1920-as évek

Épp Josephine Baker szólt a hangszórókból,amikor Josemine odaért a bálra. Jótékonysági bál volt az 1920-as évek témájában, így is öltözölött fel. Fekete selyem ceruzaruháját csipke borította, fekete bubi parókájára egy csipkés-flitteres turbánt is viselt. Kiegészítőnek hozta a hosszú szipkás cigarettát, bár csak mint díszlet, mert nem dohányzott.
Egy-két kényszeres üdvözlés után inkább a bárpulthoz ült.
-Jó estét! Martinit kérek tonikkal.
-Jó estét hölgyem! Máris adom.- a bárpultos fiú szemtelenül helyes volt. Túl helyes.
Itt minden a külsőségekről szólt. Hiába adománygyűjtő party, ez inkább csak a szokásos pofavizitről szólt. A férfiak kérkedhettek legújabb bizniszükről, a nők meg a legutóbbi nyaralásról. Felszínes csőcselék. Josemine nem akart közéjük tartozni, de mivel ezekben a körökben jó benyomást kell tennie, kénytelen volt aszisztálni ehhez a színjátékhoz.
-Mint a fekete özvegy, pedig nem is haltam meg.- Csendült fel hirtelen mögötte a jól ismert hang.
-Richard! Ha akartam volna,most már halott lennél. De még van elrendezetlen ügyünk. Csak azt kaptad, amit megérdemeltél.
- Vállalom a tetteinért a felelősséget. Lorna legalább meg tudja adni azt, amit te nem. -mintha egy kést döftek volna Josie szívébe. Nem tudták az orvosok megmondani az okát miért nem esett eddig teherbe. De jobb is így, miután megismerte Richard igazi énjét.