Yuuri tekintete végig kísérte az este folyamatát. Egy vendégével sem bírt udvariatlan bánni. A nemesektől kezdve az egyszerű emberekig, mindenkit igyekzett a megfelelő betanult üdvözlési formákkal fogadni köreikben. A helyiek, és szokásaik viszont oly megosztók voltak, hogy sikerült is össze kevernie két egymás mellett élő gyarmat szokását. Természetesen mivel testvér tartományokról volt szó csak kacagtak a Maou botlásán.  
Ám hiába a sok kedves ismerős arc, köztük is a gyönyörű Flynn Gilbit, úgy érezte valami nincs rendben.  
Sokszorosan számolta meg elméjében a tényeket. Ezen otthonának másik fejese a barátja lett, és együtt töltik az estét. Kislánya oda adó társaság Beatrice-al együtt, kik körülöttük játszanak mosolyt hozva neki. Az estén az emberek mind jól érzik magukat, nem történt rend bontás, és veszély sem ütötte fel a fejét. Günter kimagaslóan tesz most is a pompáért betolva a nagy terembe a csokoládé szökő kutat amit készített a vendégek örömére.
 Az egyetlen szépség hibája a szökő kútnak az volt, hogy Yuuri maga volt ábrázolva csokoládé formában rajta és a tenyereiből öntötte a csoki folyamot. Eléggé zavarba ejtő volt a Maou számára, főleg az a tény állás, hogy buggyos nadrágban lett rajta ábrázolva. 
Nem is egy ember lepte meg a finomságokkal teli fondü villával a kis szökő kutat ennek ellenére. Az édességeket bevonni egy igen csak finom készítménnyel, mely az élményt gazdagítja vétek lenne kihagyni ezen jeles estén. Még Yuuri is megkívánta a finomságokat látva az emberek élménnyel teli arcait, melyeken eloszlott az apró ízes boldogság. 
Minden rendben van. 

- Yuuri. - zavarta meg a pár perc békés csendet maguk között Saralegui. - Nincs ami miatt csüggedned kellene. Az este kivételes. Nézz körül, és láthatod. - emelte egyik kezét végig vezetve azt maga előtt jobbról-balra - Az emberek és mazokuk együtt ünnepelnek ma. A Hold ma este kivételesen fényes és ragyogja az eget. Mintha csak a természet is tudná, hogy az új Maou páratlan személyiséggel bír, és célt ért olyan szinten amire maga az Ős király is képtelen volt. Irigylésre méltó képességgel vagy megáldva. 

- Áh.. oh ez semmiség. Igazán, ezt bárki megtette volna helyettem is. Ez egy régi vágy álom, amit nyújthattam, és még sok a teendő, hogy valóban így is maradjon a helyzet. - pirult el szerényen Yuuri - Nem akarom, hogy az embereim odaadása és tetteik kárba vesszenek. Tenni fogok róla, hogy a béke többé ne legyen látszólagos, hogy ne jöjjenek többé sötét idők erre a helyre. Vannak különbségek amik nem eltüntethetők, de hiszem hogy sokkal több a hasonlóság. Ennek ellenére az önbizalmamon van kellő teendő, mert csiszolásra szorul. Ezen is alakítani fogok, hogy méltóvá váljak az elfoglalt helyemért. Beteljesítettem amit kellett, de ez nem elég. 

- Figyelemre méltó hozzá állás. Sokak szerethetik ezt benned. - mosolygott Sara megigazítva lila szemüvegét orrán - Ahogy én is. 

- Köszönöm Sara. Nagyszerű barát vagy! - viszonozta a kedves arcot Shibuya lelkesen, ekkor fekete szeme sarkában meglátott valamit, amit eddig keresett. Sokkal inkább valakit. 

Tekintetét oda kapta az immár két személy számára letisztult tánc parkettre. Két fiatal fiú alakja egymással szemben. Óvatos léptekkel közelítenek a másik felé. A tánc terület, mintha egyszerre alakult volna izzó kisimult parázs felületté, és egy hatalmas tó felszínévé. 
A zene ritmusa lággyá alakult, a lépteket követték. Ahogy a két alak immár végre egymáshoz ért, hogy kezdetét vegye táncuk a közönség számára a ritmus is felvette a két test dallamát, mit együtt ontanak most. 

- Wolfram..? - állt fel Yuuri, mintha nem akarna hinni saját szemeinek. 

Az eddig megszokott látvány darabjaira hullott előtte, amint a vörös színt elméje felfogta. Az öltözet ezerszer kifinomultabb volt, mint Wolfram eddigi bármely ruházata. A kéket felemésztette a piros. Ahogy belegondolt sosem látta a szőke herceget az emberi álcáin, és hiteles kék uniformisán túl másban. Ez teljesen meglepte, váratlanul csapott le rá, mint egy lesből támadó oroszlán.   

- Gyerünk Wolfram! - szólt oda lelkesen integetve Greta, remélve hogy szólított apja meghallja csilingelő hangocskáját. - Mindent bele!     

***

Az ifjú Bielefelt úgy érezte ma este meg fog őrülni, ha nem tudja gondolatait elterelni mind arról, amit bácsikája ígért neki. Nagy szavakkal dobálózni, úgy hogy azok háttér tartalmában kockázatok rejlenek meg... A hamu is veszélyes, hiszen sosem láthatod, hogy a sima szürkeség alatt lappang-e még a tűz szikrája. 
Tisztában volt kötelezettségeinek súlyával, melyeket egész életén át cipelhet magával. Mind azt, amit apja rá hagyott halálával. 
Elizabeth magára hagyta, hiszen Raven nagybátyja félre hívta egy csevejre. Minden bizonnyal jelentőséggel bír a vita tárgya, máskülönben nem vonult volna félre mellőle.
Az egyik szabad asztalnál tengette idejét hát, lábát keresztben tartva míg teát kortyolt. Szemeit végig vezette a tömegen, a házak sarjain, akik megközelítőleg vele egy korúak.
Köztük is York, aki bár kiemelkedő ésszel van megáldva, a tehetsége annyit sem ér, mint egy ezüst pénz érme. Hiába a földben lakozó lények páratlan  képessége ereiben, ha használni se tanulta meg rendesen. 
Delvin igazán tűzről pattant egyéniség. Kár, hogy többet szikrázik saját magát égetve, mintsem valami hasznosat cselekedne. Wolfram szégyennek tartotta, hogy egy ilyen gyáva arisztokrata származású tűzzel lett áldva születésekor. 
Leila. Páratlan tű próba szerű tekintet, magabiztosság. A levegő megfagy körülötte amint elhatározásra jut. Nem enged semmiből, elvárásai az egek által létrehozott tornádókkal versenyeznek. Egyetlen szembe tűnő hibája? Elég hatni az hiúságra, és túl könnyen megfogható bárki számára. Az erőssége és gyengesége messze a legellentétesebb szempontok benne. 

Wolfram sóhajtott. Kortyokba ontotta feszültségét. Tizedese jelentett neki, amit figyelmesen végig hallgatott. Ahogy azt várta, szerencsére a veszély még alszik. Ami viszont már zavarta és nem bírta szó nélkül tűrni, az a szemtelenség. Tizedese ugyanis, szemérmetlen folyamatosan beszéde alatt le sem vette szemeit az arcáról. Mintha fejben máshol járnának a gondolatok és nem a jelentés körül, amit kötelessége szolgáltatni, majd tovább állni. 

- Tizedes! 

- Excellenciás Uram! - húzta ki magát rögtön a fiú haptákba dobva magát. Katonai öltözete most is hibátlan lett igazítva. Pontos volt, és egyben alázatos. A hibái ellenére Wolframnak jó oka volt őt beválasztani egységébe.  

- Távozzon! Akkor jöjjön, ha baj üti fel a fejét. Addig őrködjön a megadott távpontokon a csapattal, ahogy azt Gwendel von Voltaire elvárja tőlünk. - intette távozásra. 

A tizedes szerényen elpirult lebukásán. Pontosan ismerte Bielefelt urát annyira, hogy tudja milyen okból is küldi el ismét maga mellől. A nyilvánvaló elutasítás pedig élesen hatolt belé. Meghajolt, ezzel távozott is vissza térve a helyére. 
Pár pillanatig a smaragd íriszek követték embere elvonulását, végül a sötétséget választották további kémlelésre. A továbbiakban a többi érzékére hagyatkozott. Fülei minden apró neszre figyeltek. Higgadt pontossággal fogyasztotta tovább meleg italát.
A zene halkult számára, az emberek beszélgetése erősödött. Poharak koccintottak, alkohol mámorító illata szállt a levegőben, gyermekek kacaja és játékai, ujjak kopogása az asztalon. Természetesen az udvarokról szóló pletykák sem maradtak el. Wolfram tudta, hogy a három fő cseléd hölgyük minden bizonnyal most gyűjti be a következő adag mesélni valót amit rágódhatnak, mint kutya a csonton hetekig.  
Közelgő léptek zaját hallotta meg, így szemeit felnyitotta, amikor azok közvetlen oldalán álltak meg. 

- Vársz valakire? - tette fel a kérdést az arisztokrata családok egyik sarja. 

Carl von Gyllenhaal. Ezüst szemei érdeklődően figyelték, mintha egy falka jövőjébe akarna látni. Wolfram tisztában volt páratlan szépségével, melyet édesanyjától örökölt. Ugyan igyekzett, de ez az este mindig keresztül húzta számításait. Ezúttal azt, amelyikben nem hajlandó társalgásba enyelegni az egyik vele azonos rangban büszkélkedők egyikével. 
Mikor ifjabbak voltak, ezen estéken együtt játszottak. Történetet játszottak el, táncoltak, dalokat zengtek a maguk hamis módján. A nemesi házak ifjú tagjai együtt mulatták az időt ezen estéken. Ám az idők változtak azóta. Túl sokat is, és a szép emlékek halványultak. 
A smaragd szempár a megszólító felé pillantott. Alaposan felmérte a helyzetet, készen létbe állítva ösztöneit. Nem tehet elhamarkodott lépést, sem olyat amivel megsértheti. 
Carl. Fél fejjel magasabb nála, ami máris szálkát tört körme alá. Egy ok, egy vita téma, melyet kerülni kell a kellemetlenségek megelőzéséért.
Felkötött fehér hajkorona, karamell bőr. A zöld öltözet, melyen kék hullám minták sorakoztak, és a szív fölé is maga a Hold volt büszkélkedően kihívó.
A vizet mi más sem vonzza jobban, mint maga az éjszaka égi teste. A művészetre és a képességre utaló jelek egyszerre voltak jelen.
Gyllenhaal háza ismert arról, hogy festészeten át, a dráma megjelenéséig mindent nyomon követnek melyeket nagy mazokuk vittek végig. Páratlan érzékük van a gyengédséghez, és az egyéniség kifejezéséhez.
Wolfram mindig úgy tartotta, hogy túlságosan is az alkotások szenvedélyes rabjai ők, akik azt képzelik egy remek mű mindenre megoldást adhat mély jelentésével. Bár ennek ellenére tiszteletben tartotta őket nemesi tetteik miatt a régi időkből. 

- Nem. - rázta meg fejét megadva a választ.

- Akkor ebben az esetben. - nyújtotta kezét lágyan Carl - Szabad egy táncra Wolfram? 

A felkérés hívogató volt. Rég nem táncolt már, és teste bizseregni kezdett. Az érzés végig lüktetett rajta szíve által, mely szinte vágyott arra a lágy könnyedségre és játékra, melyet a mulatság kedvéért alkottak meg maguknak annak idején az emberek. Ebben nem számított a hova tartozás, egyszerűen csak a móka és az élmény.
Sóvárgó vágyak, hogy valaki karjaiba omolhass itt adott. A táncban minden adott, melyre épp szüksége van. Könnyed móka, éles gondolatok, harc. 

- Szabad vagyok. Ám.. tudsz mondani olyat, amivel rá veszel, hogy igent mondjak neked? - mosolyodott el szemtelenül. 

- A ma este számodra tele lesz csodálattal, káprázattal, és felemelkedéssel. Ezt fogom nyújtani neked. Minden apró rezdülésed kiállt ezért. Látom a szemeidben mennyire ég az a tűz. Lássuk hát, hogy az én víz forrásom elegendő-e, hogy kielégítse ezeket a vad lángokat benned! Jöjj hát! 

Carl ezüst íriszei ragyogtak, amint a krém puhaságú kacsó az övéihez ért. Wolfram látta, hogy a fiú hitetlen az ügyben, hogy valóban ezen kezekkel forgatja a kardot. Pedig valóban így van. Az egységében nem hiába ő a legjobb. Ugyan hova a durva nyers energia, ha technikával többet érhetünk el? 

A zene elhalkult, ahogy ők ketten kiléptek a tánc mezőre. A virág mintára kikövezett terület egyszeriben szélein fényleni kezdett halványan.  Egymással szembe álltak, elég távol az indulóhoz, de elég közel az első érintkezéshez. 
Talpuk alatt azon lények képességei és jegyeik mutatkoztak meg, amelyek hozzájuk tartoznak születésük óta. Azon lények, kik a szűkösségben megsegítik őket engedelmességükkel, hogy cserébe magas elismerést szerezzenek. 

Carl lábai alatt míg lépdelt partnere felé, mintha csak egy tükör sima tó felett járt volna. Léptei nyomát víz cseppek kísérték, és a ritmusra nagyobbodó kör forgások. A kék fény átölelte, vezette a célja felé. A víz szelíden mozgott, vágyakat festett meg a körön belül. 
Wolfram ezzel szemben izzott. A parázs forrósága szikrákat vetett, és láng csóvák követték minden mozdulatát talpainál mik olykor térdig körül ölelték lábait. A narancs és piros keveredett, olykor erősebben citrom színeiben is pompázott. A tűz sok oldala megmutatkozott minden lépténél. 
Első érintkezésükkor a zene ritmusa immár nem külön szólt hozzájuk. Kezeik egybe kelése meghozta a várt dallamot, mely egyesülve szólalt meg. A tó víz hangos nászra hívó dallama, és a tűz égő vágya a győzedelemért. 
Mind ketten el akartak érni egy célt, és ez elég volt számukra, hogy kezdetét vegye a csata.  

- Gyerünk Wolfram! - szólt oda lelkesen integetve Greta - Mindent bele!

Wolfram szíve dobbant kislányát meghallva. Mintha csak erre a löketre lett volna szüksége, hogy merészebb lépést kövessen el a verseny mámorító táncában. Úgy határozott hagyja magát. Engedett, hogy vezetve legyen. A játék elkezdődött...
A keringő ritmusra, saját tempóban haladt közöttük. A hegedű éles hangja, a cselló pengése, a fuvola szólama, a zongora billentyűi mind kísérték tetteiket. A víz és tűz együtt gőzzé alakult lábaik körül. A fehér gőz reszketve szállt fel a mazokuk körül.    
Carl mosolyogva forgatta meg partnerét párszor, majd elengedve körül kezdte sétálni, mintha csak felmérné az ő odaadó zsákmányát. Ígéretesnek látta.
Wolfram elégedett volt belül, hogy méricskéli csörgő társa. Szemeit lehunyta és talpa alatt érezte, hogy a víz fodrozódása merről éri el őt pontosan. Gyllenhaal nemesi házának utóda mögötte állt meg végül befejezve a csiga ház vonulást körülötte. 
Wolfram érezte a kellemes bizsergő hullámokat alkarjain, miken fel haladva a vállig felsimított Carl. A vállaira mart, és mintha a bűbáj feléledt volna Wolfram szemei kipattantak elutasítóan kapva fejét a mosolygó orca felé.
A jobb kéz szíve fölé tartott, amint pedig hozzá ért elkezdtek menetelni ritmusra keringve. A gyors szökkenő lépteket Carl egyértelműen irányította, hogy Wolfram hátra menetbe menjen, majd határozott mozdulattal magához húzta a szőke herceget. Igézően szemezett vele míg hátra döntötte, úgy hogy testük össze simult közben. A vér pezsgett, a bőr égett ruhán át is.  
Érzéki, precíz gyors tangó és bécsi körök futama zajlott le közöttük érzékkel. Bájjal átitatva. A tűz és víz egymást oltotta.

- A vágy álmok kergetőznek közöttünk. - beszélt lágyan Carl - Akár a lágy felhő, úgy takarjuk el egymás elől. Látni akarom mit rejt a te sötét éged én előlem!    

Wolfram taszított ezúttal, és szinkronban kerülték egymást. Karjaik és lábaik tükör képben ferdén követték egymást. Kezük hol a magasba emelkedett, hol lágyan szárnyaló mozdulatokat lejtettek meg, míg lábaik hajlottak akár a selyem fű.
Bielefelt karcsúsága, és rugalmassága akár a nád, és lábai könnyedek voltak mintha csak felhőn lépdelne a gőz miatt ami a lábak körül keringett.  

- Az életben a legszebb a várás. Ami az embereknek egy pillanat, nekünk egy perc. - mosolygott Carl mikor ismét sikerült össze simulniuk újabb báli csörgésbe fogni - Az élet még is oly kegyetlen. Ám ezúttal úgy érzem velem szemben kegyes volt. - döntötte hátra a vörös ruhában feszítő ifjút - Húsz esztendő már, hogy éhezem... egyenesen öröm, hogy van esélyem kielégülni.

- Vad álmok.. - sóhajtotta Wolfram engedve, ahogy felemeli a testét Carl hogy a levegőben perdítse meg - .. egy pillanat sem kell és kiábrándulsz! 

 Partnere talpaira állította, pörgette, majd kiforgatta maga elől, hogy aztán újra maga elé állítsa a következő léptekre. Gyorsak voltak, merészek, és a szabályos tánc egyre jobban értelmét vesztette a lendületek közepette közöttük.
A ritmus változott, a zene mélyült, de nem vesztett eleganciájából. Egyszerre követték a két fiatal belső vívódásait, még is a víz szava élesebb volt. A tűz egyenlőre még szunnyadt. 

- Ezek igaz álmok, amik teljesülhetnek. Én többet adhatok meg neked, mint a Maou valaha. - mosolygott, és a tánc parkett immár teljesen a víz hatalma alá merült.

 Kék ragyogás, és a csillagok megtestesült képei, akár az égbolt. Festőin jelentek meg mozdulataik alatt. Carl állást változtatva ismét partnere mögé került így simítva annak állára, majd kezeit gyönge mozdulattal levezette annak derekára fogott hogy megemelje. 

- Többet? - engedte el magát Wolfram lelkes sóhajjal, ahogy az újabb lebegő mozdulat után hozzá simult teljesen Carlhoz átkarolva annak nyakát - Fejtsd ki. - közölte, ahogy immár rendszertelenül és csak ösztönnel mozogtak együtt az est bájában. 

- Mindig félned kellett miatta. Nem hű a szíve, egy igaz zöld fülű nem több. Ám te magad.. - perdült Carl és behajolva Wolfram felé nyújtva maradt kezén a ruha anyagot fentebb tolta hogy megcsókolja a sima bőrt. Wolfram elrántotta kezét, de a csuklóját Gyllenhaal megragadta maga felé vonva egy pörgetéssel, hogy immár ringjanak együtt - .. sem vagy különb. Hazudtál magadnak, ahogy bárki tette volna. Hazudtál magadnak, hogy szereted. Pedig te magad is jól tudtad, hogy ez nem igaz. Én igaz vagyok! Hű, odaadó. 

A tánc veszélyes területre tárulkozott. A tűz a fölénybe került vizet forralni kezdte. A parázs mi szunnyadt életre kívánt kelni. A hamu hiába szürkül el, ha nem tudhatjuk mi lakozik igazán a réteg alatt. 

- Ugyan mire fel akartad őt szeretni, hol ott csak félig mazoku? - tette fel a kérdést egy elégedett vigyorral Carl, hisz a vízből már elő bukkantak a farkasok, kik kék fényükkel és vonyító hangjukkal kísérték őket olykor el-el merülve a vízbe ahová igazán tartoznak - Tudni akarom.. - húzta közel magához Bielefelt testét annyira, hogy övével teljesen össze simuljon. Szemezésbe fogtak. Arcaik vészesen közel kerültek egymáshoz - Az elméd legmélyét akarom látni! A jelenben mindenki hazug és becstelen. A múltunk örök és meghatároz. Ki voltál mellette igazán Wolfram? 

 A tűz ekkor égette meg talpait...

- Bocsáss meg... az érzéseim kérdő jelezed meg? - lobbant fel a láng a tó vizén át feltörve. 

A gőz magasba csapott a körön belül. A minta egyszeriben izzó vörössé vált. A hamu olvadozó láva ként kelt életre a mintán belül. Az emberek, mind mazokuk döbbenten figyelték a pillanatot. A zene miatt nem értették miről lehet szó, de bármi is az felbőszítette Lord Bielefelt  excellenciást. Oh, de még mennyire...   

A zene elmélyült. Dac, erő, és harag szólamának csendülése tört ki, akár a vulkán. Wolfram a táncot immár igen éles váltásokkal követte el Carl-al, ki menekülni akart amint előnye elpárolgott a tűz miatt. A farkasok keservesen vonyítottak, amint az oroszlánok felgyulladtak. Lord Bielefelt testét körül ölelte a láng, támogatta a győzelemért. 
Gyllenhaal izzadt, a pára lecsapódott rá. Ruhája átázott a forróságtól immár, fehér rendbe szedett haj koronája, akár a madár fészek. Egy taszítás után futásnak eredt, ám a tűz akár egy lasszó vissza rántotta Wolfram karjaiba, aki át vette teljes joggal a vezetést. 
A gőz egyre magasabbra szállt, befedte őket, csak az alakok lettek kivehetők a közönség számára. Az oroszlánok bömböltek, lecsaptak. A parázs pirosan izzani kezdett ahogy a láva folyam csitult némelyest, amint a maradék csepp víz is eltűnt a táncoló alakok alól. 
Carl csapzott volt, amint Wolfram fölényesen hátra döntötte. Az oroszlánok egy utolsó hang után elmerültek a parázsba. A parkett a külső gyűrűtől befelé a két ifjú mazoku talpai alatt zárult be. A harc véget ért. 
Az ezüst íriszes kipirultan lihegve figyelte a hibátlan Wolfram herceget. A smaragd szempár nem mondott semmit. Rideg volt, merev acél páncélzat mely áthatolhatatlan. A sötét ég mely körül öleli nem enged betekintését. 
Egy jelzést mégis határozottan leadott, amit Carl pontosan értett. Nincs esély a tűz fölé kerülni..  

A csend hosszúra nyúlt, mintha csak arra szánták volna ezt az időt, hogy bekebelezzék a másikat és pusztítsanak a másikban.
Wolfram végül lehunyta íriszeit. Talpra segítette partnerét. Ezt követően hátat fordítva elindult, hogy új csészében teát szerezzen az egyik asztalnál magának. Nem volt kedve még egy percet is eltölteni Carl társaságában. Megkapta amit akart, és el is vesztette pillanatokon belül. Ám erejét ma is megmutathatta mindenkinek. Ha akar valamit képes rá és eléri. 

- Miért? - szólalt meg Carl megtörve a csendet. - Többet tudok nyújtani!

- A Tűz mellett... a víz gőz lesz. Vesztett Carl. - adta a választ Wolfram két értelműen - Köszönöm a táncot. Igazán.. pezsdítő volt újra szabadnak lennem felelősség nélkül. - fordult hátra egy szerény mosollyal - Élvezze tovább az estét Lord Carl von Gyllenhaal. Bemelegítőnek igazán pompás volt, hogy ne legyek rozsdás a kislányommal való táncom alatt. 

- Wolfram...

- Bízok benne, hogy az este alatt még találkozunk a többi ház sarjával együtt egy pompás csevejre! - zárta le a beszélgetést ezzel Wolfram vissza térve Elizabeth társaságába.  

***    

- Wolfiii! - ragyogott a huszonhatodik Maou arca. 

Cacilie von Spitzweg csak úgy fénylett az örömtől, hogy láthatta legkisebb fiát teljes tűzben pompázni a vendég sereglet előtt. Boldogsága nem is lehetett volna ennél egekbe szökőbb. Ám zöld szemei hamar észre vettek egy mozgó pontot, amely hamar felketette érdeklődését egekbe szökően. Az új Maou igen csak sietve szedte lábait lehaladva  az iker trónok elé tett emelkedő kidíszített lépcső során. 

- Választ akar kapni valamire. - mosolygott Conrart anyja oldalára lépve. 

- A helyében engem az érdekelne a legjobban, hogy képes a fivérünk tánccal mulatni az időt, és csevegéssel a feladatai helyett. A bálok veszélyes helyek. - morogta Gwendel. 

- Csak azért mondod ezt, mert félsz hogy egy új hasznos tánc cipellőt kell tesztelned Anissina találmánya kollekciójából. - kacagott lelkesen Cacilie - Hm, ahogy nézem már keres is téged kisfiam! 

- Conrart, a részemet ideiglenesen át ruházom rád. - fogta menekülőre ezzel a legidősebb gyermek, hogy minél hamarabb elvonulhasson a fürge léptű kihívó öltözetet viselő korall vörös haj korona elől. 

- Ismerem a fiaimat, igen csak pontos oldalukról! Lenyűgöző vagyok, és az estét még sem tölthetem egy férfi oda adó karjaiban sem.. csalódás, hogy nincs aki felkeltené a figyelmemet. - csüggedtek le ajkai a bájos mazoku asszonynak. 

- Egyet se féljen felséged! - ért oda hozzájuk a mindig élet vidám és pajkos természetű Karbelnikoff ház vezetőjének húga - Még sokáig fog tartani ez a szívmelengető éjszaka! - ezzel figyelmét a Weller sarjra szegezte -  Párdon! Merre futott? Megígérte, hogy táncol velem. Ha nem segítetek, kísérleti egerek lesztek. Pontosabban Conrart szívem te és a drága kicsi öcsikétek is. - tette csípőre kezeit egy merész vigyorral.

- Bocsáss meg Gwendel.. - mutatta a helyes irányt.

- Ezer hála! A tudományért mindent! Ideje a merev test részeibe vinni egy kis örömet! - rohant is tovább lelkesen. Pillanatokba se telt, hogy hallják Voltaire ordítását.     

 - Részvétem fivérem. - sóhajtott mosolyogva Conrart. 

***

Yuuri a lépcső soron leérve körül nézett. A tánc tett helyét ismét kisebb tömeg foglalta el a lágy zenét követve. Az előző előadás, melyben a két mazoku lépett élre mindenkit káprázattal töltött el. Az emberek, és a démonok is lelkesen beszéltek az imént történtekről. A Maou füleit hamar megcsapták az apró beszéd foszlányok a történtek kapcsán... 

- Mi válthatta ki azt a féktelen dühöt Wolfram magasságából? - mondta bájosan egy lány a társaságának.

- Láttátok Carl udvarló táncát felé? Minden részletét, igaz? Nem is értem, hogy utasíthatta el... - felelt csalódottan az egyik. 

- Víz és Tűz nem keveredik. - válaszolt a komolyabb fél. 

Víz. Az elem, amit maga Shibuya is képvisel. Pontosan tudta ezt. Bár a jegyesség bontása könnyített rajta jelentősen, ennek ellenére nem akart távolodni a Tűz óvó melegségétől. 
Nem volt ideje foglalkozni a pletykákkal, amik most kapnak szárnyra. Az emberekkel kik észre vették kedves volt, igyekezett példa mutató lenni, amikor közeledtek felé sétája alatt. 
A célját hamar megpillantotta, de gyorsan tova illant előle, amint valaki feltartotta. Most jött rá, miért is maradt az est előző felében inkább az emelkedőn Sara társaságát élvezve. Az emberek, mind a mazokuk itt lent a színtéren a nyakába akarnak ugrani. 
A cél ismét elveszett előle, ám amint ismét elé bukkant nem engedett. Át törekedte magát az embereken. Határozottan akart felszólalni, hogy katonája meghallja. 
Csak az a fránya botlás ne történt volna meg. 
Zuhanása alatt arra gondolt, most aztán nagyot fog csattanni arca a kövön. Ezzel szemben nem érzett mást, csak azt, hogy valaki tarkójánál a kék át kötő szalagjára ragad és felrántja talpaira. Mire megfordult nem látta az illetőt sehol.
Az egyetlen, mely előtte volt, hogy a sok színben kitűnik a vörös öltözet. 

- Wolfram, várj.. 

- Felség! - ölelte kebelre Günter  - Remélem élvezetes a bál! Mindent alaposan elterveztem! A díszletet, az asztalokat, a vendégek kedvenc ételeit! - forgott körbe magához szorítva továbbra is az ifjú királyt - Méltóságának tudom ez csekély, de kitettem magamért! Ígérem, ha bármi hibát észre vesz, egy igazi olyan estéjt hozok össze, hogy meg fog bocsájtani nekem! 

- Günter! - tolta el nehezen magától a ragaszkodó férfit Yuuri - Csillapodj, és lazíts! Imádom ezt az estét. Komolyan sokat dolgoztál érte, és hálás vagyok érte. 

- Felsége... hálás? Aww, ennél nagyobb örömöm nem is lehetne! - tette kezeit arc feleire Günter. Teste ide-oda hajlongott boldogságában, lila haja hullámzott vele, mintha csak a bizsergést imitálta volna - Felség, ez a legdicsőbb, amit valaha hallhattam tőled! Nem engedem, hogy az este bármilyen formában tönkre menjen! Küzdeni fogok azért, hogy ez a bál páratlan legyen! 

- Persze, persze... hehe. - vakarta tarkóját Shibuya. Ki kell szabadulnia ebből a helyzetből. 

- Günter. A kis gyerekek meg akarják enni a csokiból faragott testvéremet. 

- Azt nem lehet! Csak az este végén ehetik meg elosztva! - ezzel megragadta Yuuri kezeit - Rögtön jövök felség, ne moccanjon! - rohant is el. 

Yuuri hálás fekete szempárját fivérére emelte. Shouri igazán elegáns volt a maga módján. A démonok és itteni emberek számára különlegesnek hatott. Egyedül kis öccsét nem tudta át verni a huszonegyedik esztendőét taposó fiatal férfi, hogy az érettségire vásárolt öltönyét viseli itt.
Ezen apró részleteket félre téve is megragadt az ember tekintete rajta. Vonzotta a figyelmet. 

- Shouri. - kezdett bele Yuuri a hálálkodásba. 

- Menj. - zárta rövidre fivére - Találd meg a tűz démont. Miatta jöttél le a trónról, igaz? 

- Nem! Vagyis.. Én csak beszélni akarok vele. Mint barát a baráttal, és van valami amit tudnom kell. Amint sikerrel jártam, vissza térek Sara társaságába. Már biztos vár, sietnem kell! - indult meg. 

Shouri viszont karon ragadta. A két fekete írisz egymást fürkészte. Keresték a másikban a válaszokat a kérdéseikre, ám nem lelték meg. Yuuri mégis felfedezte testvére arcán az aggodalom részleteit. Jól ismerte ezt a kifejezést.

Tudta, hogy hiába tekint a víz tükör képébe, nem leli az arcát benne, csak az elmosódott maszatot, mely képtelen összeállni és a helyes döntést meghozni. A víz dobog, változik. Nem marad állandó, és az eső cseppek az arcot melyet kutat a víz tükrén egyre jobban elmossák azt. Yuuri elveszett. A zárba való kulcsot kutatja. Érezte, hogy ahogy saját arcára ezen aggályok feltükröződnek Shouri úgy veszi ezeket észre. 

- Akkor hát. - engedte el Shouri - Beszélgessetek! 

***   

A nyulak sohasem adják fel álmaik kergetését. Álmok. Igazán szép gondolatok, melyek az elmét alváskor becsapják, és elhitetik vele, hogy minden szép, vagy minden rút és gonosz. Álmok, amelyek egymást üldözik hegyek hátán át, a folyót át hágva, a tűz peremét érintve, hogy a földdel eggyé váljanak ébredéskor. Az ébredés ezek elrontója. Ha a nyúl felébred két esély áll előtte. Menekül, és túl él, vagy naiv lesz és a saját vesztét okozza. Két erős lehetőség. Választani jól, és elérni a jót nehéz. A bánatot megkaparintani, a keserűség mázában, a harag torkából egyszerűbb. Az álmodozók tudják ezt. 

Wolfram lemondott álmáról, mely ma este követni kezdte. Nem engedhet érzéseinek, nem engedhet sem ma, sem a jövőben. El kell engednie azt, mely nem nyújtott számára eleget. Ám ez az álom, csak közeledett. A nyúl közelített. Mintha a gyávaság inába szállt volna, hogy ragadozó lehessen az este. 
Ragadozó a nyúl? Viccnek is rossz! Mégsem lehetetlen.  

Bielefelt mindig résen volt. Bármikor ha érzékelte, hogy a Király a közelébe akar férkőzni úgy suhant akár az árnyék. Könnyedén át fért az emberek között, csatlakozott társaságokhoz csacsogni felesleges dolgokról, amik nem érdekelték. Ilyenek voltak a híd újjá építése, a falu újítása, egyszerű szüreti idők levezetése. Csupa olyan téma, amelyben tudott segítséget adni és tanácsot megszerzett tapasztalatai által. Ám ez mind hidegen hagyta. Az emberek mégis kedvesen fogadták az ötleteit, és érdeklődtek is. Wolfram ismét tapasztalhatta az este alatt, hogy valóban nem sok választja el őket az emberektől. 

Léptek. Egyre idegesebbek, így érezte jobb tova lendülni. Az iménti beszélgetést is udvariasan hagyta félbe, majd távozott is a kis társaságtól, kik észre véve Yuuri Őfelségét, vele álltak szóba. Feltartották akarat tudatán kívül, és ez előnyére vált a szőke démonnak. 

A díszes társaságokat félre hagyva egy bravúros kerülővel megállapodott a nemes mazoku házak gyermekeinél. Köztük ült Carl is, kit fel forrt gőzzé alakított táncuk végeztével. Össze pillantottak. Az ezüst szempár engedékeny volt, nyugodt. Így hát a Bielefelt házhoz tartozó fél helyet foglalt náluk. 

- Nézzenek oda! - szólalt meg lelkesen a korall vörös hajkoronával ékeskedő Valentine kisasszony - Wolfram társaságot nyújt a nemesi házak sarjainak? Mit szólsz hozzá bátyám? - fordult az oldalán ülő szintén kihívó vörös hajkoronával ékeskedő személyhez. 

- Megtisztelő. - felelt tömören egy kedves mosollyal húgának, majd a körükbe ült felé pillantott - Minek köszönhetjük itt léted? Úgy tudtuk nem igen szívleled a macerás össze gyűlteket. 

- Úgy fogalmaznék kedves Walter, hogy ma jó hangulatban vagyok. - engedett egy mosolyt a tűz démon a társaság felé - Lebilincselő a húgod fogadtatása, mint mindig. Az őszinteségnél jobban nem értékelek semmit. Nincs miért haragudnom. 

- Egy vérbeli Karbelnikoff szülöttől ez elvárható. Az incselkedést, és az észt diktáljuk. - felelt nyelv öltve Valentine - Delvin megint hova tűnt? állandóan ide-oda libben, csak képtelen a csípőjét nyugton tartani. 

- Tudod, milyen, ha hívja a zene szólama. - érvelt a leány fivére kortyolva borából. 

- Pontosan tudom, pedig megígérte, hogy velem lesz este az a mitugrász. - panaszkodta Valentine - Nos, végülis nem teljes a csalódásom. Wolfram körünket tiszteli meg, ahogy eddig sosem. - villantott mosolyt ismét közéjük ült felé. 

Wolfram eme szavakra nem felelt. Nem tartotta túl érdekfeszítőnek az e fajta meg nyilvánulásokat. Egyszerűen megemésztette ezt, elviselte. Végül a mellettük elsétáló felszolgáló tárcájáról leemelt egy pezsgős poharat, hogy bele kortyoljon az eperrel ízesített csodába.
Kortyok alatt feltűnt neki az asztalnál legfiatalabb sarjnak bánatos arca. A süteményt is alig-alig akarta fogyasztani. Úgy tűnt a többieket nem igen zavarja a kisfiúnak zavartsága itt. A szőke ifjú körbe kémlelt. Sem Yuurit, sem a Wincott ház fejesét nem szúrta ki. Így hát poharát letette, keresztbe tett lábait rendezte. 

- Mit búslakodsz Lindsey? A barátaid nem jöttek el az estére? 

- Ők otthon maradtak.. és Gretat sem találtam meg. - mondta tömören a tizenkét esztendős mazoku csemete. Ujjait tördelte, és sóhajtozott. 

- Gyere, ülj ide! - paskolta meg ölét Wolfram. - Apukád rá bízott a többiekre, míg tárgyal igaz? 

Lindsey arca felragyogott, majd át is rugaszkodott a Bielefelt házbeli combjaira. A vörös ruhán rögtön megérezte Greta illatát is, ami nyugalommal töltötte el.
Ibolya lila szempárja csillant, amint látta a teli sütis tálat, így érte is nyúlt szerényen magához húzva az érintetlen darabokat. Mikor rá jött, hogy igazából nem hozzá tartozik a kikészített adag felpillantott barátja apjára. 

- Csak bátran, de egy vaníliás nektár sütit, hagyj meg nekem. - hagyta jóvá Wolfram a könyörgő szempár akaratát kikötéssel. 

- Áhw! Köszönöm szépen Wolfram! - ezzel boldogan neki is fogott falatozni, mintha a bánata szerte foszlott volna. 

- Túl engedékeny vagy. - nevetett Elizabeth helyet foglalva Lindsey korábbi székén. 

- A végén a kért egy süteményed se hagyja a tálon. - jegyezte meg Carl. 

- Legalább óvja a volt Maou jegyes vonalait. - nevetett fel Leila megigazítva lila haját. 

Az asztalnál erre csend telepedett. Az egyetlen akinek nem tűnt fel a kellemetlenség az Lindsey volt. A helyzetet nézve pedig Wolfram nem is engedte volna, hogy a gyerek bármit észleljen az éles megjegyzésből és annak jelentőségéből. 
Tudhatta volna, hogy Carl nyugalma mit jelent. Leila védelmét élvezi, ugyanis ők ketten igen szorosan kötődnek egymáshoz. Akárcsak ő és Elizabeth. Bizonyára ez Rochefort leányának egy fajta vissza vágása a táncban nyújtott győzelméért. Nem, ennél többről van szó..

- Tán valami rosszat mondtam? - villantotta meg fogait Leila - Wolfram herceg, nem is értem, hogy ekkora tisztséget hogyan dobhattál el magadtól. A Maou a jegyesének kért téged az első pillanatban, amint szemet vetett rád. Te hogy háláltad ezt meg?  

Wolfram fogai csikorogtak, úgy szorította száját erőszakkal vissza, hogy a szavak amik feltörekedtek benne ne hagyják el. Elakarta nyelni, elfojtani a kitörő vulkánt. Nem engedhette meg magának, hogy jelenetet rendezzen. Kezei hol ökölbe szorultak, hol engedett rajta. Arcára nyugalmat erőltetett, de a ráncok homlokáról nem szűntek meg. 

- A reakciódból ítélve gyenge pontra csaptam le..

- Leila kisasszony fejezze be! - intette csendre Elizabeth a méreg lila hajt képviselő nemest. - Ami azt illeti a történtek nem tartoznak erre a társaságra itt. Bármi is volt az eljegyzésüknek bontás oka, az csak Yuuri Őfelségére és Wolfram von Bielefelt excellenciásra tartozik. Nincs semmi joga kotnyeleskedni, és boncolni a tényeket közöttük. A magánélet sértése nem éppen méltó arisztokratás viselkedés.  

- Elizabeth.. - szólította meg Wolfram. 

- Oh.. ez most szíven ütött. - közölte rideg hangnemmel Leila. Elhatározásra jutott, és nem hagyja abba míg be nem végzi mit eltervelt. - Vajon téged szíven ütött a közös jövő elvetése? - sandított ismét a smaragd szempárba - Nagyobb hatalmad lehetne, ha nem dobtad volna el. Vagy a pletyka miszerint te bontottad mind ezt... hamis? Igazából te nem kellettél neki? Megismerte egy olyan oldaladat, amit titkolsz? Mik ezek a szégyen foltok? 

Wolfram békét akart keresni. Helyette egy csata mező táblájára került. A kérdés az merre tegye meg a lépést. Jelenleg a bábuk között is lefagyva érezte magát. Egy rossz lépés, és a játszmának vége. Jelenleg viszont csak a csapdákat látta maga körül. Ha jobbra megy vége.. ha balra megy vége. Ha hátrál, ha előre lép elbukott. 
Gyengéden megsimította az ölében ülő ifjú tizenkét esztendős barna hajkoronáját, ki ide-oda kapkodta fejét a vetélkedő szavakat követve egymás után. Az ifjú Wincott is érezte a szavak surlódó feszültségét. 

- A kapcsolatunk alatt nem tapasztaltam semmilyen szégyen foltot sem. - hangzott fel Yuuri hangja, mire Wolfram mellhasa összeszorult. Az elkerülhető hirtelen elkerülhetetlen lett. - Greta, Beatrice. Menjetek, és játszatok Lindsey barátotokkal! Aztán semmi csíny együtt, rendben? 

Leila szóhoz sem jutott. A nemesi ház örökösei és Elizabeth, mind talpra álltak és mélyen meghajoltak, míg a három csemete elindult játszani.
Wolfram maradt a helyén. Nem érezte szükségletét a meghajlásnak. Annak a szükségletét, hogy eltűnjön Yuuri közeléből, viszont annál jobban. Szíve dobogott, és áramoltatta tüzet ereiben. Azonnal reagált volt jegyese közelségére. Mindennél jobban elakarta ezt kerülni. Elakarta magában temetni végleg az érzéseit, ám ez egy igen nehéz feladat, ha közös falakon osztozik vágyával. 

- Őfelsége! - egyenesedtek fel. 

Yuuri szóra se méltatta őket. Egyszerűen eresztett egy mosolyt Elizabeth felé, ki biccentett engedékenyen. A szőke démon már itt érezte a vesztét, mely bekövetkezett, amint a kéz landolt vállán. 

- Beszélhetnénk négy szem közt?  

- Igen. 

***

A virágokkal teli kert a Hold fényében szebben mutatott, mint fényes nappal. A színek pompáztak, új színben tündököltek. Voltak, amelyek egy kis érintéstől pár pillanatra ragyognak, majd ismét egyszerűvé változnak. A virágok közt, olyanok is növekedtek, melyekhez ha hozzá ért a Maou össze zsugorodtak, majd lassan ismét megnőttek eredeti méretükbe. Yuuri ezeket imádta, hisz ha különböző időben érintette meg őket dallam született, elvégre igen vicces hangjuk volt amint össze mentek felcsavarodva. Wolfram ezt a gyerekes viselkedést nem tudta hova tenni hirtelen.  
Az éjszaka hangjaiba tompán az esti bál zaja is csatlakozott. A dallam, az emberek nesze. 
Hangosabban, élesebb léptekkel, csak a kint tartózkodó két fél léptei töltötték meg az estét kiegészítő alap zajjal. 
Yuuri leguggolt az ovális részbe ültetett virágokhoz, hogy elgyönyörködhessen bennük újra. A kedves mosoly arcán most is Wolfram meglepetése lett. Félre hívta beszélgetni, erre fel csak a virágoknak szenteli a figyelmét.
Az emlék távolinak hatott, mégis bimbózott elméjében. A fehér rózsa valóban csodálatosan áll Yuuri igaz személyéhez. Őszinte, tiszta lelkű, kedves, és persze egy naiv nyúl. Ám a szép emléket rögtön elrontotta a tény, hogy Yuuri nem foglalkozott az udvarlásával. Fontosabb volt az a fránya csokor, amit össze akart állítani érthető okokból. Valami, mindig fontosabb volt, mint ő. Valaki mindig előnyt élvezett vele szemben. A Maou sosem szentelt neki figyelmet, ha nem került vész helyzetbe, akkor is barátságba fullasztotta a tényeket. Barátságba.. Egy illúzió képe ez semmi más. Wolfram tudta jól, hogy ő maga csak egy szolgáló, egy katona akit erre képeztek ki, óvja a gyengéket, és a királyt. Yuuri sosem volt a barátja.. csak a Királya. Ő pedig nem volt több egy katonánál. 

- Ma este igazán szépek. - törte meg a csendet kettejük között Yuuri - Gyere, nézd csak meg őket! - hívta magához. 

- Már nem vagyok hat éves, hogy ez lenyűgözzön. - felelt tömören Wolfram. - A virágok, melyeket édesanyám a huszonhatodik Maou hozott létre, rég nem keltik fel az érdeklődésemet. Pusztán tiszteletben tartom őket ez minden. 

- Gyönyörű Wolfram. A vörös öltözeteden is viseled most. - érintette meg Yuuri a bordó virágot a kertben, mely pirosan fénylett pár pillanatra, majd ismét az éjszakai fényeknek megfelelően bordó lett. 

- Greta kedvéért. A tőle kapott csokorból emeltem ki a legszebb szálat. A lányunk boldogsága sokat jelent nekem. Ma este különösen boldog. Látni a mosolyt az arcán.. nincs nagyobb örömöm ennél. - nézett fel a Holdra Wolfram.

- Valóban nincs. - állt fel Yuuri - De nem a lányunkról akarok veled beszélgetni, vagy a virágokról. Hanem rólad. Ma este.. más vagy. 

- Más.. - ízlelte meg a szavakat Bielefelt - Mégis, miben más? Hogy nem ugrállak körbe, mint bárki más? Hogy nem vagyok lenéző az emberekkel, mint régen? Hogy nem keresem kik gyanúsak, és kik akarnak veled ágyba bújni? Hogy van merszem jól érezni magamat kivételesen? - sorolta. 

- Nekem nem úgy tűnik, hogy jól éreznéd magadat-

- Leila ilyen! - fakadt ki Wolfram mérgesen értve a célzást - Győzelmet arattam a verseny táncban a drága kis Carl ellen, és így vágott vissza. Én ezt elfogadtam. Nem áll szándékomban az estét elrontani azzal, hogy hőzöngök, hogy a végén a lobbanékonyságomban megégessem magamat! 

- Engem viszont meglepett, mert általában a sarkadra állsz. Égsz, és úgy forgatod a szavaidat, hogy neked legyen igazad. Ezzel szemben azt láttam amit belőled sosem. Nem szólaltál meg. Nem lettél mérges. Elfojtottad. - állapította meg a Maou. 

- Elfojtottam, mert.. - túrt idegesen szőke tincsibe - ..ez az este rólad szól. Ha cirkuszt rendezek az eleve cirkuszi társaságban, azzal rontok a képeden. A katonád vagyok, nem engedhetem meg magamnak az e féle manővert. Példát kell mutatnom a Vérszerződés Kastély nevében ma este. A vár falain belül tudják ki vagyok, nem kell, hogy más is tudja ezt. A rád való tekintettel fogom vissza magam. 

- Na és a táncod? - kérte számon Yuuri témát váltva arra ami jobban érdekelte, ám ez nem volt teljesen igaz - Úgy tűnt, minden rendben van, de egyik pillanatról a másikra hirtelen.. megfélemlítetted. Taszítottad, égetni akartad. Az mi volt, ha nem egy jel a kihívásra? - lépett közelebb - Ha ott sem veszted el a sulykot, akkor talán Leila von Rochefort sem illetett volna téged ilyen szavakkal. 

- Szép elképzelés.. csak Carl olyan megjegyzést tett, amit nem hagyhattam figyelmen kívül. - ült le ezzel Wolfram a szökő kút szélére, onnan kémlelve az alvó rózsa kertet. 

Nem sok kellett, és a Maou helyet foglalt mellette egy apró távolságot tartva maguk között. 
Wolfram nem értette ezt az egészet. Nincs már köztük semmi, ami egybe tartaná őket. A köteléket elvágta, a vörös fonál többé nem fonódik egybe közöttük. 
Az estét eddig is kiválóan élvezte volt párja Small Shimaron vezetőjének oldalán ücsörögve, és társalogva. Már a gondolat taszította, hogy ők ketten lehet jegyesekké fognak válni. Mégse érezte helyén valónak, hogy nyilvánosan bosszankodjon miatta. 
Hiszen lehet egyeseknek igazuk volt. Nem illenek össze. 
Az eljegyzés bontása pedig mind kettejüknek előnyére vált részben. Yuuri magabiztosabb lett, egyre jobban megtanulta a nyelvüket olvasni és írni. Ő maga pedig kard forgató tudását javíthatta, és az elmúlt időkben a bevetéseken hasznosabbá vált, hogy nem feltétlen akart görcsösen megfelelni Yuuri védelmére. 
Valami mégis üres maradt.. 

- Yuuri. 

- Igen? 

- Tulajdonképpen miért érdekel a hogy létem? - tette fel a kérdést - Nem vagyok többé a jegyesed, hogy ilyen apró tényezőkkel foglalkoznod kelljen. Az emberek figyelme, mind a mazokuk tekintete rád szegeződik ma. A katonák nem élvezhetnének ma külön álló figyelmességet tőled. Légy tekintélyes, és odaadó. Király vagy. Viselkedj is úgy! 

- Hogy jött ez ide hirtelen? - vágott meglepett arcot Shibuya - Wolfram, én is tudom mi a kötelességem. Még nem tökéletesen, de igyekszem! Máskülönben, hogy kérdezhetsz olyat tőlem, hogy miért vagyok itt veled? Nem egyértelmű a számodra? 

- Ha tudod mi a kötelesség, akkor miért itt ülsz kint, ahelyett, hogy bent tengesd a drága idődet Saralegui személyével? - hagyta figyelmen kívül Wolfram a feltett kérdéseket - Biztosan vár vissza azokkal az arany szemeivel, és hosszú hajával, hogy befond neki. - húzta orrát mérgesen. 

- Azért vagyok itt... befonjam? Ne, ne terelj! - rázott fejet - Amiatt vagyok itt, hogy meggyőződjek arról, hogyan érzed magadat. Merthogy őszinte legyek, nagyon is fura vagy! - tárta szét karjait döbbenten - Először is ez a ruha, a táncod Carl nemességével, ráadásul a tánc alatt párszor túlságosan is közel kerültetek egymáshoz! - fogta homlokát aggasztóan - Egyszer csak meg kitörtél.. Aztán ott az eset Leila ellen! - emelte ezúttal égnek karjait, melyeket leeresztett végül várva a választ egy gondterhelt sóhajjal. 

- Ismerős az érzéki szó? - vonta fel szemöldökét kis idegességgel Wolfram lehunyt szemekkel. 

- I-igen.. - bólintott tarkójára simítva apró pírral zavartan Őfelsége. 

- Akkor azt is tudod miért táncoltam átadva magamat az érzésnek. - pillantott a fekete szemekbe, de csak az értetlenséget fedezte fel így sóhajtott - Olyat akartam tapasztalni, amit te nem adtál meg nekem. 

- De hiszen.. mi? - pislogott párat, ami csak bosszantotta kissé a szőke démont. 

- Yuuri! Érted egyáltalán amit mondok te hülye! - vesztette el a kontrollt kissé, és megragadta a Maou fekete gallérját - Mindig igyekeztem eleget tenni neked! - rángatta meg kissé - Elmélyíteni az érzéseimet irántad, de amit tettem az soha nem volt elég neked! Mindig kikacsintottál más felé, vagy más fontosabb volt mint én! Lehet azt, hogy mérges lettem ezek miatt önzőségnek láttad, de a szerelmem igenis önző! A szeretetem viszont sosem volt az... szeretetet adok a lányunknak, a családomnak, a barátainknak, a te családodnak. A szerelmem viszont mindig csak a tied volt, és marad is! De te.. - engedte el kissé taszítva Yuurin elfordulva tőle. Fejét megtámasztotta tenyerein így nézve a rózsa kertet térdeire könyökölve - .. ha próbálkoztam feléd udvarlással, ha kifejeztem magamat az irányodba, csak figyelmen kívül hagytad. Bele fáradtam abba, hogy mindig azt keressem kivel akarsz félre lépni mellőlem, mert így is volt. Mindig más felé tekintettél. - sóhajtott - Azért fogadtam el Carl táncát, mert fel akartam szabadulni. 

- Felszabadultál? - tette fel naivan a kérdést.

- Nem. 

- Wolfram. - simította meg halántékát - Az eljegyzésünket amiatt bontottad, hogy bizonyítsd méltó vagyok a trónra. Hogy én vagyok az igaz választott erre a pozícióra. Emiatt mindig hálás leszek neked. - mosolygott Yuuri - Amiatt is hálát érzek, hogy Greta gondját remekül viseled a távollétem alatt. Nagyon szeret téged, bár igaz is te is az apja lettél. - nézett az égre, majd vissza a tűz démonra - Sokat fejlődtél is azóta. Az előnyödre. - érintette meg Wolfram vállát mire a smaragd szempár rá irányult - Számomra, ha már nem is vagyunk jegyesek akkor is mindig egy remek barát maradsz, aki megbízható és hű szíve van. Történjék bármi nem hagyom, hogy ebben a hited megcsappanjon. 

- Barát. - egyenesedett fel Wolfram ültében - Egy barát. - állt fel - Azok lennénk? Barátok? - pillantott le a szökő kút szélén ülő Maoura. 

- Azok vagyunk. - állt fel Yuuri - Mindig is azok voltunk! Én hiszem, hogy most is azok vagyunk, ahogy eddig. Ezt te miért nem érted meg? - tárta szét karjait aprón ráncolva szemöldökét. 

- Yuuri, én csak a Katonád vagyok! - kiáltotta az értetlen számára - Egy a sok közül.. - halkult el - Pont ez miatt nem kellene itt lenned velem, vagy érdeklődnöd felőlem. Akár barátnak tartasz, akár nem. Ott kell lenned, amit a rangod megkíván tőled. - fejtette ki állás pontját. 

- Én veled akarok lenni. - fogott Wolfram csuklójára - Vagyis.. mint Király kötelességem gondoskodni a népem jó létéről. Ma este mindenki jól érzi magát rajtad kívül. Szeretném látni milyen vagy, ha felszabadulsz. A barátom vagy, így nagyon is fontos a számomra! - mondta, mire a smaragd szempárban a láng megvillant egy pillanatra, és a fekete pupillák ki tágultak.  

- Nem tudok gondolkodni, amikor tudatlan fejezed ki a szereteted irántam. - pirult ki Wolfram - Miért kell nehezebbé tenned a döntésemet veled kapcsolatban? 

- Ne gondolkodj! - kérte rá Yuuri. 

Olyat kért ami képtelenség. Wolfram agytekervényeinek nem lehet megálljt parancsolni. Csak forognak a fogaskerekek megállíthatatlanul. Most is pörögnek, zörögnek. Keresik a megoldást a helyzetükre, hogy könnyebb lehessen. De csak nehezebbnek érzi, ahogy elbonyolítja a dolgokat elméjében. 
Azt hitte könnyű dolga lesz. Ám a szívnek valóban nem parancsol senki. Mégis ostorozta magát, hogy egy ilyenbe szeretett bele, aki nem akar tőle igazán semmit barátságon túl. Barátság.. úgy nem létezhet, ha az egyik fél többet érez mint kéne.  

- Ne kérj ilyet..

- Ne gondolkodj! - fogta immár Wolfram mind két csuklóját közelebb állva hozzá - A ma este legyen a tiéd is, ahogy akartad! Láttam rajtad, hogy a magadénak is akarod ezt a bált, magad alá rendelni! Hát legyen így! - bólintott határozottan egyet - Én megadom neked! Greta.. biztos említette már neked is, de.. szeretné együtt látni az apukáit, hogy táncolnak, és boldogok. Én is látni akarlak mosolyogni. 

- Yuuri. Nekem most nem megy. Nem érzem azt, hogy menne. - rázott fejet hevesen - Örülök, ha Gretaval sikerül táncolnom végre.. de veled? Nem is tudod hogy kell! 

- Akkor, majd megjön közben a kedved. - vezette maga után ezzel könnyedén a tűz démont - Taníts meg rá!

- Én aztán nem! Ha a csizmám tönkre megy, mert folyamatosan rá lépsz az orrára, én személyesen gyújtom fel a hajadat! - mérgelődött.

- Akkor félre értetted. - állt meg Shibuya hátra fordulva - Ez parancs Wolfram. Taníts meg táncolni. - mosolygott lágyan.

- I-igenis.. Őfelsége. - hajtotta le pipacs pirosan orcáját. 

***   

Az emberek, mind démonok csodálattal figyelték, ahogy a Maou maga után vezeti a tűz démont. Mintha az idő megfagyott volna, úgy hagyták abba a körülöttük lévők minden tevékenységet, hogy pár percre ámuldozva nézzenek végig rajtuk. 
Wolfram hamar kényelmetlenül érezte kissé magát. Egyszerre imádta és utálta, hogy Yuuri gondoskodni akar róla, és a hangulatáról. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy a Maou ennyire felelőtlen a szavakkal és tetteivel. Szíve ismét verdesett, hogy az eljegyzés bontását most azonnal eltörölje mindenki hallatára. Ám ott szólalt meg benne a büszkesége is. Ezúttal megfogadta, hogy ő lesz az akiért Yuuri küzdeni fog. Nem engedhet le ebből, csak mert most táncolni akar vele parancs szóra ez a jóképű ifjú. 
Ahogy felértek a körbe a minta ezúttal pirosan ragyogott, hiszen Yuuri elfojtotta a vízzel bíró maryoku erejét. Ezzel szemben Wolfram lobbanékonysága fedhetetlen maradt. 

- Nos.. meg kapom a tánc órámat ma este Lord Wolfram? - mosolygott szemtelenül Yuuri.

- Olyat kapsz, a végén azt kívánod bár leszakadna a lábad! - vigyorodott el gonoszul Wolfram.

- Vigyázz, a végén sértésnek veszem. Akkor mit fogsz tenni Katona? - igazította meg a virágot partnere ruháján.

- Kiállom a büntetést amit rám szabsz. - sétálta körül ezzel a Királyt - Bot lábaid vannak. - állapította meg - Nézzük mit kezdek vele. - ért vissza szembe Yuurival - Gyere közelebb! 

Shibuya megtette. Ám vesztére - ahogy Wolfram látta rajta - érezte, hogy ő kerül a női szerep osztásba, ami kellemetlen érintette, még is igyekezett követni a keringőt, amit diktált Wolfram. Bot lábai, valóban nem voltak a legjobbak a tánchoz, amiképpen ezt megállapította már Bielefelt. Mindegy mikor érte a csizma orrát a csapás, szemöldökét ráncolta, de elfojtotta a haragot ami ki akart törni. A hamu alá temette talpaik alatt. 
Yuuri arcán így is látta, hogy ő is érzi ezt. A hamu puha gyönge érintés cipő talpaik alatt, és a pora kavaródott, ahogy léptek-lépteket követtek egymás után. 
Wolfram kihasználta az alkalmat annak, amit a parkett biztosított neki képessége által, így váratlanul döntötte hátra egy forgatás után a Királyt karjaiba.

- Látom, ez legalább megy. Hogy vezessenek téged, és megdöntsenek. - mosolygott huncut módon a smaragd szemekkel megáldott fiatal démon.

- Hogyne hagynám magam, amikor még tanulom..? - pirult ki kissé Yuuri - Most már talpra állíthatnál, kezd ez a szituáció zavarni. - nevetett zavarában.  

- Hm. Van ami nem zavar? - ráncolta orrát Bielefelt, majd felhúzta egyenesbe ismét a fiút - Lássuk mennyire vagy gyors. Itt nem számít a menet, csak a ritmus. - fogott szorosabban fél kézzel Yuuri derekára ezzel közelebb vonva magához - A lényeg, ha előre lépek, te hátra, így fordítva is. - kulcsolta össze szabad kezeiket a levegőben tartva, Yuuri pedig rá is szorított bal vállára. 

- Ah.. j-jó. - bólintott a Király határozottan. 

A kör immár vegyes fényekbe kezdett pompázni, mely egybe forrt. Kék és piros immár lilává változott, melyet a hamu is foltokban képviselt a kör virág mintái által talpuk alatt, néhol még víz tócsába is sikerült lépniük, ezzel a hamuban lábnyomaikat maguk után hagyva.
A léptek valóban sebesek voltak. Körforgásban tették meg a tangó menetet. A zene szólama csendült füleikben, testük porcikáiba hatolt, így érezték át a rezgéseket és a könnyedséget. Wolfram érezte, hogy Yuuri bízni kezdett gyorstalpaló oktatásában, így teljes mértékben engedte is neki, hogy vezesse. Bielefelt nem állt ellent ennek. Vezette a Királyt.
Csízmáját így is érte pár halálos csapás, ezzel igyekezett nem törődni. Elveszett abban, amit akart, amit vágyott. Arca lágy vonásokat vett fel, és lassan nem is érdekelte, hogy oktassa Shibuya Őfelségét a tánc lépésekről. Egyszerűen csak együtt mozogtak, és már szabályt se követtek lépteik. Yuuri illata át járta, és jó érzéssel töltötte el. Ha rövid időre is, de úgy érezte vissza kapta azt amire legjobban vágyik, hogy hozzá tartozzon egy életen át. 

- Veled sokkal másabb. - szólalt meg Yuuri - Amikor még Small Shimaron területén kalandoztunk, igaz női ruhában voltam, de igazán felszabadító volt táncolnom Saraval. 

- Most is.. - állt meg Wolfram kiforgatva maga elől a démonok Királyát - .. ő rá gondolsz. - hunyt ki a vörös fény a körből, amelyet immár csak a kék színek uraltak. 

A hamu elszállt, és elszórtan pocsolyák ékesítették immár a tánc parkettet. A tűz mely pislákolt, mintha sosem létezett volna immár. A hamuból is csak lábnyomaik maradtak meg a pocsolyákat övezve.  
Wolfram megzuhant. Ő van itt. Miatta jött le Yuuri a trón páros emelkedőjéről. Együtt táncolnak, és.. még sem ő töltötte ki a gondolatait, hanem az új személy, aki nagyobb fényt kap immár a démon Király figyelméből. 
Tudhatta volna, hogy most is hamisak a jelek amelyeket az irányába tesz Shibuya.  

- Wolfram, ne értsd félre! - sietett mellé Yuuri - Csak felmerült egy emlék és-

- Nem számít. - jelentette ki ráncolt szemöldökökkel - Ha annyira vele akarsz lenni, hát legyél! - nézett haraggal a fekete szempárba - Barátok lennénk? Akarod erre a válaszomat? Soha az életben nem voltunk barátok! - vetette el a sulykot.

- Wolfram! - fogott a vállaira Yuuri, ám a kezeket eltaszította a tűz démon magától.

- Ne érj hozzám! - ordította - Tégy amit akarsz az uralkodásod alatt, engem nem fog érdekelni! Még itt is képes vagy engem vérig sérteni! - fordított neki hátat, hogy távozzon.

- Én azt hittem... beszéljük meg! Biztos csak félre értesz valamit.. - erre Wolfram gúnyosan elnevette magát pár pillanatra. 

A két fiatal füleinek fel se tűnt, hogy a zene megállt.         

- Hát nem érted az érzéseimet? - lépett közelebb a Maou felé végül - Jól át láttad miért bontottam az eljegyzésünket! De az téged egyáltalán nem érdekel, hogy valóban mit érzek! - bökdöste meg Yuuri szíve felett az öltözetet - Az életben nem akarlak látni többet! Megértettél? Soha! - vette el onnan kezét - Ha pedig a fejedbe vennéd valaha is, hogy meg akarnál találni, ne tedd! - lendítette oldalra karjait haragosan - Légy boldog azzal amit akarsz, gratulálok az új Maounak, ki a démonok Uralkodója lett közöttünk! - hajolt meg éllel - Igazán szép és hosszú boldog életet! Végeztem! - állt fel, ezzel elindulva az ellenkező irányba. 

- Wolfram! - indult utána Yuuri. 

A tánc parkett már ismét csak egyszerű volt. Egyik démon ifjonc maryoku képességét sem érezte, ahogy ők elfojtották mérgükbe, zavarukba, bánatukba.   

- Hagyj békén Yuuri! - állt meg annyi időre, hogy utasítást adjon két emberének, majd tova vonult a lépcső sor felé. 

- Várj, azt mondtam állj meg! - fogott a lépcső sor alján sikerrel Wolfram kezére - Mi ez az egész? Barátok vagyunk, tárgyaljuk meg! 

- Tárgyaljuk..? - nevetett lenézően kissé - Eressz! - rázta le magáról a tűz démon a kezet - Holnap reggel haza megyek! - mondta határozottan - Már nincs új kihívás, sem olyan személy aki ide kötne engem. Élvezd az estét... Őfelsége. - vonult ezzel fel a lépcső soron sikeresen. 

Waltrana a háttérben élvezettel mosolyodott el a jelentet látva. Nem lehetett volna nagyobb öröme, minthogy unoka öccse haza tér hozzá. 

- Wolfram, várj! - sietett fel a lépcső soron apja után Greta. 

*** 

Yuuri mozdulni sem bírt. Úgy érezte lábain mázsás súlyok keletkeztek. Nem tudta össze tenni a kirakós darabjait. A hír, amelyet Wolfram kijelentett, viszont igen csak fájdalmas volt. 
Haza költözik. Vissza tér oda, ahol megmérkőztek a Király szerepéért. 
Mind ez nem elég, a bálon kihozta Wolfram azon oldalát, amit jobb lett volna, ha nem lát senki. Most még is rengetegen kezdtek el sutyorogni róluk, hogy vajon melyik félnek van igaza, kit sajnálnak jobban. Még csak most történt mindez a jelenet a pillanat hevében, de már ki is színezik a történetet. 
Ilyenekkel, hogy Wolfram haja lángra kapott. A Maou oltani akarta a lángokat, amiket volt kedvese okozott, és így tovább. Ha valami nem hal ki egy korszakból, egy világból sem az a szárnyra kapó szájról terjedő históriák. 
Shibuya részben érezte, hogy hibázott. Mégis úgy gondolta csak Wolfram értette félre őt ismételten. Egy emlék felhozása mióta sérti vérig az embert? Nem tudta mihez kötni.
Végül az is megtörtént amitől Wolfram óvni akarta ma este... a lobbanékonyságától. 

- Jól érzed magad Yuuri? - lépett mellé Saralegui - Ugyan, nem kell miatta idegesnek lenned. Ahogy lenni szokott meg fog nyugodni. - mosolygott kedvesen megigazítva lila keretes szemüvegét orrán, melynek fénye is pompázott a színben - Egyszerűen csak túl hamar kapott lángra. 

- Így lenne? - gondolkodott Shibuya.

- Emlékszel még arra, amit mondtam neked? - lépett a társalgáshoz oda Murata - A szerelem egyszerre tud pártolni, és felemészteni. 

- Murata! Nem mondhatod, hogy- 

- Shibuya, örök barátom. - veregette hátba Ken - Sosem változol. Jobban teszed, ha időben felismered magadat, mielőtt olyan történik ami vissza fordíthatatlan. 

- Vagy egyszerűen hagyod, hogy magától elmúljon. - szólt közbe Sara - Vannak az életben események amikkel jobb nem foglalkozni. Ami lesz az volt is, és ami volt az lesz is. De ma éljünk a pillanatnak. Yuuri? - nyújtotta kezét. 

A zene újult erővel szólt. A szavak váltakoztak, útra indultak. Yuuri bár testében érezte a ritmust Sara társaságában a táncuk alatt, valahogy nem tudott kiteljesedni és át adni magát a pillanatnak. Mosolygott, ám ez nem volt őszinte. Gondolatai csak a történteken jártak. Hogy tehet úgy, mintha az előbb semmi nem történt volna? Hogy képes itt csörögni az arany íriszes barátjával? 
Végezetül arra a döntésre jutott, amint vége a táncnak utána jár Wolframnak. 

***   

- Wolfram várj! - hallotta a szelíd kis Csillag hangját, de nem állt meg. A lábai vezették tovább a saját szobája felé. 

Greta pihegett, mikor utolérte. A kislány kezeivel szorosan hátulról lábaiba karolt, és nem eresztette. A szoba ajtónál a kilincsen volt már Bielefelt keze, mégse nyomta még le. 
Smaragd szemeit levezette hátra pillantva gyermekére, kinek arcát meglátva rögtön észbe kapott. Kapkodva felé fordult, és forgás közben le is guggolt elé, hogy magához ölelje szorosan. 
Leánya, most pont annyira volt elveszett és összezavarodott, akár a bukott otthona Zorashia. Könnyes szemei bűntudatot keltettek azonnal Wolfram lelkében. 

- Sajnálom.. Greta. Ma este nem fogunk táncolni együtt. - csókolta homlokon.

Szégyellte magát. Hogy engedhette meg, hogy örökbe fogadott gyermeke sírjon ma este? Egyáltalán magát a tényt, hogy a Csillaga fél. 
Az elmúlt időkben a szorosan kiépített kapcsolata Gretaval, hirtelen olyan érzés volt, mintha köddé akarna foszlani. Nem engedheti meg. Őt nem veszítheti el. Ha kell bármit megtenne érte, hogy mindig bizalommal, és szeretettel forduljon felé. 
Így most nem tett mást, csak ölelte, és homlokon csókolgatta olykor, hogy biztosítsa a lányt a szeretetről, amit ad neki. 

- El fogsz menni? - pityeregte aprón - Soha többé nem láthatlak majd? - szorított a selyem kendőre fel nézve a smaragd szemekbe szipogva. 

- Nem, nem! Greta, nem!- törülte le a szép orcáról a könnyeket a katona, melyek elő törtek - Mindenképpen fogsz látni engem. A különbség annyi, hogy.. nem olyan gyakran. - sóhajtotta - Nem miattad megyek el meghozva ezt a döntést. Egyszerűen a másik apukád értetlensége és hozzá állása már elviselhetetlen. - adta a rövid magyarázatot őszintén. 

- Nem akarom, hogy elmenj.. - bújt oda Wolframhoz. 

- El kell mennem. De egyet se félj! Amikor Yuuri haza tér, akkor itt leszek, vagy te látogatsz meg engem. - mosolygott lágyan - Ahogy a Nagyapád is elszokott ide jönni, vagy te mész hozzá. Tehát, ha azt veszed figyelembe, nem fogok sosem eltűnni. Az életed része maradok amíg világ a világ. Ígérem. 

- A "Mi" kincsünk Wolfram. - mondta Greta, melyre Wolfram pislogott lepetten - Emlékszel? Amikor Yuuri esti mesét olvasott. Még nem költöztél el külön szobába akkor, és a mese vége te voltál. A két kalóz.. Yuuri és Én voltunk. A kincs pedig te magad vagy nekünk. Ez volt a mese könyvben..

- Boldog vagyok, hogy a számodra Kincs maradtam. - dörgölte össze arcukat kedvességgel Bielefelt. 

- Ki fogtok békülni, ugye? Ez csak átmeneti? - akarta tudni a kislány viszonozva a bújást.

- Greta, erre nincs jó válasz a helyzetünkre nézve. - állt fel meg fogva Csillaga kezét - Ám, nem tudom hogy érzed magadat, de engem lefárasztott a bál, a kiabálás, és az emberek haragja rám tekintettel, hogy kiosztottam Yuurit. Alszol velem?  

- Igen! - bólintott mosollyal Greta. 

A szokásos procedúrák követése végeztével Greta a krém színű háló ingében virított. Haja az ehhez kiegészítőként szolgáló kék masnival ellátott alvó sapkájába volt bújtatva. Pár göndör tincs így is kibukott rajta, de nem zavarta. Természetesen alsó öltözet is volt rajta, mely fehér és fodros volt lábszárainál a varrás mentén. 
Wolfram a Yuuri anyjától ajándékba kapott esti háló ingét vette fel. A szoknya rész kissé fodros volt, és az ujjak is, de a minta melybe sötét pink masnik voltak fűzve remekül kiegészítették ezen fodrokat. Ehhez a Greta által kapott alvó sapkát is felvette. A kislányra való tekintettel pedig, ezúttal vett is fel alsó öltözetet is hozzá, mely térdig ér. 
Az ágyba bebújtak együtt. Az este eseményeit átbeszélték békés keretek között. 
Wolfram, ahogy hallgatta Greta bele élt mesélését, mélyen szégyenkezett, hogy így mellette van, ahelyett hogy Beatrice és Lindsey társaságát élvezné még. Ám a tényeken nem változtat. A barátokkal bármikor tud lenni, de ha a szülei fasírtban vannak tudja merre kell menni. Ezekkel a tény állásokkal Bielefelt tisztában volt. 

- Greta.. - szakította félbe a süti verseny mesélését - .. szeretlek. Ugye tudod? Te vagy az én kis Csillagom. A fényed árasztja az örömöt. Én pedig.. ma este letörtem belőle egy darabot. - vette le a krém alvó sapkát Greta fejéről, hogy a göndör tincseket simíthassa - Ne haragudj rám! Téged sosem akarnálak megbántani.. ma este mégis sikerült. - hajtotta le fejét.

- Wolfram.. - ült közelebb hozzá a kicsi arcára simítva egy bájos mosollyal - .. én is szeretlek. 

"Bármerre fordul fényed, tudni fogod, hogy szeretet éled."  

///

Bízok benne, hogy a prológust követően is még szeretettel olvastad el az 1. fejezetet. Remélem elnyerte tetszésedet!  Igyekeztem az eredeti mű tempóját felvenni, hogy sajátos kiegészítőkkel is, de az alap hű maradjon. Ha tetszett, remélem kapok bíztatást, hogy érdemes folytatnom ezt a munkámat. Amennyiben észrevételed van, esetleg véleményed, kritikád elfogadom, írd meg bátran! Kérlek, azért csak kulturáltan! 

Köszönöm az idődet, hogy elolvastad!

Love you darling's!