Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, de mielőtt belevágnánk, szeretném megköszönni, hogy két fejezet után máris 150+ megtekintés van a történeten. Igen, a többi fanfictionöm több ezres olvasottságú (ami szintén hatalmas szó és nagyon köszönöm!), de ilyen gyorsan a 100+ megtekintés még soha nem jött össze!
Szóval köszönöm, hogy itt vagytok és olvassátok a történetemet.
Jó olvasást kívánok, és várom a kommenteket, véleményeket szeretettel.
[Milyennek látjátok eddig Tom Denemet? Ne feledjétek, ő az egyik leghatalmasabb sötét mágus, Lord Voldemort ;-)]

Love ya :*

- A maszk alatt nem csak egy ember van, a maszk alatt egy eszme rejlik - suttogta misztikusan a fülembe, én pedig egyszerre borzongtam meg vonzása miatt és a felismerés miatt, hogy valami egészen más, sokkal komolyabb és nagyobb dolog lapulhat meg a háttérben, amit ez a fiatal férfi rejt.
- Ez nem válasz a kérdésre - feleltem elhúzódva, hogy szemeibe nézhessek. - Ügyesen terel, Mr. Denem, én viszont egy szemfüles nő vagyok, így nem térhet ki a kérdéseim elől. Ha én is válaszoltam, ön is tegye meg.
- Nos, kisasszony, ha ennyire kíváncsi - kezdte, s szája mindentudó, komisz mosolyra húzódott, mintha valami nagy titok részese lenne és most venné fontolóra, hogy beavasson-e. - Mint mondtam legutóbb a Foltozott Üstben is, felmondtam munkahelyemen. Most saját magamnak dolgozom, és a varázsvilágnak.
- A varázsvilágnak? - fegyelmeznem kellett magamat, nehogy felnevessek.
- Így van - biccentett. Bár tudtam, hogy látja rajtam a kétkedést, lelkesedése és mosolya mégsem lankadt. Eközben új dal indult, s mi tovább táncolunk. Tom Denemmel a tánc olyan volt, mint egy jóleső kávézás egy régi baráttal. Pezsdítő, érdekfeszítő, mégis olyan természetesnek hatott. - Tudja, Ms. Rubenhouse, mindig van valami, amin javítani lehet, és az olyanok, akik törődnek a világgal, mindent megtesznek azért, hogy ez a pozitív irányú változás bekövetkezhessen.
- És maga is egy ilyen ember, nemigaz, Mr. Denem? - somolyogtam, s kezdtem úgy érezni, hogy kezdem kiismerni a férfit, pedig valójában semmit nem tudtam róla.
- Talán - döntötte oldalra fejét, de kicsit sem tűnt bizonytalannak.
- És azért van itt, hogy támogatókat szerezzen - Nem kérdés volt, hanem kijelentés.
- Valójában csak egyetlen egy varázsló miatt érkeztem, de kezdem úgy érezni, hogy jóval többel távozom a tervezettnél - mosolya mézes-mázos volt.

Az utalása túl egyértelműen rám vonatkozott. Mielőtt azonban felelhettem volna, a második dal is véget ért, ám ezúttal nem kezdtünk újabb táncba, csak fejet hajtott, ajkaihoz emelte kezemet és apró köszönőcsókot lehelt rá, s ott hagyott. Zavartan léptem vissza a falhoz, a táncparkett széléhez, de tekintetemmel nem eresztettem Denemet. Határozott, célirányos léptekkel szelte át a termet, majd illedelmesen leszólított egy fiatal férfit. Az ismeretlen megjelenése túlontúl elegáns volt, s szinte lenézőn tekintett végig a bálozó sokaságon, mintha ő tenne szívességet nekünk azzal, hogy itt van. Apró copfos, szőke hajú férfi - szinte még csak fiú - volt, aki túlságosan távol állt tőlem fizikailag is és társadalmilag is. Nem tudtam elképzelni, hogy Denem - eddig ismeretlen - terveihez miért van szüksége egy fiúra, aki még egészen biztosan iskolába jár.
Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és mivel látó képességeimnek köszönhetően igen jó legilimentornak is mondhattam magam, mit sem sejtve, de túl kíváncsian Denemre szegeztem tekintetemet - határozott szándékom volt belenézni a fejébe vagy legalább annyit látni, hogy tudjam, miről beszélnek.
Bár bejutottam a fejébe, azonnal megéreztem a jelenlétét és tudtam, hogy ő is érez engem. Néhány zavaros képkockát láttam arcokról, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskoláról, egy naplóról, egy gyűrűről és egy medálról, majd hirtelen, mintha pofon vágtak volna, hátra tántorodtam. Megdöbbentő volt, hogy fizikai megnyilvánulása is volt annak, hogy Denem kilökött a fejéből.

Mikor ismét ránéztem, a szőke fiú beszélt, ő pedig a fiú válla fölött átpillantva, tekintetét egyenesen enyémbe fúrta, s ahogy nézett, a hideg is kirázott. Szemei szikrát szórtak, arca azonban békés volt, mosolyogva hörpintett pezsgőjéből. A felismerés villámcsapásként ért, hogy a férfi milyen erős okklumentor lehet.
- Ejnye, Ms. Rubenhouse, nem illik más elméjébe hívatlanul betörni.
A hang a semmiből jött, a fejemben hallottam Tom Denem metsző, jeges, mézes mázas hangját, miközben fekete szemei a lelkemig hatoltak.
Még soha senki nem járt a fejemben, most viszont tisztán éreztem a jelenlétét, s ettől úgy bepánikoltam, hogy nem csak mentális falamat kezdtem ólomból és dupla vastagságú téglából felépíteni, de a teremből is menekülni kezdtem.
Ki kellett jutnom!
Fejveszve menekültem az ismeretlen hatalom elől, mellyel azelőtt még soha nem találkoztam. Azt hittem, erős vagyok, de amint Denemet megéreztem a fejemben, tudtam, hogy képességeim és erőm eltörpül mellette.

Kint a meleg, nyári levegő fogadott, melyből nagyot szippantottam, hogy lenyugodjak, s próbáltam emlékeztetni magam, hogy nem a varázserő teszi az embert. A hatalom nagyobb részét tette ki egy mágusnak, szinte meghatározó volt, de azt is tudtam, hogy Tom Denem ereje nem változtat azon, hogy előtte milyen kedvesen beszélt velem, hogy milyen könnyedén, összeillőn táncoltunk. Ő attól még ő marad. Persze arra is fel kellett hívnom a saját figyelmemet, hogy nemrég betörtem az elméjébe és ő ezt észrevette. Tudta, hogy ott vagyok, hogy a személyes dolgaiban, emlékeiben vájkálok, amihez semmi közöm.
- Levegőzik, Ms. Rubenhouse?
Lefagytam. Tom Denem ezúttal nem a fejemben szólt hozzám, hanem teljes valójában ott állt mögöttem. Lassan fordultam meg, mintha veszélyben lennék, nehogy valamilyen hirtelen, rossz mozdulatot tegyek.
- Mr. Denem... - kezdtem volna a szabadkozást, de még az elején megállított.
- Először is, úgy gondolom, hogy tisztáznunk kell ezt a kis félreértést. Mert ugye nem kívánt szándékosan a fejemben matatni?
- Öhm, nem - vakartam meg kínosan a tarkóm, s azt kívántam, bár elnyelne a föld. - És nagyon sajnálom, én csak túl kíváncsi voltam, hogy miről beszél azzal a fiúval.
- Nos, igen, ezt megértem - felelte, s közelebb lépett. Az ablakból nézve talán úgy tűnhetett, mintha intim kapcsolatban lennénk egymással, pedig valójában kicsit féltem. - Mr. Malfoy egy igen fontos szereplője a terveimnek, így elengedhetetlen a támogatása. Azonban csak jó kampánnyal lehet megfűzni a befolyásos embereket. Önmaga jó eladása majdhogynem garantálja a sikert - mosolygott elégedetten.
- Tényleg nagyon sajnálom a történteket, Mr. Denem... - kezdtem újra szabadkozásba, de ismét belém fojtotta a szót.
- Másodszor pedig - utalt vissza korábbi, megkezdett felsorolására. - Abraxas Malfoy mellett találtam egy igen fontos és erős személyt, akit szeretnék magam mellett tudni. És ez nem más, mint ön, Ms. Rubenhouse.
- Én? - hökkentem meg, s úgy gondoltam, döbbenetem jogos. - Nem is ismer igazán, és még a gondolataiba is betörtem. Azt hittem, neheztel!
- Valóban nem tartom megfelelő lépésnek, amit tett, de megmásítani már nem lehet. Ami pedig a többit illeti, idővel meg fogjuk ismerni egymást, ezt garantálhatom. Ha nem kutatott volna a fejemben, nem tudtam volna meg, micsoda ereje van. Éreztem, ahogy kitölti elmémet, és hogy milyen óvatosan van jelen. Ha nem lennék olyan jó okklumentor és legilimentor, észre sem vettem volna.

Beállt a csönd, fogalmam sem volt, mit kellene mondanom.
-Szóval? Csatlakozna hozzám, Faye?