Sziasztok!

Bocsi, hogy mostanában nem voltam aktív, de se időm se ötletem nem volt. :( A rész szerintem nem lett olyan jó, de remélem tetszik!

Marinette szemszöge:

Elmeséltem neki mindent.

-Mari, ez nagy szívás!

-Erre magamtól is rájöttem! Nincs felhasználható ötleted?

-Eltaláltad.

-Akkor keresned kell egy új Katicát! Sajnálom.-szipogtam.

-Meg ne forduljon még egyszer ilyen a fejedbe! Te vagy az én Bogaram!

Zavartan néztem rá, mert lehet, hogy borzasztóan aranyos volt a kis vallomása, dehogy nem sokat segített rajtunk az is biztos.

-Megbeszélem Chloé-val.

-Nem tudod. Olyan féltékeny, hogy nem hallgat a józan észre.-válaszoltam.-És már bizonyára feltöltötte a videót. Mondom az lesz a legjobb, ha visszaadom a talizmánt.

-Én is visszaadom, ha te is! Nélküled mit ér Párizst védelmezni?

-De az emberek... Ki segít rajtuk, ha nem mi?

-Pont ez az! Marinette, Halálfej így is úgy is megtudja a kilétünket egyszer, és ha nincs erőd, mivel véded meg magadat? Elkap és zsarolni fog engem, a várost, mindenkit! És abba beleőrülnék!

-Adrien...

-Chloé nem tudja mivel játszik!

-Persze, hogy nem! Hű marad a személyiségéhez! De igazad van. Meg kell próbálni tárgyalni vele.

Elmentünk Chloé-hoz, aki úgy tűnt megértette a dolog súlyát, de már késő volt. A videó a neten landolt és mi semmit nem tehettünk ellene.

-Basszus, jól megcsináltad, te liba!-ordította le Macska vagyis Adrien a lány fejét.

-Sa-sajnálom!

-Nem érdelek a sajnálkodásod! Fordulj fel, hogy  fájdalmat okoztál az én Bogárkámnak!

-Adrien, csillapodj!-nyugtatgattam kevés sikerrel.

-Menjünk! Gyere, Mari!

-Oké...

Tudtam, hogy oda kell állnom a szüleim elé, és megmagyarázni lényegében mindent. Elköszöntem  Adrien-től és beléptem a házunkba.

-Anya, apa megjöttem!

-Marinette! Végre, hogy itthon vagy! El kell pár dolgot mesélned, Kisasszony!

-Tudom. Hol is kezdjem!

-Mondjuk az elején!

-Minden azon a bizonyos szeptember 1-jén kezdődött, amikor megjelent Kőszív, az akumatizált emberek és Halálfej... ...Óvatlan voltam, Chloé meglátott és feltette a videót az internetre puszta féltékenységből. Sajnálom, hogy titkolnom kellett a hollétemet, ezáltal hazudnom is muszáj volt és ezt senki nem tudhatta volna meg...

-Azért aludtál el mindennap, késtél el mindenhonnan, mert te vagy Katica, Párizs hőse? Ne viccelj azzal, hogy sajnálkozol! Büszkék vagyunk rád apáddal!-fakadt sírva anya.

-Köszönöm!-mondtam és az én szememben is könnyek gyűltek.