. Hatalmas erdős rész és egy tó volt a ház mellett.

Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a ház ajtaja felé. Viszont akkor vettük észre, hogy az ajtó nyitva volt.

Egymásra néztünk.

Ökölbe szorítottam a jobb kezem, majd lángolni kezdett.

– Őh... – kezdte Jason. – Ez nem hinném, hogy jó ötlet...

– Igaz, bocs... – mondtam, és elaludt a tűz az öklömön.

– Nem is mondtad, hogy tudsz ilyet! – csodálkozott Steve.

– Nem kérdezted – vontam meg a vállam.

Jason kivonta a kardját és megindult be a házba, Nyssa és Steve pedig fegyvertelenül követték. Én is a kardomért nyúltam, de az nem volt a helyén. Valószínűleg akkor ejthettem el, amikor Anna átdobott minket az átjárón. És ez gond volt. Na mindegy, azért csak bementem én is.

– Van ötleted, hogy hol keressük? – kérdezte Nyssa Steve-t, de a férfi helyett Jason válaszolt:

– Erre! – mutatta az utat.

Azt eddig is tudtam, hogy Jason érzi a Káosztárgyak közelségét—pontosabban azóta, amióta ezt mondta—, de azt nem gondoltam volna, hogy meg is mutatják neki, hogy hol vannak.

Jason kinyitott egy ajtót, ami a garázsba vezetett minket. A garázs is fából állt, de baromi jól nézett ki. Állt benne egy fekete BMW, aminek a csomagtartójában volt a pajzs. Legalábbis Jason szerint.

Steve kinyitotta a csomagtartót—igen, nyitva volt—, és a pajzs tényleg ott hevert benne.

Steve kivette a pajzsot, majd mondta:

– Menjünk innen!

– Egyet érték – mondta Jason.

Mindkettejüknek olyan sürgetettnek tűnt a hangja. Mintha valami miatt nem éreznék magukat biztonságban. Mintha valami megrémítené őket. És ez engem is megrémisztett.

– Máris mennétek? – kérdezte az ajtóból egy alak. Sötét haja, szellős arca és fekete szettje volt, a szemét pedig nem láttam. De azt igen, hogy vigyorgott, mintha valami csapdába sétáltunk volna. – Hisz még csak most érkeztetek!