Csak vártam, és vártam... Közben a szemem sarkában lévő könnycseppek égtek a hideg februári szélben.
-Nem jön, igaz?-kérdeztem magamtól.-Már húsz perce itt állok. Felültetett volna? Biztos, hogy nem, de akkor hol van?
Teljesen átfagytam. Érzem, a hasamban lévő lepkék hadát. Szomorú voltam. Így becsapni? Mégis mi oka volt rá?
Ha elfogadta a randit, akkor miért nem jön el?
Ezek a kérdések cikáztak a fejemben. Végül csak belerúgtam egy kőbe és leültem a hóba. Halkan pityeregtem, de nem mentem haza. A szívem mélyén még reménykedtem, hogy eljön.
-Marinette?- Tikki reppent ki a táskámból. -Ne sírj!
-Már hogyne sírnék.- zokogtam. -Adrien felültetett!
-Ne is foglalkozz vele!-nyugtatgatott.
Ekkor érkezett egy sms. Na kitől? Hát persze, hogy Adrien-től!
-Bocsánat, hogy nem megyek el a randira. De én mást szeretek. Csak nem akartalak az egész osztály előtt visszautasítani. Ne haragudj!
Ránéztem a telefonra. Még egyszer. De az agyam nem fogta fel. Csak a szívem, amely épp most tört milliónyi darabra.
-Mari, haza kéne menni...
-Nem érdekel az se Tikki, ha idefagyok. Ami már megtörtént.
-Változz Katicává! Ülj fel egy tetőre és gondolkodj! Jobb is ha nem zavarlak. Csak ígérj meg valamit! Ne engedd, hogy a fájdalmad győzzön és megszálljon egy akuma!
-Re-rendben. Tikki, pöttyöket fel!
Már Katicaként álltam ott. Fogtam a jojóm és elsuhantam. A kedvem rossz volt. Egy tetőn helyet foglalva gondolkodtam, ahogy azt Tikki javasolta. Már nem tudtam sírni, de nem is akartam. Az emberek igen csodálkoznának, ha a város egyik hősét kisírt szemmel látnák.
-Üdvözöllek, Bogaram!-szólalt meg valaki mögülem.
Édes Istenem, ez csak egy ember lehet! De hozzá most nagyon nincs kedvem.
-Tűnj el, Macska!

Adrien/Macska szemszöge:
-Üzenetét elküldtük!
-Jaj Plagg, Marinette nagyon szomorú lesz! De tudnia kell az igazat! Én Katicát szeretem, és nem őt.
-Kölyök, mondtam én, hogy a sajt a legjobb választás. Az nem okoz neked lelkiismeret furdalást!
-Csak a sajt baromi büdös!
-Kinek így, kinek úgy. Rómeó, ott a te Júliád!- Plagg egy háztetőre mutatott, ahol ugyancsak ott ült az én Katicám. Jó nem az enyém, de értitek.
-Menjünk oda hozzá! Plagg, karmokat ki!
Pillanatokkal később már ott voltam a Bogaram mögött.
-Üdvözöllek, Bogárkám!
-Tűnj el, Macska!
-Mi történt? Te sírtál?
-Mi??? Nem! Vagyis igen, de az most mindegy. Csak egyedül akarok lenni.
Közelebb húzódtam hozzá. Láttam a kisírt szemeit, a szomorú mosolyát, és azt, hogy a könnyei ráfagytak a hidegben az arcára.
-Mondd el, hogy mi történt!-kérleltem.
-Békén hagysz, ha elmondom?
-Nem, de attól tudnom kell, hogy ki tette ezt veled!
-Jó. A srác, akit szerettem, összetörte a szívemet.
-Volt eddig vetélytársam? Hümm... Jó tudni!-
elkezdett nevetni. Ez nem gúnyos, vagy szarkasztikus, esetleg szomorkás, hanem tiszta, boldog nevetés volt. -Örülök, hogy mosolyt csalhattam az arcodra!
-Jaj Macska, erre most igazán szükségem volt! Köszönöm!-megölelt. Miután elhúzódott, még nyomott az orromra egy puszit. Fülig elvörösödtem.
-Nicsak, elpirult a cica!
-Öhmm... Igen, akarom mondani nem!
-Nem kell titkolnod. Régóta tudom.
-Mióta? Nem hiszem, hogy beszéltem volna róla...
-Az Álnok Ámorral történt küzdelem óta sejtem.
-?-nem értettem semmit.
-Hát átváltoztál a csatlósává és én megcsókoltalak... De csak így törhettem meg az átkot!
-Szerinted bánom, hogy életem első csókját tőled kaptam? Az viszont kár, hogy nem emlékszem rá.-kaján vigyor ült ki az arcomra.
Ekkor Katica olyat tett, amire nagyon nem számítottam. Megcsókolt!!!
-Megérdemled! Visszahoztad az életkedvem!
-Kö-köszönöm!
-Nincs mit! De most mennem kell. A szüleim már biztosan aggódnak!
-Ohh...
-Megismételhetnénk?
-Persze! Érted bármit, Bogaram!
-Akkor jó. Holnap itt ugyanekkor?
-Nekem megfelel.
-Szia Macska!
-Szia.-még sokáig néztem a távolodó alakját.-Viszlát Katica! Ideje lenne hazamenni! 
Amikor hazaértem, fáradtan dőltem az ágyba.
-Plagg, én úgy szeretem őt!