A bál az ismerős arcokat magával vonzotta. A tíz nemesi ház tagjai megjelentek előkelően, ahogyan ez várható volt tőlük. A fontos politikai elemektől kezdve, mindenki elhivatottan, és szövetségre készen érkezett a Vérszerződés Kastély udvarába. A hivatalosan elfogadott Maou kegyelmének, akaratának, erejének tiszteletére. Az erélyek, amelyeket kemény munkája árán kiérdemelt, oly sokszor az emberek, mind a Mazoku tanács , és a népek részéről. Nemesi tettek sorozatai, amiket elért uralkodásának megkezdése óta ezen világban.  

A bállal kapcsolatban, csak egy valaki nem értett egyet, hogy megrendezésre kerüljön. Becsületét vesztette, lefokozták. A jövőjének igaz képét elmosták, ami előtte állt még. Mind ezt azért, hogy bizonyítsa ki is méltó igazán a trónra. Ki az aki a korona súlyát hordhatja hátra lévő életében. A legnagyobb áldozat mégis az eljegyzés bontása volt. Nem vonthatja vissza a felbontását, bármennyire is vágyik rá. Úgy érezte ezzel saját magának fog ártani, és csak újabb áltatás áldozatává válna közben. Kitenné újfent fájdalmak elé a szívét, és lelkét. Lángolni akart... égni.  

Gyűlöletéből fakadó szerelme szinte az egeket nyaló lángokkal egyeztek meg. Körbe fonta, magához melengette. Szükség esetén megégette, hogy jelezhesse a túl hevült víz számára, merre van a tartozásának a helye. Mind ez, mégis hiába valónak bizonyult. A kikovácsolt vasakarat, és mély érzelmek amik ehhez az emberhez kötötték, mind semmis ígéreteket kaptak. Üres szavak, üres tettek. Igaz szó és tett a barátságon túl nem létezett sosem. Lehet a barátság is illúzió? Egy kísértés a sötétség árnyékában. 

A csillag mégis jelen maradt. A csillag, amely boldogságának zálogja marad. A fénye mindenkit elér, boldog mosolya beragyogja a napokat. Göndör haja, akár a felkavart selymes méz, még az illata is hasonlít rá. Szemei mint a borostyán ágai, olyan rejtelmesen szővik a jövőt magukba. A nevetése pedig, mindennél többet ér. Csilingelő hangja betölti az üres teret, és megtölti a szívet derűvel. Bár a Hulló-csillag itt hagyta kialudva, ez a Csillag örökre ontja fényét az égen számára, a Hold oldalán maradva. 

- Wolfram. - szólalt meg a csengő bongó hangocska. 

A tükör előtt a smaragd szempár felnyílt. A tükörképben figyelte a hozzá benyitott kislány alakját. Greta a bálra az ő általa választott rózsaszín ruhácskát viselte. Térdig érő fehér zokni, hozzá fekete topánka. A ruha fodros volt, és fehér rózsákkal díszített aljú. A hímzése arany volt, amelyhez egy arany rózsa mintával ellátott hajpánt csatlakozott mint fejdísz. Méltó öltözet erre a különleges estélyre, amelyet megrendeztek. A legelbűvölőbb kedves mosoly volt a kislány arcán. Greta ártatlansága, naiv szeretete volt az, mely ontotta szirmait Wolfram számára. 

- Greta. - fordult a leány felé immár mosolyt villantva. Arca lágy volt. - Elragadóan szép vagy kicsikém. - ereszkedett fél térdre, karjait kitárva így engedve hogy a kicsi hozzá bújhasson végre. 

- Köszönöm Wolfram! - bújt szorosan. - De te így jössz a bálba? Yuuri azt mondta, ez az este különleges. Akkor te miért nem viselsz a megszokott kéktől mást? 

Való igaz. Wolfram a megszokott uniformist viselte. Kék. Elegancia, és erő sugárzása. A lágyság jelképe egyben. A hivatalos katonai öltözete, melyről immár hiányzik egy kiegészítő. A hűség zálogja. A vállairól eltűnt a hímzési forma, amely méltatott a ragyogásra, amint kész bizonytani. Ám ez a ragyogás oda veszett a lefokozásával. Mosolya így kissé keserűvé vált. 

- A bál alatt nekem dolgoznom is kell. Ügyelni a rendre. Azt nem tehetem meg, ha az eseményre illő öltözetet húznék magamra. Azzal elveszek a tömegben, és semmis lenne a szavam, amint rendbontás történne. - adta meg a feleletet, amit a kislány próbált feldolgozni, és megérteni. 

- De.. - kezdett ellenkezni Greta - .. Yuuri biztosan örülne, ha táncolnál vele ma este! 

- Nem. - állt fel Wolfram megsimítva a leány arcát - Yuuri, már nem a jegyesem. Nincs jogom hozzá. Ám ez a tény állás, nem változtat azon, hogy a kislányom vagy. 

- Wolfram... - hajtotta le fejét szomorkásan a kislány - .. nem akarok a bálba menni! - zengte dacosan felnézve, szemöldökeit ráncolta.

- Én sem, de kötelességünk, hogy a Maou oldalán álljunk. Neked első rangúan, hiszen a gyermeke vagy Greta. - adta meg a választ a szőke herceg. 

- Ha átöltözöl valami szebb darabba, akkor megyek! Addig meg se moccanok megértettél? Igenis megérdemlem, hogy mind két apukámmal táncolhassak este, de akkor az legyen emlékezetes, és lássam rajtatok az örömöt! Én nem akarok veled úgy táncolni, hogy a feladatodba vagy temetkezve! Azt akarom, hogy velem legyél... Wolfram! 

- Greta... 

Figyelte a kislány könnyesedő szemeit, mire letörülte azokat óvatosan zsebkendőt fogva. Az arccal a lehető legóvatosabban bánt, végül közelebb hajolva csókot hintett leánya homlokára. A kis szipogás abba maradt. Orr fújás követte. A gyengéd ujjak, amelyek a haját igazgatták lágyan megnyugtatták. Egymás íriszeibe pillantottak lassan, és mintha Greta megértette volna a jelzést a zöld szempárból boldog mosollyal fordult el, és ült le a kis hokedlire Wolfram ágya mellé. 

Von Bielefelt-nek nem volt választása. Sóhajtva vetette le a kék egyenruha mellértjét. A csizmákat félre tette, majd a kék nadrágot is. Lépteivel megközelítette ruhás szekrényét. Pontosan tudta, hogy Yuuri nem fog ma sem különb lenni. A megszokott fekete öltözetét fogja hordani. Így nem értette, hogy a kislány miért szeretné őt a megszokottól eltérően látni.  

Szemei kutattak, végül megakadt tekintete a vörös árnyalataiban fénylő szetten. Azon amelyet még nem volt alkalma sosem hordani. Anyja választotta még neki annak idején, amikor el vitte magával egy szerelmi hajó körútra. Maga volt a rémálom gyenge gyomrára nézve az a út... mégis egy része megérte, hogy közel lehetett addig is az anyjához, akkor is ha az utazás több mint felét a kabinban gyengélkedve töltötte. 

Magához emelte a vörös öltözetet. A nadrág csillogott, a bevonatának volt egy sziporkázó látszata. Magára igazította, és az övet kellően hozzá fűzte, mely a világos bordótól eltérően sötét volt. A selyem kendőt nyakába az inghez illesztette. Hozzá a rubin köves nyakékét emelte magára. Az összhang már alakult. 
Greta csodálkozó tekintete nézett vissza rá a tükörből. Jobb mutató ujját ajaki elé emelte, és fél szemét lehunyta. Az apróság kuncogott és elfordult ismét. Már nem lesett. 
A Bielefelt ház jövendőbeli örököse folytatta az öltözésének igazításait. A vörös zakót magára igazgatta. Középen pont egy helyen gombolta össze a smaragd kővel. Hátul fecske ként szárnyalt tova a ruha anyagja, mely térd hajlatáig vitte magával a "W" alakot két irányba szimmetrikusan. A hozzá illő fekete térdig érő csizmáját vette fel, és befűzte kellően. Az ujjak díszítésénél a fehér szalagokat amelyek kendőjéhez igazodtak mintában és eleganciában masnira kötötte meg. Haján igazított. Virágon kezdett gondolkodni merre tehetné, végül elvetette.    
Most képviselte igazán azt a képességét, amivel együtt született. A belső oroszlánja képe megalakult, és a rideg szív immár új pompába burkolózott. A hideg és kegyetlen jövő képet amelytől félt elengedte. Yuurit elengedte... talán ma este vesz az élete egy heves fordulatot, hogy szíve ismét önmagáért dobogjon. Mintha sosem történt volna meg az a eljegyzés.
Kezét mégis akaratlanul bal orcájára simította. Levegőét mélyen magába szívta, majd kifújta. 
Pont most nem kell erre gondolnia.   

- Gyönyörű Wolfram. - szólalt meg oldalán Greta, így felé fordult. 

A kislány kezeiben egy eddig rejtett csokrot tartott, amelyben az ezt a nevet viselő virágok voltak egybe gyűjtve. Rózsaszín szalag fűzte őket össze. Wolfram meghatódva vette át a csokrot, és a középső legszebb virágot a zakója zsebébe illesztette feltűzve az arany vékony lánc dísszel. 

- Köszönöm Greta. Igazad lett. Illendően kell megjelennem a bálon. A nagymamád által teremtett virág pedig tökéletes kiegészítő. - mosolygott Wolfram. A válasza pedig egy mindent is beragyogó széles boldogság lett. 

***         

- Áh! Wolfiii! - ragyogott fel Cacilie arca. Wolfram tudta, hogy a ruha miatt első sorban, ám nem bánta ezúttal. - Az általam varratott ruhádban kívánod vissza hódítani a huszonhetedik Maou-t? Ejj de rossz vagy, pont mint anyád! - mutatott végig a maga formás alkatán a nő bájologva - Csak hogy tudd! Az én ízlésemnek, és az elragadó külsődnek amit örököltél általam a célod garantált kisfiam! Adj puszit anyukádnak! 

- Anyám! - fogott heves ellenkezésbe Bielefelt kipirulva, ahogy tűrte anyja ragaszkodó ölelését, és csókjait orcáján, ami bizony rúzs folt nyomokkal lett tarkítva. - Anyám, elég lesz! Az unokád is látja! 

- Greta nagyszerű kisunoka! - engedte el fiát, és le is guggolt a mellettük eddig kuncogó teremtéshez - Édesem, te még szebb vagy! Aztán vigyázz! Minden kisfiú utánad fog loholni! - tette mutató ujját ajkai elé a nő, és huncut kacsintást ejtett meg. 

- Anyám! - szakadt fel Wolfram fegyelmező hangja - Greta a szerelmet majd megtapasztalja úgy.. 20... 40 év múlva! Ha nem több. A lényeg, hogy soká! 

- Édesem, ezt nem te szabod meg! Wolfiii! - ölelte ismét kebleire gyermekét - Te is megtalálhatod ma este az igazit! Sokan lesznek itt mindenhonnan! Biztosan lesz aki az ízlésednek megfelelő! Akár a legnagyobb szerelmed is vissza szerezheted, ahogy tervezed! Áh.. sosem hallottam rólad romantikusabbat, mint hogy az életed adtad volna, hogy lássák ő az igazi kiválasztott utánam! 

Wolfram a vörös rúzs foltjait törülte le szorgosan arcáról, míg komor tekintettel figyelte Cacilie von Spitzweg drámai kéz mozdulatát homlokához, és enyhe hátra dőlését. Már egészen kis kora óta megtapasztalhatta anyja ezen oldalát. Azt az oldalt, ami tökéletesen a drámai színészet összképe a részéről. A legkisebb apróságokat is a legszebb, és legkihívóbb módon prezentálja. A mostani kis szösszenet is így adta elő. 

- A kötelességem tettem. - adta a tömör választ amint sikeresen letakarította a vörös pacákat arc feleiről - Nem áll szándékomban az estét tánccal, mulatsággal tölteni. A feladatom fogom végezni, hogy minden a szabályok és keretek szerint haladjon. Egy táncom lesz, és azt teljes joggal Greta leányom élvezheti. - utolsó mondatánál a kicsire pillantott ellágyultan. 

- Aww, nézzenek oda! A kicsikém kész férfi lesz! - tapsikolt kecsesen az édesanya. Boldogsága sugárzott, szinte túlságosan is, hiszen olyan vakítóan szikrázott, hogy Wolfram fel is emelte kezét, hogy szemeinek árnyékot adhasson.  

- Anyám.. - masszírozta halántékát Bielefelt végül egy elgyötört sóhajjal. 

Végül tekintetét az aulára vezette, ahol minden be volt rendezve, a tánc parkett ragyogott, és az emberek léptei alatt, csak úgy szóródott a szikra, mint egy kecses kiegészítő. A cipők kopogása kellemes lágy hangulatot adott, egyeseken dísz maszk is volt. A hölgyek öltözetükhöz hűen díszítették magukat. Ragyogásuk  minden tekintetet megragadtak. Akik szabadok voltak, és készek akár itt párt találni a legyezőjüket igen hívogatóan mozgatták kecses ujjaik közt arcukat olykor-olykor fedésbe téve, így csak íriszeik kacsintottak ki érdeklődésük személyére. 

- Nagyon csinos! - mosolygott Greta egy lila ruhába bújt nőt figyelve - Én is szeretnék egyszer ilyen legyezőt! - figyelte meg a mintát is, és a színeket amik magával ragadták őt.

- Szerzek neked, megígérem. - nyújtotta kis ujját esküre Wolfram, úgy ahogy azt Greta tanította neki. - Szebbet, mint bárkié. Olyat, ami hozzád hivatott!  

A kis ujjak össze értek, és háromszor rázták meg egymást, míg az apró mottókát elmondták egyszerre egymás felé. 
Kellemes taps, és kuncogás. Tagadhatatlan volt a tűzzel bánó démon ifjú számára, hogy ez csak is egy személyhez tartozhat. Anyja mosolya most is ragyogott, és szórta a fényt magából, mint a Nap. 

- Ma este igazán kitettél magadért. - hallotta meg másod szülött fivére mély hangját. 

Weller a megszokott öltözetét viselte, ám egy dolog mégis más volt rajta. A barna anyagban arany minták voltak szőve, és egy vörös rózsa mintája mutatkozott meg szíve tájékán. Ragyogó volt, jóképű. A hölgyek bizonyára ma este odáig lesznek érte. Az egyszerűség, maga a titokzatosság.  Pontosan tudta, hogy ezzel nem versenyezhet, ahogy bátyja kardforgató képességeivel sem egyenlőre. Elhivatottsága érzete az iránt, hogy egy napon jobb lehessen, és bizonyítsa rá termetségét feladataira. Mind ezt elérheti, ha bizonyítani tud Conrart ellen. Ám ennek ideje, még messze van. A megfelelő pillanatot ki kell várni gondosan.   

- Áh! Köszönöm édesem! Én drága Conrart fiam! - vette magára a dicséretet rögtön édesanyjuk. - Szándékosan a legszebb türkiz öltözetem választottam! A kerekségem kiemeli, és biztosan megtalálom ma este az új szerelmet! 

- Anyám! - fegyelmezte ismételten szülőét Bielefelt zavart pírral arcán. 

- Mi ez a fennforgás itt? - lépett színre acél magabiztossággal Gwendal - A tanács többi tagja, és a vendégek várnak ránk. Wolfram. - fordult az ifjú felé - Hol az egyenruhád? 

- Úgy öltözök, ahogy akarok. Ez nem csak a Maou estéje, és a vendégeké! Szégyenletes, hogy ekkora cirkuszt kell rendezni, csak mert sikerült Saralegui, Small Shiramon új uralkodójával megegyezni. Pont annyira volt ez sikeres, mint az előző tettek és eskük tételei. Miben más most ez? - kérte számon dacosan a dolgokat, végül sóhajtott - Hm. Hát persze. - morogta orra alatt lehunyt szemekkel a nyilvánvalót. 

A nevetés, és az ismerős beszélgetés zajlása, hamar megcsapta füleit. Ráncolta szemöldökét, ahogy lenézett és a felállított trón párosán ott foglalt helyet kellemes bál csevejbe fogottan a két uralkodó. Természetesen Shibuya jobbján állt és csatlakozott lelkesen a témába a Nagy Bölcs. Ken Murata hűséges volt, és megbízható. A dolgokat sokkal jobban átlátta sok esetben. Ám, vannak helyezetek amiket ő maga se ért meg. A mostani is ehhez volt hasonlatos. 
Yuuri megérintette új szövetségesük kezét, és mélyen érző szavak hagyhatták el ajkait. Sara arca rögtön pírba borult. A színes szemüveg is lecsúszott orrán, ahogy a beszélgetés alatt egyre hosszabbra nyúltak a szemezések. 
Wolfram bal keze ökölbe szorult, végül engedett rajta. Elszámolt tízig, felsorolta a tanács tagjait, a rangjukat, a kinevezéseiket, a tetteiket amikkel kiérdemelték helyüket. Köztük van a nagybátyja is magasan kiemelkedve.  

- Greta. Menj, üdvözöld Yuurit! Még nem látta ezt a ruhádat. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogja, amint meglát téged. Amikor szeretnéd, jelezd és táncolunk. - fordult gyermeke felé, aki rögtön biccentett izgatottan. 

A topánka csak úgy csattogott a köveken, ahogy sietett. Greta nevetett. A smaragd szemek óvóan követték lépteit, akkor is amikor már az aulába jutott le a lépcső soron, és az emberek és mazokuk közt sétált. Legjobb barátját, amint megtalálta egymás ruháit dicsérhették. Beatrice egy csodás kék ruhácskát viselt, amin madarak díszelegtek szinte festői látványt nyújtott. Kézen fogva indultak el hát a trón pároshoz. 
Ahogyan azt Wolfram sejtette, volt jegyese imádta a ruhát kislányukon, és mind két leányt meg is ölelte. A kettő kis szépséget ölébe vette, így folytatódott a kellemes társalgás, mely már hétköznapibb, barátibb viszonyt öltött fel magára hála a gyermekeknek. 

- Szándékosan küldted oda. - állapította meg Conrart - Az érzelmeid elrejtheted látszatra, de a szemeidben a fényt sosem fogod tudni. 

- Ne játsszad itt nekem a bölcset! - ráncolta szemöldökeit rögtön a szőke herceg - Greta az ő kislánya első sorban.  Én választottam neki ruhát az estére, lássa csak az a nyúl lelkű Maou milyen jól viselem a gondját neki! 

- Ouh! Wolfiii! - csillogott a huszonhatodik Maou boldogságában, hogy legkisebb gyermeke ilyen odaadó szülővé akar válni. Olyanná, aki nem teszi ellenséggé volt párját a gyermek szemében. 

- Elég a rikácsolásból. - mondta komoran Gwendel oda vetve szavait - Javaslom, hogy át kéne vedlened abba amiben lenned kéne. Tudd hol a helyed az este alatt. Wolfram. Kötelességeid vannak, amik elől egy könnyed este se veheted le a szemed, vagy teheted félre gondtalanul. 

- Pontosan tudom. - nézett szúrósan idősebb bátyja szemeibe - Itt a bálon van a helyem. Különben sem mintha lenne akkora befolyásod rám, hogy mindig azt tegyem amit akarsz! Ma este igenis magamért élek! Elég körbe nézni... ugyan mi baj történhetne?

- A hanyagságod-

- A vesztem ma estére? Lehet.. csak pont nem érdekel. Ott van mellette Sara. Ha baj van, majd megvédik egymást. - zárta le a beszéd témáját.

Smaragd íriszei meg akadtak egy csodaszép, szinte már márvány fehér öltözeten, amelyen a vörös minta csak úgy bimbózik, akár a Napnyugta lágy pompája. A márványban vegyültek az átmenetek, a hosszú szalma szőke haj felvolt kontyolva. A sugárzó ametiszt lila íriszek a tömegen pásztázóan kémleltek végig. Wolfram pontosan tudta kit keres ez a szempár.

- Engedelmetekkel, találkoznom kell valakivel. - indult le a lépcsőn Wolfram. 

***

Az emberek, a tíz ház fejese mind-mind felé fordultak. Új megjelenése, és igéző szépsége páratlan hatott mindenkire. Ragyogó zöld íriszei ma este csak úgy fényesen csillogtak. Fehér bőre tiszta volt és érinthetetlen. Az emberek mind úgy hitték érintése akár a puha krém, mely elolvad ha jó helyen ízlelik meg. A vörös öltözet egyszerűen káprázott, az aprón magasított csízmák kopogtak a kövön. Apróságok együtt, mik vonzották a tekinteteket. Nem volt kivétel. Irigység, csodálat egyszerre szólt mindenkiből. A hegedű, és zongora szólam is mintha az érkezésére változott volna. 
Érdeklődés, szenvedélyes pillantások övezték minden mozdulatát. A tömegben mégis egy valakihez lépett, ki szintén őt figyelte. A leány kezét magához emelte, és gyengéden kézfejen csókolta. 

- Elizabeth... ma este is tündökölsz. - engedte el simogató mozdulattal a kacsót, hogy immár az amtiszt lila szempárba nézhessen. Arcán lágy mosoly jelent meg. 

- Wolfram. Öröm látni újra téged szívemnek legkedvesebb barátja. - simított kezével gyengéden a jobb arcfélre. - Kérlek, kísérsz az este alatt? 

- Mosolyt csalna arcomra. - nyújtotta karját udvariasan, így a lány belé karolhatott. 

Társalgásuk kitért az elmúlt hetek fennforgásaira. Mind két oldalnak meg voltak a mesélni valóik, az örömtől a bánatig. Jól érezték magukat egymás társaságában. 
Elizabeth haj tűjén a pillangó díszítés nyomokban is tartalmazta a múltjuk egy jelentős pillanatát. A véletlen örömét, és ijedségét. 
Az ifjú hölgy, mintha csak megérezte volna, hogy barátja mit figyel hajában a tűt kiemelte, és felé nyújtotta. Wolfram a kezeibe véve vizsgálta meg a szép ékszert. A legszebb pillangó rajta, pont azt a mintát képviselte, amit megakart azon a napon érinteni. Keze nyoma mégis helyette véletlen a szép orcát találta meg egy apró pofon kereteiben. Mára már tudják, hogy szívük dallama nem egymás iránt dobog. 
Az ékszert Wolfram gyengéden tette vissza a helyére. A konty tökéletesen formált ívébe, majd a kósza kis hajtincset, mely kiigazodott helyéről egy lágy mozdulattal igazította a fül kagyló mögé. 

- Na és mond... nem tervezed eltörölni az eljegyzésed eltörlését? - hozott fel a süteményes asztalnál, immár egy mélyebb témát maguk között bátran Elizabeth kisasszony. 

- A saját érzéseim kapcsán sosem voltak kétségeim. Elérte, hogy belé szeressek. - kezdett bele Wolfram - Elérte, hogy olyannak lássam a világot, amilyennek eddig sosem mertem. - emelte karjait körül mutatva a vendégeken - Különböző országok családjai, emberei. Mazokuk és emberek együtt. Az önzőségemről pedig.. - pillantott fel az iker trónok felé, majd vissza Elizabeth íriszeibe - .. lemondtam a szabadságomért. 

- Szereted. - fogta közre a lány a fiú kezeit sajátjaiban, így nézték egymás arcát - Még most is érte ver a szíved. Pont amiatt, mert mellette olyanná alakultál akire te magad is büszke vagy. Ő pedig melletted erősebb lett. Egymáson segítettetek. 

- Mit sem számít mind ez.. Nem szeret. - rázott fejet - Csak egy barátot jelentek a számára, meg egy katonát. - sóhajtotta -  Nekem Elizabeth olyanra van szükségem aki.. viszonozza az érzéseimet. Végre megértettem, te miképpen éreztél, mikor meg kellett tudnod, hogy én sosem szerettelek téged úgy, ahogy te szerettél volna engem. 

- Wolfram.. - érintette meg a fiú mellhasát ott ahol dobog a test legérzékenyebb pontja. A pont mely magába foglalja az emlékeket, az érzelmeket egyaránt. 

- Én csak valakinek a valakije akarok lenni. Hogy egybe forrjunk. Hogy utánam vágyjon, hogy a szívemet biztonságba zárja a kezeiben, hogy én is vigyázhassak rá, ahogy ő rám. Úgy tűnik sokat kérek ezzel. De a saját fényemről nem mondtam le! Én törtem meg az eljegyzést, ezzel valamit védtem magamon, ha sokat nem is, de ezt az oldalam nem hagyom megtörni. Ezt nem törheti meg! - fejtette ki. - A gyökereim messze vissza nyúlnak, a tiszteletem amit kiérdemeltem sem vész kárba miatta. 

- Sokat változtál. - mosolygott lágyan Elizabeth - Az előnyödre. Ám, az hogy ennyire makacs vagy és lobbanékony? Ez sosem fog kámforrá válni, és ennek örülök igazán. - hintett csókot a fiú arc felére. 

- Hagyjunk engem. - legyintett zavart pírral a szőke herceg - Beszéljünk rólad. Van a jelenlévők között esélyes kérőd? - kutatott zöld szempárjával. - Mondjuk ő?

- Viccelsz? Kilencvenkét esztendős, és az orrát olyan magasan hordja, hogy a sárkányok talpát nyalhatná. - érvelt Elizabeth, mire mind ketten nevetésbe csendültek - Oh egek! Futás! - ragadta hirtelen alkaron Wolframot, és el is menekültek a parkett mellett a szomszédos asztalokhoz, hol egy-egy gyöngyökkel díszített poharat magukhoz emeljenek.

- Mire fel történt a menekülés?

- Fenekelést akarsz?  

Wolframot kirázta a hideg. Elizabeth szemfülesebb volt a jelek szerint, hogy bizony a tanácsos, aki szeret paskolni - még ha csak viccből is - a közelükbe ólálkodott. A férfi a tíz nemesi ház egyikének vezetője, és híres arról, hogy kezei érintése csak is a puha félgömböket kedvelik. Wolfram tisztán emlékezett azon alkalmakra amikor nem volt elég gyors, és kapott is a fenekére. Kellemetlen volt az élmény, és gyűlölte a férfit e miatt. A dolgot senki nem tartotta rossznak, hiszen a férfi országának ez egy helyi szokása volt a régi időkből, amit szinte csak ő tart már meg, mint köszöntési formát. Wolfram egyszerűen ijesztőnek tartotta, és ha előre tudomást szerzett hogy jön látogatóba bezárkózott. 

- Köszönöm. - hajtotta le fejét kissé Wolfram elengedve egy megkönnyebbült sóhajt, hogy ezt megúszta az estére. Egy fikarcnyi kedve sem volt azzal a pasassal társalogni. 

- Végre a rangodnak megfelelően választasz. 

Ismerős hang szólalt meg közelükben, és a lágy muzsika szót, valamint az emberek fecsegését is elnyomta. Mély tónus, magabiztos léptek. Egy valakihez tartozhattak, ki a ma estét is pompával töltötte el a maga megjelenésével mely jellemzője a Bielefelt háznak. 
Öltözete kéken villant, a fény törésnek hála több árnyalatban is. 

- Bácsikám. - hajolt meg Wolfram, majd felegyenesedett - Elizabeth csak egy a szívemnek kedves barátja. Szó sincs arról, hogy a választottam lenne. 

- Wolfram. - tárta ki karjait, ezzel magához karolva az említettet - Lelkem reszket a boldogságtól, hogy láthatlak! - engedte el, hogy jobban végig mérhesse a fiút - Mik ezek a színek rajtad? A családunk kiemelkedő eleganciája a kékben rejlik.

- Waltrana bácsikám. A ma estét különlegesnek szánom önmagamnak. A kék az egyenruhám része. Ám ma este megengedhetem magamnak édesanyám ajándékának fényűzését. A kék a házunk számára nem egy fontos kiegészítő, az maga a képviseletünk előkelősége. Ha nem is hordom ma este, nem jelenti azt, hogy nem tartom tiszteletben azt amit egy Bielefeltnek kell. 

- Büszkén hallom szavaid. - bólintott - Élvezzük az estét. 

- Nem hinném, hogy ez miatt jöttél ide hozzám. - jelentette ki határozottan Wolfram - Kérlek térj a tárgyra.

- Határozottságod ma este is meglepő. - sóhajtott fel Waltrana von Bielefelt - Valóban nem a vendégszeretet, és az este hangulata vonzott ide hozzád. Azt akarom, hogy haza gyere velem. Haza oda, ahová valóban tartozol. Magasabb pozíció, jobb kiképzés vár rád. Méltó helyet kapnál, becsületet. Már nem köt téged ide semmi. A huszonhetedik Maou bármivel néz szembe, már nincs rád szüksége, de nekem.. - fogott határozottan Wolfram vállára - Nekem szükségem van rád unoka fivérem.  

Wolfram figyelte a zafír kék szempárt, amelyek bizalommal fordultak felé. Reménnyel volt övezve, hogy igent mondjon neki.  Az élete nagy részét itt töltötte a Vérszerződés kastély falain belül.  Sőt, szinte egy teljes gyermek kora ide köti. Anyja szeszélyes időszakai rángatták csak ki innen őt a falaktól messzire. Látogatások, utazások, külső gyakorlatok, vagy a feladatok amik később rá hárultak, mint katona. Ezt mind hátra kéne hagynia, hogy mostantól teljesen a Bielefelt vérének szentelje önmagát. Hátra hagyni a fivéreit, az anyját ebben a kastélyban. A szép emlékek most mégis egy csapásra pont annyira tűnnek látszatnak, mint amilyen erősek a szomorúsággal teli pillanatai itt. 

- Úgy hiszem ez túl nagy döntés ahhoz, hogy mindenképpen ma este hozza meg Wolfram! - szólt közbe Elizabeth bátran - Ilyet nincs joga kérni a kedves bátyámtól pont most! 

- Az érdekeit nézem Elizabeth. Ebben a kastélyban csak kárba vész az amire hivatott lenne. A tehetsége, a fejlődésének kulcsa! Hogyan érjen magas célt, ha nem hagyják itt, hogy felnyissa a belső zárjait? - érvelt Waltrana elengedve unoka öccsének vállait a leány ametiszt lila szempárját kémlelve.  

- A ma este nem az Ön érdekében van megrendezve! - ráncolta arany szemöldökeit kihúzva büszkén magát Elizabeth - A Maou tiszteletére rendezték, és annak baráti kötelékeinek erősítéséért! Az én tiszteletem le róttam előtte, ajándékom a kijelölt asztalon vár rá! Hát a magáé? Meg sértené Őfelségét? 

- Az ajándékom az asztalon. Az üdvözlésemre a Maou pedig nem kíváncsi. 

- Vajon miért? - csikorgatta fogai közt a kérdést a lány. 

- Köszönöm az ajánlatot Bácsikám! - szakította meg a kialakuló vitát Wolfram - Egyenlőre vissza kell utasítanom nagylelkűségét! Amennyiben bármi változik, örömmel térek haza hozzád. Kérlek, most csak élvezzük az estét ahogy azt illik. 

- Wolfram. - karolta magához Waltrana, majd elengedte és szó nélkül tovább állt, amint látta, hogy a tíz ház egyik nagy ura magához hívja őt.  

- Drága bátyám, jól vagy? - fogta meg Elizabeth legkedvesebb barátjának kezeit.

Wolfram mosolyt erőltetett arcára, de a gondterheltségét nem tűntette ez el. A gondolatai lángra lobbantak, és keresték hova csapjanak ki.  

"Ahol a hamuból élet kél, a Nap könnye élénk."  

///

Bízok benne, hogy elnyerte tetszésedet a bevezető! Igyekeztem egy megfelelő tempót felvenni a történet hangulatához. Ha tetszett remélem kapok biztatást, hogy érdemes folytatnom számotokra. Amennyiben észrevételed van akkor is írj bátran. Bármilyen kritikát elfogadok! Köszönöm az idődet, hogy elolvastad!  

Love you darling's!